Ilyen legyél! Ne, olyan!
Ezzé változz! Vagy azzá!
A sok akarnok körüláll,
jelszavakkal manipulál.
Talán majd megváltozol?
Ugyan! Te is csak igazodsz.
A kép címe: Kövesd a veszteseket és a győzteseket; Tibor Zsolt munkája
Tomor Gábor: Idomuló
Ilyen legyél! Ne, olyan!
Ezzé változz! Vagy azzá!
A sok akarnok körüláll,
jelszavakkal manipulál.
Talán majd megváltozol?
Ugyan! Te is csak igazodsz.
A kép címe: Kövesd a veszteseket és a győzteseket; Tibor Zsolt munkája
Tóth Sarolta: Az Idő járása
TV hírekben bemondták:
„Holnap nem lesz időjárás.”
az időnek nincsen lába,
alkalmatlan a járásra.
Mi találtuk ki ezt a szót,
magyar nyelvűeknek valót.
Természeti jelenségek:
vizek, szelek, hőmérséklet
változásait nevezzük
emlegetni is szeretjük,
hozzá igazítjuk terveinket.
Időjósnak lenni szakma,
tiszteljük, ki megtanulta.
Az idő nem jár senkinek,
mégis fontos mindenkinek.
Nyugodtan bízhatunk benne,
tapasztaltuk, miért lenne
valaha hiány belőle?
Az idő eljár felettünk,
mi távozunk belőle,
Ő végtelen, mindörökre.
Riba Ildikó: Fecskepár
Fecsegő fecskepár
fészket tapaszt
rozsdás szélű eresz
alatt.
Felkelő nap fénye
alatt szivárvány-
ragyogás, dünnyögő
bogár.
Kék-fekete villanás,
nyíl cikázik
hangtalan, vadász,
lecsap.
Színes bogaramnak
ennyi volt a léte,
s e villámlás lett élete
vége.
Riba Ildikó: Öt haiku
Lángoló jég
lángoló jégcsap
kéklő tüze megfagyaszt
öli vágyakat
Járni
erővel ne fuss
mennybe a földi pokol
útját járni kell
Vér
beteg vörös vér
bénaság fájó oka,
csere gyógyulás
Napfény
napfény boldogság
sötétségben dermesztő
üresség vár rád
Magány
zsivajban repül
lelked, hegedül, maga
alá magány gyűr
2013.08.17.
Tóth Sarolta: A szórakozott tudós
Professzor doktor Hakapeszik Antal már gyermekkorában tudósnak készült. Sohasem játszott játékokkal, sem a szomszéd klapecokkal..Kedvelte az állatokat, legfőképp a bogarakat. Szorgalmasan gyüjtögette, gombostűre feltűzködte. Társai mind megcsodálták a különleges sokféle bogárfajtát...
Anyjának ez bizony nem tetszett, ezért sokat veszekedtek..Mihelyt felnőtt, elköltözött, laboratóriumot építtetett, - ott kísérletezett..Alig evett, alig ivott... szórakozni sem ment soha, így a nőkhöz sem lett köze. Sokat tanult szakkönyvekből, külföldet járt messze földön. Tanult a bennszülöttektől, kotyvasztott a becsempészett gyógyfüvekből italokat meg porokat..- titkaiba senkit be nem avatott.
Volt egy hűséges szolgája, ki a háztartást ellátta. Az inas , vagy talán komornyik - mindegy hogyan nevezzük - alkalmazkodott is ehhez, mindig hallgatott, ha kellett. Ő is remeteként élt, de nem haragudott ezért. Tisztelte, óvta gazdáját, így jól megértették egymást. A munkában sem zavarta, mégis néha látogatta. Ilyen alkalom volt az is, mikor tojást akart főzni., de Antal úr kizavarta, mondván majd ő megfőzi a tojást, közben megoldja a gondját. Kiment hát az inas engedelmesen, kérte urát, hogy a tojást három percig főzze, ő majd bejön érte. Letelt már talán öt perc is, mikor megjelent a szolga, és mit látott?! Uramfia! Professzor állt a tűzhelynél gondolkodva - kezében a tojást tartva, míg a drága szép zsebóra javában főtt a lábosban.
