Szmolka Sándor: Honvéd Papp Jószef se.

Katonák voltunk. Budapestről álmosan zötykölődtünk a vonaton, mi a  Honvéd Papp József Se. birkózó csapata.
A Miskolci Kommendáns Hivatal vendégszobáiban voltunk elszállásolva. A szállás jó volt és a koszt is, mert téliszalámit ettem téliszalámival.
Szóval nagyon jól éreztem magam. Úgy Kál-Kápolna körül az egyik srác felállt, és lehúzta az ablakot. Kicsit lökött volt még az előző esti piától , s a fejét kidugva az ablakon szellőzött. Egyszer csak fogta magát és kidobta a sapkám rajta. Én felugrottam és kérdőre vontam.
A válasz csak egy vállrándítás volt. Erre idegességemben kidobtam az övét is, legalább is azt hittem. Egy másik srác sapkáját dobtam ki,  aki nagyon zokon vette a dolgot és széttépte az ingemet. Ez már nem tréfa gondoltam és elkezdtem tépkedni a többiek ingét kabátját, ami a kezem ügyébe került. A fülke teljesen felbolydult: mindenki nekiment mindenkinek, az egyik srácnak még a nadrágját is kidobták a vonatból.
Két katonai rendész is volt a vonaton, így a további utat már kísérettel tettük meg Miskolcig. Rongyosak voltunk, nem is hasonlítottunk katonákra.
A Miskolci VÁP már várt ránk két UAZ-zal. A KR-esek átadtak bennünket a VÁP-osoknak, akik nem szívesen fogadtak bennünket, a kocsiban már kezelésbe vettek volna bennünket, de az egyik srác elvette az egyik VÁP-os pisztolyát és azt mondta.
- Nem nyúltok hozzánk, amíg oda nem érünk.
Ezt olyan hangsúllyal mondta, hogy a váposok hittek nekünk.
A Kommendáns Hivatalnál Kiszálltunk és elindultunk a fogda felé. A fogda ajtónál ott állt a Kommendáns parancsnok, aki mellesleg az edzőnk is volt.
Azt mondja:
- Most mit csináljak veletek?
Erre az egyik srác:
- Főnök. Engedjen el bennünket és le van rendezve!
A parancsnok csak állt ott egy darabig szótlanul, megrökönyödve, a fejét rázva. Hosszúnak tűnt az idő, mire megszólalt.
- No, menjetek a szállásra, és ki ne gyertek, amíg nem szerzek nektek ruhát! Átöltöztünk melegítőbe és a Katonai Rendészek nagy megrökönyödésére elindultunk a Bocskai laktanyába, ahol már várt bennünket a ruharaktáros és így már ismét volt kimenő ruhánk.
Az edzések folytatódtak, és volt egy Kudelák nevű gyerek, akivel birkóznom kellett volna. Egy verseny volt, ami az utolsó volt neki, mert már "kiöregedett".
Csak néztem azt az izomkolosszust, aki egy kézzel ment fel a kötélre, és akár háromszor is. Gondoltam ,a vereség biztos, nincs mit tenni.
A verseny előtt megkeresett egy másik srác társaságában, aki azt mondta:
- Figyelj öreg, ez a srác "mutatott Kudelákra", most van az utolsó versenye és szeretne nyerni. Ez a verseny nektek úgyis csak egy felmérő, és neki ez sokat számít. Lefeküdnél neki?
- Hát persze! - válaszoltam gondolkodás nélkül.
Kicsit örültem is, hogy nem kell teljes erőbedobással versenyeznem. Persze a srác úgyis elvert volna, de így nyugodtabb voltam.

A versenynek vége volt és a csapatunk nagyon jól szerepelt nélkülem is. Fürdés után irány a gőz.  A Miskolci gőzfürdőbe mentünk, hát ott ugrálni nem lehetett, bár megpróbálták néhányan. Mikor elcsendesedett mindenki, élveztük a csendet, csak vízcsobogást lehetett hallani, mely nyugtatólag hatott. Volt egy srác, aki hibásan beszélt és így bohókásnak tűnt, de nagyon jól birkózott. Egyszer csak halljuk a hangját.
- Kiszapám! Tarcuk be a szorrendet.
- Telefon.
- Virágcokor.
- Kéézcók.
Miközben fogja egy fickó fejét és püföli.
Egyébként megnyertük a csapatbajnokságot, és NBII.-ből NBI.-es csapatot csináltunk.