Mindig megtalál.
Már meg sem lep.
Nem kutattad,
ő lelt meg téged.
Megtalált, itt van:
íme, az új hited.
Kép a netről
Tomor Gábor: Megtalál
Mindig megtalál.
Már meg sem lep.
Nem kutattad,
ő lelt meg téged.
Megtalált, itt van:
íme, az új hited.
Kép a netről
Tóth Sarolta: Szegények karácsonya
Halmozottan hátrányos helyzetben
szegény családnak beteg gyermeke
menekülj Meseországba!
A mesékben ragyog a világ,
vannak csilingelő csodák,
szelíd vadállatok,
mesefigurák.
Koldusok kincseket találnak,
az éhezők kapnak finom vacsorákat,
játékokat a gyermekek,
új ruhákat a rongyos emberek.
Haragosok szívet cserélnek,
a nagy családok ezután békében élnek.
Nem kerül hátrányos helyzetbe senki,
születő kicsi Jézus menti.
Betlehemnek történetét meg kell ismerni.
Csordapásztorok, keleti királyok,
felkeresték,velük imádjátok!
Riba Ildikó: Fenyők között
Fenyők között hideg szélben
kristályhó kavardul.
Hold ezüstfényében
gyémántként ragyog makacsul.
Sarlóján fényfüzér-pókháló,
ölében gyertya pisla lángja.
Csilingelő csengettyű
szendereg ölelő karjában.
Szent este éjjelén készül
ajándékkal kicsi és vén.
Csomagot bont bűvöletben,
szeretet kél a lélekben.
Tóth Sarolta: Októberi ősz
Kövér köd ül a tó fölött,
nem fúj a szél, nád nyöszörög.
Párától nedves rögök között pörög
egy rothadó görögdinnye
széttépett leveleken.
Látod, ilyen az október nálunk!
Ökörnyál tapad fejedre,
nyálkás, rád van tekeredve.
Kedvetlenül kémleled az eget,
de nem látsz napot, csak fellegeket.
Nyirkos lesz a kabátod is,
orrodból friss náthától csepeg a víz.
A természet most nagy temető,
avarból sírhalmot épít a szél.
Zsugorodik a sok levél.
A tó fölött kövér a köd,
legyőzik sárga sugár-ördögök.
Tomor Gábor: Szeretünk
Nyomot hagyni akarsz,
szépet, igazat, emberit.
Megszállottan dalolod,
aki vagy, aki lehetsz.
Mutatsz rosszat és jót:
elénk teríted életed.
A kép aláírása: Lelki béke; a Baltazár Színház előadásáról.
Tomor Gábor: Lelki hatások
Mottó: Nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik. (Mensáros László)
Mennek tovább
– Bátorság! – Bátorság!
Üdvözölték egymást, s máris emelt fővel, erőtől duzzadóbban mennek tovább. Eltekintettek attól, hogy öregek, védtelen párok, akiknek testőrre nem telik, s igazi rendvédelemhez sem jutnak hozzá. De, ami késik, nem múlik.
– Bátorság!
Gond
„Az elmúlt évek tényezői” címmel többalakos, monumentális szoborterv készül. Illetve nem készül. A legfőbb gond ugyanis eldönteni: ki maradjon le a talapzatról?
Több magasan kvalifikált (állítólag értelmiségi) szakma képviselői már felajánlották lemondásukat.
Róluk valószínűleg a szerénység szobrát mintázzák meg.
Szendvics
Öregúr, az élelmiszerbolt előterében közli megfigyelése eredményét:
– Annyian vannak, mintha ingyen adnák…
Izgalmas étek! Két áremelés között egy kommentár.
Eb, ha nem lát
Ember jő, nyakában vöröskeresztes tábla. Rövid pórázon vezet egy vak kutyát.
Elnézést, ez egy botor látomás. Az ilyen ebet ugyanis megölik. Sajnálják – őt ezért elaltatják.
Hatás
Mondják, bízhatunk a talpmasszázsban. Ha a talpon a megfelelő pontokat gyúrjuk, rögtön egészségesek lesznek rakoncátlan szerveink.
Na de, most a talpam sajog, így nagy a gondom: hogy rendbe jöjjön – májam, lépem, vesetájam vagy mi mást, és hogyan kéne masszíroznom?
Barátnők
– Imádom a férjem, és ő is rajong értem. Nagyra értékeljük a beteljesületlen szerelmet.
– És én még őt hittem impotensnek!
Egy mondatban
Következetesség: A közügyek iránt sohasem érdeklődött, emiatt főbüntetésként a közügyektől öt évre eltiltották.
Siker: Nívódíjjal tüntették ki neves tudományos szakírónk magyarról magyarra fordított legújabb nagyszerű tanulmányát.
Pech: „Egy gondolat bánt engemet” – csapott a levegőbe a szónok, majd megakadt; igazából egy gondolata sem lévén, előadását itt befejezte.
Fájdalom: Életének 40. esztendejében, tragikus körülmények között, Kéri Potya János arra az elhatározásra jutott, hogy nem olvas több újságot.
A kép aláírása: Virágnyelv; Tóth Szilvi munkája.
Tóth Sarolta: Kukac-barátság
Eső után találkozott
két gyümölcsféreg,
Egyik sovány, másik teltebb,
eszmét cseréltek.
Jól meghíztál kukac komám,
szólt a soványabb..
Éhes vagyok, én is ennék,
vendéglátó vagy?
Épp most jöttem egy körtéből,
a földön rohadt,
Édes volt és jól is laktam,
neked is maradt.
Gyere velem, megkeressük,
megkóstolhatod.
Elaraszolt a két kukac,
szerencsével járt,
a fák alatt még jó néhány
gyümölcsöt talált.
A soványabb is meghízott,
összeillő pár,
A két kukac barátságban
most is együtt jár.
Tóth Sarolta: Mondd, mit érlel
Mondd, mit érlel a sorsa,
annak, ki feljutott a csúcsra,
kitűzi büszkén zászlaját,
fejére képzeli a koronát..
