A betondzsungel közepén álldogált egy magányos társasház. A sors úgy rendelte, hogy hét agglegény lakta ezt a kívülről már elavult, de belülről komfortos házikót.
A földszint egyben Mr. Doc lakott, aki tudós ember lévén nagy köztiszteletnek örvendett. Hóna alatt mindig könyvvel száguldozott, mint aki állandóan siet valahova. Nem létezett olyan probléma, amelyet nem tudott orvosolni. Foglalkozását tekintve agyturkász, aki az emberek fejében bányászik sötét titkok után.
A földszint kettőt Mr. Sneezy lakta. Tanult szakmája a fül-orrgégészet, eme nemes szervek szakértő bányásza. Komoly, régi vágású úriember kinézetű férfiú, kinek fő jellemzői: az élére vasalt öltöny, az udvariasság, és a kifinomult ízlés.
Az első emelet egyben vidám figura lakott, Mr. Happy. Humoristáskodásra adta a fejét, a lélek felvidításának bányásza. Mindenből viccet tudott csinálni, de nem haragudtak rá ezért, hangulatfelelőse a társaságnak.
Minden ilyen embernek általában pont az ellentéte a szembeszomszédja. Így, tehát, az I/2-es ajtó mögött egy zsémbes öregúr lakott: Mr. Grumpy. Őt, még senki nem látta mosolyogni. Mondjuk ilyen szakmával, mint az övé, nem is sok esély lehetett a jókedvre, ugyanis egy olyan szakmát űzött amely az ilyennek is kell lenni kategóriába tartozott, és ez a temetkezési vállalkozás. Csak egyedül intézkedett a végső kegyelet megszervezésében, még a sírt is egyedül bányászta ki, hogy ne kelljen azért is mást megfizetnie. Zsugori alaknak ismerték, aki a fogához veri a garast, emiatt nem kedvelték, de elviselték, mert ilyennek is kell lenni.
A második emelet baloldali lakását Mr. Bashful lakta. Szerény, szorgalmas emberke hírében állt, édesapjától az órásmesterséget tanulta ki. Ő, a tik-tak birodalom bányásza, mélyre ásott, hogy gyógyító lehessen, a kakukkosok lelkében. Keveset beszélt, nem igazán értett az emberek nyelvén. Ha mégis meg kellett szólalnia, tömören fogalmazott, de ebbe is fülig belevörösödött.
Vele szemben, a jobboldali kuckót Mr. Sleepy lakta. Ő a bányában dolgozott, szorgalmas ember hírében állt, aki néha több műszakot is lenyomott egymás után. Senki nem tudta mire gyűjt, mire hajt. Lehet, hogy csak gyárilag beépített hangyaszorgalommal született és nem tudott változtatni ezen. De azért ennek a sok hajtásnak is megvan a hátránya: a kizsarolt szervezetnek szüksége van a regenerálódásra. Ezért szinte állandóan aludt. Különös képességet fejlesztett ki: bármilyen helyzetben és pózban tudott szunyókálni.
A tetőtér magánzója Mr. Dopey névre hallgatott. Furcsa egy fazon, akiről tulajdonképpen senki nem tudott semmit. Reggel mindig elindult valahova, de nem lehetett tudta hova. Ha valakivel találkozott, csak udvariasan mosolygott és ment tovább. Soha, senki nem hallotta egyetlen szavát sem.
Szép lassan csordogált az élet a megszokott kerékvágásban, amikor az egyik nap különös esemény történt. Mr. Doc, aki a társasház közös képviselőjeként is tevékenykedett, lélekszakadva körbecsöngette a lakásokat, és rendkívüli lakógyűlést hívott össze.
−Kedves lakótársak! – kezdte a mondókáját-, miután mindenki megérkezett a közös helységbe.
−Hányszor mondtam már, hogy az alagsorban mindenki zárja a tárolóját! Tessék, megint összeszedtünk egy hajléktalant. Nagyon jól tudjátok, ilyenkor, ahogy jön a hideg, mindenhova behúzódnak.
−Miért nem zavartad el, mint ahogy szoktad? – kérdezte Mr.Sneezy.
−Ez általában Mr. Grumpy feladata szokott lenni, de ez most egy új helyzet, gyertek utánam!
A társaság levonult a tetthelyre. Először Mr. Grumpy fedezett fel valami égbekiáltót:
−Valaki felbontott egyet a túlélő konzervjeim közül!!! – Felháborító!
−Valaki kinyitotta a kempingszékemet és lehet, hogy bele is ült! – tromfolt rá Mr. Sneezy.
