Tóth Sarolta: A Biblia intelme



Bizony, bizony mondom nektek:
„boldogok a lelki szegények”,
Kik a test élvezeteinek élnek.
Materiális életvitelnek
Hódolnak lelki üdvkeresés helyett.
Kulináris örömök,
Szexuális gyönyörök,
Kéjes mámor, orgiák, perverzitás,
Drogok, ital, luxusutazás.
Helye nincs itt az értéknek,
Munka, tudás, műveltségnek,
Gürcöljenek a szegények!
Nem vitás: ezt érdemlik, semmi mást.
Rájuk vár a túlvilági, a mennybeli boldogság.



Tomor Gábor: Utcaművész



Képzelthez igazodás,       
bűvös létre vágyva –     
ez az ő szabadsága.       
Szívét-lelkét önzetlen       
viszi az utcára –             
álmát elénk ki is tárja. 
   
                             
Illusztráció: az utcáról egy különleges alkotás     


Riba Ildikó: Emlékezés



Eltelt újra egy év,
itt állok az emlékezés ünnepén.
Hideg kő rejti sírotok mélyén
elmúlt életetek szépségét.

Szekrényemen fényképetek,
naponta százszor ránézek.
Szép emlék: házasságkötésetek
ötven éves évfordulóján.

Mécsesek pisla fényénél
örök életű koszorú.
Halál melletti életigenlés:
kinyílott kék ibolyák.

Kép: saját fotó

Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 3.rész



Idő

Ahogy szokott, most is múlt.
Tevékenyen, sűrűn.
De történt közben pár apróság.
Nagy meleg lett aznap, de én reggel picit melegebben öltöztem, mint kellett volna, a nyári kardigánomat le kellett volna vennem, de ujjatlan vékony pántos felsőt viseltem, és a vállamon volt pár piros pattanás, amit sehogyan sem akartam mutogatni.
Ott ült mindegyikünk a maga számítógépe előtt, és én azt hittem megfulladok a melegtől.
Zsolt megkérdezte, miért nem veszem már le a meleg ruhámat.
Abbahagyta a munkát, mert nem válaszoltam, az irodaszéket felém fordította, és kérdőn nézett rám.
Kínban voltam, nem csak a pattanások miatt, hanem azért is mert régebben említette, hogy a felesége milyen vékony, és én az alkatomat is szégyelltem, hát most erre mit mondtam volna?
A csend hosszabb lett, én meg kénytelen voltam eldadogni, hogy mi a gondom.
Felálltam, levettem a kardigánom, és leraktam, ott ácsorogtam, Zsolt meg felállt, odalépett, és nagyon-nagyon melegen átölelt, éreztem, ahogy ver a szíve, ahogy átfog az izmos, erős karjaival és a kemény mellkasához húz, és ott tart, az arcát a nyakamhoz nyomta és csak álltunk.
Aztán hirtelen úgy engedett el, mint akit áramütés ért, vagy hirtelen ébred egy álmából, hátrakapta a karjait és leült az asztalához.
Én is leültem, de azt éreztem, hogy boldog vagyok.

Különválás a munkánkban?
Ha két erős egyéniség közösen vállalkozik, előbb-utóbb kétfelé ágaznak útjaik.
Itt is ez történt énfelettem.
Igen ám, de velem mi lesz?
Az üzlettárs igényt tartott a munkámra.
Zsolt pedig külön irodában kívánta folytatni a munkát, nem megszakítva velem a kapcsolatot, de lazábbra fűzve az eddiginél, és egy idősebb munkatársnőt is keresett magának.
Bennem összedőlt valami.
Miért nem engem hívott magával?
Miért ezt az idegent akarja?
Napokig nem találkoztunk, én mindent csináltam, ahogy eddig is, de minden éjjel sírdogáltam a külön hálószobámban és nem hagyott napközben egy percre sem nyugodni a kérdés, miért nem akar engem Zsolt?
Hiányzott a barátom.



Riba Ildikó: Ködben



A pillanatot adtad,
jövőt soha.
Most a múltat hagyd
nekem, lepje út pora.

