Riba Ildikó: Fehér virágok



Fehérbe öltöző temetőben
színpompa helyett fehér virág
a sírokon: tisztelet-szeretet
emlékekben őrzött édesanyáknak.

Szomorú szívvel ballagok
hosszú sorok, vésett nevek között,
míg hozzád érkezem.
Sok éve foghattam utoljára kezed,

lágy melege hideg lett.
Képzeletemben őrzöm
pillangórebbenés-érintését
búcsú-simogatását.

Mint vetített diaképen,
látom a messze távolt
fürkésző tekinteted,
életed képeit nem látta más.

Elhaló szavad már nem
nekem szólt, előrement
édesapámat láttad,
mosolyogva várt rád.

Álltam ágyad mellett
könnyeim közt árván.


Kép: Pintér András Sziromhullás című fotója



Tomor Gábor: Értelmező mozaik




Mottó: “Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk afelett, amik lettünk.” (Oscar Wilde)


Mit kedveljünk? 

Génünkben van a felelősség, hogy melyikben, még nem tudni. A tudósok abban már biztosak: minél érzelemdúsabb valaki, annál ijedősebb.
Óriási a férfiak dilemmája: ezután már milyennek mutassák magukat? Legyenek érzéketlen oroszlánok, avagy érzelemgazdag kisnyulak?
No és mit szólnak ehhez a drága nők?
Akárhogy nézzük, csapás ez a felfedezés.


Így járt

Fekete macska bámult rám a tetőről. A konstelláció eltért a megszokottól.
Szegény állat, látom a rossz végét – én mentem el előtte, s nem fordított volt a tény.


Sajtóleső

Hiába, ahol szigorú a munkakezdés… A temetői munkahelyekről szól egy tudósítás. Címe: A sírásó nem késhet. 
Nyilvánvaló: a halott nem várhat. Pláne, ha annyira elege volt az életből.
Leégett egy diszkó. Tűzoltónyilatkozat szerint: „A körülmények gyújtogatásra, profi munkára utalnak.” 
Na tessék: éreztem mindig, tüzet előidézni sem egyszerű tett. Lám, már gyújtogatásra is szakosodnak.


Szenvedély

Ilyen ajándékot?! Brrr… ilyet nem veszek! Púdert az arcára kenni? Rúzst a szájára? Ne legyen köztünk, ne távolítson el tőle az égvilágon semmi!


Legislegesleg

Modern fokozás, sűrűn halljuk: legitim, legitimebb, leglegitimebb. Vagyis: legtörvényesebb.
De hogyan lehet egy testület, egy alkotmány vagy akár egy eljárás ilyen? Hiszen, ha valami törvényes, jogszerű, akkor az mindenféle fokozás nélkül az. 
Amiként az optimálisnál sincs optimálisabb, sőt: legoptimálisabb helyzet. Ugyanis az már leg-legkedvezőbb lenne, „legideálisabb”. Márpedig az ideális maga az eszményit, az elérhetetlent jelenti. 
Ami pedig utolérhetetlen, azt egy „leg” szócskával sem lehet meghaladni.


Álszemérmes 

– Este volt, este volt, mások nyugalomba…
– Nocsak, de jó a kedve! Mondja hát, mi volt az este?
– Mi volt, mi volt… Éltünk egy jót!


Diagnózis 

– Az ország nevetése válságban van!


A kép címe: Lány és bagoly; Kiss Márta festménye.  


Varga Árpád:Arany-apevák



Év?
Napra
pontosan
hatvannégy volt,
aranymetszésben.

*

A
lantot
letészem.
Epilógus?
Nagyon fáj. Nem megy.


(Pápa, 2017 nyara)



Tóth Sarolta: A fenyőfák útra kelnek



Magas fenyő, szép sudár fa,
hova tartasz?az utcára.
Ott hirdetem az ünnepet,
kicsi Jézus megszületett.
Koldusnak is van rá jussa,
mindenkié a Jézuska.

Ezüst fenyő, hova, hova?
Vár reám egy nagy palota.
Palotának fényes terme,
cukor, dió kényes terhe,
csillagszóró, aranypehely,
az én helyem egy úri hely.

Hová mégy kis törpe fenyő?
Arra nincs ház, csak temető!
ó, én oda tartok éppen,
megállok a sír tövében,
vallják rajtam pici égők,
nem felejtenek az élők.

Pici fenyő a nagy hóba
hova tartasz? - a kunyhóba.
Örülnek majd a gyerekek,
énekszóval körülvesznek,
ágaimra gyertyát tesznek.

Hamvas fenyő, csupa pompa!
Te hová mégy? A templomba.
Őrt állok majd a jászolnál,
Betlehemnek fénye rám száll,
ragyognak rám a csillagok,
örülök, hogy fenyő vagyok.