Körültekint - magas a szint,
Alatta nincs - harmónia,
van is mitől tartania..
Mozdul a föld, a menny dörög,
vihar készül, zúg a tömeg...
haragja bősz, - mi lesz, ha győz?
Mondd, mit érlel a sorsa,
akinek nem jutott korona,
játék kardjával hadonászik,
sorrendbe állítja katonáit,
a harcot is vállalja maga,
hiszen ez most a feladata.
Mondd, mit érlel a sorsa,
aki a hegyről lejövet
elvéti a soros lépést,
elszakítja a kötelet.
Lezuhanhat a völgy ölébe,
fejére hullnak a kövek,
sebaj! a piszkot leporolja,
másik hegyen lesz nagykövet.
Tomor Gábor: Mit tennél?
Ha tehetnéd,
ugyan mit tennél?
Esetleg tűnődnél:
vajon a helyemben
hogy járnál el helyesen?
Mit tennél a bőrömben?
A kép múzeumi kiállítás részlete.
Tomor Gábor: Utad
Korlátok között
biztosan haladsz.
Nem kábítanak
hiún sikerek.
Arcodon árkok,
jelzik életed.
A kép Kós Károly portréja; Erdélyi Lajos felvétele.
Tóth Sarolta: Városi hajnal
Ezüsthajú öregapó éjszaka
pihenni tér rózsaarcú hajnalra.
Harmatpermet hull az égből,
bimbók nyílnak kéjes széltől.
Madárdaltól zeng az erdő,
fehér, fodros fenn a felhő.
Új Nap sétál fel az égre,
fürdik a lég kék vízében.
A városban füstös ködök,
dübörögnek gépördögök.
Tömeg rohan az utakon,
fáradt álmosság arcokon.
Derűs emberek sietnek,
sikert, örömöt keresnek.
Hajnalban hajlik az élet,
reggelek hoznak szépséget.
Tóth Sarolta: Szeptember végén
A mézeshetek boldogságában
különleges szerelmes verset írt
Petőfi, a költő - szinte sírt.
A múlandóság érzete kísérti:
saját korai halálát érzi,
mint jóslatot megidézi
a gyászfátyollal takart fejfát,
/soha meg nem talált/ sírját,
a síri világban is érzett szerelmet,
ifjú felesége özvegyi hűtlenségét.
Borzongató a gondolat,
halált jósol a boldog pillanat.
Merengés a múlandóságon:
az elhulló virágon,
az eliramló életen,
mely a költőnek halált terem.
Sokat idézett, páratlan sorok,
tragikus sorsok.
„Elhull a virág, eliramlik az élet”
Teljesítették gyorsan az évek.
Tomor Gábor: Életed
Az emlékezetes elsők.
Az eszmélő korszakod.
Iskoláid, sok munkaév.
Ártók és jóbarátok.
Szerelem, küzdés. Öregség.
Az egyetlen halálod.
Kép a netről
Riba Ildikó: Varjak
Fekete felhők gyűlnek,
szélükön varjak ülnek.
Károgó parti kezdetén,
meleg szoba rejtekén
hallgatjuk őket, te meg én.
Surrogó szárnyak
égi vitorlákká válnak,
cikáznak szél hátán,
pihennek fa ágán.
Jövőt jósol a sámán.
Monoton mormol,
tűzben csontot kormol.
Bojtos botjával koppant,
lába ritmusra csosszan.
Szívem félelemtől dobban.
Tomor Gábor: Létnövelő
Nevess sokat!
Fejts rejtvényt!
Foglald el magad –
tégy a hosszú életért!
Tanácsokkal jól állunk.
Megfogadnunk kellene még.
A képen: Egy nemzet évszázadnyi festészete; Gulyás Pál munkája.
Tóth Sarolta: Himnusz a Békéről
Békét kerestem,
megtaláltam,
halotti csendben
ült magában.
Embert kerestem,
nem találtam,
maga pusztított
fajtájában.
Mit ér a béke
ember nélkül?
Mit ér az ember
béke nélkül?
A béke csendje
csend békéje
a gyáva ember
üdvössége.
A hős élete
a győzelem,
léte értelme
a küzdelem.
Győztes a vesztest
megsarcolja,
ez új ok újabb
háborúra.
Pusztítjuk egymást
míg csak élünk,
a béke legyen
csak vendégünk!
Tiszteletbeli
istenségünk!
Harcolunk érted,
légy vezérünk!
Tóth Sarolta: A balek
Porszívó cimborám
a kocsmapultnál vár reám.
Haver! Fizess egy féldecit nekem,
nézd, üres a zsebem...
Mutatja kukából mentett rongyait,
látom, a zsebe csupa "lik"...
de neki ez is kincs,
mert esze sincs.
Ha jó ruhája lenne,
pénz akkor se lenne benne,
elköltené szerencsejátékra, szeszre,
balszerencséjén nevetne.
Kocsmák konyháján mosogat,
eszi a maradékokat..
Bíznak benne,
nem lop soha,
ahhoz is ostoba, becsületes,
igénytelen , pedig ügyes,
nincs rá szüksége senkinek.
Elvetélt tehetség, zseni,
lehetősége nincs neki,
hogy tudását megmutassa,
nem próbálja, nem kutatja,
játssza az ostobát,
így megszánják,
kap piát..
Kinevetik, ő is nevet...
mit is tehet? eltapossák
akár a férget - az úthengerek.
Tomor Gábor: Véleményünk, az van…
Mottó: “Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem.” (Kínai közmondás).
Stílszerűen
– Felment a Százszorszép-desszert ára. A neve azóta: Ezerszerdrága.
Megvéd a bajban
Jeles ember nehéz helyzetben volt egykoron. A hír szerint, segítséggel, megoldotta.
Kevésbé jeles, ámde magabiztos úrfi napjainkban került bajba. Remélte, az előzőhöz hasonló módszerrel megússza.