Árny lebeg mellettem,
volt élet tanúja:
simítására megrezzenek,
érintése bársony, puha.

Köd előttem,
köd mögöttem,
ködből jöttem,
ködbe mentem.


Kép: Pintér András fotója


Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 2.rész



Furcsa telefonhívások

Mivel sok időt töltöttünk közösen, egy légtérben, Zsoltnak pedig hallókészüléke volt már gyermekkora óta, a telefonját nagy hangerőre állítva használta, így a mellette lévő-jelen esetben én-minden hallott a beszélgetésekből.
Ezekből pedig igen sok volt.
Rendszeresen a felesége kereste, általában valamilyen feladat elvégzésének okán, pár szó erejéig kicsit kedves volt, majd jött a feladatok sorolása, és természetesen minden feladat magában hordozta azt is, hogy fizetni kell, valamint a sürgetést, hogy azonnal de minél hamarabb igyekezzen haza, mert őt vinni kell ide-vagy oda, egyébként meg minek kell még mindig Pesten lennie.
Ahogy telt az idő, a hetek, hónapok, egyre inkább úgy tűnt, hogy Zsolt vigyen haza sok pénzt és a rendeléseket, lehetőleg dolgozni ne is járjon, a stílus a telefonban pedig aggasztóan leértékelő és követelő hangnemre váltott.
Ha após telefonált, hogy induljon el, azonnal minden abbahagyott és ment.
Ha ez a munkánk hátrányára történt, szót emeltem érte, mert egy szervezés közepén nem lenne szabad mindent otthagyni és elrohanni.
Egy alkalommal pedig végképp kifakadtam Zsoltnak, elmondtam neki, hogy úgy reagál és viselkedik, mint egy alárendelt futóbolond, akit egész nap küldözgetnek és úgy rendelgetnek bárhová, hogy nem is veszik figyelembe őt magát, ebből pedig az is látszik, hogy semmibe veszik, nem tisztelik otthon. 
Akárhogy is nézzük, összevitatkoztunk, jól fel voltunk dúlva, majd ő hazasietett.
Másnap azonban megdöbbentő dolgot mondott Zsolt, gondolkodott azon, amit előző nap mondtam és úgy látja, hogy van némi igazam.
Ezt aztán nem beszéltük túl, de a telefonhívások otthonról nem csökkentek, és a kérések áradata sem.


Tóth Sarolta: Nevessünk együtt



Jó szüleid arra kértek,
nevettesselek meg téged.
Búskomor vagy, pesszimista,
hosszú szomorúság-lista.
Már azon törtem a fejem,
mi lehetne a módszerem,
mikor magam lefröcsköltem,
vörösboros lett az ingem.
Nem volt vicces, dühös lettem,
te meg kinevettél engem.
Én is nevetni akartam,
maradék bort rád locsoltam.


Tomor Gábor: Különféle kíméletek



Mottó: „Ha egy asszony embert képes szülni, mire ne lenne képes e világon? (Selvarajan Yesudian, indiai származású író, jógatanító.)


Jó orvos                                  

– Kímélő étrendet javaslok. Felírok pár ételt, de ezt se egye meg!


Párbeszéd

Életvidám hölgy és párja örvend az inflációkövető béremelésnek. A zárszó ennél nagyobbra vágyó:
– Azért, ha futtatnál, s én futnék, csak-csak többet keresnénk.
Teljes az egyetértés. 
Aztán – ki tudja, miért – az ötletet jogerősen elvetették.          


Új nézőpont                                

Ebédelünk, mérgesek vagyunk, a gyengécske étel ma sem esik jól.   
„Nincs felelős – jelzi baját az asztalszomszéd –, nincs és nincs.”
Erről nincs mit beszélnünk, többször kimerített téma. 
Még aznap frappáns kérdéssel lep meg egyik újságunk: „Van-e ideológiai akadálya a felelősök létezésének?”
Felvidulok – új nézőpont. Kutya legyek, ha témánkat holnap ki nem vesézzük!


Zárszó                                     

Az elnök int: A/z/ü/l/lést berekesztem.
(Olvasása tetszés szerint.)