−Valaki alszik a régi matracomon. – szólalt meg csendesen Mr. Sleepy.
Körbeállták a fekvő alkalmatosságot, csend ült a kis helységre. Egy lány aludt csecsemőpózban, édesdeden az említett bútordarabon. Döbbenettel vegyes ámulat ült ki az arcokra. Talán a nőhiány okozta, de gyönyörűséges királylánynak vélték látni ezt a szerencsétlen hajléktalant. Már éppen kiosontak volna, amikor felriadt és védekezésképp maga elé kapta a kezét, a rajtakapott. Mr. Sneezy eszmélt leghamarabb és megnyugtatta a szerencsétlent:
−Ne féljen nem bántjuk, maradjon nyugodtan drága.
Az agglegények gyülekezete kisomfordált és visszament a közösségi térbe. Nem tartott sokáig az érvek felsorolása, nagyon gyorsan, egyhangúlag megszavazták, hogy a hölgy maradjon. Mr. Doc és Mr. Happy küldöttségbe ment a befogadotthoz, hogy közölje a jó hírt. A lány nagyon megörült, hogy lesz hol meghúznia magát, ezeken a hideg éjszakákon.
Nagy forgalma lett a kis helységnek, egymást váltva hoztak minden féle jót. Ennivalótól kezdve a takaróig mindennel ellátták. A lány nem győzött hálálkodni. Egy nap megkérte Mr. Doc-ot, hogy hívjon össze egy lakógyűlést, és az egybegyűlteknek a következőt mondta:
−A nevem Snow White. Szeretném mindenkinek megköszönni, amit tőle kaptam. Úgy gondoltam, hogy én is tehetnék, értetetek valamit. Mivel heten vagytok, minden nap másnak segítek rendbe tenni a lakását, főzök rá, és az ő napján, megpróbálom boldoggá tenni azt a huszonnégy óráját.
Ilyen gyorsan még nem szavazott meg semmit a társaság. Elkezdődtek hát az ünnepé váló hétköznapok:
Hétfő – Mr.Doc
Kedd – Mr.Sneezy
Szerda – Mr.Happy
Csütörtök – Mr.Grumpy
Péntek – Mr.Bashful
Szombat – Mr.Sleepy
Vasárnap - Mr.Dopey
Minden szépen alakult, mindenki tisztességgel várta a maga napját. A társulat óvta, védte mindentől és mindenkitől, hogy ez az idillikus állapot örökké tarthasson. A lelkére kötötték, hogy amíg távol vannak, ne nyisson senkinek sem ajtót. Külön felhívták figyelmét a reklámújság kihordókra, mert azokat különösen veszélyesnek tartották. A lány szót is fogadott, ám egyik nap különös figura csöngetett be a magányos lányhoz. Ismerősnek tűnt az ajtóban álló nő, de nem tudta hová tenni. Illatszer mintákat tolt az orra alá, és már mondta is a betanult mondókáját. Nem tudott ellenállni a csábításnak, és fél óra sem telt bele, máris rendelt minden termékből. Felvitte az új szerzeményeit Mr.Bashful lakásába, - lévén péntek - és körberakta magát az illatmintákkal. Talán azért, mert nem szokott hozzá ehhez a tömény szimatorgiához, elbódult, és elájult. Ebben az állapotban talált rá Mr. Bashful, aki a számlát meglátva szintén rosszul lett. Így fedezték fel őket a többiek. Szerencsére sikerült feléleszteniük mindkettőjüket. A nagy ijedség után megbocsátottak a bűnbe esőnek és közösen összedobták a számla összegét. Snow White megígérte, hogy soha többé nem tesz ilyet. De aki egyszer bűnbe esik, már könnyebben ismétel. Az újabb házaló megtalálta a gyenge pontját, aminek képtelen volt nemet mondani. Még hajléktalan korában szokott rá a kannás borra. Már úgy érezte, hogy sikerült leállnia a szerről, de ahogy meglátta a régi kedvencét, már vége is lett. Amikor becsapta a bejárati ajtót az árusító után, azonnal lerohant a pincébe, és amíg volt az ötliteresben addig töltögetett magának, ájulásra itta magát. Most azonban nem tudták felébreszteni, akárhogy próbálkoztak. Szomorúan körbeállták a matracot, - ahol először találtak rá -, és a gyengébb lelkületűek a könnyeiket törölgették. Mr.Grumpy elővette jegyzettömbjét és kezdte beírogatni a szertartás részleteit. Éppen a mérőalkalmatosságát próbálta diszkréten elővenni a zsebéből, hogy méretet vehessen, amikor csengettek.
