Falevél

 

völgyek feleselik hangodat
kiáltanak
máskor halkan
rád súgnak ne félj a bajban
bús-édes e keserű dallam
úgy félek
az értetlenség összezúz 
nincs kiút
karom csápja feléd nyúl
zsibbadó ősz
vérzőn lábad előtt
a földre puhán surranva  ér
lelked összerezzen
mikor ráborul
a hulló falevél