Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora



Éppen 5 éve férjemnek hivatalos szakmai útja akadt Milánóban, és lehetőségem volt elkísérni. Kevés időt, mindössze egy napot töltöttünk a városban. Délelőtt ő szellőző-és egyéb klímaberendezésekkel ismerkedett, én ezalatt a város nevezetességeivel. A látnivaló, amire leginkább vágytam,Leonardo da Vinci: Utolsó vacsorája volt. 
Sajnos a freskónak közelébe sem kerültem. Senki sem világosított fel róla, hogy az óriási érdeklődésre való tekintettel két hónappal előbb be kellett volna jelentkezni a látogatásra. 
Ezért gondoltam, hogy idehozom nektek ezt a híres műalkotást. És néhány mondatot róla. No meg a Santa Maria delle Grazie kolostort. 
Ennek refektóriumában látható a falfestmény.

Az evangéliumi jelenetet Lodovico Sforza rendelte meg a festőtől, melyet az 1495-1498-ig készített. Mérete 460cm x 880cm. A hagyományos, gyors falfestési technika, az úgynevezett freskófestés akkoriban terjedt el, Leonardo azonban nem ezt, hanem egy sokkal rugalmasabb módszert alkalmazott. Olyan festéket használt, amely rendszerint fa felületeknél volt szokás. 
Az u.n. secco eljárással készült mű sajnos hamarosan elkezdett leválni a falról, ami a talajvíztől folyamatosan ázott. Ezen kívül a falat áttörték, hogy azon ajtót nyissanak, nehogy a konyhából érkező étel kihűljön, mire a barátok asztalkára kerül. A XVIII. században függönnyel takarták el, mögötte a lecsapódó pára kétszáz éven át patakzott végig rajta. Az utolsó csapást egy amerikai bomba mérte rá 1943-ban, ami a kolostorban robbant összedöntve az egész épületet és egyedül e festmény fala maradt meg a katasztrófa után. 
Hétszer restaurálták és négyszer festették át az idők folyamán. A festmény jelenleg már restaurált állapotban tekinthető meg. 
Az apostolok, Bertalan, ifjabb Jakab, András, Júdás, Péter, János, Jézus, Tamás, idősebb Jakab, Fülöp, Máté, Tádé, Simon hármas csoportokra osztva, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Krisztus arca a kép középpontja. A mozdulatok, tekintetetek, épületelemek mind felé vonzzák a pillantásunkat. De egyedül Júdás néz szembe a Megváltóval. Feltételezések szerint ő Krisztus alakjától balra a harmadik apostol. Pedig az akkori szokás úgy kívánta volna, hogy az asztal végén, Krisztustól és az apostoloktól távol ábrázolja az árulót. 
„Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem”. A Júdás-háromszög ezért sokkal sötétebb mint a többi, ezzel is hangsúlyozva, hogy a végzet sötét tettre jelölte. 
Érdekes, hogy az egyik apostol, aki Jézus mellett baloldalra ül (János) és alakja pont ráhelyezkedik Jézus jobb oldalára, inkább hasonlít egy női alakra, mintsem férfiéra. Ezt a személyt egyes kutatók Jézus feleségének vélik. 
 

Esélyegyenlőségről, demokráciáról, Magyarországról húsvét kapcsán





„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.”

(Karinthy Frigyes)



„Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.)alapján az egyenlő bánásmód követelményeinek megsértése esetén a jogaiban sértett fél kérelmére a panaszt kivizsgálja, azaz hatósági eljárást folytat le annak érdekében, hogy történt e hátrányos megkülönböztetés. Ha történt, akkor a hatóság szankciót alkalmaz.
A jogszabály szerint az egyenlő bánásmód követelménye akkor sérült, ha valaki, vagy valamely csoport ún. védett tulajdonsága (nem, faj, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelve fogyatékosság, egészségi, családi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződése, életkora, politikai vagy más véleménye, társadalmi származás, egyéb helyzet) miatt más, vele összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez vagy csoportokhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek és tárgyilagos mérlegelés szerint ennek nincs ésszerű indoka. Ebben az esetben beszélünk hátrányos megkülönböztetésről.”
(Részlet az Egyenlő Bánásmód Hatóság szabályzatából)


