Nem akarok aludni már,
csak álmodni múlttá váltan.
Feladni magam portósan
bárhová, ahol nem várnak.
Megállni ablakod előtt,
szerelmesnek lenni vakon.
Megittasodott szavakat
böngészni szomjas ajkadon.
Beléd kapaszkodni fénylőn
borostyán-hittel, mint a Nap
s bevésni kőszirt testedbe
érted lázadó magamat.
Nincs menekvés, már vonz a mély,
zuhanok veled s elégek,
aprópénzre váltom újra
ezt a gazdag szegénységet.
Csodaszép és nem tudnék mást hozzáfűzni!
VálaszTörlésItt is, most is tetszik.
VálaszTörlésKedves László!
VálaszTörlésAz egész vers egy költői kép vágyat sugárzó emlékvilággal és szomorkás jelennel.
Szeretettel gratulálok: Mila
Köszönöm Kedves Ditta szavaidat. Örülök megtisztelő figyelmednek.
VálaszTörlésSzeretettel: László
Örülök Kedves Tibor, nagyra értékelem véleményedet....)))
VálaszTörlésMegérzéseid Kedves Mila valóban kifejezik gondolatvilágomat, amit leírtál a vers kapcsán. Örülök megtisztelő figyelmednek...)))
VálaszTörlés