Ez még semmi! Volt rosszabb is, elbeszélem most már azt is. Titkon dohányzott a tudós - mindig csak egyedül, nem akarta, hogy e szokás róla kiderüljön. Szolgája sem tudott róla, így hát nagyon meglepődött, mikor gazdájának - annak kérésére - vitt egy pohár vizet a laborba - és azt látta, hogy gazdája feje füstöl folyamatban.
Mit tehetett egyebet - hogy segítsen - a professzor arcába loccsantotta a vizet, majd kiszaladt az utcára, segítségért kiabálva:
- Jaj, mi történt, segítsenek, kérem, az én gazdám annyit tanult, hogy most kigyulladt a feje, orrán, száján dől a füst..
Akadtak segítőkész emberek, a szolga nyomában berohantak a szobába - aztán meggyőződtek róla, hogy itt másról szól a nóta. A dohányzás élvezet, rászokni is könnyen lehet..segíti a gondolkodást, kikapcsoló szórakozás.
Így terjedt el a dohányzás. Azóta már nem titkolják, megfizetik borsos árát...Egyre többen utánozzák, pedig tiltani próbálják. De aki egyszer rászokott, káros szenvedélye árt, mégsem mond le róla már.
Tomor Gábor: Ész, erő s oly sok akarat…
Mottó: „A pozitív hozzáálláson múlik minden. Sok pácienst láttam már, aki gyógyultra gondolkodta magát.” (Nancy Back okleveles ápoló)
Erőgyűjtés
Mekkora szívek, mennyi szín és kicsiny csoda, nemzetünk megannyi virága!... No de, nyárra kihalt a frakciók és függetlenek, lobbizók és öntörvényűek otthona – pihenni ment a parlament.
Mit hoz az őszi ülésszak, az újrakezdés?
Persze, hogy kíváncsiak a népek: csökkent-e a legnagyobb tábor, fogyatkoztak-e az eddig radikálisan hallgatók?
Hogy van ez?
– A tudomány szerepe nő, s egyre inkább közvetlen termelőerővé válik. – Ismeretes elvi állásfoglalás.
– Nem kutatni kell, hanem dolgozni! – Ez egy másik megnyilvánulás.
Együttesen pedig némi átmeneti ellentmondás.
Izgalmas jogi távlatok
Több jogot, védelmet a házasságban! Küzdeni kell az életközösségen belüli erőszak ellen – is.
Kovácsné mélyen alszik, nagyszerűt álmodik. Álmai férfija erősen érte van, szorítja keményen; csúcs ez az érzés, ami most…
Ám ekkor Kovácsné felriad, s mérgesen a megszeppent férjre rivall:
– Nem maradsz?! Mit csúszkálsz a lábaim közt?
Eldöntendő kérdés: van-e szó itt erőszakról?
Kritikus szempont
A Berlinben élő kínai költő, Yang Lian nyerte el a 2018-as Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat. Mint olvasom: az egyik legismertebb, az önéletrajzi Elbeszélő költemény című művének első háromezer példányát 2011-ben (a Tiananmen téri eseményekről írtak miatt) hazájában bezúzatták.
Lám, a bősz „kritikusok” akkor mennyire elemükben lehettek. Tudatták: bár a szerző költő, de ez nem jogosítja arra, hogy életét úgy írja le, amiként megélte.
Meggyőződés
Postán, bárhol, a leghosszabb sor végére áll Halász. Barátja megjegyzésére, hogy ez eléggé sajátos, így válaszol:
– Türelemre szoktatom magam. Egyben példát mutatok.
Szlogenek
„Vagy rendezed az információkat, vagy megőrülsz.”
„Csak a kisember tart rendet. A zseni átlátja a káoszt.”
E köznapi bölcsességek után a szó Hornyák úré. Közlésre szívesen átadta egy megfigyelését. E szerint: eddig még ő bárhová belépett, ott a zseniális személyek száma ugrásszerűen megnövekedett.