Történeteket mesélek, történeteket, amelyek nem az én megtapasztalásaimon alapulnak, de úgy érzem, mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy emberek tengődnek kiszolgáltatottan, fizikailag, szellemileg tönkretetten ebben az országban.
Az írásimban megelevenített emberek mindnyájan valósak, miként a velük megesett dolgok is, azonban nevüket, nemüket személyiségi jogaik védelmében amennyire csak lehetett, megváltoztattam.
S mi kényszerített arra, hogy mindezt közreadjam? Egyetlen mondat csupán: „Ki vagy kik és mikor mondják már ki végre, hogy elég volt? Ki vagy kik és mikor változtatnak mindezeken a dolgokon azért, hogy emberek élni tudják az életüket, hogy képesek legyenek ismét mosolyogni, szeretni és, ha csak néhány hónapra is, de megérezzék a napsugarak fényét, a boldogság erejét? És megmutatom a kontrasztot is, mert ugyanígy szakadt ketté ez az ország is, miként a harmadik és negyedik történeteim faital hőseinek az élete…
1.      történet:
Két egymással szemben élő családban egyformán volt rokkant ember, csak az egyik, a fiatalabb, még három esztendeje is 100 százalékban munkaképesség csökkent, noha a húszas éveinek végét taposta, míg a másikban 49 éves kora után lett az a családfő. Az utóbbinak aztán el is fogyott a családja, elhunytak, kirepültek, s immáron végérvényesen egyedül maradt. Magánya határtalanabb volt a Nagypénteken keresztre feszített Krisztusénál is, hiszen benne a jobb lator felismerte a Megváltót, de ezekben a Lelkekben senki sem találta magát, az Embert.
A törvények változnak, noha rajzfilmeket csak bizonyos szabályszegésekéről készít az egyik külhoni televízió, de a valóságos életképet nem igen látják Némethonból sem…
És jött ama bizottság, ami - Miért is lepődnénk meg ezen?! -, egyik pillanatról a másikra nemzetivé vált és rehabilitációssá…
A huszonéves, oxigénhiánnyal, sántán, s szellemileg visszamaradottan született X. 100 százalékos munkaképesség csökkenése azonnal zéróra redukálódott, akárcsak manapság a tolerancia… Gondoljunk csak egyes budapesti szórakozóhelyek bezárására, míg mások rendőrkordonnal való körül vételére… Íme, a XXI. századi demokrácia legújabb vívmányai…
„Még kér a nép, most adjatok neki!...
…Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.”
Petőfi korában végbe is mehetett a népakarat érvényesítése, mert ugye, mégis volt egy forradalom, nem úgy, mint a rendszerváltás helyett módszerváltás utáni esztendők során, csak éppen felnövekedett egy generáció… Az X-eké és Y-oké… Visszatérve X-re, azóta szellemileg teljesen visszafejlődött, már nem szobatiszta, felügyelet nélkül nem lehet otthon hagyni sem, robbantani akar mindent és mindenkit, és ott a gázkazán, amit bűvöl és szerel… Retteg az egész lakóközösség… Így az egyik szülőjének odalett az állása, míg a másik, az igaziakból az egyik, születése óta lemondott róla, mert elég volt csak meglátnia, s úgy elszörnyedt, hogy azóta sem bukkantak nyomára… Vagyis, mégis. A másodfok után, merthogy X-ről kiderült, hogy ön-és közveszélyes, tehát intézetben a helye… Mire minden papír elrendeződött, addigra az eddig elillanó, s most tüstént előkerülő szülő nem írt alá semmit sem… Most a minimális szociális segély pelenkára sem elegendő és ott van a féltestvére, aki ötödik osztályosan szégyelli az életet… Így lehet valakiket idő előtt totálisan tönkretenni!
2.      történet:
Y. 33 esztendő szolgálati viszonnyal rendelkezik, soha nem volt sem munkanélküli, sem semmiféle segélyt vagy támogatást nem nyújtott neki az állam, hozzátartozója nincs, mindenkit eltemetett már. Születése óta autoimmun beteg, de ez csak 1994-ben vált nyilvánvalóvá, ekkor már penicillin érzékennyé is vált. Pszichés problémái 14 éves korában egy neurózissal kezdődtek, majd 16 évesen Raynaud szindrómával folytatódtak édesapja idült alkoholizmusa, s édesanyja mániás depressziója, valamint paranoiás skizoiditása miatt. A családi anamnézisben anyai ágon két sikeres öngyilkosság szerepel, édesapja 59 évesen tüdőrákban, míg édesanyja 68 évesen gyomorrákban hunyt el. Y. is kétszer próbált önként véget vetni az életének, de mindannyiszor megmentették e földi pokolnak.
2006-ban a szomszédja madaraitól ornitózist kapott, ennek következményeként allergiás allergiás, COPD-beteg, tüdőasztmás lett, jelenleg a bal tüdeje már fibrózisos, azaz menthetetlen. A háziorvosi beutalóján minimum évi öt nagy tüdőgyulladás szerepel, amelyek pánikbetegséget, majd agora-és klausztrofóbiát váltottak ki szervezetéből. 2001-ben meghúzott egy vészféket egy vonaton, s innentől folyamatos pszichiátriai ellátásban részesül. 2001-ben, 2009-ben több hetet feküdt a pszichiátrián, 2010 decemberétől a mai napig egyben több mint 2 esztendőt egy pszichiátriai intézetben töltött. Egyedül semmiféle közlekedési eszközt nem képes igénybe venni, hivatalos kísérői vannak, még a gyógytornásza is házhoz jár, mert az immunrendszere egy krónikus sokízületi gyulladással is meglepte. A vérnyomása is állandó jelleggel magas, a szemfenéken kettes a stádium és angina pectorison át ma már mindene beteg. A koponya CT meg az agyi keringés zavarán kívül agysorvadást is diagnosztizált. Felejt. Mindent. Cukorbetegsége miatt súlyosan fogyatékos, a rokkantkártyája lejárt, így immár csak betegszállítók viszik egyik helyről a másikra.
Az anamnézisében sok más egyéb betegség is szerepel, pl. arcidegzsába, ami miatt a múlt évben az egész alsó fogsorát kihúzatta, annyira nem hitte el, hogy nem a foggyökereitől patakzanak a könnyei minden éjjel. Hallókészülékre lenne szüksége, de nem tudja megvásárolni, mert a lakásrezsi és egy hitel mellett van, mikor napokig nem tud otthon mit enni, hiszen a gyógyszereimre megy el az összes pénze, s sem segélye, sem rezsitámogatása nincsen. Már azt sem tudja, mennyi gyógyszert is szed.
2012 óta rokkant csupán, mert minden betegsége ellenére élt és dolgozott fáradhatatlanul.
Így került sor 2013-ban a felülvizsgálatára. Délelőtt fél 10-re volt időpontja Hivatalos kísérővel érkezett, aki a portán bejelentette, hogy intézeti beteg –és cukorbeteg is. Semmiféle élelmiszert nem vittek magukkal. A kísérője dél tájban elment édességért, mert akkor már nagyon rosszul volt, s a székek miatt ülni sem tudott, a derekára jelenleg is kezeléseket írtak ki, amelyeket volt képes elkezdeni sem, mert közben mellhártyagyulladást kapott. Erre aznap szedte be az utolsó szem antibiotikumot.
Dél körül hányt először, mert nyelőcső refluxa és nyombélfekélye is van, majd fél óránként. Tavaly május végén hasi műtéte is volt, így végképpen nem mindegy, mit eszik.
Ezekre senki sem kérdezett rá.
Az asztmasprayit többek között azért használta, mert a takarítónő fél háromkor ablakot mosott, s később a padlózatot is. Többször is befulladt.
Három órakor már csak ő volt egyedül a váróban. Kettőkor kulcsra zárták a bejárati ajtót, amitől megrémült, a klausztrofóbiája nagyon elővette, a kísérője ott hagyta, s ezek után egymás után kapkodta be a nyugtatóit, s Tensiomint tett a nyelve alá, mert extrém mértékben megemelkedett a vérnyomása.
A doktornő, mikor behívta, közölte, hogy nem köteles megvizsgálni, mert, ha mellhártyagyulladása van, akkor szó szerint idézem: „TBC-s.”Ugyan két orvos neve szerepelt az ajtón, de csak egy fiatal hölgy volt jelen, s asszisztens sajnálta meg a beteget, aki közölte a főnökével, hogy „De antibiotikumot szed!”
Nem is vizsgálta meg, csak diktált és diktált, kérdezte a gyógyszereit, egynek eltévesztette a milligrammját, amelyért leordították, s még hallotta néha, hogy az asszisztens rákérdez, hogy biztosan negatív. „Az” – mondta a doktornő.
A háziorvosa teljességgel rehabilitálhatatlannak tartja a pszichiátereivel, s a neurológusával és az összes többi orvosával –Közöttük több professzorral! - egyetemben, s éppen a vizsgálat előtt néhány nappal volt laborban, a vérsüllyedése 40-es, a CRP értéke 27, 9-es volt, s más egyéb értéke sem volt rendben, ahogyan az EKG-ja sem.
A doktornő nem volt kíváncsi a panaszaira, csak a fogai között közölte, hogy lejárt a munkaideje.
A beteg ekkor már zokogott, s a kérdésre, hogy miért ilyen egy beteg emberrel, csak felcsapta a fejét, választ nem adott
Ezután Y-t is bekapta a gépezet. A rehabilitációs szoba, majd a foglalkoztatás ügynél következett és elé tolt papírok, amelyeket szemüveg hiányában nem tudott elolvasni, de aláírta őket, miközben egyre csak ömlöttek a könnyei.
Mindezek ellenére háromnegyed öt után végeztek vele, s még a portás adott egy számot, hogy hívjon egy taxit, mert a kísérője munkaideje lejárt, így ott hagyta, nem várta meg.
3.     történet:
V egyetemista. A második diplomáját szerzi a szülei pénzén. Ingyen lakik az egyik rokonánál, s megszokta, hogy a rezsitől kezdve az utolsó tisztítószerig, fűszerig, s az alapvető élelmiszereken túliak is minden, de minden ingyen van, mert ennyi jár neki, ha az alapképzést hat szemeszter helyett nyolc alatt, de sikeresen éppen csak elvégezte, s aztán egy másik egyetemet is elkezdett, mert ez így kényelmes. A szocializmusban láttam utoljára hasonlót. Közben a rokona bére jelentősen csökkent, ő spórol azon, amit saját magától von meg, hogy V-nek mindene meglegyen. V zsebpénze, mármint az otthonról kapott, összességében meghaladja az előbb említett X és Y együttes jövedelmét, de csak panaszkodik, panaszkodik, áskálódik, s mindezt nyugodtan megteheti, mert a család az család, és a család az szent… No comment!
4.     történet:
Z is egyetemista. Első éves kora óta dolgozik, s mégis kiválóan teljesít. Valódi tehetség. Önerejéből küzd, hogy jobb sorsa legyen, mint egyetlen hozzátartozójának. Mikor egyetemre ment, kölcsönt kellett felvenni, hogy egyáltalán elindulhasson a világba. S ő a részleteket kérés nélkül, havonta mindig ugyanabban az időben átutalja életben lévő szüleje számlájára, mert pontosan tudja, hogy enélkül a segítség nélkül az már régen teljesen tönkre ment volna…