Óvják őket

Régóta rejtély: miért van kevés nő a parlamentben? Amikor pedig kutatásokkal bizonyítják, hogy a gyengébbnek nevezett nem kiválasztottjai sem kevésbé képesek a közéleti feladatok ellátására, nehéz döntések meghozatalára. 
Egy indoklás szerint: a nők nem bírják a karaktergyilkolászást. Tényleg nem bírnák? A férfiak tűrőképesebbek? Akkor viszont miért élnek ők rövidebb ideig?  
De nem bánom; legyen tőlem az első tanács: nagyjaink hagyják abba a karaktergyilkolást!


Korai bölcsesség

Pisti gondban. Pisti filozófus: 
– Jobbik énem csajozni vágyik. A rosszabb ettől óva int.            


Hirdetés                                     

„Férfit keresek! – Amazon jeligére. – Utóirat: Gyengéd idegzetűek kíméljenek!”



A kép címe: Hölgy pohárral; Aatoth Franyo munkája.
               


Farda József:Hét főbűn V. (superbia) kevélység



Brigittának, talán csak megszületnie volt nehéz. mert azonnal jó sínre került az élete. Jómódú családban nőtt fel, annak minden előnyével. Természetesen csupa rózsaszín gyerekszobájában minden játék rendelkezésére állt, a Barbie összes változatától és várkastélyától, a Ken udvarlók garmadáján át, az éjszakai égboltot szimuláló vetítőig. 
Nem járt játszótérre a pórnép közé, mert villájuk udvarán várt rá a külön homokozó és csúzda, amit senkivel nem kellet megosztania, és nem akadályozta hosszú sor, hogy csúszkálhasson. Ha éppen kedve szottyant megmártózott a feszített víztükrű, fűtött medencében, elkerülve a népmedencék minden hátrányát. 
Az iskoláiban hasonszörű elitgyerekekkel járt együtt, ahol a minél nagyobb rongyrázás határozta meg az életüket. Brigitta még itt is felsőbb rangúnak érezte magát, gyakorlatilag mindenkit lenézett, mintha egy láthatatlan burok venné körül. 
Ahogy kezdett nővé érni, látszott, hogy ebben is a sors kegyeltje. Köszönhető az állandó fitnessnek, a kozmetikába és szoliba járásnak igazi bombázóvá vált. Bármilyen férfit megkaphatta volna, de ebben is finnyásan válogatott, míg végül a legsportosabb milliárdost lett a befutó. 
Folytatódott luxus élete, mindent megkapott, csak mondania kellet és máris az ölébe hullott.
Brigitta, amikor felébredt azon gondolkodott, hogy mivel üsse el az időt. Shoppingolni most nem volt kedve, a meztelen napozás csábította, de ma nagyon erősen sütött a Nap, féltette hamvas bőrét. Végül úgy döntött, hogy kipróbálja a vadonatúj kocsiját. Gondtalanul száguldozott a városban, majd kiment az autópályára, hogy tesztelje a járgány sebességét. Sorra hagyta maga mögött a többi benzinfaló őrültet. 
Lassan besötétedett, úgy gondolta ideje lenne visszafordulni, ezért letért a pályáról. Sötét, sivár ismeretlen helyre vetődött. Az autó fénycsóvája bevilágította a sikátoros, néptelen utcát. Valamilyen állat átfutott előtte, Nem akarta tudni mi volt az, csak az járt a fejében: el innen minél hamarabb. 
Ekkor váratlanul a kocsi elektronikája kilehelte a lelkét. Csend és sötétség telepedett rá. Óvatosan kinyitotta az autócsoda ajtaját és kiszállt. Idegesen kotorászott a táskájában a telefonja után. Hirtelen zajt hallott maga mögött. Gyorsan megfordult. Több közeledő alak sziluettjét látta a félhomályban, megbénult a félelemtől. Az egyik megszólalt:
- Ide a ritikült, cicus! 