Ajánlkozás
„Gyógyíthatatlan beteg? Küldjön pénzt, én meggyógyítom!”
Van itt helye bármi szégyenkezésnek?
Csodadoktorok minden vagyont megérdemelnek.
A kép címe: Szégyenkép; Sváby Lajos festménye.
Riba Ildikó: Könnyvirág
Bánat hegyen könnyvirág,
bontogatja mélyre hajló bimbóját,
szomorú szirma illatot szitál.
Inda karján kismadár,
tüske lábát felsebezi; könnye
és félelme: viharban a tetszhalál.
Kezedben tartott szívem
vergődő szomorúság; az ősz valamit
halkan suttogott, nagyon halkan suttogott.
Tóth Sarolta: Csodálkozom
Csodálkozom azon nagyon,
ahogy végignézek magamon,
hogy mégis élek, létezem,
bár mondták sokan nekem,
meghaltam rég, nem létezem.
Az anyag látja a szellemet?
A szellem érintheti az anyagot?
Ki mondja meg az igazat?
A csodálkozás szellemi vagy anyagi,
a válasz nem is tud csodálkozni.
Neki minden természetes, tényszerű,
elfogadó a tapintás, kényszerű.
Csodálkozom: mennyire más
a létezés, mint az elmúlás,
pedig az élet része a halál.
Tomor Gábor: Vonzalom
Mily csodás
az éppen születő!
Térben gomolygás,
vonalak, foltok, színek.
Kép vagyunk:
mélyében szívem, szíved.
A kép Mór Tamás festőművész alkotása
Markovity Radmila: Gerlepár
Hatalmas akácfámon gerlepár lakik,
reggelenként tudják, mit kell turbékolni.
Amikor üres a kamra és messze a nyugdíj,
azt turbékolják: szegénység, szegénység.
Amikor fáj a lelkem vagy kínoz a testem,
azt turbékolják: betegség elmúlik menten.
Amikor vidáman ébredek, ajtóm tárul sarkig
azt turbékolják: ilyennek szeretlek mindig.
M. Fehérvári Judit: Ars poetica kísérletek
(Megjelent az Agria Folyóirat őszi számában)
Ars poetica kísérletek
Gyulaváriné Legoza
Vilmának és Dubniczky Istvánnak szeretettel
1.
A vers sípoló
lélegzetvétel
alvás közbeni
apnoe,
mikor levegőt
kanalaz ereidbe
az alagutakon
átszivárgó oxigén.
És Neked kell kihajtogatni
a csillagporos
éj fájdalmait,
s ekkor már
tudod, ebben az
univerzumban egy
mélyen
rezonáló pont
vagy, és
nem érdekli a
fekete lyukakat,
elnyelnek-e
majd, ha egyszer
hamvaid őrzik a
Te Mindenséged
összes létező
kulcsait, hogy mégis
beléjük essenek
poraid, génjeid,
ziháló
gondolataid az elmúlásról,
hiszen egy
isteni terv engedte
csetleni-botlani
lépteid, s egyedül
ő érti csak a
miérteket is,
mert nem te,
hanem ő
a Holnap
hegedűse.
2.
Emlékeimben rezignált pokol,
köszvényes mélyén roskadt emlékpor.
Itt felejtettél, Te, ki az Isten vagy,
köszvényes mélyén roskadt emlékpor.
Itt felejtettél, Te, ki az Isten vagy,
csak néhány koldus galamb üzeni,
hogy itt az estharang, mert nem
kell tudnom a naplementét, s azt sem
melyik év, milyen hónap és hányadika van.
Gyászol a lelkem, elment a Lányom
oly hirtelen, hogy még a fellegek fodrait
sem érte el itt lent az értelem, s fönt
sem az egykori viharos szerelem,
mi oka lehetett mindannak, hogy
ma sincsen velem.
Persze, az élők mondják, mondják
mindig csak ugyanazt,
számomra még sincsen megváltó malaszt,
számomra még sincsen megváltó malaszt,
mert lélekgyötrő
bajom sajog, roppan belül.