Krízis esetén mi se habozzunk! Látogassunk el a diliházba!
Kérjük beszámíthatatlanná nyilvánításunkat!
Még sokra vihetjük.
Vélekedő
X. azt hiszi, rajta kívül mindenki buta, és nem ért ahhoz, amit csinál – fejtegeti Y., aki azt hiszi, őt kivéve mindenki buta, és nem ért ahhoz, amit csinál.
Az idő halad
Lakodalmas viharban:
– Drágám, ahogyan te ölelsz, nem ölel úgy senki!
Amikor már sehol nincs, ami ne fájna:
– Drágám, próbáljunk újat, menjünk le alfába…
Ez az!
„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” – betűzi Hlavács.
– Hát ez az – mondja nyomban –, ha tudnák, mennyire utálom magam!
Emberke mondta
A szem a „félek” tükre.
Idővel…
Hű barátom masszázs-tankönyvet lapozgat.
– Panaszkodik asszonykám, s én egyre csak gyötröm magam… Mit tegyek, hol tegyem? Hogyan gyúrjam, hogy nekem is jó legyen?
Sok, ami sok
– Azt hittük, rátaláltunk másik feleségedre – újságolta kolléganőm. (Az enyémmel azonos vezetéknevű hölggyel jár egy tanfolyamra.) Talán úgy vélte, a korábban a kedvenc feleségét említő bigámista én magam vagyok. A ronda férfihiúságnak vagy csuda tudja, minek hízelgő, bár tévesnek bizonyult feltételezésért hálából, elmondtam egy idevágó történetet.
Társaságban valaki arról beszél, hogy ki a bigámista. „Akinek eggyel több felesége van, mint kellene.” Kovács legott közbeszólt: „Ez rám is nagyon illik.” „Miért, neked hány feleséged van?” „Egy” – válaszolta Kovács hervadtan.
Bige Szabolcs: Vidám vasárnap
Már huszadjára mondtam, hogy induljunk. De mindig ezt teszi! Pedig tudja milyen hosszú út áll előttünk. Bezzeg a csomagokkal megrakott kerékpárt nekem kell tekerni. Még a két gyerek is feltelepszik a csomagok tetejére.
Az öregek persze, marasztaltak. Azért öregek...
Azt szeretnék, maradjunk holnapig. Csak azt nem értik meg, hogy nincs hol. Az első házban van ugyan egy kanapé, vagy pad, meg van a színben két nagy szalmazsák. Ki bír azokon aludni? Ha muszáj, az más.
Most nem!
(Biztos bolhával is tele van a ház.)
Még egy utolsó búcsúszó, puszi, mama még megsimogatja az unokáit, aztán mehetünk.
Végre!
A kerékpár kormányára akasztva két csomag, hátsó csomagtartón akkora zsák, hogy két oldalt lelóg. Erre ül az egyik gyerek, Janika az öt- és az első gyerekülésre a másik, Niki a hároméves.
Az ember fiatalon belebolondul egy gömbölyű hátsóba, és azt hisz megfogta az Isten lábát, közben őt fogták meg. Meg is kötözték. Béklyóba verték. Házasságnak nevezik ezt, nagy álszent módon. De én már tudom, mi az igazság.
Mindegy most már. Tekerhetem a kerékpárt nyögve. Párom mögöttem karikázik, de át nem venne a terhekből semmit. Ő a gyenge nő, aki csak nyűgösködni, panaszkodni, meg ugye, parancsolgat. Turbékolva...
Amíg egyenesen megyünk addig még hagyján, de itt a domb, amire fel kell jutnunk. Leszállva taszítom a járművemet ő meg szövegel közben negédes hangon:
- Jobb lett volna, ha kevesebbet iszol. Azért nincs erőd, mert elvette a pálinka. Megmondom legközelebb apámnak, nem adjon. Nem bírod az italt. Vagy talán azt hiszed, megsajnállak és én is nyomom? Az a te dolgod. Te vagy a férfi!
Szót sem válaszolok, csak összeszorított foggal erőlködöm tovább. Hegynek fel. A gyerekek közben csacsognak. Egymással beszélgetnek. Nem törődnek velünk, felnőttekkel. Jól teszik! És meg is szokhatták ezt az állandóan egyoldalú párbeszédet. Csak azért párbeszéd, mert a párom beszél...
Mire felérünk tetőre, már nyögni sem tudok, csak pihegek, mint egy töltött liba. Visszakapaszkodom a nyeregbe. Gyerünk lefelé. Mindjárt szebb az élet. Dalra fakadni volna kedvem, de csak egy halk rikoltásra jut belőlem:
- Juhé!
A gyerekeknek tetszik és felváltva juhéznak. Hirtelen mindenkinek jókedve támad. A nejemnek is.
Leérve a domb aljába azt javasolta, álljunk meg pihenni, falatozni. A gyerekek is mozoghatnak egy kicsit, biztos elgémberedtek a hosszú üldögélésben. Ő is elfáradt kissé. (Vajon mibe?)
Még nem haladt le a nap, de már közeledett az alkony. Féltem ránk sötétedik, mire beérünk a városba. A sok hazafelé tartó autó között cikázni nem kellemes dolog. De mertem én ellenkezni? Inkább kerestem egy alkalmas helyett a patakparton, ahol le is lehet ülni egy vastag rönkre.
Tűzifagyűjtés, tűzrakás, a hússzeletek fűszerezése, sütése. Ez kedvemre való dolog lett volna, de most erre nem találtam alkalmasnak az időt. Így szóba a se hoztam. Ellenben leterítettem egy takarót és előszedtem a csomagból a kenyeret, a lekváros üveget és a tejeskanna fedelébe töltöttem a gyerekeknek sorban. Először Nikinek, mert ő a kicsi, de a hangosabb.
A lekváros kenyértől mind a ketten maszatosak lettek, ami nem kis derültséget okozott. A patak vízében megmostam a pofikájukat és olyan jó érzés fogott el, mint régen ismerkedésünk első idejében.