Legyezte: M. F. - Di - 

Tomor Gábor: Tükör előtt

















A kép is Tomor Gábor alkotása,  címe: A Léthe vidéke. Technika: pasztell.



állok meredt ember a tükör előtt
gyanakvó arcom szúrós szemmel visszatekint
kölcsönös ellenszenv míg fürkésszük egymást
ki vagyok kérdem úgy ám kivagy sandít
csipetnyi gúnnyal szája sarkán

de ni most apámat látom a fényben
nem lehet véletlen hisz’ gyakran megidézem
rám gondol hát ő is leginkább szeretném
ám oly távolin néz mint sokszor régen
imitált közelség kezdetén

s pörögnek elő mind újabb arcmások
sajnos idegenek pedig tőlük eredtem
hé te hát te nahát ez nem lehet igaz
néznek nyíltan bambán kimérten furcsán
különös múltban révedtem el

lám e bozontos főt sohase láttam
bámulom izzó szemeit s hogy vadul ágál
bátor vagyok erősebb nála ledöföm
üti mellét s érzem most meghatottan
mintha ő lennék a legrégibb ősöm

Nem vágyom /Ars poetica
















Nem vágyom bőrkötésben
Porosodni könyvtárak polcain
Nem vágyom kötelező lenni
Egy majdani érettségin.

Verseim hangulatok csak,
Lélekből áradó szép gondolatok
S megelégszem azzal, ha egy
Arcra könnyet, vagy mosolyt csalok.

Lehet.- Verseim nem is versek
Csak egymás után írt szavak
Irodalmárok elgörbült ajkán
Csupa nem-kívánt falat.

