Tóth Sarolta: Mit vársz az új évtől?



Változó dátumot,
háromszázhatvanhat napot,
tizenkét hónapot,
négy valós évszakot.

Ezentúl minden jót kívánok
magamnak és másnak,
újszülött babákat az ifjú anyáknak,
békés, csendes halált az elmúlásnak.
Gondok és betegség magától terem,
ezt a jövendőt már régóta ismerem.

Lesz majd boldogság is,
szerelem, barátság,
fizetésemelés, fizetett adósság,
sok-sok szórakozás, játék, fesztiválok,
farsangkor vigasság, lakodalom, bálok.
Rosszat ne várjatok, érkezik magától,
főnöktől, szomszédtól, politizálásból.

Legyünk optimisták, ne csalók, sipisták,
tekintsünk az égre, kisüt a Nap végre,
elszállnak a ködök fentről és fejünkből,
esik elég eső vihar-fellegekből.
Lesz munkánk, és lesz lakásunk,
ha nem, hát vackot találunk,
vagy magunknak- ha kell - sírt ásunk.



Tomor Gábor: Májusi csokor



Mottó: Őrizzük meg a humorunkat. Persze, ha van.


Ravasz Tavasz

Szóljanak hozzá! Gyönyörű Láb szaporázta lépteit, Bájos Pofi tekintett ki a villamosból, Elragadó Domborzat hullámzott előttem, csuda csacsogás hallatszott Csókos Száj felől.
Egyszerre ennyi egy napra – bitang túlzás ez a Tavasztól! 


Nézőpont

– Ergo: radikálisan korrigálni fogjuk a koncepciót – mondja a szónok határozottan.   
Két hallgatója összesúg. 
– Te érted, mire gondol?
– Még nem teljesen. De jól hangzik.


Vélemény

Egy mérges úr szódásüveggel akar érvényt szerezni igazának. Vitapartnere nem várja meg – gyorsan távozik.
A bősz ember utána néz és legyint:
– Lehet is ezzel vitatkozni! Érdeklik is az érveim…


Kórság

Már számos betegségnél gyógyíthatatlanná vált a kórokozó – olvasom nagybetűs címmel az internetes híradást.
Még ilyet! Eddig azt hittem, a pácienst kell gyógyítani, s a baj forrását megszüntetni. 
Nahát, más már a világ! A kórokozót is gyógyítják…


Vigyáznánk 

Bűnügyi szakértők osztják a tanácsokat, figyelmeztetnek: egyedül ne vegyünk fel sok pénzt a bankban!
Dilemma előtt állunk: természetesen vigyáznánk, ahogy kérik, a bankókra s életünkre is. 
Na de, adnak-e nekünk elég sok pénzt a bankban?


Ne már… 

Tetszetős kifejezésekkel gyarapodott a nyelvünk. Az „Álljon meg a menet!”, a „Nem oda Buda!” s hasonlók helyett a fantáziát csiklandozón közlik nyelvfrissítőink a nevettető újdonságokat. Például: „Ne már, hogy a nyúl vigye a puskát, … a farka csóválja a kutyát, … a lekvár tegye el a nagymamát!”
Szépségdíjas jutalmazottam: „Nagyon nem szeretem, ha a csokifagyi visszanyal!”


Lapszenzáció

– Mondja, kérem: ki, kivel, mikor és hogyan? 
– Úgy tudom, X, A-val, akkor és – úgy!
– Úgy… Köszönöm a választ.
Mehet a cikk! Virítson a cím: X, A-val, akkor és ÚGY!


A kép címe: Porszívós lovas; aatoth franyo munkája.


Tomor Gábor: Jövőnk



Ifjú és öreg           
szövi a szót:                           
„Vagyunk a jelen.”
„És a jövő.”               
„Vajon az milyen lesz?”           
„Mint a jelen: ígérgető.”         


A kép címe: Beckett-dalok 8.; Jakatics-Szabó Veronika alkotása


Tóth Sarolta: Konrád megjavul



Konrád addig ült a bárban,
a titkos kártya-szobában,
míg kikopott a nadrágja,
kilátszott alsógatyája.
Reggelig a blattot verte,
minden pénzét elvesztette...
Hazakullog üres zsebbel,
de nem várják reggelivel.
Felesége elkergeti, -
Ebből elég! - mondja neki.
Búsan elballag a partra,
fejest ugrik a habokba...
Hideg a víz, józanodik,
Mihez kezdjen? - gondolkodik...
Harisnyát húz a fejére,
bankrablónak csap fel végre.
Persze balek, el is kapják,
bírságolnák, de nem tudják,
Nincs munkája, nincsen pénze,
börtöncellában tér észre.
Felesége megsajnálja,
büntetéspénzt leperkálja,
Ő lesz most a végrehajtó,
Konrád dolgozik, mint a ló:
megdolgoztatja az asszony,
alig várja - ágyba jusson.
Nem is gondol a kártyára,
veszteségre, adósságra.
Hamarosan minta-férj lesz,
A példát ne kövessétek!


Tóth Sarolta: Tükörben



Tükrömben emlékek,
múltamat látom, ha belenézek.
Homokdombon álló ház,
benne szegénység tanyáz.
Fűtetlen szobák, kopott bútorok,
mosolytalan, ráncos arcok.
Hernyók lepte akácfák,
örökké ugató kutyák, bolhás macskák.
Játék nélküli magány,
egyetlen öröm az olvasás.
Nem választottam barátokat,
de többen engem választottak,
látom még elmosódó arcukat,
sok csalódást okoztak,
árulók voltak.
Boldogok a diákévek,
csodás olvasmányélmények.
Szinte gyermekként az első szerelem,
rövid boldogság, elveszítettem.
Kárpótolnak gyermekeim,
fényképeik értékeim.