Nejem is csillogó szemekkel nézett ránk és fátyolos hangon csak ennyit szólott.
- Most már siessünk haza!
Tomor Gábor: Hogy vagy?
Mondd, kivel beszélgetsz?
Kivel oszthatod meg
bánatod, örömöd?
Van-e még örömöd?
Búd miatt vagy hallgatag,
s végtelenül egymagad?
A kép címe: Magány; Anna Margit alkotása.
Tóth Sarolta: Akarsz-e játszani?
A játék értékes ajándék,
életre készítő tevékenység.
Ismeretszerző,
készségfejlesztő,
kapcsolat építő.
Minden életkorban örömet szerez,
sikerélményt ad, fejleszt
versenyszellemet.
Egyedül játszani nem élvezet,
együtt játszani, barátsághoz vezet.
Kellenek játékszerek,
játékhoz ötletek.
Szórakoztat, nevel, jutalmaz,
végtelen sokféle halmaz.
Játék a sport, a művészet,
nézőként is élvezet.
Túlzásba vinni, függővé válni
veszélyes is lehet,
ne játssz sokat szerencsejátékokat.!
A költőket is ihlette:
József Attila a „rendet” intette:
„Jó szóval oktasd,
játszani is engedd,
szép, komoly fiadat!”
Szülők, tanítók számára feladat,
az új nemzedéknek
így adunk ajándékokat.
Tóth Sarolta: A sok szöveg
A pap a templomban prédikál,
ékesszólása meggyőző,
a hívőknek Isten bocsánatát ígéri,
hisznek neki,
követőkre talál, sokszor prédikál.
A tanár az iskolában
érdeklődést kelt, magyaráz,
a diákoknak sok-sok ismeretet ad át.
Tanulnak tőle,
megkedvelik a tanár tantárgyát.
A politikus agitál,
szövege, lelkesedése imponál,
ígér a népnek, párthíveinek fűt-fát,
alázattal szolgálják,
befolyását, hatalmát támogatják.
Aki mestere a szónak,
tömegek előtt is bátor, büszke szónok,
meggyőzően beszél és teljesíthetőt ígér,
ígéreteit megtartja, dicséri, aki hallja
érdemeiért sokáig él.
Tomor Gábor: Néha
Szorgosan gyűjtöget,
kuporgat a sírig.
Bár néha kedvetlen kérdi:
aprócska sérelmeim,
bántó, tűcske emlékek,
miért is maradtok végig?
A kép aláírása: Kútba néző; Fehér László munkája.
Tomor Gábor: Találkozás
Elmélyülve mobilozol.
Megszólít, ki előtted áll.
Azt kérdezi: hogy gondolod?
Meglepődve nézel rá,
ámde rögtön felfogod:
ez ő, kit imént felhívtál.
Kép a netről: panduranga munkája
Tóth Sarolta: Elvágyódás
Szívesebben élnék
egy nagy magányos szigeten,
mint ma e modern világban.
Kunyhót építenék,
nagyokat sétálnék,
hallgatnám a madarak énekét.
Kertet művelnék és
magokat gyűjtenék,
állatot nevelnék,
adót nem fizetnék.
A Természet templomában
néha ünnepelnék.
Nem figyelném az idő múlását,
mert az évek – tudom – a síromat ássák.
Kép: Drégely László Elvágyódás című alkotása
Tóth Sarolta: Az élet alkonyán
Aranyló fénnyel tűnik az alkony,
álmosan ásít az emlékezet,
örömök gyönyörei leperegnek,
akár a gyöngyszemek.
Álmaim kelyhét még alátartom,
törékeny, meg kell mentenem,
enyhíthet szenvedésemen.
Leszáll az éj, sötétje eltemet,
magammal viszem emlékeimet.
Megosztottam egykor veled,
mert része voltál életemnek.
Egykor szerettél,
én is szerettelek.
Az álmok szelíd pamlagán
velem leszel egy borús éjszakán.
Aranyló fénnyel érkező hajnal
köszöntsön akkor gyönyörű dallal.
Tomor Gábor: Gyermek szabadító
Nem egyszer hallunk csúnya végű közúti balesetekről. A szerencsésebbek közé tartozik az az eset, amikor egy felüljáró alá beszorult az előírásokat, a jelzőtáblát is figyelmen kívül hagyó külföldi sofőr túl magas járműve. Tolongott körülötte a jónép, mindenféle szakértő töprengett a megoldáson, de semmi nem segített. Egyszer csak, megunva a téblábolást, egy kislány odaszólt a nézelődő civilek egyik kocsijából: „Le kellene engedni a kerekeket.”
És csoda lőn, a tanács segített, az így nyert pár centi elég volt ahhoz, hogy a rakománnyal telt monstrum kiszabaduljon szó szerint szorult helyzetéből.
Munkavédelmis mesélte el a történetet. Azt már csak én teszem hozzá: Olykor többet (gyermek) ésszel, mint (felnőtt) erőtlenséggel…
A kép Julien Malland alkotása, ház falán
Riba Ildikó: Mécses fénye
Napsütéses hidegben
elgondolkodva andalgok,
surrogó falevelek alatt
emlékek szépséges sora.
Gyermekként magasra
ágaskodtam hozzátok:
oly picike voltam, s
ti oly nagyok.
Éveink rohantak,
felnőttem, magasabb
lettem nálatok.
Egy-egy szomorú napon
magamra hagytatok.
Már nagymama vagyok,
unokáimról gondolatban
mesélek, míg állok sírotok
mellett, és a mécses
pisla fényébe bámulok.
Kép: Dr. Krekó Imre Madarak az égen
Tomor Gábor: Kozmosz
Mit ad nekünk a Hold,
a Mars és a többiek?
Amit a Földön eltoltunk,
újrázzuk odafent?
Vajon miért is megyünk:
nyersanyagért, egymás ellen?
A kép aláírása: Az Űr; Ujházi Péter munkája.
