Tóth Sarolta: A balek
Porszívó cimborám
a kocsmapultnál vár reám.
Haver! Fizess egy féldecit nekem,
nézd, üres a zsebem...
Mutatja kukából mentett rongyait,
látom, a zsebe csupa "lik"...
de neki ez is kincs,
mert esze sincs.
Ha jó ruhája lenne,
pénz akkor se lenne benne,
elköltené szerencsejátékra, szeszre,
balszerencséjén nevetne.
Kocsmák konyháján mosogat,
eszi a maradékokat..
Bíznak benne,
nem lop soha,
ahhoz is ostoba, becsületes,
igénytelen , pedig ügyes,
nincs rá szüksége senkinek.
Elvetélt tehetség, zseni,
lehetősége nincs neki,
hogy tudását megmutassa,
nem próbálja, nem kutatja,
játssza az ostobát,
így megszánják,
kap piát..
Kinevetik, ő is nevet...
mit is tehet? eltapossák
akár a férget - az úthengerek.
Tomor Gábor: Véleményünk, az van…
Mottó: “Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (Kínai közmondás).
Stílszerűen
– Felment a Százszorszép-desszert ára. A neve azóta: Ezerszerdrága.
Megvéd a bajban
Jeles ember nehéz helyzetben volt egykoron. A hír szerint, segítséggel, megoldotta.
Kevésbé jeles, ámde magabiztos úrfi napjainkban került bajba. Remélte, az előzőhöz hasonló módszerrel megússza.
Krízis esetén mi se habozzunk! Látogassunk el a diliházba!
Kérjük beszámíthatatlanná nyilvánításunkat!
Még sokra vihetjük.
Vélekedő
X. azt hiszi, rajta kívül mindenki buta, és nem ért ahhoz, amit csinál – fejtegeti Y., aki azt hiszi, őt kivéve mindenki buta, és nem ért ahhoz, amit csinál.
Az idő halad
Lakodalmas viharban:
– Drágám, ahogyan te ölelsz, nem ölel úgy senki!
Amikor már sehol nincs, ami ne fájna:
– Drágám, próbáljunk újat, menjünk le alfába…
Ez az!
„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” – betűzi Hlavács.
– Hát ez az – mondja nyomban –, ha tudnák, mennyire utálom magam!
Emberke mondta
A szem a „félek” tükre.
Idővel…
Hű barátom masszázs-tankönyvet lapozgat.
– Panaszkodik asszonykám, s én egyre csak gyötröm magam… Mit tegyek, hol tegyem? Hogyan gyúrjam, hogy nekem is jó legyen?
Sok, ami sok
– Azt hittük, rátaláltunk másik feleségedre – újságolta kolléganőm. (Az enyémmel azonos vezetéknevű hölggyel jár egy tanfolyamra.) Talán úgy vélte, a korábban a kedvenc feleségét említő bigámista én magam vagyok. A ronda férfihiúságnak vagy csuda tudja, minek hízelgő, bár tévesnek bizonyult feltételezésért hálából, elmondtam egy idevágó történetet.
Társaságban valaki arról beszél, hogy ki a bigámista. „Akinek eggyel több felesége van, mint kellene.” Kovács legott közbeszólt: „Ez rám is nagyon illik.” „Miért, neked hány feleséged van?” „Egy” – válaszolta Kovács hervadtan.
Bige Szabolcs: Vidám vasárnap
Már huszadjára mondtam, hogy induljunk. De mindig ezt teszi! Pedig tudja milyen hosszú út áll előttünk. Bezzeg a csomagokkal megrakott kerékpárt nekem kell tekerni. Még a két gyerek is feltelepszik a csomagok tetejére.
Az öregek persze, marasztaltak. Azért öregek...
Azt szeretnék, maradjunk holnapig. Csak azt nem értik meg, hogy nincs hol. Az első házban van ugyan egy kanapé, vagy pad, meg van a színben két nagy szalmazsák. Ki bír azokon aludni? Ha muszáj, az más.
Most nem!
(Biztos bolhával is tele van a ház.)
Még egy utolsó búcsúszó, puszi, mama még megsimogatja az unokáit, aztán mehetünk.
Végre!
A kerékpár kormányára akasztva két csomag, hátsó csomagtartón akkora zsák, hogy két oldalt lelóg. Erre ül az egyik gyerek, Janika az öt- és az első gyerekülésre a másik, Niki a hároméves.
Az ember fiatalon belebolondul egy gömbölyű hátsóba, és azt hisz megfogta az Isten lábát, közben őt fogták meg. Meg is kötözték. Béklyóba verték. Házasságnak nevezik ezt, nagy álszent módon. De én már tudom, mi az igazság.