Gyönyörködhetsz bennük azért,
Mint színes mezei virágokon,
Szép lehet ez is talán,
Nem csak a túlnemesített rokon.

Bemutatkozás






Kedves Barátaim!

Amikor megkaptam a felkérést, és nekiláttam, rájöttem milyen nehéz céltudatos életrajzot írni.
Mert nem könnyű hatvan felett eldönteni mi fontos és mi nem, egy életrajzban az olvasónak.
Nos 1944. november 15. Balatonakarattya egy kis vidéki ház mandzárt szobája a születésem helye. A család ahova megérkeztem un. Polgári család. Apám orvosként a fronton. Anyám természetesen „csak feleség”. Nagyapám polgári iskolaigazgató volt, nagyanyám félig német egy igazi bárónő volt.
Nem kívánok untatni senkit azzal, hogyan lettem Ember…..
Az irodalom, a művészet mindig körülvett, mégis a körülmények úgy hozták, csak műkedvelő szinten jutott el az életembe.
Később mikor magam dönthettem róla, amatőr irodalmi színpad tagjaként igazi nagyságoktól tanulhattam. (Sinkovits, Latinovics, Bessenyei,) a színpad a New York kávéházban a megjelenő verseskötetek bemutatásával foglakozott. Itt találkoztam először elsőkönyvesként Garai Gáborral, Baranyi Ferenccel.
Majd eljön egy időszak, mikor nem jut időm a művészetekre, eltávolodom és minden más dolog, család fenntartás, munka stb. minden időm elveszi.  A környezetemben az irodalmi kötödésem bocsánatos bűnnek számított.
Radnótival élve mondhatom:
Oly korban éltem, amikor
Pártpapok okádtak programszöveget,
a nagy közösség dalait daloltam,
de nem volt TÁRS ki szeretett.
Aztán berobban az életembe egy különös történet, és mivel nem tudtam élőszóval elmondani az érzéseimet, mint egy bedugult forrás törtek fel a mélyből egymás után ezek a versek.
Az Internet adta a „közlés” igényét a kezembe. Mikor feltettem néhány versem és láttam, hogy másoknak is szereznek a verseim örömöt, élményt már tudtam több, van benne, mint
Bocsánatos bűn.
Aztán, mint előadó is megmutattam magam, és szerénytelenség nélkül mondhatom sikerült néha könnyet, vagy éppen mosolyt csalni a hallgatóság arcára.
Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá késztetésem,
hogy "megtanuljam" a versírást.
Nem is írok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.
A vers megszületik bennem, s én csak lejegyzem, ami kibukik
 a tollam alól.
Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány, eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek, ami vagy feledésbe taszítja, vagy életben tartja őket, hiszen nekem mind szép, mint anyának a gyermekei.

„Amit nem mondhatok el senkinek
  Amit majd elmondok mindenkinek.”
                            Karinthy Frigyes Előszó


Tavaszhoz



Friss illat ébreszt csillag cserfesen,
beletúrnak hajamba a fagyok.
Oszlik az éj, ringatsz szellő-csendesen,
ölbe vesznek kamaszlány-hajnalok.

Türelmem fogy, amit adsz, még törékeny
rügy-melegen lüktet át szívemen,
hogy napközelbe érjek fénykötélen    
hozzád, ha már nincs mit veszítenem.   

Nem tudom, mivé lesz a Föld általad,
míg kibontod aranypitykés tüllruhád
virág szirmait a hosszú tél után,

csak azt, hogy kellesz, akkor is ha ég zeng     
s megrövidíti életed a végzet,
hogy még így is a szívembe zárjalak.

Nagypénteken eső esik


















Nagypénteken eső esik,
Szívem útját megkövezik,
Megkövezik, kifeszítik,
Gyászmenet nélkül temetik.

Megfeszítik, elföldelik,
Jelöletlen sírba teszik,
jaj.

Fekete felhők kísérnek,
Az utam végére érek,
Oda érek, itt születtem,
Feljajgató szülőföldben.

Hol születtem, oda érek,
Kik szeretnek nem felednek,
jaj.

Leborulok eléd Uram,
Végignézted az én utam,
Az én utam rögös nagyon,
Lelkemet a szélre hagyom.

Rögös nagyon sorsom, utam,
Mert magyarnak vallom magam,
jaj.

Húsvét ünnepére


Erről a valamikori írásomról teljesen elfeledkeztem, s Bakkné Szentesi Csilla Villanások című honlapján bukkantam rá, amit ezúton is köszönök neki!






„Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben, mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok."
(1 Pét 1: 15, 16)
  
„Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

(Dsida Jenő: Nagycsütörtök)

A húsvét a keresztény egyházakban Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe. Ebben a relációban a legnagyobb keresztyén ünnep, hiszen ez a valódi jelzés arra, hogy lehet örök életünk.
A pogányok ebben az időben szintén ünnepeltek, de a tavasz eljövetelét.
A húsvét mozgó ünnep, a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte első vasárnapja. Így elég tág időintervallumokban mozoghat, azaz március 22. és április 25. közé bármelyik két napra eshet.
A hivatalos egyházi ünnep a nagycsütörtöki esti misével kezdődik és a húsvétvasárnapi vecsernyével végződik, de középpontja a húsvéti virrasztás, a nagyszombati vigília.
A protestáns egyházakban sajnos nem tartják e nemes szokást.
Ha néprajzilag közelítünk az ünnephez, akkor az ahhoz kötődő rítusokat 4 csoportba sorolhatjuk:

1. tojásfestés
2. locsolkodás
3. tűzszentelés
4. határjárás (egyházi szokásrendszerből alakult ki).