Már nem bánom.
Már nem bánom.
„Mocsár Zsófia?...” Ki törődik vele?
Egy lány volt, ki egy padra rég sokszor leült,
néha párjával, néha egyedül...
Egy lány volt, ki egy padra rég sokszor leült,
néha párjával, néha egyedül...
Kezében könyvek zizegtek
-
Ez a öröklét anatómiája – .
Alfons Maria Muchát tréfásan
érintette meg,
s míg itt lépkedett kopott térkövek felett,
ő volt a csókok közé szökött rövid kacaj,
mit rég elnyelt az idő, a szmog, s az utcazaj.
s míg itt lépkedett kopott térkövek felett,
ő volt a csókok közé szökött rövid kacaj,
mit rég elnyelt az idő, a szmog, s az utcazaj.
3.
Őzike-mosolyú, halk, nyárvégi kert,
Zenit fölé menekülő vándormadár,
Díszlettervezésbe hajló, bölcs szomorúfűz,
Mellemen lüktető Zsófia medál.
Holdfény-hajadat gyermekként kuszálom;
Életre támaszt egy-egy éber álmom.
4.
Csigaház-csöndbe rejtőzött a perc,
vérszegény fűszálak álmodnak harmat-táncot,
darázsként zümmög a nemlét-gondolat,
s a hajnal papnője csillagokat áldoz.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2018-07-25.
Tóth Sarolta: A magyar költészet napja - József Attila születésnapja Április 11.
Mondd, mit érlel annak a sorsa?
Ezt kérdezte egykor
József Attila.
Költői kérdés - a választ is megadta maga.
Egy-egy emberi sorsot felvillant e költemény
minden versszaka.
A földtelen parasztot, kinek nem jutott kapanyél,
a munkanélkülit, ki a gyár körül őgyeleg,
az egyedül élő, aki béréből
meg nem él,- de hitelt nem ad neki a fűszeres,
mert az adó hosszú, nagy a bér,
hiába csal, ha többet számol a petróleumért.
A költő is ott áll a sor végén,
másolás után lohol,
nevét - ha lesz -
megjegyzi a proletár utókor.
A Mondd mit érlel kérdés ma is aktuális:
felelhetek egyetlen szóval máris:
Nyomort! Az összes felsoroltnak, sőt annak is,
ki nem szerepel itt.
Kapa már nem kell, importból eszünk krumplit,
a gyár mellett nem lehet őgyelegni, mert gyár már nincs itt,
aki egyedül él, az éhezik, feje felül a tetőt elárverezik.
És nem csal már - mert nincs is fűszeres,
mindent a szupermarketben vehetsz.
A költő verset ír, de másolni ott a gép,
megélni a honoráriumból? - nevetség!
József Attila, te költő-óriás!
Áruld el nekünk, hogyan legyen tovább?
Segíts megteremteni - ahogy ígérted -
a harmóniát, szükségünk volna rád!
A proletár utókor megbecsül,
születésed napja a mi ünnepünk.
Tomor Gábor: Közélet
Zömében biz ilyenek:
sokakat felhasználnak,
másoknak hízelegnek.
S a fásult, lecsúszott
tömegek; szegények,
kellő biodíszletek.
A kép címe: Összetartozás; az egyik munka egy repülőtéri kiállításról. Készült a sérült emberek alkotta Baltazár Színház műhelyében, a társulat tagjainak részvételével.
Markovity Radmila: Éhbér
Csak két hétre kényszerítsétek őket
megállás nélkül dolgozni hajnaltól hajnalig.
Csak kétheti bérükből tartsák el családjukat,
az asztalnál türelmetlenül várjon az éhes száj.
Csak fizessék ki minden számlájukat kétheti bérükből,
különben a sötétség a házukban sírva nyöszörög.
Taníttassák tehetséges gyerekeiket éhbérből,
hiába homályosodik el a Nap tudásuk fényétől.
Ezeknek van képük lustának nevezni a népet?