Tóth Sarolta:A szelek ura



Mit csinál a szél, amikor nem fúj?
Talán  barlangjában durmol.,
hol piheg, hol horkol.
Barlangban laknak a szelek?
Miért is ne.? - ezt könnyen elképzelheted.
A szélnek nincsen anyaga,
csupán energia.
Ereje hatalmas, hegyeket mozgat,
korbácsolja az óceánokat,
átrendezi kedve szerint a városokat.
A szeleknek van királya,
szigorú parancsára
katonái minden égtáj felé futnak,
vagy szellőként simogatnak, vagy
bömbölnek, dúlnak. fúlnak.
A vad viharos szelek neveket is kaptak.
Orkánok, tornádók rombolnak.
Télen fokozzák a hideget,
nyáron hűtik a hőséget,
szabályozzák a hőmérsékletet.
Fékezni szeszélyét nem lehet,
Bújj el előle, ha fenyeget.
Szelek szárnyán elrepülnék,
barlangjában megpihennék...
összebarátkoznék vele,
Engem mindig köszöntene,
Együtt fújnánk a szemetet messzire,
szelektíven válogatva sebtében.
Hegyet raknánk belőle - alágyújtanánk,
égig csapna fel a sárga láng,
keserű kormot földbe ásva
füstje az esőtől elázna.
Közeleg a tél, szél barátom, pihenjél,
aludd át a kemény telet - légy kegyes,
ne fázzanak a szegény emberek.


Tomor Gábor: Tűnődés



Éldegélsz, mindent megélsz. 
Sorsod kikerekedik.                     
Olykor jobbhoz is hozzáférsz.           
Szerény vagy, mit sem kívánsz.         
Meghalsz, s ha úgy adatik,             
egy ideig még gondolnak rád.         

                                                                           
A kép címe: Szégyellős hold fénye; Francoise Gilot festménye


Varga Árpád:A Nap a fejünk fölött



Minden emberben egy közös
volt és van és lesz, s ez örök:
jelesül a Nap
a fejünk fölött.

Napvilági derült pompa
színt hoz nekünk, nem talonba
tett – égő virág,
földi fődogma.

Mit kezdhetnénk, ó, nélküle?
Fénye ugye nem évül el?
De bizony, sajnos!
A jövőnk harcos!

Minden nappalt követ éjjel,
minden árnyból szülhet fénnyel
örömöt nekünk;
Napunkkal kelünk…

Őt látta, ki élt száz éve,
neki fohászkodta félve
óhaját, baját
múlni remélve,

s lett így élet őre, jött ő:
melegséggel szívbe szökő
ugyanez a Nap
a fejünk fölött.

(Pápa, 2015 tavasza)


Tomor Gábor: Ádáz



’Szóval, nem követsz.         
Hát mást se szeress!                                   
Nem engedsz nekem?
Mással se lógj!’               
Vagyonát is féltőn       
lett bősz gyilkosod. 
                                             

A kép címe: Tanulmányfej; Gaál József munkája         



Tóth Sarolta: A király - bankárrá vált



Királynak lenni jó lehet,
gazdag, megilleti
a tisztelet.
Fejére tehet koronát,
kezében jogart tart,
vállán palást.
Aki királynak született,
mondják - vére kék,
piros helyett.
A mesebeli királyok
sok csatát megvívtak,
hősök voltak.
Ma a király neve: bankár,
bárkinek ad kölcsönt,
kamatot vár.
Nem kell dolgozni keményen,
sok a pénz a széfben,
fial szépen.
Egy országban egy király volt,
bankár van rengeteg,
hozta a sors.
Nem szeretnék király lenni,
sokkal inkább bankár,
esély : semmi!



Varga Árpád:Tavaszodik



Tekeredik már a tavasz,
Orrunk alá fújja a szél.
Tücsök pattan, ugrik szakaszt
– csalfa mosolyban csáb-remény.

Aranyesőt villant váza,
Felhőnk vattacukorként száll.
Kinyílt az élet fásultan várva,
Hogy újra csillanjon a napsugár.


(Pápa, 2013 tavasza)


Tóth Sarolta: Patt-helyzet



Előttem sziklafal, hátam mögött a tenger,
Így találkozik véges a végtelennel.
Dilemmám egyszerűen egy:
sziklára mászni nem merek,
a tengerben örökre elmerülhetek.
Talán kimentenek,
hajóval a partra visznek,
ott Robinsonként sokáig élhetek
csendes magányomban,
újra teremtett világomban.
Lesz papagájom, kutyám és társam, Péntek,
civilizáció, hírek, pletykák, csak legyintek.
Találok megoldást,
nem vágyom magasra mászni,
nagyot zuhanva - magam halálra zúzni.
Kapaszkodjon csúcsra, aki hatalomra vágyik,
magára maradva társtalanná válik.
Leomlik a szikla, lesodorja a láva,
belevész nyomtalanul az óceánba.
Ez lesz a nagyravágyás átka.



Tomor Gábor: Paradox



Ellened ellen az                   
ó!
ió!
zió!                                           
torzió!
retorzió! – És jó?               
                                       

A kép címe: Bosszú; Jean-Marie Poumeyrol alkotása


Varga Árpád: Józanság



Csak egy józanság van,
Az nem lehet többféle:
Egy aranymetszéspont
Bárhonnét nézve!

De ha azt nem leled,
Tévutad lázad,
És amíg megleled,
Magányos vágyad.

Mert egy józanság van,
Mely nem lehet többféle:
Egy arany középszer
Minden egyénre!

