Felhív; mindig várod.
Beszél, kérdezgeted,
s ő vidáman társalog.
Nézlek közben, s élvezem:
arcod mint mosolyog –
örülsz, hogy van gyermeked.
A kép aláírása: Jövő (Fiatal nő gyermekkel); Kádár Béla festménye
Tomor Gábor: Távbeszéd
Felhív; mindig várod.
Beszél, kérdezgeted,
s ő vidáman társalog.
Nézlek közben, s élvezem:
arcod mint mosolyog –
örülsz, hogy van gyermeked.
A kép aláírása: Jövő (Fiatal nő gyermekkel); Kádár Béla festménye
Tóth Sarolta: Miért van az...?
Miért van az, hogy éle van a szónak,
miért van az, hogy visszanézni fáj,
miért van, hogy gyakran összekoccan
két egymás felé nyújtózó faág?
Próbáltam én is rálelni az útra,
ahonnan jöttél, mely feléd vezet,
de a fények fellegekbe bújtak,
kérdéseimre nem jött felelet.
Eltűntél a szél kavarta porban,
veled együtt messze szállt a nyár,
hűvös esők mossák lépted nyomát,
lassan mindent elborít a sár.
Riba Ildikó: Békasirám
Béka lettem,
nem szerettem.
Hideg bőrrel
napra mentem.
Megláttalak,
imádtalak,
csókolással úgy
vártalak.
Puha voltál,
és eldobtál.
Tőlem megijedtél,
sikoltottál.
Hazudott a mese
rútul nekem,
tovább dülledt
békaszemem.
Kép: Tóth József-Királyfim
Riba Ildikó: Feltámadás
Tavaszi dalban
zápor kopog,
csalán levelén
apró tüske dagad.
Földből tönkölybúza
kandikál: feltámadás.
Szól égi trombitahang
andalító mélabúja.
Sólyom röpte
égből lecsapó villám.
Zsákmánya síró
kismadár belé váj körme.
Kép: Zuly Guerra alkotása
Tóth Sarolta: Kavicsok
Kavicsok, ti kicsi kövek,
maradjatok velem!
Ne guruljatok el tőlem,
őrizzetek engem!
Földanyánk színes könnyei,
sirassatok engem!
Verseimben itt maradok
/kőbe vésett gondolatok/,
olvassatok engem!
Tomor Gábor: Rögtönzés
Alaposan felmérik,
mire lenne hajlamod.
Latolhatnád feleleted,
ámde spontán válaszolsz.
Egy előnyét élvezheted:
hogy mit „érsz”, megtudhatod.
A kép aláírása: Vallatás; László Dániel munkája.
Tomor Gábor: Hangulat
Halk zene szól,
körözöl a jégen.
Minden a múltról beszél;
körbevesz az éden.
Vajon erre mi a jó szó –
azt tudni volna jó.
Kép a netről; Jacques Flechemuller munkája
Tóth Sarolta: Égi ékszerek
A Nap ragyogó sugara arany,
a Hold sugara halvány ezüst,
a csillagok fénylő ékkövek,
az Ég ékszerboltjában.
Vásárolni nem lehet,
gyönyörködve nézheted.
Riba Ildikó: Sose...
Égbolton csillagok
laza halmaza.
Szövetében
mikronnyi pont vagyok.
Sose láttad,
sose lásd meg:
a mellékszereplőt,
élete néha zabolátlan.
Fess magadnak
hazudott képet,
harsány színűt,
szépiával,lágy dallammal.
Tóth Sarolta: Emlékező séta
Sivár zsákutcában,
homokdombra épült házban
éltem gyermekkoromban.
Komfort nélküli lakóhely:
sem villany, sem víz, sem meleg,
jéggé fagyott a lehelet.
Az udvar csak üres telek,
növények, állatok nincsenek.
Azaz mégis:
hernyóval teli akácfák,
láncra vert kutyánk, bolhás macskánk.
Itt nőttem fel, boldog voltam,
noha nehéz volt a sorsom.
