Tóth Sarolta: Közöny



A világgá kiáltott bánat
nem vált ki szánalmat.
Kinevetik a sebzett könnyeit,
vagy a közöny falába ütközik.
Légy erős! Titkold fájdalmad!
Kajánul árthatnak.
Tombol a gonoszság,
irigység és ármány.
Ha belül vérzik is fájó szíved,
ne nevessen rajt' kíváncsi tömeg.
Ha elhagytak, nem halsz bele.
Keress nyugalmat lelkedbe,
Az életösztön gyökere erős,
nem tépi ki holmi vihar,
ha a fa is élni akar.
Utolsó utamon
keskeny ösvényen haladok,
kapaszkodnék, de a korlát szakad.
Az út végén kemény szikla,
fejem talán beleütöm,
rám is vár a közöny.


Tomor Gábor: Portré



Csűröd-csavarod,         
folyton acsarogsz.           
Az ellenre mutatsz, 
ránk támad, elsöpör.                 
Gyűlölet ébred, árad,                           
a lelkekben kavarog.     


A kép címe: Rém; Shawn Coss munkája


Markovity Radmila: Egyenjogúság, lélek



Egyenjogúságról, lélekvándorlásról
Platóntól, az ókori görög filozófustól,
 séta közben  tanultak a tanítványai,
férfi-nő egyenjogúságát bátran  hirdeti.

Azt is tudta, létezik az emberben lélek,
A férfiban kezdi életútját, sok reménnyel.
Amikor a jósággal a férfi csődöt mond,
elhagyja a férfit, gyorsan női testet hord.

Miért nem tud senki jónak lenni?
A gonoszságot ajtón kívül hagyni?
Az elégedetlen elszáll mindkettőtől,
vadállat lesz az embertelen lélekből.


Varga Árpád: Városban járt a szerelem



Városban járt a szerelem,
hol a hókristály porcukor a háztetőkön,
s hol mégis, máris szennyvíz
egy pehely-pihepötty,
mihelyt szürkeségébe ütközött.

Szürke betontalapzatba s falakba botlik
itt bárki, aki ébredőn elmereng;
a gyors változású, mégis lassú napok között
csak még vakítóbb szer talán a szerelem.

Bohókás rokonát utcán se szívesen látta,
ki pediglen őt mint nevetség tárgya
fűzi fel a létezés láncára
– sajgó libikóka köz-kívánatára.

Mert a városi szerelem sehogyan sem jó mód,
csúcsra se igen járogat, s nem követi jómód.
Amint itt volt, várták, mégis elengedték,
hisz a legjobb városi vendég a távozó vendég.


(Pápa, 2014 tavasza)


Kapolyi György: Élünk…



Mert van létező, és nem létező. Mert, valami rend félét kell kreálni az élni próbáláshoz, különben jön a káosz, ami ugye lehetetlenné varázsolj azt, amiről azt hisszük, hogy van. Megideologizálunk általunk nem ismert meglévőket, tehetetlenségünknél, csak félelmünk nagyobb. Sokak, alantas,  szellemi alacsonyrendűsége diktál, mert az erősebb kutya, … és az értelmesebb réteg nem agresszív, így, büntetlenül érvényesül minden, ami hiba.

„Az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával, irgalmazz nékünk Jézus herceg”. Mondja a költő, rémült kétségbeesésében. De valahol késik az irgalom, pontosabban, nem is tudjuk, mit akarunk ettől a fogalomtól. Nem merünk belegondolni a valóságba, miszerint álmodozva múlunk, és elmúlunk. Igyekszünk magunkat valami piedesztálra feltuszkolni, na, nem azért, hogy legyen miről leszédülni, hanem azért, hogy ugye, az utókor emlékezzen. Holott, az „Utókor” nagy ívben tesz ránk, olyanok, mint amilyenek mi voltunk, csak a saját idejében élők érdeklik, de elsősorban saját maga.  Kihazugozzuk a saját szemünket, hogy önnön fontosságunkat, önmagunk számára biztosítsuk, Gecsemáni kerteket képzelünk, ahol minden fájdalmunk kárpótolódik. Szánalmas, törékeny létezői vagyunk egy hatalmas valaminek, amiről megint nem tudjuk mi is, de tíz körömmel kapaszkodunk a szalmaszálunkba, és remélünk. Ecce Homo…