Ezeknek, akik egy fűszálért se hajolnának le?
Léptük alatt dühöng az anyaföld,
felforr a hegyi patak átlátszó vize.
Csak két hétre kényszerítsétek őket éhbérért dolgozni,
és ne engedjétek el onnan őket, hadd tudják meg: lusta-e a nép.
Markovity Radmila: Próbálkozni érdemes
Amit beteg szíved diktál,
az agyad is felfogja már,
összeszorított ajkad útjukat állja,
kapaszkodik önmagába,
pedig ott lebeg a levegőben,
tudja, érzi, ha kimondja,
beteljesedik…
akarata ellenére ráhúznak
valamit, akármit, nem számít,
mert oda viszik, ahol sötét van,
mert oda viszik, ahol hideg van,
mert oda viszik, ahol csendben
suttog a haldokló virág,
mozdulatlan a levél a fán,
mert amit a szív diktál,
útját állni erőd elszállt.
Tomor Gábor: Ellenállás
Megőrzött képsor múltadból,
ahogyan szemben álltok,
mögötted a srácok, sandítva hallgatók.
Az úr megint nem nyughatott.
Pódiumáról lenézőn széttekintve
hatalmát foghegyről, könnyeden jelezte.
Leszólta külsőd: Mi ez a maskara?!
Újabb merényét némileg álcázta,
jobbítás szándéka volt az úr álcája.
Érezted szégyen dühét, és máris
mintha erős hullám, láz tört volna rád –
habozás nélkül visszaszóltál.
Eleven benned az esemény sora,
a kínos helyzet, s aki kiváltotta;
és lelkedben a lázadó indulat,
mely hirtelen szökött fel magasra.
A pódium, a felsőbb jelképe előtted,
honnan a tekintély szúrósan méreget;
s ím, rögzült a dac acélja benned.
Felfogtad, mindig van esélyed;
adódjék mindenkor, ami csak megpróbál,
gúny vagy bármi más zaklatás:
előtted e képsor, mi úgy fájt,
és mutatja az irányt – az úr meg a láz.
Tóth Sarolta: A remény
lepkeként lebeg felettünk
a csalóka remény,
nem száll le soha,
nincsen lába,
lebegése tétova.
Életünk vékony fonala
a lepke útvonala.
Hímporos szárnya kopik,
vékonyodik,
Hálóval kergetjük, megfognánk,
nem érjük el soha,
életünk pillangója.
Talán a lelkünk,
ha meghalunk, elvész a reményünk.
Tomor Gábor: Táborok
Mi nem, ti igen,
mi igen, ti nem,
ádáz harc az életünk.
Jelszavaink örökké:
pénz, dicsőség, uralom –
mi soha meg nem békülünk.
A kép címe: Szemben; Lak Róbert munkája
Tóth Sarolta: A semmi közepében
Kinyitom a szemem,
végtelen kékség vesz körül
vagyok puha fehérség
kívül-belül.
Nincs anyagcsere,
nincsenek salakanyagok,
anyagtalan lélek vagyok.
A halál tisztára mosott.
Létezem,
de mégsem,
elpárolgok a kékségben.
Ez itt az amnézia világa,
színtelen a feledés
virága.
Nincs mocskos emlék,
feledni méltó,
nincs nosztalgiázás,
ismétlésre vágyó,
fájó, kínzó.
Semmiben - egészen,
a Semmi kéjes
örök örömében
közepében,
láthatatlan képben,
hallatlan zenében,
néma szavakban
gonoszoktól
szabadultan
elmúlt a múltam.
Nincs jelenem,
nincs jövőm,
de lehet,
talán egyszer mégis
eljövök.
Markovity Radmila: Mivé lettél ember?
Arcunkra van írva
egykedvűség lelkesedés
hit és hitetlenség
szomorúság vidámság
rajongás és fásultság
valóság sok mindenben
ellentétre épült életvitel
biztonságos múltban
bizonytalan jelenben
lesznek-e jobb jövőbe
kapaszkodó remények
de mit adhat a jövőtlen
embertelenné vált élet
lesz-e a kenyérnek íze
víz szomjúságot oltja-e
a világot gazemberséggel
háborúk hadával
irgalmatlansággal
pokollá változtatták
habzsolva a hatalom vágyát
azok, akik a vanban dúskálnak.
