Van kutyája?



Alábbi történetet barátom, Gyárfás mesélte.
Egy hosszabb autóúton vett részt hivatali megbízatásból, s a gépkocsivezetőn kívül még egy lány is utazott velük. Ez alkalommal terelődött a beszéd a kutyákra, kutyatartásra, tenyésztésre.
- Van kutyája? – kérdezte a lány Gyárfást, miután már jó ideje csak a tájat bámulták, és úgy tűnt, kifogytak a témából.
- Rottweiler – jött a nem túl bőbeszédű válasz.
- Milyen? – erőltette a beszélgetést a lány.
- Szelíd, mint egy kisbárány.
- Ez az első? – jött az újabb kérdés.
Lehúztak egy autós pihenőhöz, és előszedték az elemózsiás dobozokat, s a sofőr, mint gyakorlatias társ a csomagtartó tetején rögtönzött terítéket a reggelihez.  Később kávét ittak egy termoszból, s Gyárfás csak akkor válaszolt a lánynak, a feketét kortyolgatva.
- A helyzet az, hogy első pillanatban nem tudtam, mit válaszoljak. Gyerekkoromban falun laktunk, mindenféle állatot tartottunk, és persze kutyánk is mindig volt. Miután családot alapítottam, és beköltöztünk a városba, ez az első.
- Kapta, vagy vette? – nem hagyta magát a lány lerázni, folytatta a kérdezősködést.
- Egyszerű kérdéseket tesz fel, de én egyikre sem tudok igen-nemmel felelni. Most is azt kell mondanom, is, is...
- Nem értem. Hogy van ez?
- Egyik vasárnap reggel – kezdte Gyárfás a kutya történetét – a piacon ténferegtem. Igazából nem is akartam semmit sem vásárolni, csak úgy nézelődtem céltalanul. Gyerekkorom óta szeretem a piaci zsibongást. Ahogy immár éppen jönnék kifele, a járda szélén észreveszek egy fiúcskát, aki előtt egy cipős dobozban öklömnyi kiskutya vinnyogott. Megálltam, s lehajoltam, hogy vigasztaljam, simogassam meg a csöppséget. Valóban, ahogy a kutyus kobakját az ujjammal kicsit megcirógattam, elhallgatott.
- Vegye meg, bácsi! – szólalt meg könyörgő hangon a fiúcska.
Ránéztem a gyerekre, s annyi bizalom volt a szemében, hogy elmosolyodtam.
- Magának adom ingyen, mert maga jó ember! – szólalt meg újra a gyermek.
- Miért akarod eladni, elajándékozni?
- Nem tarthatom meg. Szűkösen lakunk…
Annyi szomorúság, bánat volt a hangjában, hogy szó nélkül elővettem a pénztárcámat, kivettem egy nagyobb címletű bankjegyet, és átnyújtottam. Félve vette el, majd amikor látta mekkora összeg, hálásan elmosolyodott.
- Nagyon szépen köszönöm! – mondta udvariasan, és zsebre tette a pénzt.
- Mit veszel rajta? – kérdeztem olyan tapintatlanul, mint ahogy egy felnőttől csak kitelik gyerekekkel szemben, de nem vette zokon.
- A kistestvéremnek egy pár cipőt! – válaszolta habozás nélkül.
Megdöbbentett ez a válasz és elszégyelltem magam. Hamar még egy másik ugyanakkora összegű pénzt vettem elő.
- Vedd csak el! – biztattam – Amit az elébb adtam nem elég a cipőre.
Erre eltette ezt is, én pedig felvettem a kiskutyát az ölembe, otthagyva a járda mellett a gyereket, aki mosolyogva integetett utánam. Nos, így történt, hogy nem is tudom igazán, vettem-e, vagy kaptam, vagy ki kapott valamit, és mit? Mikor nagyobbra nőtt a kutya, derült ki, hogy fajtiszta rottweiler. Szuka, de mivel nincs törzskönyve, tenyésztésre nem ajánlott...
Visszaültek az autóba, s feltűnt, hogy a reggel fényei hirtelen megváltoztak. Felszállt a köd és kivilágosodott az égbolt. A nap még nem mutatkozott, az előtte tornyosuló hegyek eltakarták, de a fénye már felragyogott és megvilágította az ormokat. Varázslatos jelenség volt!
- Csodás! – kiáltottak fel mindhárman egyszerre.
- Nem mondta még meg, hogy hívják a rottweilert? – kérdezte később a lány, ahogy célhoz érve kiszállottak a kocsiból.
- Majd, ha újra találkozunk, megmondom! Maradjon ez ok egy későbbi találkozásra – szólott és belépett a hivatalba…
- Ez már több mint egy éve történt, de még került alkalom, hogy megmondjam neki a kutyám nevét - fejezte be Gyárfás a történetet.

Bige Szabolcs Csaba


5 megjegyzés :

  1. Egyszer mi is vettünk hasonlóan egy kutyát. Zsófia szeretett bele, az tacskó volt, de nem tartottuk meg, csak egy évig. Ma is megismer, pedig ennek olyan hat esztendeje már. Csak mi azért vásároltuk meg a debreceni ócskapiac bejáratánál, mert a gazdája bántotta. Nagyon meghitt, barátságosan mély történetet írtál! Remek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Ditta, hogy megosztottad velem a gondolataidat, amit a kis történetem hozott elő.
      Szeretettel: Szabolcs

      Törlés
  2. Ismét egy gyöngyszem Tőled!

    szeretettel gratulálpok: Mila

    VálaszTörlés