−Már csak ez hiányzott! – mordult fel Mr.Grumpy, és iszonyú mérgesen elindult megnézni, hogy ki a fene az, aki megzavarta ezt a gyászos pillanatot. Egy különös, marcona alakkal tért vissza.
−Ez az ember azt állítja, hogy már évek óta keresi Snow White-ot.
Mindenki végigmérte a jövevényt: csicsás ruha, fehér nagykarimás kalap, lakkcipő, vastag arany nyaklánc.
−A szemétkirály, személyesen. – szólalt meg csendesen Mr.Happy.
−Mi történt? – kérdezte a felismert. De nem is várta meg a választ, mert körülnézve könnyű volt kitalálni mindent.
−Hagyjanak vele magamra! – kiáltotta ellenmondást nem tűrő hangon. A csapat kioldalgott és izgatottan tárgyalták az eseményeket. Belülről furcsa zajok hallatszottak, de nem mertek bemenni. Aztán felpattant az ajtó és a szemétkirály karjaiban, már éberen, de még bódultan, mosolyogva ott feküdt Snow White. A szigorú ember megeresztett egy mosolyt, majd azt mondta:
−Köszönöm, hogy befogadtátok, és vigyáztatok rá. Mindannyian eljöhettek a lagzira, a meghívókat majd küldöm a személyi titkárommal. Kirúgta lábával a bejárati ajtót és a legutolsó széria szerinti Mercedes hátsó ülésére tette le puhán a lányt, becsapta az ajtót, majd elhajtott. A kis csapat lezsibbadva állt a ház előtt. Mr.Dopey eszmélt leghamarább, öles léptekkel közelítette meg a bejáratot, és mielőtt feltépte volna az ajtót, ennyit dünnyögött az orra alá mérgesen:
−Tudtam, hogy a mi kis boldogságunk nem tart sokáig, mindent a pénz irányít, akinek sok van, mindent megkap, akinek nincs annak csak a konc jut, vagy még az sem!
−És persze mindez mikor történik?! Pont szombaton, mikor holnap én lettem volna a soros!!! – és nagy dirrel- dúrral becsapta maga mögött az ajtót. A csoport, egyik megdöbbenésből a másikba esett, majd lassan mindenki visszaszivárgott gondolataival a saját lakásába.
A földszint egyben Mr. Doc lakott, aki tudós ember lévén nagy köztiszteletnek örvendett. Hóna alatt mindig könyvvel száguldozott, mint aki állandóan siet valahova. Nem létezett olyan probléma, amelyet nem tudott orvosolni. Foglalkozását tekintve agyturkász, aki az emberek fejében bányászik sötét titkok után.
A földszint kettőt Mr. Sneezy lakta. Tanult szakmája a fül-orrgégészet, eme nemes szervek szakértő bányásza. Komoly, régi vágású úriember kinézetű férfiú, kinek fő jellemzői: az élére vasalt öltöny, az udvariasság, és a kifinomult ízlés.
Az első emelet egyben vidám figura lakott, Mr. Happy. Humoristáskodásra adta a fejét, a lélek felvidításának bányásza. Mindenből viccet tudott csinálni, de nem haragudtak rá ezért, hangulatfelelőse a társaságnak.
Minden ilyen embernek általában pont az ellentéte a szembeszomszédja. Így, tehát, az I/2-es ajtó mögött egy zsémbes öregúr lakott: Mr. Grumpy. Őt, még senki nem látta mosolyogni. Mondjuk ilyen szakmával, mint az övé, nem is sok esély lehetett a jókedvre, ugyanis egy olyan szakmát űzött amely az ilyennek is kell lenni kategóriába tartozott, és ez a temetkezési vállalkozás. Csak egyedül intézkedett a végső kegyelet megszervezésében, még a sírt is egyedül bányászta ki, hogy ne kelljen azért is mást megfizetnie. Zsugori alaknak ismerték, aki a fogához veri a garast, emiatt nem kedvelték, de elviselték, mert ilyennek is kell lenni.
A második emelet baloldali lakását Mr. Bashful lakta. Szerény, szorgalmas emberke hírében állt, édesapjától az órásmesterséget tanulta ki. Ő, a tik-tak birodalom bányásza, mélyre ásott, hogy gyógyító lehessen, a kakukkosok lelkében. Keveset beszélt, nem igazán értett az emberek nyelvén. Ha mégis meg kellett szólalnia, tömören fogalmazott, de ebbe is fülig belevörösödött.
