Kapolyi György: A zóna



A zóna meglétét mindenki tudta, de beszélni róla nem volt szabad. Egyszerűen vastag neveletlenségnek számított, senki nem kívánta kitenni magát egy durva következménynek. Így aztán mindenki úgy tett, mintha nem is tudna róla. A szóban forgó terület a folyón túl, a mocsaraknál kezdődött, de hogy hol ért véget, azt nem tudta senki. Egyesek úgy gondolták, hogy egy másik világba vezet, ami magába nyeli a végtelent, mások hitték, hogy a föld alá visz az útja, valahova mélyen a mocsár alá. Volt, aki távcsővel próbált rájönni a dolgok nyitjára, de őrjöngő szúnyogfelhőkön kívül nem látott semmit.
A gyengébb idegzetű távcsövezők szerint, formátlan-emberszerű alakokat láttak az iszapból kiemelkedni, akik kétségbeesetten integettek a város felé, aztán látványos pukkanással szétfröccsentek, visszahullva a nyúlós semmibe.
Volt, aki szeles-hűvös éjszakákon vijjogó vércsehangokat vélt hallani a mocsár felől, elfúló emberi üvöltéseket görgetve hátán a házak felé az éjszakai szél, lánccsörgést és nehéz bőrkorbácsok tompa csattanásait, de ezekre a lázas hallucinációkra nem volt semmi bizonyíték.
Furcsa módon sem a zóna felé, sem a zóna felől sosem szálltak madarak.
Még a vasárnapi misén a pap is vigyázott, hogy fogalmaz, beszélt a pokol rettenetéről, a holt lelkek hangos szenvedéseiről, de a zóna szót soha ki nem ejtette. Nem is volt rá szükség, ,mindenki tudta miről beszél.
A zóna állandó-érezhető jelenléte mindenki életére rányomta bélyegét. Soha senki egy pillanatra sem tudta feledni láthatatlan fenyegető jelenlétét.
Napközben halkan beszéltek egymással, nem zörgött és nem kiabált senki, este otthonaikba húzódva gondosan bezárták az ablakzsalukat.
Ilyenkor az üres utcákon erősen érezhetővé vált a zóna jelenléte. Nyúlós arctalanságában szétfolyt az utcákon, betódulva minden résbe és lyukba. Rémületet hideg lélektelensége okozott. Még a zárt zsaluk mögött is érződött jeges és hangtalan jelenléte, mint hatalmas figyelő szem, ami alattomosságában kiszámíthatatlan, mikor és hova csap le.
Az állandó feszültség aztán megszülte a szorongó félelmet, a tehetetlenségtudat pusztító erejét ami kiszívja az életerőt, a bátorságot, ami a létezni tudás alapja.
Hatástalanoknak bizonyultak a szentmisék és fohászok, még a kápolna szobrai is elvesztették könyörületes-jóságos vonásaikat, kemény és racionálissá vált tekintetük keresztülnézett a hozzájuk fordulókon.
A bénult városka lakói kezdtek ellehetetlenülni. Már napközben is erősen érezték a zónafigyelő tekintetét, ami - gondolom- a megviselt idegek játéka volt.
Egyre többen már otthonukat sem merték elhagyni ,félve valamitől,A amit ők sem tudtak megfogalmazni. A gyerekeket sem engedték iskolába, a délutáni tanítás meg is szűnt, az üzletek is délben zártak, ami azért nem okozott gondot, mert tizenkettő után úgysem jött senki.
Egyre több család költözött el a városból-házaikat nem volt kinek eladni - de ez sem érdekelte őket. Csak el innen- gondolták, minél gyorsabban, minél messzebbre.
A hajdan vidám település egészen megváltozott. Voltak utcák, ahol két-három család maradt, akikben a takarítatlan úttestek, szeméttel fedett járdák, bedeszkázott ablakú néma házak látványa olyan szorongást és védtelenségérzetet teremtett, hogy az elköltözés kényszere mellett döntöttek.
A plébános költözött el utoljára.
Erős hitében sosem adta volna fel, de egymagában ő sem tudott létezni. A városkára síri csend borult. Csak a szél kergette száraz lombok súrlódó hangjai törték meg a mozdulatlanságot. Azt suttogják, a zóna már nappal is jelen van. Lassan végigömlik az utcákon átvéve az uralmat a hajdani élet felett.


Kép: Kapolyi György alkotása


6 megjegyzés :

  1. De jó írás!
    Kedves Gyuri, ez nagyon jól sikerült, huh.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.
      Igazán örülök véleményednek, köszönöm.
      gyuri

      Törlés
  2. A települések elnéptelenedésének misztikusnak mondható formája. Persze valami oka lehetett, hogy kialakult egy legendárium a zónáról, amely élő, nyomasztó valóságként működött. Félelemkeltő volt, bénító hatással tette lehetetlenné a normális életet. Mint a közöny, amiről korábban írtál; ez is meggyőző munkád, Gyuri! @-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves véleményedet Gábor.
      Senki nem mert érdemben utánanézni az oknak, csak megfagytak belül, és "Elmenekültek".
      Nekem is csak tippjeim
      vannak, de én sem tudok semmit, mert amit ember nem tudhat, azt nem is fogja tudni.
      Köszönöm értő gondolataidat.
      gyuri

      Törlés
  3. ...és az utolsó lekapcsolta a villanyt... Tanulságos leírás, persze sok mindennel behelyettesíthető. A fő üzenete szerintem, hogy meghunyászkodással - ami először mindig az egyes emberekben, egyenként keletkezik - ide juthatunk, másrészt, hogy a valóság impotens eltűrésével mi magunk gyártunk legendákat, melyektől aztán már később valóban rettegünk.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Árpád.

    Köszönöm, hogy olvastál, és kommentelted a gondolataidat.
    gyuri

    VálaszTörlés