De ha azt nem leled,
Tévúton vágyad,
És amíg nem leled,
Magányod lázad.


(Pápa, 2013 tavasza)


Riba Ildikó: Szokatlan



Szokatlan szerelem a miénk.
Hetente egyszer szeretsz,
megírod mennyire.

Hiányzom talán, elhiszem.
Egy hétre újra eltűnsz:
betakarnak a napok.

Mintha nem lennék,
és te se lennél.
De a nap rám süt még.


Tóth Sarolta: A szavak



A szavaknak van jelentésük,
de nincsen értelmük.
Ha leírod őket,
csak egymáshoz illeszkedő betűk.
Ha jól ismered és helyesen
használod a nyelvet,
a szavak életre kelnek,
értelmet nyernek.
A szavaknak hatalma van,
mikor megfelel az alkalom.
A szavak hatalma veszélyes lehet,
attól függ, mikor, ki, mit mond, kinek.
A szavak értékesek,
kifejezed velük érzéseidet.
Adhatsz parancsot, magyarázatot,
művelheted a tudományokat.
Az emberek használják a szavakat,
értelmezik velük kapcsolataikat,
névvel jelölik a tárgyakat.
Hiába ismerjük saját anyanyelvünket,
Más népek nem értenek bennünket,
A szavak így értelmetlenek,
Jelek helyettesítenek.
A némaság is lehet beszédes,
Talán őszinte vallomás:
a sokat mondó hallgatás.



Tomor Gábor: Szempont



Furcsa érzésed lett.   
Zavar egy gondolat,
melyet nem mondhatsz el.
Okára rádöbbensz;
félsz, kiadnád magad,
ha szavad gyengének mutat.         
                               

A kép címe: Woody Allen megijed saját klarinétja hangjától Schiele műtermében; dr.Máriás festménye


Nyakó Attila:A távírász álma



.--.- .-.. -- --- -- -… .- -.  . --. -.--  … .- .-. -.- .--.- .-.. -.--  …- --- .-.. - .- --
…  -. . --  ..-. . -.. - . --  ..-. . .-..  … .- .-. -.- .--.- .-.. -.-- …- --- .-.. - --- --
.- --.. -  … .. - - ..-.. -.-  .-  -.. ..- -.-. ..  ..-. ..-.. .-. --. . -.-
-- --- .-. --.. ..-.. --.. --. .- - --- -.- -. . -- .- -.- ..-.. .-. --. . –

.--. ..-- ..-. ---. .-.. ---. --  .-  ..-. . .--- ..-- -.- ..-. ---. .--.. ---. - -
-- … -. .  ..-.. … --.. -… .  -.- .- .--. - .- -.-  ..-- - ---. - -
.- --..  ..- - --- .-.. … ---  --- .-. .--.- .--- ..- -.- .. …
.-. .. .- -.. -  .- .-. -.-. ..- -.-  --- .-.. -.-- .- -.  -- ..- .-. .. …

…- --- .-.. -  .--- --- .-..  -.-. … ---. .-. -… .  .-.. . - - . -.-  … ..- --.. …- .-
-… ---. … . -.  ---. .-. ---. .-.. -  -… . -.  .-  --.. ..- --.. .-
..-. .. --- -.- .--.- .. --  ---. .-. …- . -. -.. . --.. - . -.-
..-. --- .-.. -.-- - .- … … .- --  -.-. … .- -.-  ---. -.- .-.. . -. -.. . --.. --.. . -.-

… --.. .--.- --... .-…--.- -… ..- -  … --.. ..- -  -. -.-- . .-. …  … --.. ---. .-.. ---. -- --- .-.. -.-- -
-- .--.- .-.  - ..- .-.. --- -. - ..- .-..  -- . --. --. -.-- ---. --.. ---. …- --- .-.. -
..-. .-.. --- . . ..- .-..  -- . -. - . -.- --- . .  .-  -.. --- .-.. --. --- -.-
..-. ---. .-.. ..-.. -… .-. . -.. - . --  -- --- … -  …- .. … --.. --- .-.. -.-- --. --- -.-

Visszafejtettem nektek:

Álmomban egy harkály voltam,
s nem fedtem fel harkály-voltom.
Azt hitték a duci férgek,
morzézgatok, nem a kérget

püfölöm a fejük fölött,
mire észbe kaptak ütött
az utolsó órájuk is,
riadt arcuk olyan muris

volt, jól csőrbe lettek húzva,
bőszen őrölt bent a zúza!
Fiókáim örvendeztek,
folytassam csak, öklendezzek

százlábút, szút, nyers szőlőmolyt,
már túlontúl meggyőző volt!
Flottul mentek ott a dolgok,
fölébredtem – most viszolygok...


A grafika Trautsch Tímea munkája


Varga Árpád: Valaki tudja rólam



Valaki tudja rólam…
Nem bújhatni sehová,
se egy kő alá.
Ha létezel – vagy.
(Azonosítva…?!
Hmm…)

Valaki tudja rólam.
Megvesződött sorsom bújja.
Katonás rendhez jól igazodom, mégis
felkutatják, ha akarják
másodpercnyi múltam.

