Riba Ildikó: Vészjel




rövid boldogság után
sorsom irigy kézzel
adott ajándéka vészjel;
mélabús hattyú puhán

haranghangon zokog
átölel panasza
múlt élet tavasza
kecses testén homok

hagy örök nyomot
száll messze dala
viszi halál angyala
bezárul templomod


Riba Ildikó





5 megjegyzés:

  1. Érdekes, szokatlan, ezért jó képek -
    szomorú tartalommal
    ölellek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves Saci ! :)
      Örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés
  2. A zárlatban a temploma szót használnám, s nekem is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ditta a véleményed, és javaslatod. Magam is gondolkodtam ezen a javításon, csak akkor megszűnik az ölelkező rím, ami pedig mindhárom versszakban van most. :)

      Törlés
  3. Ildi.
    A sors, ha ad, annak megkéri az árát. Csak az emléket hagyja meg, hogy fájhasson.
    És fáj is................

    gyuri

    VálaszTörlés