Brigitta engedelmesen átadta, remélve, hogy ezzel megússza a kalandot. A banda azonban nem elégedett meg ennyivel, bekerítve vészesen közelítettek. A nő izmai megfeszültek, lassan kilépett cipőjéből és a menekülési lehetőséget kereste. Mielőtt a kör teljesen összezárt volna, az egyetlen gyenge pontot választva megiramodott a sötét utcán. Erejét megfeszítve rohant, ösztönszerűen követve megérzését az ismeretlenben, közben elkeseredetten kiabált segítségért. Maga mögött hallotta a lihegő, nyálcsorgató fenevadak lihegését, egyikük utána kiáltott:
- Itt aztán kiabálhatsz, senki sem fog rajtad segíteni, csak mi, ha végre utolérünk és leteperünk. Áporodott röhögés követte a beszólást.
A rendszeres testedzésnek meg lett az eredménye, mert egy kis előnyre tett szert. 
Beugrott egy sötét kapualjba. 
Szíve a torkában dobogott, az üldözők elviharzottak a kapu előtt, majd egyre távolabbról hallatszott bosszús üvöltözésük. Az udvar felől ajtónyikordulás hallatszott, majd megszólalt egy vékonyka hang:
- Jöjjön, siessen ide!
Brigitta egy pillanatig habozott, majd elindult és besurrant az ajtón. A hang gazdája gyorsan becsukta a csikorgóst, és csendre intette. Együtt füleltek. A banda hangfoszlányai újra közelebbről hallatszottak:
- Hova a francba tűnhetett, nem nyelhette el a föld?
- Ott láttam valami mozgást, biztos ő az! –kiáltotta egy másik hang. A csapat üvöltve a jelzett irányba eldübörgött, majd csend lett.
- Ne féljen, most már biztonságban van…
- Köszönöm…-préselte ki élete első háláját Brigitta. 
Szeme lassan megszokta a félhonályt, körülnézett. Megmentője egy megviselt ruhájú, sápadt arcú nő volt, az otthona mindössze egyetlen kicsi szerényen berendezett szobából állt. Váratlanul megszólalt a nő:
- Mit keresett ezen az istenháta mögötti helyen egy ilyen finom úrihölgy? Brigitta elmesélte a kálváriáját.
- Tudja, hogy mit úszott meg?
- Megerőszakoltak volna? – válaszolt bizonytalanul Brigitta.
- Ez annál sokkal rosszabb környék. Az erőszak csak egy dolog, utána pucéran végig lökdösték volna az utcán, mintegy győzelmi trófeát, aztán egyik bandától a másikig hurcolják, ahol mindenki kénye-kedve szerint gyalázta volna meg. Amikor megunták, és abban reménykedik, hogy elengedik, nagyot téved, mert az következik, hogy eladják jópénzért szexrabszolgának vagy szervkereskedőknek. Soha nem került volna elő.
Brigitta döbbenten hallgatta a mondottakat. 
Ekkor váratlanul megcsörrent kezében a teljesen elfelejtett, még mindig szorongatott telefonja. Az aggódó párja volt az, meghallva mi történt, azonnali segítséget igért. 
Újra megnyikordult az ajtó, egy férfi lépett be rajta. Brigitta idegesen odakapta a tekintetét. A nő azonnal megnyugtatta:
- Ne aggódjon, ő csak a párom, a környék egyetlen rendes pasija és én kifogtam magamnak.
- Látom, megint hazahoztál egy kóbor kutyát, ráadásul pedigrést. -mondta mosolyogva a férfi.
- És még humora is van. – tette hozzá Brigitta.
Hellyel kínálták, óvatosan ült le a kétes tisztaságú ülőalkalmatosságra. Beszédbe elegyedtek, sok mindent megtudott az itteni életről.
Autóajtó csapódás hallatszott be az utcáról.
- Azt hiszem megjött a felmentő sereg. – szólalt meg a nő.
Brigitta elindult, az ajtóból visszafordult:
- Még egyszer nagyon köszönök mindent. Itt hagyom a telefonom, szeretném felhívni.
Brigitta élete teljesen megváltozott a sokkoló élmény után, elpárolgott az őt körül ölelő védőburok. Segített megmentőjének új otthont találni egy nyugodt kertvárosi környezetben, munkát szerzett mindkettőjüknek, anyagilag támogatta őket, hogy egyenesbe kerüljenek. 
A két nő sokszor összeül egy kis beszélgetésre…