Vele szemben, a jobboldali kuckót Mr. Sleepy lakta. Ő a bányában dolgozott, szorgalmas ember hírében állt, aki néha több műszakot is lenyomott egymás után. Senki nem tudta mire gyűjt, mire hajt. Lehet, hogy csak gyárilag beépített hangyaszorgalommal született és nem tudott változtatni ezen. De azért ennek a sok hajtásnak is megvan a hátránya: a kizsarolt szervezetnek szüksége van a regenerálódásra. Ezért szinte állandóan aludt. Különös képességet fejlesztett ki: bármilyen helyzetben és pózban tudott szunyókálni.
A tetőtér magánzója Mr. Dopey névre hallgatott. Furcsa egy fazon, akiről tulajdonképpen senki nem tudott semmit. Reggel mindig elindult valahova, de nem lehetett tudta hova. Ha valakivel találkozott, csak udvariasan mosolygott és ment tovább. Soha, senki nem hallotta egyetlen szavát sem.
Szép lassan csordogált az élet a megszokott kerékvágásban, amikor az egyik nap különös esemény történt. Mr. Doc, aki a társasház közös képviselőjeként is tevékenykedett, lélekszakadva körbecsöngette a lakásokat, és rendkívüli lakógyűlést hívott össze.
−Kedves lakótársak! – kezdte a mondókáját-, miután mindenki megérkezett a közös helységbe.
−Hányszor mondtam már, hogy az alagsorban mindenki zárja a tárolóját! Tessék, megint összeszedtünk egy hajléktalant. Nagyon jól tudjátok, ilyenkor, ahogy jön a hideg, mindenhova behúzódnak.
−Miért nem zavartad el, mint ahogy szoktad? – kérdezte Mr.Sneezy.
−Ez általában Mr. Grumpy feladata szokott lenni, de ez most egy új helyzet, gyertek utánam!
A társaság levonult a tetthelyre. Először Mr. Grumpy fedezett fel valami égbekiáltót:
−Valaki felbontott egyet a túlélő konzervjeim közül!!! – Felháborító!
−Valaki kinyitotta a kempingszékemet és lehet, hogy bele is ült! – tromfolt rá Mr. Sneezy.
−Valaki alszik a régi matracomon. – szólalt meg csendesen Mr. Sleepy.
Körbeállták a fekvő alkalmatosságot, csend ült a kis helységre. Egy lány aludt csecsemőpózban, édesdeden az említett bútordarabon. Döbbenettel vegyes ámulat ült ki az arcokra. Talán a nőhiány okozta, de gyönyörűséges királylánynak vélték látni ezt a szerencsétlen hajléktalant. Már éppen kiosontak volna, amikor felriadt és védekezésképp maga elé kapta a kezét, a rajtakapott. Mr. Sneezy eszmélt leghamarabb és megnyugtatta a szerencsétlent:
−Ne féljen nem bántjuk, maradjon nyugodtan drága.
Az agglegények gyülekezete kisomfordált és visszament a közösségi térbe. Nem tartott sokáig az érvek felsorolása, nagyon gyorsan, egyhangúlag megszavazták, hogy a hölgy maradjon. Mr. Doc és Mr. Happy küldöttségbe ment a befogadotthoz, hogy közölje a jó hírt. A lány nagyon megörült, hogy lesz hol meghúznia magát, ezeken a hideg éjszakákon.
Nagy forgalma lett a kis helységnek, egymást váltva hoztak minden féle jót. Ennivalótól kezdve a takaróig mindennel ellátták. A lány nem győzött hálálkodni. Egy nap megkérte Mr. Doc-ot, hogy hívjon össze egy lakógyűlést, és az egybegyűlteknek a következőt mondta:
−A nevem Snow White. Szeretném mindenkinek megköszönni, amit tőle kaptam. Úgy gondoltam, hogy én is tehetnék, értetetek valamit. Mivel heten vagytok, minden nap másnak segítek rendbe tenni a lakását, főzök rá, és az ő napján, megpróbálom boldoggá tenni azt a huszonnégy óráját.