Sok évtized múlt felettem,
de a házat nem feledtem.
Sétám során arra jártam,
megcsodáltam, amit láttam:
Gyönyörű, tágas palota,
parkban díszlik szökőkútja.
Lakói gazdag emberek lehetnek,
szegénységet nem ismernek,
most már nem irigylem őket,
gyermekkorom temető lett.
Tomor Gábor: Kinek mi dukál?
Jól szórakoztam egy olvasmányon a minap. Ez lehetne magánügy is, ha nem gondolnám, hogy éljenek át hasonló örömöket mások is. Minthogy ezt gondolom, ajánlom jó szívvel, hogy olvassa el, aki csak tudja, Kardos G. György Jutalomjáték című könyvét.
Tartalmi kivonatra itt nincsen hely elég arra utalni: jó régen, 1951-ben játszódik a mű külső-belső cselekménye. Egy színésztársulat egyetlen napjába sűrítve élhetünk át előzményt és folytatását; Kassák Jóska, Nyuczky, Stark bácsi, Zsupin Géza, Editke és a többiek életén, sorsán keresztül ismerhetjük meg az író ítéletét a múltról. Akár kárpótlást is jelenthet a mű sokaknak, akik kellemetlen emlékeket hordoznak magukban a bemutatott korszakról.
Apropó, kárpótlás… Kell egy kis kitérő. Annak idején keményen ütköztek vélemények arról: kellett-e, így kellett volna-e, vagy valami más módon kielégíteni sokak igazságérzetét, fizetni jóvátételt a hozzátartozók, az anyagiak elvesztésével károsodott embereknek?
Túl azon, hogy miből, fogós kérdés volt az is: hogyan lehet mindenre tekintettel, további sérelmek nélkül kárpótolni mindenkit? (Napilap tudósított arról, hogy a hírhedt Haynau leszármazottja majd kétmillió forintot vehetett fel, más pedig háborúban, haláltáborban elpusztított családtagjai, földje, háza után éppen csak ötvenezret…)
Többnapos árverést követően előfordult, hogy egy kárvallottnak 70 centi széles, 380 méter hosszú földcsíkkal kellett beérnie… És ekkor még nem szóltunk azokról, akiknek, őseiket is beleértve, soha nem volt semmiféle vagyona… Talán emiatt dukálhatott volna nekik is valami? Hivatkozni mindenre lehetne.
Mint e könyvben olvassuk a levéltáros példáját, aki kérvényeket ír, bennük plebejus származását igazolva. Szeretné, ha megértenék ezen az alapon. Kétszáz évnél régebbi okirat tanúsította ugyanis, hogy az ő dallosfői jobbágy ükapjának neve mellett, a tulajdont jelző rubrikában ez állott: Tsak a puszta fasza vagyon…
Tomor Gábor: Szerelem
Feledünk sok emléket,
a kevésbé fontosakat.
Bár annyi új történt velünk!
Mi hát, mire emlékezünk?
Létünkből néhány pillanat,
ami hatott, általad.
A kép Kiss János munkája
Tóth Sarolta: Szörnyetegek koronavírus szülei
Feje tojás, orra krumpli,
krumpli a tojásból nőtt ki.
Füléből folyik a nyála,
szájából a könnyek árja.
Szeméből a buborékok
szétpattanó jó szándékok.
Szája barlangjában fogak,
naponta hangversenyt adnak.
nyelve ízes, húsos falat,
hizlal sok baktériumot.
Tojás fején szőrös bokor,
rajta férges bogyós csokor.
Meg ne érintsd, fuss el messze,
gondolata megmérgezne.
Szeretet helyett gyűlölet,
horrortól született ember ez.
Csúf és gonosz, mégis hat rád,
tőle támad ma a járvány
koronavírusnak hívják.
Tóth Sarolta: Más az idei húsvét
Különleges húsvéti szokások
Szép lányok hiába vártok,
nem jönnek locsolók hozzátok.
Locsoljátok magatokat,
szappannal kezet mossatok,
kesztyűs kézzel bánjatok
mindennel, mihez nyúltok.