Kapolyi Noémi: Egy nagy szerelem története, velem, a nő szemével 1.rész



Kezdet

Több, mint 8 év telt el. Igen kalandos volt. 
Talán minden nő arról álmodik, hogy átélhessen egy nagy szerelmet, és mindenki főként a romantikus érzésekre, és a látványos eseményekre gondol, emésztő érzelmekkel, és szenvedéllyel.
Ez igaz is valamelyest az én történetemben is, csak másként.

Munkát kerestem, mert az eddigiből elegem lett, nagyon sokat dolgoztam, és úgy éreztem ez mindig így is marad, ha nem változtatok. Már éppen arról döntöttem, hogy mégsem keresgélek tovább, és művészeti vonalon kezdek el újra dolgozni, ezért a hirdetésemet le is vettem az álláskeresők honlapjáról, aztán eltelt két hét és megcsörrent a telefonom.
Egy férfihang megkérdezte, elhelyezkedtem-e már, majd találkozót javasolt egy ismert gyorsétteremben.
Miután igent mondtam és elköszöntem, szinte azt sem tudtam hirtelen, hogy miért is hívott ez az ember, de aztán azt gondoltam, hogy nemet később is mondhatok, tehát találkozzunk.
Az első találkozás érdekes volt, mert a fiatalember nyár lévén sortban és papucsban várt, én csinosan, kissé konzervatívan felöltöztem, hosszú nyári fehér szoknya és piros, enyhén dekoltált felsőrész, mint ahogy egy munkamegbeszélésre illik az én mércém szerint.
Hamar a lényeges pontokhoz értünk, átbeszéltük és a próbaidőben is meg tudtunk állapodni, az egész néhány perc volt csupán, nem is tudtam, mennyire vehetem komolyan ezt az egészet, elköszöntünk és én hazamentem a férjemhez, akivel már sok éve egy jónak mondható, nyugodt házasságban éltem.
A munkáltatóm, főnököm, de munkatársam is, szimpatikus volt nekem, de nem mondhattam az ideálomnak, és nem is akartam másként tekinteni rá, hiszen házas voltam és ő is családos ember volt pici gyerekkel, a második gyermeke épp születendőben. 
Ő volt -itt a valóságtól eltérő névvel a továbbiakban- Zsolt.
Itt fontos visszanyúlnom picit a múltba, de csak röviden, mert fontos a későbbi reakciók megértéséhez.
Az én szüleim nem váltak el, remek család voltunk és vagyunk, a szülő-gyerek szál mellett ott van egy nagyon erős baráti vonal, az állandóan jelen lévő szeretet, a kezdetektől meglévő bizalommal. És ami elengedhetetlenül fontos, a mindent átlengő humor, ami nem egyszer átsegített mindannyiunkat sok-sok nehézségen.
Így én, az enyhén molett, nevetős, de komoly fiatal nő, tele hévvel és lelkesedéssel, a nyílt és őszinte lelkivilágommal sehogyan sem tudtam megérteni Zolt, hideg, csendes, érzelmek nélkülinek tűnő habitusát és a távolságtartását.
A munka remekül ment, rengeteget dolgoztunk együtt, sokszor gyalog kellett rengeteg utcát és címet megkeresnünk, de keveset beszélgettünk, főként csak a munkáról váltottunk pár szót, vagy én meséltem ugyan mindenfélét, de ez inkább csak monológ maradt, válaszok nélkül.
Mivel a munkánk nagy része az esti órákban zajlott, én korán jártam be dolgozni a cégtársa irodájának egy kis irodahelyiségébe, ő délután érkezett, aztán elindultunk, ha későn végeztünk, hazavitt, de nem minden alkalommal.
Egy nap nagyon jó eredményt értünk el, amiért rengeteget dolgoztunk és őszinte örömömben odaugrottam és az arcára adtam egy puszit.
Zsolt hátrakapta a fejét, és megdöbbenve nézett rám, én megijedtem és megkérdeztem, hogy miért húzódik el ennyire és miért néz furcsán rám?
Azt válaszolta, hogy erre semmi szükség nincs, otthon sem szoktak puszikat adni egymásnak, akkor itt aztán végképp nem.
-De Zsolt, ha otthon valami öröm ér, akkor azért biztosan megsimogatnak vagy megpusziljátok egymást, nem?
-Nem. –jött a furcsa válasz.
Ezzel ezt a témát le is zártuk.