Tanulj ember az állattól,
térj már észhez, amíg
az atombombák nem
tesznek rendet.
Nyakó Attila: Jégvirág és homoktövis
Tagbaszakadt tuszi hutut
hajkurász a szokás végett,
csúnyán krákog, tán hörghurut?
Idén nyáron korán tél lett.
Szamár köhög, nyögve iáz,
mekeg vissza rekedt kecske,
bár ez nem a kongói láz,
remeg teste, lába kacska.
Ha elfagy a manióka,
bantu sír, lesz itt galiba,
csak a gyerkőcöknek móka
szánon csúszni Kigaliba.
Míg a hóban tenyerelnek,
megszólít egy arab hadúr,
nem értem, mert tevenyergek
nyikorognak, s vadul hadar.
Fekete nő stíröl közben,
feleségei legszebbje,
ura talpig harci göncben,
oldalán egy ferde szablya.
Bajszos berber lepényt keleszt,
bab serceg a fedő alatt,
hozzácsap pár kanál melaszt,
a karaván továbbhalad…
Varga Árpád: Haikuk 3
Víruslakó
Pulykaméreggel
itat a betontenger
sok kis kalóza.
*
Nézőpont
Kő állóvízbe
dobva már fellelhető
nemes tavi kincs.
*
Földhözragadt
Borostyán lepte
be Bábel tornyát – s nem nőtt
istenig ember.
Tóth Sarolta: Ikertestvéreim
Van kettő ikertestvérem,
tükörképem, árnyékképem
én vagyok az eredeti,
másik kettő - vetületi.
Napsütésben jön az árnyék,
nem hasonlít rám és nem szép,
fekete, torz, ragaszkodó,
tünékeny és semmitmondó.
Tükörképem én idézem,
foncsoros üvegben nézem,
csak részletek, csak elölről,
mutat valamit - kívülről.
Vannak fotók, mindegyik más,
torzít a kép, nem valóság,
nem vagyunk igazán ikrek,
bár nélkülem nem léteznek.
E virtuális testvérek
technikával előlépnek,
ők kárt nekem nem okoznak,
épp csak folyton utánoznak.
Milyen vagyok hát? - nem tudom,
Amit mondasz, elfogadom,
de mindenki másképpen lát,
Milyen vagyok? - nem tudom hát!
Tomor Gábor: Krízis
Belehalni?
Megérteni?
Választ egy mást!
Előre menekül –
íme, az ember –:
kezd újabb mániát!
A kép Tarkó János munkája
Markovity Radmila: Hold keservei
Titokzatos csendet morajlás zúzza szét
búzatáblák felől keserű kenyér illatát hozza a szél
a napraforgó hűségesen észrevétlen életéért forog
nem sejti, nem tudja mi vár rá majd aratáskor.
Sápadt Hold halványan látszik a kék égen
Nap kergeti, zavarja, senkinek sem kellesz
Közeli patak ugrándozva kineveti gúnyolja
Vénségedre nem szégyenled fitogtatni magad.
Mit tudjátok ti ketten mit hoz éjszakának keserve
Altatódalt dúdoltam a padon fekvőnek
egy falat kenyérét hiába jártam be az eget
Nem pihenek, nem is alszok, keresem a lehetetlent
Nap égeti a lelkeket, patak vize bizony szennyes
a pórnép lent a földön hihetetlenül szenved
Ne gúnyolja, ne piszkálja ne vesse meg senki azt
aki a világ összes népének szívből fakadóan jót akar.