Tomor Gábor: Hogy volt?



Nézték-e elfogulatlan:               
ki mentett mást önzetlenül,
ki miért volt irgalmatlan?
Kinek köszönhették életük,     
kiken múlt sokak halála:           
kivel végeztek vádak, hitek?         
                                       
                               
A kép címe: Halálmenet; Fábri Zoltán festménye.
   


Tomor Gábor: Változóban



A tükröd előtt nézdegélsz:                 
Ó, bárcsak meggyőzőbb lennék!   
Egyre csak így vágyakozol,           
egyszer talán alábbhagyod…               
Riassza minél kevésbé             
látványod a környezetét.


A kép Verebics Ágnes festménye   



Tóth Sarolta: Szép új világ



Földünkön nyomor szivárog,
egyre szélesebb, mélyebb az árok,
szétszaggatja a világot
.A népek más népek ellen,
saját kormányukkal szemben
tüntetnek, lázadnak,
munkát, jogokat,
méltó életet
követelnek,
mely megilleti őket,
mint életet teremtőket,
történelmi főszereplőket.
Erkölcsnek, hitnek nincs már ereje,
a PÉNZ az emberiség imádott istene.
Eladó a művészet és a tudomány is,
a hatalom szolgálatába állítja
eredményeit - :" érdemeit"
megfizetik a gazdagok,
Korrumpálódnak,
silányulnak.
A természet is büntet bennünket,
elpusztítja életterünket:
a légkört, a szennyezett vizeket,
a zöldellő területeket.
Megmérettünk, szörnyek lettünk,
el kell tűnnünk.
Jönnek
méltóbb utódok,
akik feltámasztják a Földet,
megbecsülik áldásait, nem ölnek,
dolgoznak, szeretnek, segítik egymást,
megvalósul általuk az álmodott szép új világ.


Tóth Sarolta: Várunk



Valahol a lelkünk mélyén,
tudat alatt rejtezik,
táplálja az életkedvet,
titkos remény,
furcsa hit,
várunk, várunk,
valakit vagy valamit...
Nehéz lenne megnevezni,
kit vagy mit...
Észrevétlen megérkezik,
bejelentkezik..
Újra szüli önmagát,
ha elfárad, meg- megáll.
Percről percre
életünket
e hit gördíti tovább...
Egyszer mégis, üt az óra,
földre hull a mutatója,
elfogyott a váró hit,
nem várunk semmit, senkit..
Üres a lelkünk és  fakó,
színtelen, mint a hó.
Fagyos a  lehelet,
nem várlak, ne keress!


Tomor Gábor: Fel a fejjel!



Elfog csapda-mélabúd:               
bánatosan nézel,
fejed megint lekonyul.                   
Ne hagyd el magad, szívem,
ne légy olyan életunt;             
lásd helyed a létben!                           


A képen Szigeti G. Csongor műve



Tomor Gábor: Hódítás



Egyedül vagyunk, gondban vagyunk? Különleges módszerrel (szabadalmaztatása folyamatban) könnyű túljutni rajta.
Foglaljunk állást például a Ferenc körút és a Mester utca sarkán, a megfelelő időpontban, tehát nappal bármikor. A feltétel ugyanis a szakadatlan gépjárműforgalom. Az átkelésre várók közül kiválasztjuk a nekünk leginkább tetsző személyt, aki zsebkendőt szorítva arcához, lélegzetét visszatartva igyekszik átvészelni a súlyos pillanatokat. 
Ez azonban nélkülünk nem sikerülhet! a piros sokáig az. A zsebkendő el, választottunk rettentőeket slukkol, többször annyit, mintha normális beosztással tette volna. Legyünk résen (ne felejtsük, a szmog meglehetős!), s amikor a kiszemelt személy elsápad, mielőtt a földre hullana, teremjünk mellette! Ezután rutinosan, szájon keresztül nyújtsunk elsősegélyt. A hatás elképesztő. 
Az iménti beteg boldog mosolyra fakad.
A jobb fajta füstködök akár fél évre is összekötnek bennünket.


A kép címe: Egy kis édesség; Kiss Márta munkája.


Riba Ildikó: Anyák napján emlék



Veled voltam minden
nap, neked mégis
távoli képként.

Összekuszálódott emlékek
között képzeletedben
lányom lányod lett.

Védted vélt
igazad dühödten,
a tehetetlenség
úgy fájt nekem.

Évek múltán is,
anyák napján
az emlék eleven.


Tóth Sarolta: Anyám emlékére



Barna bársony takaróba
bújtatta bánatát,
sűrű sós könnyeivel áztatta
sok éjen át.
Száműzte szekrényéből
a sok színes ruhát,
hat évig magányosan gyászolta
halott párját.
fiatalon özvegyen maradt
szomorú anyám.

Halott apám hasonmását
ismerte fel bennem,
kisajátított magának,
szinte rabja lettem.
A szigorú szeretetet
nehezen viseltem,
fellázadtam sorsom ellen.
többször is megszöktem.

Öreg vagyok, cipelem
a sok régi emléket,
Édesanyám, hiszem, hogy még
találkozom véled.
Álmaimban hazatérek,
mindent elmesélek,
Titkaimat most szeretném
megosztani véled,,
Kérlek, hallgasd szeretettel,
mint ahogyan én téged.

Mondd el, milyen a másvilág,
megismersz-e engem?
Kap-e ott majd igazságot,
arra méltó ember?
Soha senki vissza nem tért,
hogy nekünk elmondja,
noha sokan álmodozunk:
találkozzunk újra.
Életedben szeretettel
vettél körül engem,
Ha lelked él a mennyekben,
te őrködsz fölöttem.