Tomor Gábor: Vetélkedő



Ó, rangsorok kelleme! 
Latolgatják, ki nagyobb.       
Ki fontosabb, ki meg szebb?                   
Ki úribb, ki bír többel?           
Végül majd mindannyian         
ugyanoda jutnak el.
                     

A kép címe: A Léthe-vidék; saját munka


Tóth Sarolta: A stílus az ember



Trágár beszédnek büdös a szaga,
fekáliát jelöl minden szava.
Stílusa az embert minősíti,
magáról bizonyítványt állít ki.

A gügyögés primitív butaság,
Giccses, édeskés babusgatás.
Szókincse szegény a hümmögőnek,
maradna inkább néma töprengőnek.

Személyes érték a választékos,
értelmes, tartalmas szóalkotás,
a hallgatóknak ajándékozás.
Fontold meg szavad, mielőtt mondod,
helyesen, szépen szólj, legyen rá gondod!


Kapolyi György: Vásott gondolatok



Hajjaj- rengeteg apró baj van, és ezek lassan akkora sárgolyóvá válnak, hogy az Úr, a maga mindenhatóságában sem képes odébb gördíteni. Mert például, nálunk vagy nem törődnek valamivel, vagy ha igen, akkor kötelezővé teszik. El sem tudják képzelni, hogy mondjuk, teremtenek egy új lehetőséget, azt elérhetővé téve, felajánlják az embernek, mint választhatót.
Ez, a rejtett erőszaknak egy kultúrált formája, mert ők tudják, hogy nekem mi a jó, törvény írja elő, hogy mit, mikor, és hogy kell értelmeznem, mikor vagyok beteg, és mikor egészséges.
Ha meggondolom, kiváló dolgom van, nem kell semmire gondolnom, és ha mégis, hát majd szólnak, hogy mikor tegyem, és mit. Elég, ha annyit látok, hogy ne menjek neki egy villamosnak, hogy meg tudjak különböztetni egy férfit egy nőtől, anélkül, hogy fogdosnom kéne.
Ez már majdnem Huxley „Szép új világa”, csak bírjam idővel, és akkor minden már ki is alakult, és jön az örök boldogság, a feltámadásig- egy gyönyörű réten énekelgetve virágokat szedek, és süt rám a nap, minden káros sugárzás nélkül. 
Ez már majdnem a szép új világ, csak még egy kicsit várni kell, várni, és eszelősen hinni benne, mert a hit az nagyon fontos, anélkül, a vágyott siker elérhetősége megkérdőjelezhető…
Aztán, hogy mit lehet kezdeni egy megkérdőjelezett siker ábrándjával, hát fogalmam sincs.
De egyelőre maradjunk a földön, igaz, hogy latyakos és hideg- főleg így télen, a rozoga nyári cipőd már rég feladta, mert csak autónál kötelező a téli gumi, cipőtalpban, és óvszerben nem.
Az utóbbinál azért nem probléma, mert csont híján, nyári gumiban sem kapsz reumát…
Egy gonddal kevesebb…
Hát, gond az van elég, szinte az egész élet gondok halmazából áll, aztán egyszer csak jön egy, amit nem tudsz megoldani… 
Így megy ez, nem másképp.
De összességében mennek a dolgok, hiszen mást nem is tudnának csinálni, a nap süt, ha nincs éppen beborulva, a madarak énekelnek, ki- hogy tud, és pezseg az élet…
Néha annyira, hogy kifut a serlegből, lefolyik az oldalán, lomhán szétterülve eláztatja az abroszt.
Sebaj, majd megszárad.
Hogy folt marad, na és, már annyiszor kifutott, hogy a rengeteg folttól mindenki mintás rajzolatot lát.
Van, ami felhőket, kutyafejet, vagy krampuszt idéz, tartalmasan el lehet nézelődni alkalmasint.
Mert a tartalom, az nagyon fontos. Nem tudom miért, de fontos. Úgy hallottam.
Sokan hiszik, akkor meg lehet benne valami.
Ha meg elegem van a sok tartalmas dologból, akkor álmodom, hogy egy tenger fekete vizében ülök, és pengetem a hangszeremet. Ahogy szól a dal, úgy kezd nőni a hajam, hatalmasan beborít engem, meg a vizet, egészen a horizontig, meg a sziklás partig terpeszkedik.
Én meg ringatózom és játszom.
Hogy lábaim vannak e, vagy sellő uszonyom, ezt sosem fogom megtudni, mert térdtől lefelé, a vízben vagyok, és nem látok semmit.
Hajjaj…rengeteg apró baj van, és ezek lassan akkora sárgolyóvá válnak, hogy az Úr, a maga mindenhatóságában sem képes odébbgördíteni.
Hát hogy lehetnék ezek után a mindenhatóság lehetségességében biztos?