Farda József: Hét főbűn IV. (ira) harag
1952. szeptember 17.-e borongós őszi napra ébredt. József a szülészet folyosóján járkált idegesen. Néha odapislantott a Szülészet feliratú ajtóra. Odabenn a felesége vajúdott. Az ajtó azonban csendben várakozott. Egyik kezéből a másikba adogatta az asszonynak és az új jövevénynek szánt virágcsokrot. Közben azon morfondírozott, hogy milyen apa is lesz belőle. Előre eltervezte a dolgokat: a fiával megtanulnak majd focizni, együtt járnak majd a meccsekre, és ha elérkezik az ideje bevezeti a csajozás rejtelmeibe. Itt tartott, amikor kivágódott az ajtó és egy alacsony, gömbölyded, fürge járású, köpenyes nőszemély viharzott ki rajta.
- Maga a boldog apuka? Választ sem várva folytatta:
Gratulálok, gyönyörű kislánya született, három kiló húsz, mindketten egészségesek! – azzal férfiasan kezet fogott az újdonsült szülővel. Megfordult, és hasonló tempóval, ahogy jött, közelített az ajtó felé. József lassan felocsúdott, és utána szólt a hír hozójának_
- Lányt mondott, biztos, hogy nem fiú?
A megszólított megpenderült és kicsit arrogánsan válaszolt:
- Biztos. Tudja 36 éve vagyok bába, bizonyos külső jegyekből meg tudom állapítani egy újszülött nemét!
József próbálta menteni a helyzetet és gyorsan azt találta mondani:
- Esetleg elcserélhették…
Erre csak egy becsapódó ajtó jött válaszként. József utána gondolt, talán ezt nem kellet volna mondani, de annyira váratlanul, felkészületlenül érte a hír. Agyát lassan elöntötte a pulykaméreg, becsapottnak érezte magát. Pont neki született lánya, mindenki ki fogja röhögni, hogy csak egy lányt tudott összehozni. A mérge egyre magasabbra szökött, a folyósó szemetesébe hajította a virágot és dúlva-fúlva otthagyta a szülészetet.
Betért az első kocsmába és pocsolyarészegre itta magát. Amikor kijózanodott, haragja tovább is mérgezte a lelkét. Amíg haza nem engedték nejét és a kicsit, tüntetőleg távol maradt a látogatástól. Aztán elérkezett a nap és gyerekzsivaj töltötte meg a házat. József kerülte őket, mintha leprások lennének, pedig tündéri csemetével áldotta meg a sors. Mindig jókedélyű, mosolygós kicsi lélek, ártatlan nagy szemekkel, ez volt az lánya. Felesége, egyszerűen nem értette férje viselkedését, szomorúság töltötte el, hogy az általa annyira vágyott boldog család csak csalóka ábránd maradt.
József öntelt haragjában már azt fontolgatta, hogy elhagyja a családot, de nem érzett ehhez magában elég barátságot. Haragját magába ásta, a maga esetlen módján alkalmazkodott a körülményekhez. Ímmel-ámmal részt vett a gyereknevelésben, de úgy mintha fia lenne: labdarugdosás, indiánosdi, autószerelés apával.
A kislány valahogy felnőtt, bár út közben valahol elveszítette gyermeki báját és azok a nagy szemek is csak szomorúságot tükröztek. Elmaradozott otthonról, elkeseredetten kereste a meg nem kapott szeretetet. Még fiatalon megtalálta a másik felét és végleg elhagyta a szülői házat.
József megkönnyebbülést érzett, újra közelebb került feleségéhez. Az asszony még neheztelt férjére, de jól esett neki a kényeztetés, amibe férje részesítette.
Teltek az évek, Józsefet továbbra sem érdekelte lánya sorsának alakulása. Az asszony rendszeresen tartotta kapcsolatot lányával, segítette, amiben csak tudta. Eleinte mindenről beszámolt férjének, de mikor látta, hogy süket fülekre talál, feladta ezt a szokását.
Egyik este, amikor hazaért a lányától az anya, csendesen sertepertélt a lakásban, tette a dolgát. József az újság takarásában alibizett. Az asszony váratlanul megszólalt:
- A lányod megajándékozott egy fiú unokával…
József kezéből kiesett az újság.
Hajnalka éppen a babát tette tisztába, amikor csöngettek.