Mert valaki tudja rólam.
Hogy mit, nem számít.
De ha számít,
kiállhat s kiálthat rólam
akármit.

Hisz valaki tudja rólam is,
ezt váltig állítja;
fejéhez kapva kapja fejébe,
hogy gyanúimat hogy’ gyanítsa.

Így tudnak rólam…
Bámulókat bámulók,
vajon bámulni jobb-e már,
mint tenni bámulnivalót?

Hisz rólam is tudja valaki,
de pont nem azt,
amit igazán kéne.
Ő mondja meg, ki vagyok s lehetek,
s ő dönt felettem – no bár félve.

Az erő-tekintély nem tisztelet,
a jutalom nem lehet büntetés,
csak ott, hol fordítva folynak a dolgok,
hol meghamisítják a tévedést.

A senkik hogyne tudnának rólam.
Hogy mit is? Abszolút nem számít.
De ha számít,
ki állít, kiállít rólam
akármikor
akármit…
(Evolúció…?!
Pff…)


(Pápa, 2015. december elején)


Kapolyi György: Szimultán



Itt gubbasztok az éjszakában derékig meztelenül, mert ez a rohadt meleg megdögleszt, vagy más nyuvaszt ki, mert senkit, de senkit nem érdekel, hogy mi a franc lesz velem.
Egy hosszú élet poshadt kritikája, úgy kell nekem, miért nem haltam meg gyerekként, akkor ezt a nyomorult végjátékot megúszhattam volna.
Mindig ez a rohadt volna, ez egy hülye takarózás, az önsajnálat rögös útja, még jó, hogy nem könnyezek még ki sem hűlt hamvaim felett.
Mert minden reggel felkelek, elvégzem a kötelező gyakorlatokat, aztán egyből itt a dél, aztán a délután és este, kikapcsolom a TV- t, mert lassan minden műsor idegesít.
Már csak a csend vesz körül, meg a számítógép monoton mormolása, és holnap egy új nap kezdődik, ugyan azokat a teendőket végigcsinálom, azzal a különbséggel, hogy megint egy nappal idősebb lettem.
Azt azért nem mondom, hogy baj volt felébrednem, de elölről kezdem az aggódást, nehogy valami kellemetlen, és visszafordíthatatlan történjen velem- vagy a szeretteimmel, mert az már a sors vad pofátlansága lenne, bár aki a sorstól valamit is vár, az hülye.
Na persze, új nap, új esélyek, de milyen esélyek, hiszen mindenhez pénz kell, meg kedv, és nem is tudom milyen esélyeket várok, mikor  majdnem mindig csak szar dolgok történnek.
Itt ülök, és az éjszaka minden tapintatában próbálom magamat győzködni, hogy nem úgy van az, pedig tudom, hogy dehogynem, mert a pálya szélén futballozok, és próbálom meggyőzni magam, hogy ez nem igaz, a pálya széle is pálya, az, az előnye, hogy nincs ott kapu, nem kell góltól tartanom.
Az ember élete folyamán rúg annyi kapufát, hogy ihaj, nem kell az a rohadt kapu, csak sokkolja az embert.
Amúgy sem kell mindig rugdosni, mert a végén lónak nézik a pasit, befonják a haját meg a farkát, hogy parádés lónak tűnjék.
Bár az igaz, hogy az egész pályát sokkal jobban belátni a széléről, futni sem kell mindig, fusson, akit kergetnek, mert körülbelül mindenből elege lesz a pógárnak.
Ennek a monotóniának, és görcsös reménykedésnek, ennek a csodavárásnak egyetlen előnye, hogy múlik, mert az a nyomorult sült galamb csak kétségbeesett mesékben létezik, akár évekig állhatsz tátott szájjal,- majd megmondom mi fog belerepülni,- és még örülhetsz, ha nem egy kézigránát.
Bizony öregem, ez nem fenékig lószar, ez mind hab a tortán, csak a hab is, torta is romlott.
De ne légy olyan finnyás, még mindig jobb egy romlott torta a semminél, egy hasmenéssel megúszod, aztán máris itt a következő.
Hát, így eszegetek nap, mint nap, nyugtatgatom magamat, mert van, aki nagyobb lében van, amíg kiáll a feje, addig nem kell rángatni a vészharangot, utána meg minek.
Nem dob fel a kiszolgáltatottságom, nem fetrengek az önbizalomtól, a hajrá optimizmus sehol.
De ha jönne is, mit tudnék vele kezdeni? A lehetőségeimet nem érdekli feldobott lelkiállapotom, és ha puffanok, az akkora lesz, hogy túl sem tudom élni.
Jobb itt lent szárnyalni a fűben, innen nem lehet nagyot esni. Ez is valami.
Most itt üldögélek, és hallgatom az éjszakát, elnézegetem egyre halkuló esélyeimet, és tudja a frász miért, de röhögnöm kell.  


Kép: Kapolyi György alkotása


Tóth Sarolta: haikuk



portrékat festett,
karikatúrává lett,
így is sikeres.

elment az esze,
mindenfelé kereste,
többé nem lelte.

rímeket farag,
hiszi magát költőnek,
amatőr marad.