Tóth Sarolta: Képtelenségek képekben
felmászik a nyúl a fára,
fa tetején kukorékol,
napernyőt tart a kezébe´´
nem süt a Nap a szemébe
levelet legel a béka,
gyíkocska úszni tanítja.
macska ugatja a Holdat,
róka bókol a tyúkoknak.
borz repül a levegőben,
kutya levest főz belőle.
vendégségbe jön a kecske,
mérget fej az ételekbe.
megdöglik itt minden állat,
dögkeselyűk lakomáznak.
mesében a lehetetlen
megtörténik a hősökkel
Bige Szabolcs: Törvény itt is, ott is
De társad ő csak úgy lehet,
Ha majd bizalmát elnyered (T. S. Eliot))
Világ életemben mind ez emberek dolga foglalkoztatott, s az állatokat alig vettem számba. Úgy tekintettem rájuk, hogy vannak, s annyi. Van, amelyik hasznot hoz, van, amelyik haszontalan, s van kártékony is. Nem sok dolgom akadt velük.
Most azonban mindez megváltozni látszik.
Mindjárt elmondom, miként.
Melyik nap, későn este a fiam – kisebbik – vizitából jövet haza, a hátsó ajtó felé került ne ébressze fel a házat, ha már lenyugodtak volna.
No, az a hátsó ajtó, a menekülő, az egy régi szokás. A régi emberek úgy építették a házukat azokban a nehéz időkben, mikor hol a tatár, török, német, vagy éppen a király, vagy a fejedelem emberei törtek rájuk, sarcolták, nyomorgatták a falusi népet. Ilyenkor kellett a hátsó ajtó, hogy azon el lehessen menekülni. Be egyenest az erdőbe, mely most is ott húzódik alig kőhajításnyira a telek végén. Későbben is jól jött, ha a finánc elől akartak valamit menteni.
Nagyapám sokszor mesélte, hogy mikor elől a finánc belépett, ő a menekülőn ki. Hátán a tarisznyával osont át a kerten, csak a kuvasznak intett, maradna csendben. Az erdőben aztán megkereste a nagy cserefát, s annak az alkalmatos odvát. Abba rejtette el a tarisznyát a szűzdohánnyal. Ahogy ezzel végzett, körülnézett, vágott egy mogyoróvesszőt, s a kertet megkerülve, vidáman belépett a házba a nagykapun. Még fütyörészett is halkan. Ahogy bement, a nagyszobában ott találta a fináncot, akivel éppen nagyhangon perlekedett az asszony.
- Maga meg merre jár – kérdezte vádlón –, mikor hivatalos ember keresi?
- A bankban voltam.
- Ott-é? – döbbent meg a finánc.
- Ott.
- S miért?
- Betettem a járadékomat, amit harminc éves szolgálatomért kapok. Községi végrehajtó voltam, s ezzel köszönik meg azt a sok pénzt, amit a községnek beszedtem.
- Mind bétette?
- Mind. Csak ezt a tíz pengőt hagytam meg magamnak szivarra.
- Még ilyet! Szivarra… - dünnyögte a finánc, s kifordult az ajtón.
Amint eltűnt az utcasarkon, nagyapám erősen gondolkodóba esett, vajon hogy hozná vissza a rejtekhelyről a batyut, nehogy Máté cigány az alszegből megtalálja, mint a Gazsi házfőtt pálinkáját a múlthéten. Szíjra fűzte a kutyát, s ketten mentek ki az odvas fához, s hamarosan szerencsésen vissza is jöttek.
No, de nem a nagyapám dolgaival akarok bölcselkedni, hanem folytatom a legény fiamat. Csöndesen közelit a legény a hátsó ajtóhoz, a menekülőhöz, egyszerre nagyot rikolt, s hamar sirül befelé.
- Mi baj? – kérdi az anyja.
- Egy vadállat van ott künn. Elfutott a lábamnál.
Erre mind ahányan a házban voltunk kitódultunk az udvarra, s lámpával kerestük a vadállatot, de nem találtuk.
Másnap délután, hogy jövök haza, ott találok a hátsó ajtó küszöbe előtt egy öklömnyi fekete gombolyagot. Nem futott el, hanem rám nyávogott apró fogakkal tűzdelt szájával. Na, mondok magamban, itt a vadállat! Fel is vettem gyorsan, és vittem be, lássák a többiek is.
- Itt a vadállat! – szólottam, s nagy örömmel fogadták a jövevényt.
- Megtartjuk-e? – kérdeztem a nejemet.
- Meg, meg! – felelte kórusban a család.
Ezzel eldőlt a sorsa, csak még nevet kellett neki adni.
- Legyen Kormos.
- Mint a nagyapa tenyészbikája?
- Akkor legyen csak így fekete.
- Túl hosszú.
- Hívjuk egyszerűen macskának. Legyen ez a neve.
Ebben meg is egyeztünk. A gyerekek készítettek neki az ajtón kívül ruhákkal bélelt macskaszállást, amit el is fogadott. Megegyeztünk, hogy a házban nincs mit keresnie, s ezt hamar meg is tanulta. Szépen növekedett, hisz mindenki etette, kényeztette. Mégsem hízott el, mert sokat mozgott, ugrált. Minden mozgó után utána kapott, mászott fára, kerítésre és végtelen nyugodt képpel bosszantotta a kutyát.
Húsvét előtt került a házhoz, s nyár végére már derék kis kandúrrá érett. Vadászni is próbálgatott – előbb csak tücsköt, bogarat, röpdöső pillangókat, meg fészekből kiesett verébfiókát. Egy szép nap reggelén pedig egy patkányt hozott a küszöbre. Hogy tudta elkapni? Ma is rejtély, hiszen maga is alig volt nagyobb a pocegérnél. De kicsi egeret is hozott, nem is ritkán. S ez addig ismétlődött szinte heti rendszerességgel, amíg az egerek, s patkányok el nem takarodtak a környékről.
