Döntéskényszer

Emlékszem, mikor anyák napján
nyelvem nem akart jól mozogni,
megbénult, minek hallatszani
kellett volna sok szívhez szólván.

Iskola előtt bokrok mentén
figyelő arcok halk homálya
szólt bele versem tört sorába,
szellő suhant át torkom mélyén.

Valaki szólt, hogy üljek csak le,
mentve száz kínos másodpercet,
testem anyámhoz elténfergett,
agyam csak azt a szót kereste.

Azután harsány hangú vers szólt
gyermekhűségről,s én döntöttem:
mások mondani tudják szebben,
rám pedig várnak új papírok,

tollam vajúdta rímképletek,
melyeket zengnek tanítványok,
mögöttük állva halkan súgok,
s minden ünnepnek jót üzenek!