Az ünnep magyar neve a pogány magyarságig nyúlik vissza, hiszen a keresztény térítők őseinknek nem tudták elmagyarázni az ünnep valódi tartalmát. Így azok csak azt jegyezték meg, hogy 40 napig böjtölniük kell, s csak ezután vehetnek magukhoz húst. Innen ered az ünnep neve is: hús + vét (el) = húsvét.
Igaz, halat azért jelképes értelme miatt a böjti időszakban is lehet fogyasztani.
A böjt hamvazószerdán kezdődik. Régen ez az időszak volt a nyilvános bűnösök vezeklésének ideje. Ezen a napon a bűnösök mezítláb és zsákruhába öltözve a templomba mentek, imádkoztak, s a püspök hamuval hintette meg őket (Innen ered a hamvazószerda név!), majd kiutasította őket a templomból. A böjt idején aztán nem térhettek be ide, csak másokat kérhettek meg, hogy imádkozzanak értük. Visszafogadásuk Nagycsütörtökön történt, s ekkor nyilvános feloldozásban részesültek.
Később már a papok a mise után megszentelték az előző évi barka hamuját, s keresztet rajzoltak vele a hívek homlokára. Ez a hamvazás. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
A húsvétot megelőző vasárnap a virágvasárnap. Nevét Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékéréről kapta. Ekkor ugyanis az emberek virágokat, ágakat hintettek elé. Az esemény emléke a barkás körmenet és a barkaszentelés, s a barka a délszaki pálmát helyettesíti.
Virágvasárnappal kezdődik a Nagyhét, amely húsvétvasárnappal ér véget. Ebben az időszakban Jézus Krisztus szenvedéseiről emlékezünk meg.
Nagycsütörtökhöz két énekes, játékos népszokás is kapcsolódik: a kiszehajtás vagy kiszejárás (téltemetés) és a villőzés vagy zöldágjárás (a tavasz behozatala). Az első főként a palócok lakta vidékekre, míg a második Zobor-vidékre jellemző.
Nagycsütörtökön délben megszűnik a harangozás (Innen ered a közismert szólás is, mely szerint a harangok Rómába mentek.) , s helyette egyes vidékeken még ma is kereplőt használnak, melynek gonoszűző hatást tulajdonítanak. Ezen a napon mindent leszednek az oltárról is (Oltárfosztás.) szimbolizálva Jézus szenvedését és ruháitól való megfosztását.
Ahol szigorúan őrzik a szokásokat, eloltják a tüzet is. Vannak vidékek, ahol zöldcsütörtöknek nevezték e napot, s a jó termés érdekében salátát, spenótot, csalánt főztek és ezzel etették az állatokat is.
A legnagyobb gyász és böjt ideje: Nagypéntek. Ezen a napon szenvedett kereszthalált Jézus.

„Ágyam fölött, a feszület fölött
Karácsonytól egész Nagypéntekig
Híven virrasztott egy fenyőfa-ág.
(Ó, szelíd dísz, – ó, vad nyomorúság!)”

(Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás)

E nap ősi rítusok seregét is őrzi:
1. Jézus szenvedéstörténetét bemutató passiójátékok előadása
2. Tavaszkezdő tisztulás (a takarítás) ideje, hiszen a legenda szerint a Getsemáné kertjéből a városba vezetett Jézust a katonák belelökték a Cedron patakba
3. Minden parázs végleges eloltása

Nagyszombaton aztán ismét megszólalnak a harangok, hiszen „Feltámadt Krisztus!”. A katolikus körmenetek mesés varázsa és a tűz újbóli meggyújtása is erre a napra emlékeztetnek.
A nap legfontosabb eseménye a templom keresztelővizének megszentelése. A néphitben azt tartják erről a vízről, hogy akit ezzel az új vízzel megkeresztelnek, egész életében szerencsés lesz.
Húsvétvasárnap életem legszebb emlékeit idézi. Sokáig nem értettem, hogy miért köszönünk úgy déd-és nagyszüleimnek, hogy
- Feltámadt Krisztus!
S miért a
- Valóban.
erre a válasz vagy fordítva.
Éhesen, fáradtan, s pirosló szemekkel a kormos vonat füstjétől már napokkal hamarabb megérkeztünk Hajdúdorogra. Egyetlen dologért… A Feltámadó Krisztusért…
Vasárnap aztán, amilyen korán csak tudtunk, felkeltünk, s egyenesen a misére mentünk, majd a gondosan előkészített, gyönyörűen hímzett terítővel letakart pászkakosarat nem csupán kaláccsal, de sonkával, kolbásszal, tojással, bárányhússal és borral is jól megpakolta nagymamám. Amíg ez a rítus meg nem történt, semmit sem ehettünk. A morzsákat pedig elégettük.
A templomkert csodája ma is lenyűgöz: A Szűz Máriát és Jézus Krisztust ábrázoló zászlók, a tömjén és a szentelt víz…
Ugyanilyen nagyszerű élményben Zagorszkban volt csak részem, amikor egy igazi pravoszláv Pászhán vettem részt.
Az utóbbi néhány évben nagyon ökomenikusan gondolkodom: van, amikor református istentiszteletre megyek, amely szintén mélységesen mély és tiszta szentség…
A legnagyobb ünnepünk ez, s szívünkben is megújulva kell rá készülődni, hogy valóban érezni tudjuk jelentőségét!
Nem véletlenül jelenti a bárány, mit áldozati étel Krisztust, a tojás pedig az élet és az újjászületés szimbóluma.
Igaz, csak a XX. századtól hozza a nyuszi a tojásokat egy óriási tévedés folytán. Régebben egyes német nyelvterületeken ugyanis szokás volt gyöngytyúkot adományozni. A gyöngytyúk neve németül Haselhuhn, röviden Hasel. A félreértés forrása az lehet, hogy a nyúl neve pedig Hase. Így félre fordította valaki a nevet…
A népszokásban ezen a napon történt a határjárás a bővebb termés miatt, de volt olyan hely is, ahol Jézus vagy a szent sír keresésére indultak (Természetesen jó előre eldugtak egy Krisztust ábrázoló figurát.).
Húsvéthétfő aztán a locsolásé, ami a rituális tisztulás, másrészt az ősi termékenységvarázslás maradványa. Egyes helyeken vesszőztek is. Mára már lassan kiveszőben van az a nemes hagyomány, hogy a keresztszülők is tojást adtak keresztgyermekeiknek.