Ez így mind szép és jó volt, de nem csak a vadászatban jeleskedett, hanem szívesen eljárt a macskák titkos gyűlésére, ahol kisebb korában még eltűrték, de ahogy nődögélt, el akarták kergetni, ebből pedig verekedés lett. A rövidet rendesen a mi macskánk húzta. Megtépázva, kicifrázott fülekkel került elő másnap. A tél közepén, húshagyó kedd környékén aztán úgy ellátták a baját, hogy alig élte túl – a bal pofáján, hasa táján, mindkét lábán tátongó sebek voltak. Futottunk az állatkórházba vele. Órákig dolgozott rajta a doktor, amíg összefoldozta.
- Figyeljenek rám! – szólott az operáció után – Ez egy kandúrmacska, s a területen ahol lakik, egy öreg kandúr uralkodik. Ahogy mondom, uralkodik. Nem tűr meg a területén másik ivarérett bakmacskát. Vagy elűzi, vagy megöli. Ezt meg fogja ölni, mert ez egy harcos macska, s nem menekül el, nem bújik a gazda nadrágja mögé.
- Mit lehet tenni? – kérdeztük – Költöztessük el, adjuk oda valakinek, aki messze lakik, ahonnan nem tud visszajönni?
- Ott is verekedős lesz, és ott is lehet egy felnőtt, sőt biztosan van is egy erős kandúr.
- Na, szép reményeink vannak!
Hazamentünk ügyesen, és a garázsban készítettünk vackot a hős kandúrnak. Naponta kötöztem, kezeltem a sebeit, s egy hét alatt teljesen begyógyultak. Ezután kiengedtem, költözzön vissza a helyére, a bejárati ajtó mellé. Jó leckét kaphatott, mert hetekig ott időzött a ház közelében. Később aztán újra kezdett éjszakánként eltekeregni.
Úgy látszik, vége lett a macskanász időszakának, mert nem láttam küzdelem nyomait a cicánkon, se éjszakánként nem hallottunk hívó miákolást, s a reá jövő választ.
Vagy a kiskandúr végül „nagy” lett és most ő a császár?
„Ha szólíthatsz, majd szólok én,
De köztünk álljon ám tovább
A három lépés távolság” (T. S. Eliot)
Tóth Sarolta: A mi kis történelmünk kezdete
Őseink, a kalandozó magyarok,
végig rabolták egykor a Nyugatot.
Nyíltan vállalták rabló mivoltukat,
nem voltak képmutató kalandorok.
Pogány módra, de szabadságban éltek,
ellenségtől, sem törvénytől nem féltek.
Augsburgban elvesztették a csatát,
regensburgi vártoronynak oldalát
Bulcsú és Lél holttestei takarják.
Véget ért a kalandozás örökre,
áttértek a földművelő életre.
Koronát küldött a pápa Istvánnak,
papokat, hogy térítsenek, egyházat.
Törvénykönyvet írt a király népének,
vége lett az ˝igazságos˝ békének.
Kiből úr lett, kiből jobbágy, katona
de kezdettől csak az úrnak volt joga.
Ha az úr lop, törvény védi a jogát,
ha szegény lop, jól ellátják a baját.
˝Úri huncutság˝ lett a politika,
nagy hatalom, jövedelem, praktika.
Ezer éves történelmi örökség,
Így van ez jól! Elfogadjuk a mesét.
Elkápráztat bennünket a sok beszéd.
Történelmünk így alakult, folytatjuk,
kalandozunk Nyugat felé, rabolnak,
de most minket kényszerít a koldulás,
nagy veszély a fenyegető pusztulás.
Tomor Gábor: Minősülés
Fakuló tudásvágy,
elfogyó életed.
Elértesz, nem mersz,
rákened erődre.
Nagy nem akarásnak
hanta a vége.
A kép aláírása Fejetlenek; Kiss Gábor Attila munkája.
Mazug János: Emlék vers
Ha majd az őszi csend borul a világra,
és hervadás dalát sírják a fák,
a légen ott suhannak halkan,
az elmúlt régi melódiák.
Ha majd a hulló, elsárgult virággal,
mindenki egy - egy álmot temet,
temess te is egy gyönyörű szép álmot,
mit visszasírni nem lehet.
1970. -1974. között
Tomor Gábor: Az élet, átmenetben
Mottó: Az ember csak a fejével bátor, a zsigereiben mindig gyáva. (Neil Shepherd, kanadai szerző)
Kriminális
Kovács XIII. János szabadnapján kényelmesen helyet foglalt a tévé előtt. Félóra sem telt belé, és sokkos állapotban támolygott el a készülék elől.
A bemondó később elnézést kért, mert hiányos volt a tájékoztatás. A korhatáros műsort csak kisgyermekek és hetven éven felüliek számára sugározták.
Átmenet
– Ne mondd, hogy szegény vagy! Tőlünk nyugatra optimistább a szemlélet. Arrafelé azt közlik könnyedén: „Átmenetileg le vagyok égve”.
– Értem. De hadd kérdjem: honnan hová átmenet az életem?
Bigámista
– Nem értem… Miért nem érti meg egymást a két feleségem?!
Agyvélemény
Érdekes leírásban példák bizonygatják, hogy a jobbkezeseknél az eddig másodhegedűsnek tartott jobb agyfélteke van olyan fontos, minta baloldali. Szerepe elsősorban az arc, a hang felismerésében, az átvitt értelmű kifejezések, a mimika és a gesztusok, a humor és az irónia megértésében jelentős.
Döntő érvek ezek a jobb agyfélteke egyenrangúsága mellett. Értjük persze: akinek nincs kellő tárgy- vagy életismerete, az emiatt eleve nem ért meg minden viccet. De a sors úgy ne hozza, hogy rendre komorak maradunk, miközben körülöttünk milliók kacagnak…
Vigyázzunk a jobb agyfelünkre!
Bűnbánóan
– Ember mit szomorkodsz? Talán nincsen látszata a munkádnak?