- Drága kinyitnád az ajtót!
- Lihegek…-szólt vissza az ifjú apa – majd ahogy szélesre tárta a bejáratit, visszakiabált:
Anyukád, azaz szeretett anyósom az!
- Gyere anya, liberózok!
Ketten folytatták a félbemaradt folyamatot, miközben örömteli mosollyal figyelték a törpe minden mozdulatát. Az anya váratlanul megszólalt:
- Apád is itt van, csak lenn maradt a kocsiban, nem mert feljönni…
- Anya, befejeznéd? –szólt Hajnalka és elrohant. Kisvártatva, az apjába belekarolva érkezett meg, és hellyel kínálta őt. Az öreg láthatóan zavarba volt.
Időközben a popsi friss pelenkát kapott és a tiszta érzés mosolyra fakasztotta a kicsit.
Hajni az apja kezébe adta az unokáját, aki nem bírt magával és bármennyire szégyellte is eleredtek a könnyei.
Ezentúl, szinte mindennapos vendég lett a lányáéknál.
Egyik alkalommal, amikor kettesben maradt apa és lánya, József kiöntötte a lelkét:
- Tudod, hogy mikor először jöttem hozzátok, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, az csak részben szólt annak a boldogságnak, amit az unokával okoztál nekem. Inkább egy nagyfokú szégyenérzet szakadt fel bennem, mégpedig azért, ahogy veled viselkedtem. Nem tudtam megbocsájtani, hogy nem fiúnak születtél, pedig nem te tehettél erről. Mégis úgy fogadtál, mint egy lány, aki büszke az apjára, pedig nem érdemeltem meg.
- Apa. Hazudnék, ha azt mondanám gyerekkoromban nem hiányoztak a cicás odabújások, ahogy egy normális családban apa és lánya között természetes, de megértettem, hogy te fiút szerettél volna. Sajnos bárhogy igyekeztem, béna voltam a fiús dolgokban és ezért csak önmagam okoltam. Én szerettelek, nem tudtam rád haragudni soha sem. Örülök. hogy a fiam kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk. Bár az elveszett éveket nem pótólhatjuk, azért a kárba veszett időt újra élheted az unokáddal…
Varga Árpád: Haikuk 2
Álomlény
Lehet, hogy csak úgy
elalszom – de te akkor
is álmomban élsz.
Jutalom
Cseresznyemagból
lesz földi szerencsével
szeretet-kompót.
Feltáratlan
szívzörejeim
köztetek mint sötétben
csüngő cseppkövek
Tóth Sarolta: Ne gondolkodj!
Jobb leülni, mint felállni,
jobb elfutni, mint megállni.
Ha fáradt vagy, ülj le,
ha üldöznek, fuss el !
Tomor Gábor: Megvallás
Volt, ami volt.
Sok évünk elszállt.
Elnézést kérek,
mindennek vége.
’Elnézést? Miért?’
Miránk a pokol vár.
A kép címe: Bűnhődés; Tomor Gábor alkotása
Markovity Radmila: Hihetetlen hittel
Hihetetlen hittel éltem veled és nélküled
takaróm volt kétely takaróm volt a kérelem
a kettősség az enyém nem osztom meg senkivel
Ariadné mitológikus vezérfonala
sem volt biztosabb az enyémtől nem hagyott
cserben soha sem hiszen én misztikus gyermekként
jól tudtam van Isten könyvébe mindenki neve
mellett évszám fénylik erősen jelzi menni kell
oda ahol uralkodik az örök szeretet
oda ahol elődeim örülnek majd nekem
ott döntöm el mi lesz a következő életem
abban hittel hiszek választáskor feladatom
fonalát Istennel közösen fonjuk a rokkán.
Varga Árpád: Haikuk 1
Keresztezők
Talpam alá pók
szedné lábát halálba,
ámbár kitérek.
*
Kaleidoszkóp
holdkóros élet
míg nem ér bonyolult ügy
aztán egyszerű
*
Sziszifuszi
Hálátlan munka:
múltról jövőnek szépít –
takarít, elás…