Míg szárnyam bír...

Ha nem ment hirtelen, ugorva, 
araszolok csendben lassan, 
s lemászom, mint csiga mászik. 
Szemed többé ne izgassam.

Ki egyenest állsz, előre látsz, 
szemed előtt titok a görbe, 
nem tekintesz célod előtt, 
(mit nem ismerek) körbe-körbe.

                    *                     

Volt egy könyvem, volt egy álmom,
tarka mezőm kavalkádja,
virágok lakoztak bennem,
s felkért a szél egy románcra.

Botladoztam, de nem bánom,
hogy táncra adtam vén fejem,
összegyűjtött teafűmből
kortyolgattam az életem.

Kiszáradt a hímes mező,
de illatára gondolok, 
és ösvényére tévedni 
csak egyedül, ha akarok.


Színtelen a gyűjteményem, 
nem kívánt, mint a molylepke,
menekülve búcsúzom míg
szárnyam bír. A rengetegbe.