Kép: Kapolyi György alkotása


Tóth Sarolta: A nyelvelés



Nyelvünk nedves,
nedvének neve nyál,
nyál nélkül nem nyelhetünk,
nyalással nyerhetünk.
Nyújtsd a nyelved,
ne nyafogjál,
nyaljál!
A nyalóka is csalóka,
néha visszanyal,
bemaszatol.
Undorító nedvességét
beszennyező üdvösségét
el nem feleded, megbélyegzi
árulásod egész életed.
Nyelvünk tolmács,
ékesszólás
mestere.
Erre fordíts inkább gondot,
ne hízelegj, ne nyaljál vele.
Nyelvünk csak egy húsdarab,
Kígyó evvel sziszeg feléd,
de fogaival mar beléd.
Emberi nyelv veszélyes,
fogak nélkül is éles.
Sebet ejthet,
fekélyest.


Tomor Gábor: Meddig?



Magával ragad,           
eltölt, rabja vagy:
szül sereg képzetet,             
szervezi léted.               
Rájössz-e, érzésed   
meddig ugyanaz?                                             


A kép címe: Melankólia; Lak Róbert festménye.         



Tomor Gábor: Élvezet



Hírlik: legszebb öröm 
a káröröm. Mondják,         
a hosszú élet titka is. 
Kárvallottként élvezem:     
jó, hogy most kinevetsz –   
érted ennyit tehettem.       


A kép címe: Parkőr; Ujszászi Sándor felvétele.


Tóth Sarolta: Én, te, Ő



én már voltam,
te most vagy,
ő - egészen más.

én féltem,
te félsz.
Ő féltékeny.

én téptem,
te tépsz,
ő tépelődik.

én nevettem,
te nevetsz,
ő - nevetséges.

én szemeztem,
te szemelsz,
ő - szemtelenkedik.

én csavartam,
te csavarsz,
ő csavarokat gyárt

én tanultam,
te tanulsz,
ő tanulmányt ír.

én bámultam,
te bámulsz,
ő bámulatra méltó

én sírtam,
te sírsz,
ő sírokat ás

én hajoltam,
te hajolsz,
ő hajthatatlan.

én feleltem,
te felelsz,
ő feledékeny.

én szerettem,
te szeretsz,
ő szeretetre méltó


Tomor Gábor: Mélység



„Álnokok, bosszúállók,                   
ellenünk törő gazok!”
Meddig tart e szapulás?
Lejjebb is lehet talán?             
„Szavuk csal, ruhájuk rongy.”         
Bizony igaz, van alább…       


A kép címe: Szomorú vagyok; Uta Heinecke alkotása.