Kép: Kapolyi György alkotása


Tóth Sarolta: A hatalommegtartás mottója



Már az ókori Rómában
megszületett a vezérszó:
a nép /plebs/ ne legyen lázadó!
Kenyeret és cirkuszi játékokat
ha kapnak, a hatalom biztonságban van.
Teli gyomor, színes látvány,
ma sem hátrány.
Szoboravatások, fesztiválok,
lássátok, nézzétek honpolgárok!
Jól felszerelt játszóterek,
kár, hogy kevés itt a gyerek!
Fiatalok! Ne menjetek külföldre,
itt is lehet bulizni,  őrjöngeni koncertre.
Munka is lesz, válogathatsz,
legfeljebb csak közmunkát kapsz,
majd utána képezd magad,
egy munkánál meg ne ragadj!
Nézegesd a plakátokat,
hívj magaddal barátokat,
pályázzatok, sportoljatok,
pártokat alapítsatok,
éljetek az idővel,
lehet, hogy még rosszabb jöhet,
ne is törődjetek
vészjellel!



Tomor Gábor: Nők és férfiak II.



Mottó: A fiatal az, akinek fogalma sincs róla, hogy a régi szép idők, az most van.  (Tímár György)

Falak (I).

– Micsoda világ! Hát, ha még ez se maradna meg nekünk… – mondta nagy egyetértésben Gyuri és Borcsa. Aztán felöltöztek.


Példálózás

Idősebb embertársunk mondja: „Hiába no, tudomásul kell venni, ma már nem úgy van, nem olyan jó, mint régen.” Ilyenkor bújik elő az emberből a kisördög: „Hát még, ha régen sem olyan volt, mint szerettük volna!”
Az emígyen bölcselkedők figyelmébe ajánljuk Mervin A. King angol közgazdász értékelését a kereskedelemről. Szerinte „Az üzlet olyan, mint a szex. Amikor jó, akkor nagyon jó. Amikor nem olyan nagyon jó, akkor azért akkor is jó.”


Érzéketlenség

Megbeszélés, egyeztetés után eltávoztak az összejövetel résztvevői. Egyikük a lépcsőfordulóban társának megjegyezte: 
– Milyen a kabátod?! Jól nekinyomtak a falnak a lányok…
A válasz sem késett sokáig: 
– Lám, a fáradtság – mondta a kolléga. – Észre sem vettem, hogy velem szemben a munkahelyi zaklatás esete forgott fenn…


Barkochba 
            
– Tetszem neked, szivi?
– Igen.
– Más is tetszik?
– Is-is.
– De azért most engem szeretsz?
– Igen.
– Rákérdezek: mennyiért?             


Falak (II.)

– Hallod, a Jancsiék…
– Hagyj már, így sincs kedvem hozzá…   


Segítség 


Kávéautomata előtti toporgás. Ez valami újabb szerkentyű. Gomb itt, gomb ott, próbálkozás – eredmény semmi.
– Asszonyom, segítene?
– Hogyne! – szól a kiválasztott, s közben magyaráz is: – Máskor teljesen nyomja be!
Remekül jön a kávé; a segítő partneréhez fordul, kacagva szól, majd szétcsattan:
– Most mondja, Pistám, nekem kell az úrnak megmutatni, elölről és egyáltalán: hogyan is kell rendesen nyomni…!


Álszemérmes

Kétségtelen a való, tagadni nem való: ami jó, az jó.