Így Húsvét előtt azonban mégiscsak Pál apostol „Hit, Remény és Szeretet” szavai üzennek legtöbbet mindnyájunknak: merjünk nyitni Isten, a Másik Ember és a Jövő felé…

Debrecen, Anno Domini: 2010. Nagycsütörtökén

M. Fehérvári Judit

Az élet igazságtalan







Még kezdő tanár koromban, mindjárt osztályfőnöki beosztást is kaptam. Egyre tiltakoztam: még nincs nagy tapasztalatom.
-Majd lesz-, mondta az igazgató.
-Nézd csak a vén kappant, de megbízik bennem- gondoltam magamban.
Behívott egy alkalommal az irodájába, amit mellékesen kínzóteremnek neveztünk suttyomban.
-Mi a fittyfene baja van velem?
-Összeszedtem az összes bátorságom, még kértem a kollégáktól is egy vagonra valót. Nem szívesen adtak, mert mindenkinek kellett a tartalék. Sose lehetett tudni, ki mikor kerül sorra.
 Nagy lélegzetet vettem, és irány: inni a fekete levest.
Beléptem, és néztem abba a ronda tekintetébe.
Le akartam ülni.
Ácsi! Ki engedte meg, hogy a fenekét kényelembe helyezze?
Olyan szép lettem, mint a pipacs.
-Hívatott.
-Igen.
-Miért?
-Igaz, hogy a nagyszünetben verekedés volt az osztályában? Szoktak máskor is verekedni?
Naná- gondoltam magamban-, de csak annyit mondta: Á, dehogy!
Most levonok a fizetéséből tíz százalékot, mert azt sem tudja, mi történik az osztályában!
-De, igazgató úr. Ez igazságtalanság! Nem látja? Terhes vagyok!
- Hadd szokja meg a gyerek is időben: az élet tele van igazságtalansággal.
-Most elmegy az osztályába, és megveszi annak a két gyereknek a pólóját is, akik letépték egymásról.
-Majdnem pityeregve mentem ki a vallatóból, azért az ajtót jól bevágtam magam után.
  Irány a tanterem.
Megálljatok betyár banda, most én leszek az inkvizítor, forrongtam, mint a kotlában a víz disznóvágáskor.
Beléptem a tanterembe. A gyerekek beszélgettek. Csoportokban álltak, vagy a padban ültek.
Mi bújt ezekbe az emberpalántákba? De lenyugodtak!
-Halljam csak? Milyen verekedés volt itt az osztályban? Osztályelnök, beszámolót kérek!
-Tanárnő, itt nem volt semmi verekedés! Ezt biztos az a hülye B osztály találta ki.!
-Elég! Hadd lássam, kinek szakadt a pólója!
Mindenki hallgatott, mint a sír, de én sem láttam szakadt pólót.
-Akkor tévedtem-, már megyek is.
Hallom még, amint hangosan mondják: bolond volt, akárki is találta ki. Szegény oszi! Bár neki sem árt meg egy kis : áprilisi!
A tanáriban mindenki vigyorgott, az igazgatóm meg rötyörészett.
Hadd tudja meg a gyerek a hasamban: az élet igazságtalan?! – mondtam.
Belőlem is kitört a nevetés.

 

Sisak híján












a belátás nem magadba tekintés
harcaid része békekötéseid papírja
napi vérengzéseid után esti
nyugalmad eszköze csöndfehér
jajszónélküli mélázol fölötte
holnapi lehetőségeidre tekintesz
melyek szintén háborúk és amíg
élsz kaszabolnak tovább nyesnek
és nyesnek valószínűleg genetikusan
meghatározott harcmezőkön ahol
tábornoka vagy dezertőr lehetőségeidnek
de nincs sehol egy tükör hogy lásd magad
aki sisak híján bohócsipkában lapul
napi gondok árkaiban 

Szép Napot!






