Uram! Ilyenkor szeretek találkozni veled,
mikor a csönd elhalkul, és egyre közelebb kerülnek
egymáshoz némaságunk szárnyai, mert van miről
beszélgetnünk, hiszen mindig történik valami.
Erről szólnak a pillanatok éppen úgy,
akárhogyan a hosszú évtizedek:
a csönd zsebéből kibuggyan egy régi keszkenő,
azé a világé, amikor az MRSA nem a halál,
a kínok középkori pestisét idézte,
hanem a rózsalugasok illatát és tüskéit egyaránt,
s benne egy régi szerelmet, ami olyan nagyon tiszta volt,
mint a Te orcád, Uram! És igaz.
Uram! Ne hagyd, hogy temetőkké legyenek földjeink,
akkugyárak duruzsolásává régi, meghitt játszótereink,
gyermekeink mosolya hadd terüljön széjjel ma is e
hazában, a hit ragyogjon a békesség homlokában.
Mert: tudni Uram, hogy van hatalmad jót cselekedni,
az emberiség egyetlen fegyvere, ha már
halkuló szavainknak sincsen ereje.