A kép címe: Párizsi mulató; Vaszary János festménye.


Tomor Gábor: Újra



Sokadszor csalódtál,
oka vagy magad is.
Álságos csábítók         
érnek el valódig.                   
Ám magaddal elnéző vagy,     
újra és ezredszer is.       
                                           

A kép címe: Kocsma; Takács Máté munkája 


Riba Ildikó: Hajnalban



Hajnali fényben
fehér buborék,
zöld szemében
nyírfaderék.

Törzsén játszik
ledér remény,
lágyan himbálózik,
mint feslett erény.


Kép: Nagy Gábor fotója


Tóth Sarolta: Mai Miatyánk




Mi atyánk Isten,
ha vagy a mennyekben,
légy hozzánk kegyes,
bocsásd meg a bűnöket,
ha megbánják a bűnösök.
Tégy valamit,
hogy több legyen a szeretet,
ne gyűlölködjenek az emberek.

Talán változtatni kéne tanításodon!
Nem értem,
miért kell megbocsátanom,
ha nem büntetik meg a vétkezőket,
áldozataik meg csak sínylődnek.
Úgy mondják,
- ember alakban -
szenvedéseiddel megváltottál,
de nem tapasztaljuk
megváltásod áldásait,
csak a gonosz növekvő hatalmát.
Kinevetik a hívő balgát.

Ki visz minket folyton kísértésbe?
Nem szabadítottál meg a gonosztól!
Szemrehányást nem teszek neked,
de kérlek, teljesítsd ígéretedet.
Szükségünk van a jóba vetett hitre,
hogy megváltottál,
hinni akarunk benne!

Jöjjön el a te országod,
mert ez nem az,
ezt a sok rosszat nem akarhatod.
Arra kérünk,
tégy egy utolsó csodát:
legyen a lelkünkben
új feltámadás!


Tóth Sarolta: A tél szépségei



Halkan hullik a pelyhes hó,
fényes a tó.
Tükröt tart a sok csillagnak,
fényt ragyogó..
Jégvirág nyílik a bokrokon,
hajlik az ág..
Csendül a szél-zene,
madár szállt rá.
Karácsony évszaka
ajándék tél dala,
zuzmarás hajnala
hócsipkés mintázta táj.
Duzzadó havas takarók fedik
az ezüstfenyőt.
Etessünk madarat, építsünk etetőt,
életben tartsuk őt,
Repked a cinke, a veréb...
hálás az eledelért.
Patyolat fehér a kertünk,
belepte porcukor- rétege,
nem kell most hóeke,
így szép a föld..
Tavasszal fehérét váltja a zöld.
Hóvirág, ibolyák, nárciszok,
tarkaság, illatok,  pázsit,
Pihenten ébred a kert,
már nem ásít.
Kikelet harmata üdíti fel,
búcsúzik , olvad a fagy,
a telet váltja a mosolygó tavasz.


Tomor Gábor: Különös érzés



Emlékszem, volt az a furcsa eset.                                 
Egy srác, idősebb, nagyobb, folyton üldözött.           
Elém állt, fenyegetett, belém kötött,                           
ha másfele mentem is, megtalált;                               
védekeztem bár, de nem hagyott békén.                               
Meddig csinálja, miért teszi ezt, miért?,                     
nem értettem, csak lapultam bénán,                                                             
szorongtam, féltem a lökdösőtől.                                 
Gondoltam végül, tovább így nem mehet;                 
mikor újfent megragadott, elkaptam                           
– nem várta, hogy ellenállok –, keményen                   
leteremtettem, szorítottam, ütöttem,                           
fölébe magasodtam. Csak bámult rám.                         
Ekkor különös érzés szabadult fel bennem,                   
talán ilyen a váratlan jött boldogság,                             
akár attól, hogy hárítunk egy támadást.                       
De hazaúton fejemben már az járt:                         
semmi jó nem jön magától,                                               
az ember küszködve-küzdve él.                                       
S intettem magam, látván jövőm:                                   
mindig így lesz – megkínlódsz mindenért.                   