Mindegy most már. Tekerhetem a kerékpárt nyögve. Párom mögöttem karikázik, de át nem venne a terhekből semmit. Ő a gyenge nő, aki csak nyűgösködni, panaszkodni, meg ugye, parancsolgat. Turbékolva...
Amíg egyenesen megyünk addig még hagyján, de itt a domb, amire fel kell jutnunk. Leszállva taszítom a járművemet ő meg szövegel közben negédes hangon:
- Jobb lett volna, ha kevesebbet iszol. Azért nincs erőd, mert elvette a pálinka. Megmondom legközelebb apámnak, nem adjon. Nem bírod az italt. Vagy talán azt hiszed, megsajnállak és én is nyomom? Az a te dolgod. Te vagy a férfi!
Szót sem válaszolok, csak összeszorított foggal erőlködöm tovább. Hegynek fel. A gyerekek közben csacsognak. Egymással beszélgetnek. Nem törődnek velünk, felnőttekkel. Jól teszik! És meg is szokhatták ezt az állandóan egyoldalú párbeszédet. Csak azért párbeszéd, mert a párom beszél...
Mire felérünk tetőre, már nyögni sem tudok, csak pihegek, mint egy töltött liba. Visszakapaszkodom a nyeregbe. Gyerünk lefelé. Mindjárt szebb az élet. Dalra fakadni volna kedvem, de csak egy halk rikoltásra jut belőlem:
- Juhé!
A gyerekeknek tetszik és felváltva juhéznak. Hirtelen mindenkinek jókedve támad. A nejemnek is.
Leérve a domb aljába azt javasolta, álljunk meg pihenni, falatozni. A gyerekek is mozoghatnak egy kicsit, biztos elgémberedtek a hosszú üldögélésben. Ő is elfáradt kissé. (Vajon mibe?)
Még nem haladt le a nap, de már közeledett az alkony. Féltem ránk sötétedik, mire beérünk a városba. A sok hazafelé tartó autó között cikázni nem kellemes dolog. De mertem én ellenkezni? Inkább kerestem egy alkalmas helyett a patakparton, ahol le is lehet ülni egy vastag rönkre.
Tűzifagyűjtés, tűzrakás, a hússzeletek fűszerezése, sütése. Ez kedvemre való dolog lett volna, de most erre nem találtam alkalmasnak az időt. Így szóba a se hoztam. Ellenben leterítettem egy takarót és előszedtem a csomagból a kenyeret, a lekváros üveget és a tejeskanna fedelébe töltöttem a gyerekeknek sorban. Először Nikinek, mert ő a kicsi, de a hangosabb.
A lekváros kenyértől mind a ketten maszatosak lettek, ami nem kis derültséget okozott. A patak vízében megmostam a pofikájukat és olyan jó érzés fogott el, mint régen ismerkedésünk első idejében.
Nejem is csillogó szemekkel nézett ránk és fátyolos hangon csak ennyit szólott.
- Most már siessünk haza!
Tomor Gábor: Hogy vagy?
Mondd, kivel beszélgetsz?
Kivel oszthatod meg
bánatod, örömöd?
Van-e még örömöd?
Búd miatt vagy hallgatag,
s végtelenül egymagad?
A kép címe: Magány; Anna Margit alkotása.
Tóth Sarolta: Akarsz-e játszani?
A játék értékes ajándék,
életre készítő tevékenység.
Ismeretszerző,
készségfejlesztő,
kapcsolat építő.
Minden életkorban örömet szerez,
sikerélményt ad, fejleszt
versenyszellemet.
Egyedül játszani nem élvezet,
együtt játszani, barátsághoz vezet.
Kellenek játékszerek,
játékhoz ötletek.
Szórakoztat, nevel, jutalmaz,
végtelen sokféle halmaz.
Játék a sport, a művészet,
nézőként is élvezet.
Túlzásba vinni, függővé válni
veszélyes is lehet,
ne játssz sokat szerencsejátékokat.!
A költőket is ihlette:
József Attila a „rendet” intette:
„Jó szóval oktasd,
játszani is engedd,
szép, komoly fiadat!”
Szülők, tanítók számára feladat,
az új nemzedéknek
így adunk ajándékokat.
Tóth Sarolta: A sok szöveg
A pap a templomban prédikál,
ékesszólása meggyőző,
a hívőknek Isten bocsánatát ígéri,
hisznek neki,
követőkre talál, sokszor prédikál.
A tanár az iskolában
érdeklődést kelt, magyaráz,
a diákoknak sok-sok ismeretet ad át.
Tanulnak tőle,
megkedvelik a tanár tantárgyát.