Sugárzik a szoba. Úgy látszik, minden örömöm, nyugalmam, várakozásom benne van ebben a napsugaras délelőttben. Az erkély felől is, az ablak irányából is árad felém a fény, a növényeimtől is tódul ide az elégedettség. Szinte hallani, amint magukba szívják a tavasz eme ajándékát, amint növekszenek, feldúsulnak, zöldebbek lesznek tőle.
 Ebben a szobában minden örül, minden elégedett, még a szőnyeg apró finom mintái is integetnek felém, miként a fotel azonos színű motívumai. Minden hozzáidomul ehhez a csodás fényhez.
Öröm költözött belém is. Örvendezem. Hiszen ismét hallottam valakinek a hangját, aki kedves nekem, ha csak pillanatokra is. Csak szép napot kívántunk egymásnak. Ennyi.
Nem tudom, hogy nézhet ki most, legutóbb két éve láttam, rövidke időre, de időnként, amikor meggyötör a kor, s a vele járó kór, örülök is, hogy nincs módunkban találkozni. Minek? Hogy elmondjuk, mi fáj, hol fáj, mennyire megvisel? Hogy a látványunk rég nem a régi?
Az idő igen méltánytalanul bánik el az emberrel. Mindenével, úgy ahogy van. Fájnak a mozdulatok, nehezül a járás, meggyötör a lélegzetvétel.
Zihálok, mire feljövök a második emeletre, összegörnyedek, s várok, amíg enyhül mellkasomban a szorítás.
Pedig mostanában nagyon ritkán vetemedem arra, hogy utcára menjek, hosszú útra nem is merészkedem, mert a lábam csak rövid sétákat engedélyez.
Szerencsére sűrűn találok padot útközben, rövid pihenőket tartok, utána ismét felkerekedem. Így jutok el a postára, boltokba, patikába.
Hogy mennyit futottam korábban Istenem! Mindig mindent gyorsan tettem, mintha lekésnék valamiről. Hatalmas erőbedobással tanítottam, szinte semmi idő alatt akartam megtanítani mindenkit mindenre.
Körbe-körbenyargaltam az osztályban, hogy mindenkinél ott legyek, ha kell, hogy érezzen, hogy biztos legyen bennem, és főleg magában. Vágtattam, hogy minél előbb simogassak, dicsérjek, segítsek. Loholva végeztem minden házimunkát, hogy aztán nyugodtan olvassak, vagy másként pihenjek. Ma már tudom, ahogyan éltem, azt nem lehet büntetlenül tenni. Megtorolja a testem, mert nem bántam jól vele akkor. És igaza van! De amit elrontottam, már aligha tehetem jóvá, csupán szeretnék fájdalom nélkül járni még egy kicsit.
Ugye tudod, hogy mindaz, amit itt papírra vetettem, Neked szól? Hogy érted süt fényesebben a nap, neked örvendeznek a növények, miattad jobban a gondolatok? Tudod ugye, hogy amíg írom, Rád gondolok, mert ilyenkor úgy érzem, együtt vagyunk.
Hiszen minden reggel várom a hívásod: Jó reggelt, hogy aludtál? És mindent elmondunk egymásnak. Azt is, amit már százszor kibeszéltünk.
Már mindent tudunk egymásról, azt is, amit gondol, azt is, amit érez, csak azt nem tudjuk, hogy néz ki a másik. Mi már tudjuk, hogy az, milyen lényegtelen.
Hatvan éve, amikor férjhez mentem, még egyetemista voltál. Két év múltán véletlenül szembejöttél velem a kőrúton. Babakocsit toltam, egy éves fiam aludt benne. Utána ismét nem láttuk egymást évtizedekig. Én mindenhol érdeklődtem utánad, de senki nem tudott közel hozni Hozzád.
Pedig híres lettél, nagy tudású, sikeres. Bejártad a világot. Én felneveltem három gyermeket, tudást töltöttem számtalan buksiba, meglehetősen különbözött a sorsunk.
Te nem is kerestél. Miért is tetted volna?
Már húsz éve özvegy voltam, amikor elértelek. Csak telefonon, mert én vidéken élek, távol a fővárostól, és nyolcvan körül már nem rohangál az ember egymás felé. De a hang száll, és az a régi. Már kívül-belül tudjuk egymást. És örülünk egymásnak. Óvjuk, védjük egymást. Mert létrejött egy különleges telefon vonzalom, amely olyan tiszta, és igaz, amilyen csak ebben az életkorban lehetséges. Ez a vonzalom életerőt, biztonságot ad, s mindketten érezzük, hogy van valaki, aki rám gondol, aggódik értem, mert neki a személyem fontos. Mert neki pontosan az én személyemre van szüksége.  Hiszen én ismerem a múltját, ifjúságának történéseit, annak helyszíneit, a kort, amelyben szocializálódtunk, a barátokat, akik mellett kiálltunk.
Ez az, amiért érdemes és kell reggel felkelni, és rendbe tenni magunkat, és a környezetet, mert mit szólna a másik, ha látná, hogy nincs rendben a szoba, ha szennyes az edény, ha nincs rúzs a szájon.
Egymásban érezzük a biztonságot. Most elköszönök, este van már. De várom reggel a telefon csörrenését, hogy halljam a hangod: Jó reggelt.
Hogy aludtál?

A távollét


   
                 