Tóth Sarolta: Pesszimizmusom



A Jó, a rend, a Béke
természetes,
ha benne élsz, észre sem veszed.
Hiánya szenvedést okoz,
harci kedveket fokoz.
A jó unalmas, a rend nem izgalmas,
a káosz, a bűn hatalmas.
Az ember lelkében versenyszellem,
küzd, harcol a másik ember ellen.
A társadalomban
nem hasznos jónak lenni,
a természetet is igyekszünk
tönkretenni.
Sikerre, kihívásokra vágyunk,
mióta állatból emberré váltunk.
Így folyamatos a mi világunk.


Riba Ildikó: Nem értettél



Ősz hozott, ősz visz el.
Rongyos foszlányok 
mállanak az idő savában,
nem használok színfogót.

Nem értettél meg,
hervadt mű-szóvirágod 
megalázott. Amit érzek:
nem átjáróház vagyok.

Ha felbukkan neved 
emlékeimben, 
már nem tudom ki vagy,
nem találom memóriám 

szögletében a hozzá 
tartozó arcot, 
hamuba hullott 
szavakat, segít a kór.


Kép: Bernáth Aurél: Tél





Tóth Sarolta: Köszöntő Anyák Napjára



Az anyák gyümölcsöt termő fák,
Kalászt érlelő búzatáblák.
Magokat szóró virágok,
Illatos indák, hajtások.
Védőn széttárják karjukat,
Óvják, táplálják lombjukat,
Madárfészket rejtegetnek,
Ha a szél zúg, énekelnek.
Édes nedvekkel itatnak,
A fagy elől betakarnak.
Elrejtik a bánatukat,
Gyermek látja mosolyukat.
Ki nem fogynak a mesékből,
Vigasztaló szép beszédből.
Szenvedésükről hallgatnak,
Fáradtak, nem panaszkodnak.
Soha el nem veszítheted,
Amit kaptál, szeretetet.
Hálád jele legyen virág,
Illatozó tavaszi láng,
Csokorba kötött orgonák.


Tomor Gábor: Milyenek az emberek!



Többnyire béemvével (ahogy mondják: busszal, metróval, villamossal) közlekedő barátom mesélte.
Kemény napja volt, igencsak elfárasztotta az anyagbeszerzői rohangálás-utánjárás. Hazafelé tartott, felszállt a buszra, s lehuppant egy éppen megüresedő ülésre.
Képzeljük el: ahogy leült, mondhatnánk elterült a széken, tagjai szinte szétomlottak a váratlan elernyedés örömében. Egészen biztos, hogy azon nyomban szemét is lehunyta, s az alvás állapotába süllyedt volna, kicsinyke rést hagyva a külvilág számára, hogy a célállomás nevét hallván feleszméljen.
Így lehetett volna, ám kemény hang rivallt hősünkre. Az utána igyekvő hölgy szólította föl helye átadására, aminek riadtan eleget is tett. „Jutalmul” egy ideig még hallgathatta a monológot a – mint kiderült – tanítónő utastárstól. Hogy milyenek az emberek, hogy nem elég a sok vesződség az átok kölykökkel nap mint nap, még leülni sem engedik hazaúton, ezeken a büdös járműveken. Mondta, mondta a magáét, egyáltalán nem gondolva arra, hogy másnak is meg lehet a kemény napi megpróbáltatása, csatározása fontos ügyekben, értetlen hivatali ügyintézők s mások miatt. 
Barátunk már a dühös tanerő helyett is szégyellte magát. Miközben tűnődött azon, mennyire méltó a „pedagógus” megszólításra az, akiből ennyire hiányzik az empátia, egyszer csak rádöbbent, hogy íme, most ő is milyen könnyedén ítélkezik. Önkritikus megállapítása után arra gondolt: szegény, kimerült tanítónő, tényleg, ma kijuthatott éppen elég neki is…
A leírt eset már többször is eszembe jutott, nehézkes mozgású, fáradtságról tanúskodó arcú utastársakra pillantván...
Végül is, akitől a sztori származik, miképpen „dolgozta fel” a jellemformáló történetet? Valószínűnek tartom, hogy bármennyire kimerült is, útjain már legfeljebb félig üres kocsiban foglal ülőhelyet!...


A kép címe: Munkakönyv; Balikó András munkája