Tomor Gábor: Fátum



Miközben játszik,                       
magunkban vagyunk.                   
Űzi vígan sportját,   
ránk se ránt ez Úr.                               
Játszik csak flegmán,                                 
s örök békét nyerünk.   


 Illusztráció: az internetről


Varga Árpád: Mutatók



Mutatók.
Születnek sorban.
Sercegnek, kattognak, jeleznek.

Ha látnák magukat kívülről, mintha
még jelző árvaságuk is elmerengne.

Mutatót, jelentőt értesz –
szíveddel, agyaddal
így hódolsz, éltetsz.

S mi mutató, az úgyis csak szellem:
vagy odabenn marad,
vagy születik menten.


(Pápa, 2014 tavasza)


Tóth Sarolta: Halál a legyekre



Gyermekként nagy szegénységben, nagyszüleim házában, egy nem fűthető szobában éltünk anyám, Nevelőapám és húgom, aki évekkel fiatalabb volt nálam, féltestvérem. Szerettem őt, örültem, mikor – a háború után – született, mert így volt kivel játszanom, beszélgetnem. Neveltem is anyám helyett, aki dolgozni járt és mindig fáradtan jött haza, idegei a bombázások idején meggyengültek. Húgomnak kötöttem kabátkát, sapkát, kesztyűt fejtett fonalakból, mert új holmikra nem került pénz. Rászoktattam az olvasás szeretetére is, bár kissé furcsa természete volt, talán nem teljesen ép idegzetű.
Ha valami bajt okozott, csak nevetett, elég sok bosszúságot okozott nekem ezzel. Akkoriban még hallgatott a tanácsaimra, később – felnőttként – már inkább az ellenkezőjét csinálta, és ebből néha problémák lettek, de nem okult belőle. Kicsi korában felnézett rám, később kiderült, hogy inkább irigykedett.
Emlékeim még most, öreg koromban is kísértenek. Ma már mosolygok azon az esten, amikor – a fűtetlen szobában, télen az ágyban – húgom megette a könyvemből kieső kék indigót, és folyt a szájából a kék lé, miközben keserves képet vágott és nagyon megijesztett engem, hogy megmérgezte az indigó és meg fog halni, és én leszek felelős miatta. Megszidtam és egy vizes ronggyal kitöröltem a száját. Bepanaszolt anyámnál és kaptam egy pofont.

Sokat voltunk ketten egyedül, és ilyenkor jól szórakoztunk, ha kitaláltunk valami érdekes ötletet. Ilyen volt a légyfogás is. Nagyszüleim háza egy homokdombon állt, semmi komfort nem tette könnyűvé az életünket. Nem volt sem villany, sem vízellátás. Ez utóbbi komoly nehézséget jelentett, mert a domb alatt, tőlünk messze egy kerekes kútról cipeltük fel a vizet, és takarékoskodni kellett vele. Talán ezért sem volt elég nagy tisztaság a konyhában, ahol nyüzsögtek a legyek egész nyáron. A mennyezetről mézes papírszalagok – úgynevezett légyfogók lógtak le-, és mint a mákos tésztát úgy lepték be sűrűn a legyek, de még így is rengeteg szálldosott a levegőben. Apánk megtanított engem, hogyan kell kézzel elkapni a nyugvó állapotban pihenő legyeket.

Ügyes voltam, megtanultam és ki is próbáltuk egy alkalommal, mikor ketten voltunk otthon a húgommal. Még csak alsó tagozatos tanuló voltam, történelmet nem tanultunk, de a zsidók sorsáról anyámtól hallottam, hogy elhurcolták, és munkatáborokban megölték őket. Nem gondolkodtam ennek borzalmain. A legyeket kineveztük zsidóknak és egy lavór vizet koncentrációs tábornak.

Én kézzel összefogdostam a legyeket, a vízbe dobáltam, és húgom visszalökdöste azokat, amik kimászni próbáltak a síkos edény oldalán. Jó játéknak látszott, sok legyet elpusztítottunk így. Ma már nagyon szégyellem.
Középiskolában már jobban megismertük a zsidók katasztrófáját. Egyetemista koromban pedig vendéghallgatóként eljutottam Auschwitzba is, ahol saját szememmel láttam a haláltábor múzeumot. Később az egykori NDK-ban utazgatva Buchenwaldba is ellátogattunk családommal. Megrázó élmény volt.
Elolvastam minden könyvet erről a témáról, és megnéztem a róla készült filmeket. Voltak zsidó származású évfolyamtársaim, akiket nagyon kedveltem: okosak és jószívűek voltak.

Ezzel persze nem tettem jóvá gyermeki gonoszságomat.