A politikus agitál,
szövege, lelkesedése imponál,
ígér a népnek, párthíveinek fűt-fát,
alázattal szolgálják,
befolyását, hatalmát támogatják.
Aki mestere a szónak,
tömegek előtt is bátor, büszke szónok,
meggyőzően beszél és teljesíthetőt ígér,
ígéreteit megtartja, dicséri, aki hallja
érdemeiért sokáig él.
Tomor Gábor: Néha
Szorgosan gyűjtöget,
kuporgat a sírig.
Bár néha kedvetlen kérdi:
aprócska sérelmeim,
bántó, tűcske emlékek,
miért is maradtok végig?
A kép aláírása: Kútba néző; Fehér László munkája.
Tomor Gábor: Találkozás
Elmélyülve mobilozol.
Megszólít, ki előtted áll.
Azt kérdezi: hogy gondolod?
Meglepődve nézel rá,
ámde rögtön felfogod:
ez ő, kit imént felhívtál.
Kép a netről: panduranga munkája
Tóth Sarolta: Elvágyódás
Szívesebben élnék
egy nagy magányos szigeten,
mint ma e modern világban.
Kunyhót építenék,
nagyokat sétálnék,
hallgatnám a madarak énekét.
Kertet művelnék és
magokat gyűjtenék,
állatot nevelnék,
adót nem fizetnék.
A Természet templomában
néha ünnepelnék.
Nem figyelném az idő múlását,
mert az évek – tudom – a síromat ássák.
Kép: Drégely László Elvágyódás című alkotása
Tóth Sarolta: Az élet alkonyán
Aranyló fénnyel tűnik az alkony,
álmosan ásít az emlékezet,
örömök gyönyörei leperegnek,
akár a gyöngyszemek.
Álmaim kelyhét még alátartom,
törékeny, meg kell mentenem,
enyhíthet szenvedésemen.
Leszáll az éj, sötétje eltemet,
magammal viszem emlékeimet.
Megosztottam egykor veled,
mert része voltál életemnek.
Egykor szerettél,
én is szerettelek.
Az álmok szelíd pamlagán
velem leszel egy borús éjszakán.
Aranyló fénnyel érkező hajnal
köszöntsön akkor gyönyörű dallal.
Tomor Gábor: Gyermek szabadító
Nem egyszer hallunk csúnya végű közúti balesetekről. A szerencsésebbek közé tartozik az az eset, amikor egy felüljáró alá beszorult az előírásokat, a jelzőtáblát is figyelmen kívül hagyó külföldi sofőr túl magas járműve. Tolongott körülötte a jónép, mindenféle szakértő töprengett a megoldáson, de semmi nem segített. Egyszer csak, megunva a téblábolást, egy kislány odaszólt a nézelődő civilek egyik kocsijából: „Le kellene engedni a kerekeket.”
És csoda lőn, a tanács segített, az így nyert pár centi elég volt ahhoz, hogy a rakománnyal telt monstrum kiszabaduljon szó szerint szorult helyzetéből.
Munkavédelmis mesélte el a történetet. Azt már csak én teszem hozzá: Olykor többet (gyermek) ésszel, mint (felnőtt) erőtlenséggel…
A kép Julien Malland alkotása, ház falán
Riba Ildikó: Mécses fénye
Napsütéses hidegben
elgondolkodva andalgok,
surrogó falevelek alatt
emlékek szépséges sora.
Gyermekként magasra
ágaskodtam hozzátok:
oly picike voltam, s
ti oly nagyok.
Éveink rohantak,
felnőttem, magasabb
lettem nálatok.
Egy-egy szomorú napon
magamra hagytatok.
Már nagymama vagyok,
unokáimról gondolatban
mesélek, míg állok sírotok
mellett, és a mécses
pisla fényébe bámulok.
Kép: Dr. Krekó Imre Madarak az égen
Tomor Gábor: Kozmosz
Mit ad nekünk a Hold,
a Mars és a többiek?
Amit a Földön eltoltunk,
újrázzuk odafent?
Vajon miért is megyünk:
nyersanyagért, egymás ellen?
A kép aláírása: Az Űr; Ujházi Péter munkája.
Tóth Sarolta: Képtelenségek képekben
felmászik a nyúl a fára,
fa tetején kukorékol,
napernyőt tart a kezébe´´
nem süt a Nap a szemébe
levelet legel a béka,
gyíkocska úszni tanítja.
macska ugatja a Holdat,
róka bókol a tyúkoknak.
borz repül a levegőben,
kutya levest főz belőle.
vendégségbe jön a kecske,
mérget fej az ételekbe.
megdöglik itt minden állat,
dögkeselyűk lakomáznak.
mesében a lehetetlen
megtörténik a hősökkel