Különös érzés
olyan fotóra nézni,
melynek arcát már nem lehet
években mérni.
Díszes keretben
üveglap védi,
kortalan holtak,
megszólítanak.
Ugye emlékszel?
Ne feledkezz el,
veled maradtam,
lelkem halhatatlan.
Nézem a képet,
hozzá beszélek
magamban érzek
fájó történet.
Így néznek rám is
halálom után,
fotók sorakoznak
szeretők falán.
Ez a valósággal való szembenézés: semmit nem viszünk magunkkal, és ránk is emlékezhetnek egy ideig. Rajtunk is múlik, hogy mennyire fájón, mennyi szeretettel.
VálaszTörlésEz így igaz. kit szeretnek, arra fájón emlékeznek. eszerint kellene élnünk.
VálaszTörlés