Tomor Gábor: Volt egyszer…



Kissé nyomasztó időket élünk, nincs jobb ilyenkor, mint felidézgetni: min is nevettünk egykor?
Egy régebbi esemény, amit most elmesélek.
A nagyon sikeres rendezvények egyikéről van szó, amelyre csak úgy tódultak a fiatalok. Nyilván vonzotta őket a beharangozott napirend, aminél jobban csak a társaság reményteljes melege. Haladt is rendben minden, jó kezdés után a kibontakozás, illetve az ígéretes végkifejlet felé.
Mi sem mutatja jobban e leírás helyességét, mint a tény, hogy élvezetes szópárbaj közepette egyszer csak nyílt az ajtó, s elkésett leánycsapat esett be rajta. Nagyon siettek, láthatóan a célból, hogy minél kevesebbet mulasszanak.
Mit tesz ilyenkor egy kultúros, aki egyben remek szervező? Átsegít a kis zökkenőn, megoldja a helyzetet.  Ilyenkor fő a rövidség, a gyors eligazítás, melynek szellemében a klubvezető – el ne felejtsük: a hölgyek szakadatlan csodálója – csak annyit mondott: – Vetkőzzetek le gyorsan, lányok! 
Ez után az történt, amire – utólag könnyen mondhatom – az ideológiailag is fejlődőképes, kulturált hallgatóságtól számítani lehetett. Nem volt jeladás, mint manapság némely tévéműsorokban, hogy most tessék örülni, tapsolni stb. – mégis, a hallgatóság egy emberként kacagásban tört ki. Lehet, hogy részben a lányok rovására, akik bár felhevülten érkeztek, s ugyan akkoriban már nem pirulós idők járták, azért némileg tovább pirosodtak.
A felszólítást mindenesetre elfogadták; a kabátok után levetettek ezt-azt, majd hamar helyet foglaltak a vidám körben. A férfiúk egyhangú véleménye szerint – még mindig túlöltözötten…


A kép címe: Fülfogó; feLugossy László festménye


Varga Árpád: A pénz fogsága



Legyek esőcsepp,
És hulljak óceánba,
És marjon sós vizével
Hullámok hab leánya
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!

És legyek nyári mennykő,
És tiszteljék létem,
Merre csak utam visz,
Visszhangozzon léptem
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!

És legyek jégvirág,
Olvadjak és fagyjak százszor,
Száj-meleg hevével
Tűnjek le a tájból
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!

És legyek lágy barázda,
És tartson lámpalázban
Saramon fakadó
Kenyereknek kalásza
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!

Mert minden jobb,
Mint a pénz fogsága:
Mit a szél hord el,
Vagy a Nap próbálja
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha ne legyek!

Mert a pénz emberi,
Ember meg a pénzé:
Ily örvénnyel ürül,
Mit a természet tett széppé
– csak a pénz fogságában,
Ej, soha, de soha ne legyek!


(Pápa, 2012 szeptembere-októbere)


Kapolyi György: Hová, hová szép szőke herceg…



Már évtizedek óta megyek, napsütésben, hóesésben rendületlen, de megyek.
A semmiből megyek a sehovába.
Igen, a sehovába igyekszem, amit szívem szerint X - el írnék, de fegyelmezem magamat. A sehovába csak töretlen fegyelemmel és racionális lélekkel lehet eljutni. Na persze ezt nem önszántamból teszem, de ez a kis szépséghiba mit sem változtat a tényeken.
Végigállni egy életet lehetetlen, muszáj mozogni. Ha meg mozgok, annak menés lesz a vége, és az egyetlen út a sehovába visz.
Bizony…
Már sokat érdeklődtem a sehova milyenségéről, de érdemi választ nem tudott adni senki. Csak találgatnak, de ennyi.
Úgy gondolom a sehova egy végtelen kiterjedésű semmi, egy zsákutca, ahonnan semmi nem vezet sehova. Mindenütt mindig ugyanaz, bármerre sétálgasson az ember. Egy tökéletesen steril vákuum, a birodalom, ahol nincs úr és paraszt, kicsi és nagy, sok és kevés.
Csak sehova van, és én-aki megérkezem - úgy nem vagyok képes felfogni a tényt, ahogy van.
A sehova egy olyan ország, ahol csak én vagyok és magamnak. Kizárólagos helyzetem maradéktalanul tökéletes. A sehovában csinálom a semmit.
Tevékenységem kizárja még a tévedés lehetőségét is-ott eleve mások a fogalmak és elvárások-mindent csak magamhoz tudok mérni és én ítélek.
Ez, az egyetlen póz és szokásmentes paradicsom ahol én vagyok mindennek a kezdete és vége. Ez - mondhatnám egy mindenhatói státus, csak én a sehovába és a sehova bennem ha felordítok a hangom nem ütközik semmibe, hanghullámaim a végtelenségben görögnek végnélkül, legfeljebb a visszatérő hangok a torkomban ülnek el.
Én vagyok minden kezdet és vég.
Jelenleg csak megyek .Már nem emlékszem a semmire ahonnan jövök, és a sehováról is csak fantáziálgatok.
Jelen állapotomnál instabilabb létforma nincs. Csak megyek siketen és vakon, senki nem árul el semmit. Még segítőkész célozgatásokra sem számíthatok. Ez még a sehovánál is rosszabb. Úgy tűnik…
Persze, hogy én mit érzek és mit nem, ez nem érdekli az illetékest.
Hallgatni az illetékes alanyi joga. Él is vele.
Jól ki vagyok rekesztve a teremtésből.