– Látszata éppen volna… értelme, az nincsen neki! – mondja hüppögve a megtérő bürokrata.
Vállalkozás
Párbeszéd a hosszú sorban.
– Te is vállalkozol? Mire?
– Nősülök. Gyerekeket is szeretnék.
Hirdetés
Egy valami, na meg ez és az, plusz bármi, hozzá egy akármi – mindez csupán 200 ezer forintért!
A kép aláírása: Krach (Lehet parázni); Várady Róbert munkája.
Tóth Sarolta:Evés és a szerelem összefüggése
Ha boldog vagy, sokat eszel,
nem bánod, ha kövér leszel?
Elhagy a barátod,
régi karcsúságod visszavágyod.
Koplalókúrába kezdesz,
amit kívánsz, nem eszed meg..
Tested, lelked sanyargatod,
remélve, hogy visszakapod
barátod szerelmét,
éltet a reménység.
Bánatod és koplalásod
szépségednek sokat ártott..
Sovány lettél, mint a gebe,
csalódásod ellenszere
teltebb alkat, mosolygó arc,
bánatodat legyőző harc.
Új szerelem, finom étkek,
meglátod, hogy szép az élet!
Tóth Sarolta: Elárvereznek
Mégis, mit hiszel?
Nincsen több hitel!
Ebed korcs,
lakásod panel,
vagyonod semmi,
adósságod rengeteg,
nincsen fedezet.
Míg rendszerint nem fizetsz,
elárverezik az életedet.
Parkban aludni tilos,
koldulsz, de ki ad?
Add fel magad!
Tomor Gábor: Ráérőn
Mi a reményed?
Pár köznapi érzet.
Teljék jól a lét,
tolják hozzá a lét.
Értsd ezt, azaz nézd:
van időm, élek még.
A kép aláírása: Micsoda világ! (Kép a netről.)
Tomor Gábor: Öröklés
Különös a hóbortod?
Ne fürkészd, nem tudhatod:
apád, nagyapád,
bármely ősatyád
mit és miért bírt nagyon…
Miért vonz a megszokás?
A kép aláírása: Lépcsők; Mondok Mária festménye.
Tóth Sarolta:A Hólyagok sorsa
Volt egy fényes, büszke hólyag,
hitte magáról, hogy ő Nap.
Ragyogó palástba öltözött,
luxus kocsikkal költözött.
Ablakából integetett,
csókokat szórt, hitegetett,
ígért fűt, fát hólyagoknak,
egy nagy hólyag-birodalmat.
Gurult vele szolgák hada,
de nem értek soha oda,
hol a csodák fákon lógnak,
mézes tejben ring a csónak.
Tüskés utakon döcögtek,
kipukkantak, összedőltek.
Nap-hólyag fénye megkopott,
ahol tudott, még fényt lopott.
Végül csak magára maradt,
szétpattant és földhöz ragadt.
Nap az égen kikacagta,
ezt érdemled, Hólyagocska!
Bige Szabolcs: Hát eljöttél?
- Múltbéli monológ -
Szervusz, kicsi. Hát eljöttél? Úgy örülök. Látom te is örülsz. Nézd, hoztam neked egy szál virágot. Tessék. Vörös rózsa. Tudod, minek a jelképe a vörös rózsa? Látom a szemeden, hogy tudod. Igazam van? Nagyon jó. Most gyere, menjünk, üljünk be oda a cukrászdába. Hogy előbb sétáljunk egy kicsit? Jó. Járjuk körbe a Főteret. Mások is így szokták. Közben mesélj magadról, mit dolgoztál, mit végeztél ma? Az irodában gürcöltél, és hallgattad a munkatársak üres locsogását? Olyan kedvesen meséled a dolgaidat, hogy évekig elhallgatnám. Úgy látszik, ebben a városban mindenki mindenkinek az ismerőse. Annyit kell köszöngetni, hogy már igazán unom. Menjünk át a másik oldalra, oda ahol a cselédlányok korzóznak, ma van a kimenőjük. Nézd, milyen aranyosak a hagyományos, eredeti ruháikban. Minden falunak saját jellegzetes viselete van. Azok az apró ráncokba szedett, tarka mintás szoknyában, a fersingben sétáló lányok – székiek. Megismerni ki a csíki, gyergyói, kalotaszegi, vagy barcasági. Hagyományosan a gyergyói viselet szerint a rokolya (szoknya) csíkos szőttes. A kalotaszegiek piros mellényben, fehér szoknyában, zöld kötényben, piros csizmában és fejükön piros pártában sétálnak nyolcan, tízen összefogódzva. Azok a lányok, akik a hajukat két fonatban leeresztve viselik meggyszín vagy veres hajkötővel lekötve, s lábukon kordován csizma díszeleg, azok a barcaságiak. A csíki másképp néz ki: a rokolya (szoknya) színes csíkozású háziszőttesből készül, hozzá keskenyebb csíkozású, vagy gyolcsból lerakott kötényt hordanak, és karcsú, rövid mellényt a rokolya csíkos anyagából. Nézd, milyen szépek. Álljunk meg agy percre itt a sarkon. Sokan már városi ruhát vettek magukra. Milyen kár! Lassan kihal ez a szép szokás... No, de menjünk tovább. Itt egy kedves, kis cukrászda, üljünk be. Oda az ablak mellé. Mit kérsz? Finom sütemény, gesztenyepürét, feketekávét? Add ide a kabátodat. Hol a virágod, a rózsád? Ez csak a papírja...
Tóth Sarolta: A csend hangjai
Csenget a csend - és üres,
nyugtatja fáradt lelkemet.
Álmodik a fájdalom,
sós cseppekkel áztatom.
Szememből a könny szivárog,
mély ráncokkal teli árok,
szenvedés véste és bánat,
átok verte már anyámat.
Zaj zavarja meg a csendet,
Merengésből ébredezek,
nem nyalogatom sebemet,
idők múltával beheged,
csak a szívem marad üres.