Az általános középiskolában tanítottam magyar nyelvet és irodalmat. Szerettem a gyerekeket, mert általános iskola ötödik osztályától kezdve osztályfőnökük voltam. Mikor elindultak a középiskolába, megnyílt Kishegyesen is az általános középiskola a szabadkai középiskola kihelyezett tagozataként, ahol két évig tanultak a gyerekek, és innen mentek a tanulók azután arra a szakra, amit választottak. Közben annyira megreformálták az iskolarendszert, hogy a tanárok zöme zúgolódott, nekem meg elment a kedvem az iskolától. Egyik kedves kolléganőmnek az apja igazgató volt a vasfeldolgozó gyárban, ahova fordítót kerestek. Megkértem, beszéljen az apukájával, és én átmegyek a gyárba fordítónak. Így történt.
Egy irodába dugtak, ahol hárman ültünk a szobában. Megkaptam a száraz ülések anyagát szerb nyelvről magyarra fordítani. Unalmasabb munkát nehezen tudtam volna elképzelni.
Gyorsan rájöttem, mekkora hibát követtem el, de már akkor késő volt.
Nem sok idő eltelte után kijött az egyik kollégám a gyárba hozzám, azzal, hogy milyen osztályközösséget teremtettem én. Őt bízták meg az osztályfőnöki teendőkkel a volt osztályomban.
- Ezekkel, a te gyerekeiddel nem lehet bírni! Elkényeztetett, válogatós, durcás társaság. Azt mondták a szemembe:  engem biz a nem fogadnak el osztályfőnöknek, mert te voltál, meg te is maradsz az osztályfőnökük. Egyszerűen nem birok velük. Gyere be az iskolába kérlek, és tegyél rendet, mert én elkezdem a büntetéseket kiszabni.
- Álljál már le! Próbáld megérteni, ezeknek a gyerekeknek, immár hatodik éve osztályfőnökük voltam. Egymás gondolatát is ismertük. Nézz szét az osztályban! Van maximum három jó rendű tanuló, a többi mind kitűnő meg jeles, azok között is több a kitűnő. Lesz nem egy Vuk-diplomás gyereked, akik tiszta kitűnőek. Kezeld őket egyenrangú partnerként!
Mikor elment a kolléga, kavarogtak bennem az érzések. Egyfelől örültem annak, hogy ennyire hiányzok a gyerekeimnek, most még jobban hiányoztak ők is nekem, és nem győztem sajnálni önmagamat, amiért ilyen óriásit hibáztam: otthagytam őket, az iskolát.
Aznap este bementem az iskolába, ott is az osztályom tantermébe, és a táblára ráírtam: viselkedjenek diákhoz méltóan. Ha bármilyen problémájuk akad, jöhetnek hozzám, továbbra is szívesen segítek, de az osztályfőnöküket ne hozzák ki a sodrából. Másnap este az egész osztály bezsúfolódott a lakásomba virággal virágvázástól. Sokáig elbeszélgettünk, kávéztunk, a lányoknak jósoltam a csészéből. Igazán szép estét rendeztek nekem.
Az új munkahelyemen tettem a munkámat, megkeserítettem a szobatársam életét, mert tél lévén, fűtöttek kegyetlenül, az egyiknek állandóan melege volt, ezért kinyitotta az ablakot. Én az ablak alatt ültem, jött a hátamra a hideg, szó nélkül felkeltem, becsuktam az ablakot, dolgoztam tovább, ő meg kénytelen volt kimenni az irodából, és valahol lehűteni magát.
Még három hónap sem telt el, amikor Baranyi János, az Önigazgatói Érdekközösség titkára, meg a községi tanüggyel foglalkozó Selić Vuko kijöttek a gyárba, és beszélgetést kértek.
Elvonultunk egy külön irodába.
Baranyi János, akit különben igazán tiszteltem becsületessége miatt, meg tudásáért, kezdte el a beszélgetést, egyenesen a közepébe vágott.
- Nézze Radmila, mi most itt tulajdonképpen lánykérőben vagyunk. Merem remélni, hogy két férfit nem fog kikosarazni.
Mosolyogtam.
- A község azt a határozatot hozta, hogy önálló középiskolát alapítunk. A Kezdeményező Bizottságban legalább hét egyetemet végzett tanárra van szükség. Hivatalosan el kell indítani az eljárást. Nem lesz könnyű. A feltételeket is biztosítani kell. Kishegyesen lenne a magyar, Lovtyenácon meg a szerb nyelvű oktatás. Olyan emberre van szükségünk, aki mindkét nyelvet jól ismeri, meg olyanra (itt már hízelgett), aki mindezt véghez is tudja vinni. Azt gondoltuk, Radmila lenne erre a legalkalmasabb. Az Alapító Bizottság elnöke lenne, majd az újonnan megalakult középiskola igazgatója.
Már az első mondatánál tudtam: vállalom a feladatot, csak visszamehessek az iskolába, de hallgattam.
Mikor János befejezte a mondókáját, Vuko is hasonló szavakkal győzögetett, megígérve a messzemenő segítséget.
Most már rajtam volt a sor.
Úgy tettem, mint aki nagy gondban van. Nem tudja, mit tegyen.
- Nézzék, ez mind szép, de nekem itt sokkal több a fizetésem, meg cseppet sem felelős a munkaköröm. Ha elvállalom, amit kérnek tőlem, akkor biztosítani tudják az itteni fizetésemet?
Egyszerre mondták rá az igent.
- Amíg dolgozok az iskola önállósításán, addig szeretnék visszamenni a tanításba.
- Sok lesz az Radmila!
- Bízzák rám! Úgy érzem, van elég erőm, elvégzem mindkét feladatot.
Örültek a gyerekeim, a kolléga visszaadta szíves örömest az osztályomat, örültem én, és a következő tanévet a kishegyesi községben az önálló általános középiskolával kezdtük, amelynek neve: Október 18. Általános Középiskola lett.

Magány


Minden jog fenntartva! További fotók itt: http://zsofiamocsar.tumblr.com/.

A számkivetett
















Ismét jött lehajtott fejjel:
maradt-e még böjti kenyér?
Híd alatt érte a reggel,
teste-lelke tavaszi tél.

Júdáskodók hamis pénze
szikla-ösvényre kergette.
Hitetlenség élet-része,
mégis igaz könyörgése.

Társa nincsen, hogy is lenne?
Akad,aki megsegíti,
szállást is ad egy éjjelre,
barátként mennybe repíti.

Reméli, a nyár majd hevít,
hajlékai csendes erdők.
Lelke mélyén emlékezik:
gyermekből hogyan lett felnőtt.

Támolyog a nagyvilágban,
s ha az adomány már elfogy,
elbóbiskol magas lázban,
s hírét viszik a galambok!

Rozsdaszín szavak





Rozsdaszín szavak,
nem sírok,
csak könnyeim patakzanak.
Nem fáj.
Semmi, semmi.
Csak feszít belül valami,
csend van, a csend hangja
nem zavar, zúgó szava elmém
mélyét felkavarja.
Félig felejtett gyermek korai,
fájó emléke, akkori életének
mát kísérő szívverése,
elszakadt élet szakadékba
hulló keménysége,
olvadó jég párát adó
hideg lehelete megértésre vár.

Már nem ijeszt






















Ma mindennek csupán okát keresve,
barbár kézzel nyúlsz árnyék alá.
Nem ijeszt, halállal poroz be az este
s füled a tündérszót már meg sem hallaná.

A délután is kulcsra zárva s hiába
forog benne a Nap, nem nyitja ajtaját.
Nem indul feléd senki. Te sem indulsz.
A szél hord szét, akár egy nádbugát.