Kép: Kapolyi György alkotása



Tóth Sarolta: Múló idő



A Nyár kacér,
virágos ruhájú, táncos lábú
tündér.
Aranyhaján napfény ragyog,
szemében csillagok.
csábos mosolya
hívogat.
Ha jön az est,
szerelmet keres.
Ölelése asszonyosan érett,
termékenységéért
dicséret illeti:
zamatos, lédús gyümölcsei
gondos anya gyermekei.
Az Ősz fakó,
köddel ébred reggel,
siratja a nyarat,
a fákról levelek ,
szürke felhőkből könnyek
hullanak.
A Tél öreg
fáradtan csoszog,
késve érkezik, sokáig marad.
Meleg bundát, kucsmát visel,,
csizmája havat tapos,
szakálla jégcsapos.
Viharos szél
kíséri útján,
Tavaszra vár.


Tomor Gábor: Magabízó



Égsz, erővel élsz,   
kedvedben jár a Sors.       
Repít az ambíció,         
mit mohóság fokoz.                 
Dőzsölsz, s nem kétled:       
meghalni se magadnak fogsz.


A kép címe: Diadalív; Szurcsik József alkotása 


Farda József: Filargüria



Paszkál az utolsó pillanatban érte csak el a reggeli munkába vivő buszt. Kifulladva a futástól, pihegve dülöngélt, kapaszkodva a fogantyúba. Amikor visszanyerte normális légzési ritmusát, körülnézett. Az utazó sorstársak között felfedezett egy ismerősnek tűnő arcot. Egyenlőre még nem tudta beazonosítani, de az agya kerekei forogtak, próbáltak régi emlékek polcain kutakodni. Egy megállóban szálltak le, ekkor beugrott:
- Szia, Samu te vagy az?
- Igen, és Te?
- Hát a Paszkál! Jesszus, vagy húsz éve nem találkoztunk. Hova tartasz.
- Itt dolgozom a környéken, és Te?
- Én is, összeülhetnénk egy kicsit felidézni a régi időket, meghívlak!
- Jó, délután ötkor abban a szembeni kávézóban?
- Pompás, ott leszek!
A megbeszélt időpontban Paszkál érkezett hamarább. Izgatottan figyelte az óráját, de Samu pontban ötkor belépett a helyiségbe.
- Már aggódtam, hogy nem jössz...
- Egy pillanatra megfordult a fejemben, de a kíváncsiság elhozott. Javíts ki, ha nem jól emlékszem, de Te nem az a típus voltál, aki meghívogattál bárkit is, nálad zsugoribb embert nem ismertem, utáltunk is a suliban emiatt, nem volt egy barátod sem.
- Jól emlékszel, de mielőtt megrugdosnád a döglött oroszlánt, hallgasd meg a történetemet.
- Csupa fül vagyok…
- Nálunk családi hagyomány volt, hogy a fogunkhoz verjük a garast, egyszerűen ilyen környezetben nevelkedtem. Pedig biztos voltam benne, hogy szüleim vagyonosak, még sem tellett soha semmire. Sokszor jártunk leharcolt cipőben és feküdtünk le éhesen, mert a lelakatolt hűtőt nem tudtuk kinyitni. Így ha egy kis mellékeshez jutottunk, vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére. Ez a gyűjtögetés odáig fajult, hogy magunktól is megvontuk a falatokat azért, hogy minél több legyen. Ebből a beteges korszakomból ismersz, kívülről valóban nem lehettem szeretetre méltó. 
Az ilyen szülőket gyorsan elhagyják gyerekei. Így volt ez nálunk is, öcsémmel, bár külön utakon, de kirepültünk a szülői fészekből. Akkor már vérünkben volt a güzüség, nem tudtunk megváltozni. Ez az életforma nem enged közel hozzád senkit, csak emeled a falakat és nem veszed észre, hogy bezártad önmagad. 
Jól haladtam a gyűjtögetéssel, minden fillért megragadtam, és magamhoz öleltem. Emlékszem, egyszer a parkban sétáltamm az egyik pad alatt megpillantottam egy csillogó pénztálcát. Körülnéztem, gyorsan felkaptam és eliszkoltam vele. Otthon izgalommal nyitottam ki a szerencsesütimet. Néhány fillér volt benne, a díszes, csillogó külső miatt, talán egy kislányé lehetett. Besüllyesztettem az íróasztal fiókjába és meg is feledkeztem róla. 
Ettől a naptól kezdve azonban üldözni kezdett a balszerencse. Amibe csak fogtam rosszul sült el, sorozatosan értek a veszteségek. Pánikba estem, agyam lázasan kutatta az okokat. Ekkor ugrott be, hogy amióta rátaláltam arra a kis erszényre, azóta fordult minden a visszájára. 
Jött a nagy elhatározás: meg kell tőle szabadulni. Ha ez ilyen egyszerűen működött volna, ugyanis olyan volt, mint a bumeráng mindig visszatért. Ha direkt elhagytam, biztos, hogy utánam hozta valaki, ha messze hajítottam, egy arra járó kóbor kutya visszaloholt vele és letette elém. Már a sírás kerülgetett a tehetetlenség miatt. Dühömben a park magányos padjára vetettem magam és magamban füstölögtem. 
Lassú léptekkel arra jött egy szomorú szemű kisleány és megkérdezte, hogy leülhet-e mellém. Miután megengedtem, egy ideig csendben üldögéltünk. Máskor ilyen helyzetben gyorsan elhagytam a helyszínt, mert túl közel nem engedtem senkit az aurámhoz. Most azonban új érzés kerített hatalmába, felé fordultam, és még beszédbe is elegyedtünk. Olyan volt az egész, mintha kívülállóként látnám a jelenetet. A kislány mesélt magáról, szegénységükről, magányáról. A szívem egyre jobban belesajdult, még soha nem éreztem ilyet. Kavargott velem a világ. 
Amikor a végén felálltunk a kislány azt mondta:
- Tudod, most azért voltam szomorú, mert ma van a szülinapom, és tudom, hogy most sem kapok majd semmit. De bearanyozta a napomat, hogy elbeszélgettél velem.
Elbúcsúztunk és elindultam hazafelé, de néhány lépés megtétele után olyat tettem, amit még soha: a saját tálcámból kivettem egy súlyos bankót, belegyömöszöltem az erszénykébe és utána szaladtam, kezébe nyomtam és boldog szülinapot kívántam. Megfordultam, soha nem fogom elfelejteni azt a döbbent és mégis iszonyúan boldog arcocskát. Soha nem érzett érzés futott át rajtam, könnyűnek, felszabadultnak éreztem magam. A cselekedetem teljesen ösztönös volt, olyan gátakat szakított fel bennem, ami elmondhatatlan. 
Teljesen megváltoztam, szakítottam a régi énemmel. Ma már a koldus minden nap kap egy kis aprót tőlem, alapítványokat támogatok, odafigyelek a rászorulókra. Hihetetlen felemelő érzés adni, itt tartok most.
Samu türelmesen végighallgatta a monológot, majd elmosolyodott.
- Most már tudom, hogy miért sodort a sors az utamba. Tudod, én amolyan önkéntes állatbolond vagyok. Jelenleg egy új menhely építésére keresek támogatókat. 
Még mielőtt folytatta volna Paszkál közbevágott:
- Számíthatsz rám!
- Tudod mielőtt beléptem ebbe a helyiségbe, álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Te leszel az egyik mecénásunk…