A kép címe: Levitáció; Szilvásy Nándor festménye.


Riba Ildikó: Fák a téren



Betonba ölelt
évtizedek, életek,
végtelen gyökér.

Látott suttogó
szerelmet, csalódástól
ömlő könnyeket.

Görcsös ágai
nyúlnak ég fénye felé;
kopaszon, árván.


Kép: Riba Ildikó fotója

Tóth Sarolta: Rab madár



Rozsdás, rácsos kalitkába
szállni vágyó madár zárva.
Véresre vergődte magát,
elvesztette szabadságát.

Beteg testem a kalitka,
lelkem vergődik, mert rabja.
A kalitka ajtaját kitárom,
madaram szabadon szálljon.

A kalitka fekete árny,
lakó nélkül halálra vált.
A boldogság kék madara
nem lehet kalitka lakója.



Tomor Gábor: Sértettek



Kérdem, milyen élet ez?
Sérelmeket gyűjtögetnek,           
s utalva rájuk mindig,                                 
hurcolják akár a sírig.
Jobb sorsra érdemesek,
csak ennyi maradt bennetek? 


A kép: Karikatúra az internetről


Nyakó Attila: Vetésforgó



Kiírtak a történetből,
szomorú, de törtfény ettől
nem ragadt még prizmamélyben,
szabály sincs, hogy visszatérjen,

mert amit az ember alkot,
éji réten szedve markot,
isten sem látja nagyon át
mesét síbol, vagy gabonát…


Tomor Gábor: Ember(i)ség




Cudar idők, balga lét,                     
virít és hervad a mély.               
Különbözni akarás,
bősz villogni vágyás.           
Féktelen szenvedélyek,
önkéntes szenvedők.


A kép címe: Háborús hírek (II.); Aatoth Franyo munkája.


Tóth Sarolta: A második gyerekkor



Az élet a gyerek előtt áll,
de az öreg mögött már.
A gyerek tanulékony,
az öreg feledékeny.
A gyerek vidám, mosolygós,
az öreg rosszkedvű, morgós.
a gyerek bőre puha, sima, illatos,
az öregeké löttyedt, ráncos és szagos.

Közös bennük annyi csupán,
gondoskodásra szorul MÉG – MÁR.
Az öreg nem gyerek, de lehet gyerekes,
a gyerek nem öreg, de lehet öreges.
Sokat sírnak, könnyen lesznek betegek,
mégis nagyon szerethetők:
a neveltek és a nevelők.