Ilyen gyorsan még nem szavazott meg semmit a társaság. Elkezdődtek hát az ünnepé váló hétköznapok:
Hétfő – Mr.Doc
Kedd – Mr.Sneezy
Szerda – Mr.Happy
Csütörtök – Mr.Grumpy
Péntek – Mr.Bashful
Szombat – Mr.Sleepy
Vasárnap - Mr.Dopey
Minden szépen alakult, mindenki tisztességgel várta a maga napját. A társulat óvta, védte mindentől és mindenkitől, hogy ez az idillikus állapot örökké tarthasson. A lelkére kötötték, hogy amíg távol vannak, ne nyisson senkinek sem ajtót. Külön felhívták figyelmét a reklámújság kihordókra, mert azokat különösen veszélyesnek tartották. A lány szót is fogadott, ám egyik nap különös figura csöngetett be a magányos lányhoz. Ismerősnek tűnt az ajtóban álló nő, de nem tudta hová tenni. Illatszer mintákat tolt az orra alá, és már mondta is a betanult mondókáját. Nem tudott ellenállni a csábításnak, és fél óra sem telt bele, máris rendelt minden termékből. Felvitte az új szerzeményeit Mr.Bashful lakásába, - lévén péntek - és körberakta magát az illatmintákkal. Talán azért, mert nem szokott hozzá ehhez a tömény szimatorgiához, elbódult, és elájult. Ebben az állapotban talált rá Mr. Bashful, aki a számlát meglátva szintén rosszul lett. Így fedezték fel őket a többiek. Szerencsére sikerült feléleszteniük mindkettőjüket. A nagy ijedség után megbocsátottak a bűnbe esőnek és közösen összedobták a számla összegét. Snow White megígérte, hogy soha többé nem tesz ilyet. De aki egyszer bűnbe esik, már könnyebben ismétel. Az újabb házaló megtalálta a gyenge pontját, aminek képtelen volt nemet mondani. Még hajléktalan korában szokott rá a kannás borra. Már úgy érezte, hogy sikerült leállnia a szerről, de ahogy meglátta a régi kedvencét, már vége is lett. Amikor becsapta a bejárati ajtót az árusító után, azonnal lerohant a pincébe, és amíg volt az ötliteresben addig töltögetett magának, ájulásra itta magát. Most azonban nem tudták felébreszteni, akárhogy próbálkoztak. Szomorúan körbeállták a matracot, - ahol először találtak rá -, és a gyengébb lelkületűek a könnyeiket törölgették. Mr.Grumpy elővette jegyzettömbjét és kezdte beírogatni a szertartás részleteit. Éppen a mérőalkalmatosságát próbálta diszkréten elővenni a zsebéből, hogy méretet vehessen, amikor csengettek.
−Már csak ez hiányzott! – mordult fel Mr.Grumpy, és iszonyú mérgesen elindult megnézni, hogy ki a fene az, aki megzavarta ezt a gyászos pillanatot. Egy különös, marcona alakkal tért vissza.
−Ez az ember azt állítja, hogy már évek óta keresi Snow White-ot.
Mindenki végigmérte a jövevényt: csicsás ruha, fehér nagykarimás kalap, lakkcipő, vastag arany nyaklánc.
−A szemétkirály, személyesen. – szólalt meg csendesen Mr.Happy.
−Mi történt? – kérdezte a felismert. De nem is várta meg a választ, mert körülnézve könnyű volt kitalálni mindent.
−Hagyjanak vele magamra! – kiáltotta ellenmondást nem tűrő hangon. A csapat kioldalgott és izgatottan tárgyalták az eseményeket. Belülről furcsa zajok hallatszottak, de nem mertek bemenni. Aztán felpattant az ajtó és a szemétkirály karjaiban, már éberen, de még bódultan, mosolyogva ott feküdt Snow White. A szigorú ember megeresztett egy mosolyt, majd azt mondta:
−Köszönöm, hogy befogadtátok, és vigyáztatok rá. Mindannyian eljöhettek a lagzira, a meghívókat majd küldöm a személyi titkárommal. Kirúgta lábával a bejárati ajtót és a legutolsó széria szerinti Mercedes hátsó ülésére tette le puhán a lányt, becsapta az ajtót, majd elhajtott. A kis csapat lezsibbadva állt a ház előtt. Mr.Dopey eszmélt leghamarább, öles léptekkel közelítette meg a bejáratot, és mielőtt feltépte volna az ajtót, ennyit dünnyögött az orra alá mérgesen:
−Tudtam, hogy a mi kis boldogságunk nem tart sokáig, mindent a pénz irányít, akinek sok van, mindent megkap, akinek nincs annak csak a konc jut, vagy még az sem!
−És persze mindez mikor történik?! Pont szombaton, mikor holnap én lettem volna a soros!!! – és nagy dirrel- dúrral becsapta maga mögött az ajtót. A csoport, egyik megdöbbenésből a másikba esett, majd lassan mindenki visszaszivárgott gondolataival a saját lakásába.