Tóth Sarolta: A nyúl és a sün



mese tanulságokkal

A nyúl és a sün a mezőn gyakran találkoztak. A nyúl büszkén hencegett gyors futásával, gúnyolta a sünt, aki lassan vánszorgott. A sün egy ideig tűrte a csúfolódást, aztán gondolt egyet és versenyre hívta a nyulat.

- Fussunk versenyt! Legyen a győzte jutalma ez a mező, jó sok lucerna terem itt, de a vesztes nem legelhet.

- Elment az eszed, te sün? Még előnyt is adok neked, de a nyomomba sem érsz soha.

- Azzal te ne törődj, megoldom, és ha vesztek, többé itt nem találkozunk.

- Áll az alku - csaptak volna egymás tenyerébe, de mivel az nem volt, egymáshoz dörgölőztek a megegyezés jeléül.

A sün otthon megbeszélte a felségével a verseny részleteit.

- Nem kell mást tenned, csak mikor a nyúl a kijelölt célhoz ér, kiáltsd oda neki: én már itt vagyok!

- Rendben, ez igazán nem nehéz feladat, én pihenek és neked sem kell erőlködnöd.

Másnap reggel - kipihenten - a kijelölt pályán megkezdődött a verseny. A sün megindult, látszólag nagy lendülettel, de amikor a nyúl elviharzott mellette, visszafordult és lepihent a pálya kiindulási szélén. A nyúl lélekszakadva rohant, lihegve ért oda a célhoz. Döbbenten vette észre, hogy a sün nyugodtan, pihenten várja, és kiáltott neki:

- Én már itt vagyok! El sem fáradtam, mint látod.

- Ez nem lehet - mondta a nyúl - ismételjük meg a futást, mert lehet, hogy csak a szemem káprázik a fáradtságtól.

- Semmi kifogásom, fussunk újra - felelte sünné asszonyság.

A nyúl visszaindult minden erejét bevetve, de mire a pálya első végéhez ért, sün úr kiáltott:

- Én már itt vagyok! Jó ideje várlak, és el sem fáradtam. Beláthatod, hogy nem tudsz legyőzni. Enyém a mezőn ez a terület.

A nyúl hitetlenkedve rázta a fejét, de elfogadta vereségét. A sün pedig boldogan birtokba vette csalafintasággal megszerzett földjét.

-  Látod asszony - mondta feleségének - többet ésszel, mint erővel. Jó dolog, ha a sündisznónak okos és engedelmes felesége van, aki pontosan olyan, mint ő.

- Remekül kitaláltad, bár kicsit csalás volt, de a nyúl butasága segített nekünk. Nem kellett volna elhinnie, hogy a gyors lába többet ér, mint a gondolkodás furfangja.



Tomor Gábor: Rabszódia



Ha mindig minden rendben volna,             
ó, az mily unalmas lenne!                           
De nincs rendben soha semmi,
unalmasnak sincs hogy lenni.
Vicces rutinokba zárva,
kárhozódunk vad árvaságra.                           


A kép címe: Bolondok napja; Pinczés József munkája.