Farda József: Hét főbűn III.(luxuria) bujaság



Bársony nem abban a korban nőtt fel, amikor párnacsata volt a szexuális előjáték. Ő inkább abba a világba született, amikor a lányok körében sport volt az ártatlanság elvesztése, lehetőleg minél korábban. Bársonyban vegyes érzések kavarogtak, egyrészről nem szeretett volna kilógni a sorból és a kicsúfolt aggszűzek csoportjához tartozni, másfelől egy kicsit félt is ettől a túlmisztifikált dologtól. Az esemény váratlanul, alkalomszerűen zajlott le. Szerencséjére kellemes élményként maradt meg benne és egyre jobban vágyott a folytatásra. Még fel sem ocsúdott, máris belesodródott a szexualitás örvényébe, amely egyre lejjebb és lejjebb húzta. Kezdetben még válogatott a partnerek között, de egy idő után már mindegy volt, csak meglegyen a mindennapi betevője. Kétes helyekre járkált, alkalmi szexre vadászva. Egyre jobban belesüppedt a pornó bugyraiba, szinte nem létezett olyan eltévelyedés, amit ki ne próbált volna. Már a húszas évei végén járt, de szexuális étvágya nem csökkent. Kezdett magától megijedni, de aztán utána nézett és megnyugtatta magát, hogy nincs egyedül, ilyen ez a világ. Elvégre egyenjogúság van, miért ne lehetne, hogy egy nőnek is mindig azon járjon az esze.
Egyszer azonban megváltozott valami, ugyanis kifogta az aranyhalat egy férfi személyében. Annyira összeillettek minden vágyuk kielégítésében, hogy csak egymással foglalkoztak, nem vágytak váltott partnerekre. Bársony boldognak érezte magát. Az eufória tartósnak és tartalmasnak látszott, amikor egyik reggel émelygésre, rosszullétre ébredt. Biztos volt benne, hogy nem lehet baj, de a biztonság kedvéért elment orvoshoz. A vizsgálatok után a doki vigyorogva mondta:
- Hölgyem gratulálok, Ön anya lesz!
Bársony teljesen összeomlott, az sem tudta, hogy keveredett haza. Kavarogtak a gondolatai: 
-Mi lesz ezzel a jól működő eddigi életemmel, ebbe egyáltalán nem fér bele egy gyerek.- 
-Nem hiszem, hogy erre én fel vagyok készülve.-
-Ha ezt a pasi megtudja, azonnal lelép, így szokták a férfiak!-
Nem sokat mérlegelt, nem szólt senkinek, csak késlekedés nélkül bejelentkezett abortuszra.
Elérkezett a kitűzött időpont, egy napra bevonult a klinikára. 
Morcos arcú nővér, szavak nélkül, rutinosan felkészítette a műtétre. Sápadt, vékonydongájú betegtologató a tetthelyre szállította. Benn a műtőben a végső előkészítésekhez fogtak, egy pillanatra meglátta a kikészített műszereket, nyelt egy nagyot. 
Ekkor váratlan dolog történt. Kivágódott a műtő ajtaja és egy sürgős esetet hoztak. Bársonyt betakarták és a folyósóra tolták. 
Minden kihalt volt, csak egy magányos nő várt odakinn, idegesen járkált fel és alá. Jó idő eltelt már, amikor Bársony megkérdezte őt, hogy miért van itt. A nő azonnal ráborította a keserűségét:
- Tudod, most próbálkozunk hatodszor, és ha most sem jön össze nem fogunk többször. Velem van gond, csak mesterséges beültetéssel eshetem teherbe. Sajna eddig, nem jött össze, most a doki hívott, hogy közölje, hogy sikeres volt-e a beültetés. 
- És Te, miért vagy itt?
- Csak egy rutinműtét.-válaszolta Bársony.
Megnyikordúlt az ajtó, a lányt behívták. Mielőtt belépett volna egy pillanatra még visszafordult és könyörögve mondta:
- Kérlek, szoríts nekem!
Bársony magára maradt, a folyósó csendjében.
Odabenn, az életmentő műtét sikeresen befejeződött.
- Hozzák az abortuszost, essünk túl rajta!- mordult oda az orvos a nővérnek. A megszólított rövid idő után visszatért, majd azt mondta:
- Nincs senki odakinn…
Amikor elérkezett az idő, minden nagyon gyorsan zajlott. A már összekészített táskát lóbálva támogatta a férfi, a mindenórást. Óvatosan besegítette a kocsiba és már viharzottak is a korházba. A férfi talán még jobban izgult, mint a nő, mert bevállalta az apás szülést, pedig ha tehette kerülte a korházaknak még a környékét is. Esetlenül öltözött be a kötelező göncökbe. A szülés alatt hősiesen kitartott, bár kétszer az ájulás kerülgette. 
Aztán felsírt a csöppség, mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére. A még maszatos újszülöttet az anyjára helyezték. Bársony meggyötörten, fáradtan lenézett a kicsire, aki ott pihegett a mellein. Ebben a pillanatban megértette, hogy a teste -a semmihez nem hasonlítható- anyaság megtapasztalására született…