Kép: Mácsik Angéla A csend hangjai című alkotása
Tomor Gábor: Emlékezés
Anyám mondta olykor:
„Ha már nem leszek…”
Apám néha elrévedt.
Ő nézett, anyám jósolt;
most értem őket,
hogy már nincsenek.
A kép aláírása: Angyalok; Szotyory László festménye.
Tomor Gábor: Dolgozni szépen, józanul…
Réges-régi idők és munkakörülmények, tiszteletet érdemlően helytálló emberek… Minél jobban nőtt a termelés, annál többet vállaltak, egészségüket alig kímélve tették dolgukat százak és ezrek.
A különösen embert próbáló üzemek munkásai közül aztán sokan rendszeresen a környékbeli ivókban öblítették le a munka porát. A dolog természetéből következően gyakran a késői hazatérést választották. A másnaposság előérzetét jó néhányan további fröccsök, felesek lehajtásával kúrálták.
Így fordulhatott elő nem egyszer, hogy többen némileg bizonytalan állapotban jelentkeztek a soros műszakra. Gyakran igazolatlan nap lett belőle, hazaküldték őket. A régebben dolgozók, szerencsés esetben, fizetett szabadnapot vehettek igénybe, mely engedékeny eljárás persze, a méltányosság vagy következetesség dilemmájának ismételt átélésére késztette a megfigyelőket.
Egy későbbi rendezvényen a korosabb munkatársak idéztek fel egy idevágó „mókát”. Igencsak szédelgő úriember vélte úgy, hogy neki dolgoznia kell, és lehetne is. Jószándékát főnöke nem méltányolta – hazaküldte őt. Hanem hát a portán közölték, a kilépéshez igazolás kell a munkahelyről, hogy elengedték.
Mondjuk vagy mutassuk, hogyan reagált erre a delikvens felbosszantott, közvetlen főnöke?...
A lényeg az, hogy neki lett igaza.
Emlékeztessünk arra, hogy egy látnivalóan (nem álom) ittasan belépő alkalmazottról folyt a vita.
A szolgálatban levő rendésznek a végső érvre csakugyan nem lehetett ellenvetése.
Hát miért is gondolta, hogy kilépőt kérhet attól, akinek már a belépését megakadályozni az ő joga, dolga lett volna?!
A kép (Átruházott parlament) Banksy műve
Tóth Sarolta: Az emberi élet szakaszai
Csecsemőnek van jövője,
felnőtteknek jelene,
öreg embereknek múltja,
a sorrendre nincs garancia.
A jövőnket nem ismerjük,
jelenünket élvezhetjük,
múltunk emlék és nosztalgia.
Múltunkban van sok tapasztalat,
jelenünkben aktivitás, munka, tanulás,
jövőnk remény és várakozás.
Emberi sorsunk tartalma,
választani nincs hatalma
az egyénnek, csak vállalnia.
Tóth Sarolta: Magányos férfi
Nem néz hátra, sem előre,
sem a múltba, sem jövőbe,
a mában él csak magában,
nem bízik társban, barátban.
Emlékeit elfeledte,
feleségét eltemette.
Társasága hú kutyája,
őt viszi reggel sétára.
Nem jár vasárnap templomba,
csak vásárol a csarnokba’.
Szervezete egészséges,
ígér neki még sok évet.
Szüksége volna egy társra,
fényt vinne az éjszakákba.
Neki minden nő egyforma,
ez a magányának titka.
Anyja lennék, vagy gyereke,
csak hogy valakit szeretne.
Tomor Gábor: Szerep
Éltek és elhunytak –
velük ajánlgattak.
Újabb létük érdeme:
„színezik” a választást.
Sajátos szerep ez –
élet, halál után.
Képünk karikatúra a netről
Tomor Gábor: Veszélyben
Rúmitól való részlet:
„Több kegyelemre lesz szükségem,
mint hittem.” – Milyen igaz!
Hisz oly védtelen emberfajunk,
olyan sebezhetőek,
mert, jaj, gyarlók is vagyunk!
A kép: Tomor Gábor alkotása, címe: Valóság
Tóth Sarolta: Rovarfesztivál
A pók hálója behálóz,
selyemszála arcomba lóg,
rám mászik a pók.
A hangya hagyna dolgozni,
ha nem akarna bebújni
ruháim alá.
Csiklandoznak, cikkcakkoznak,
ide-oda futkároznak,
rám hozzák a frászt.
A rovarnak sok a lába,
fürgén táncol a ruhámba,
viszket a hátam.
Pillangók, ha rám repülnek,
villámgyorsan menekülnek
hímporuk marad.
Bogárgyűjtemény is bővül,
zsizsik csípked, majd megőrül,
bogaras leszek!
Említhetem a méheket,
bár élvezem a mézüket,
fullánkcsípés fáj.
Este döng a cserebogár,
a szöcskével cserél ruhát,
kékes -zöld gatyát.
Futkározik a futrinka,
pettyes ruhát hord katica...
divat -figurák.
Bogarakra nincs szükségem,
csodabogár feleségem
megadja nékem.
Megcsiklandoz, csíp is, mar is,
van fullánkja őneki is
fájlalom.
Én vagyok a csúnya hernyó,
Ő az éjjeli pillangó
megférünk.
Tóth Sarolta: Az utolsó pillanat
Tudom,
haldoklom...
szökik belőlem az élet.
tétova léptek,
árnyékos fények...
bárhova nézek,
félek...
vacogva várom
valaki lásson.
járjon
velem
védelmezzen,
vezessen, végezzen
helyettem
ellenségemmel,
edzett erővel,
ha kell,
essen el értem
felemelem,
átölelem.
tétován lépek,
árnyékom fényes,
oda se nézek,
végzek...
halálos harcom
utolsó arcom
hatalom
holt tetemem,
lelkem felül
felrepül
nem tétova,
nem lép soha.
nem is fél,
várja fenn az égi fény
halhatatlan
szellemi lény..
voltam - én.