Akár a muzulmán asszonyok,
arcotokat takarjátok,
maszkot hordjatok.
Csókolózni nem szabad,
szerelmesen is távol maradj!
Otthon egyetek ebédet,
ne fogadjatok vendéget!
Templomba sem szabad menni,
de nem kell megfeledkezni
a feltámadásról,
pápai áldásról.
E sok húsvéti változás
csend, béke és áldás.
Tomor Gábor: Veszély
Bizonytalan emberek:
terjed a ragály.
Köhögnek, prüszkölnek –
vajon mi a biztos már?
Elugrasz a vírus elől:
nem akarsz koronát.
A kép aláírása: Reggeli a szabadban; Manet festménye.
Tomor Gábor: Mai bajok
Megviselte őt már a múlt,
csípte, alázta, ütötte.
Nehéz sors biz az övé, mint
mellékesen megjegyezte.
Ha sújtják is új bajaink:
nincs ellenük újabb szere.
Kép a John Lopez Stúdióból.
Tóth Sarolta: A húsvéti nyúl
A Húsvét tavaszi ünnep,
a nyulak is ünnepelnek.
Ők hozzák a csokitojást,
csokibárányt, nyúlfigurát,
anya veszi boltban drágán,
„nyuszi küldi neked Drágám”.
A gyerekek megtalálják,
élő nyulat simogatják,
hosszú fülét, kurta farkát,
selymes szőrét, puha talpát.
A nyúlnak nincs nyúlcipője,
ha lenne, elfutna messze.
A gyerekek elfeledik,
pecsenyének megehetik.
A nyúl békés, szelíd állat,
kedvelt zsákmánya vadásznak,
ezért kicsit gyáva, elfut,
akár a nyúlszívű ifjuk.
A nyúl híres meseállat,
viccekben is megtalálod.
Sapkát visel, vagy nem hordja,
ő a hibás, a vicc mondja.
Régen piros tojást tojtak,
ők igazi nyulak voltak.
Bige Szabolcs: Giatrosz Agrotikosz: A titok
- Szörnyű titok birtokába jutottam! – kezdi meséjét a tengerparton ülve egy jámbor vándor, közben bőven öntözgeti kiszáradó torkát jóféle leszboszi borral.
Hallgatói egyszerű halászok, akik ritkán láttak idegent, s így szívesen hallgatják a vándor szavait, még ha nem is hittek el mindent belőle.
- Egy nap a király hívatott, hallotta hírét rátermettségemnek a szakmában – folytatta emberünk a mondókáját.
Marcona harcosok álltak a király ajtaja előtt, de engem, mivel hívatott voltam, beengedtek. Az arannyal díszített trónszékén ült a bazileusz és intett, lépjek közelebb.
Eddig sohasem láttam őt közelről, csak olyankor, amikor fegyveresei kíséretében végig vonult az ámuló tömeg előtt. Nagy király volt, számos fényes győzelem növelte hírét, és az istenek is kedvelték.
Gazdagsága oly nagy, hogy még a csörgedező patak is, mely birtokát átszeli, aranyrögöket görget partjai közt. Mondják, hogy még Bacchus isten is jóindulattal volt iránta, az erdei nimfák és szatírok is szívesen időztek társaságában. Egyszer azonban vitába keveredett magával Apollón istennel, a Dalnokkal. Történt, hogy Pán és Apollón a zenében versenyre keltek. A kecskelábú pásztoristen becsmérelve a lantot versenyre hívta Létó sarját, a Tündöklőt.
Szállt a dal a fák között, hogy sípját fújta Pán,
Csobogó patak hangját, s madárdalt idézett.
Szatírok, nimfák perdültek táncra, köztük a phryg király.
Csend borult a ligetre, fákra amint elhalt a dal.
Most jövök én - szólt Apollón, s felragadta lantját.
Csenget, bongott a húr, édes ének kelt ajakain:
Szép szerelemről, boldog órákról regélt.
Kedvtelve hallgatták az égi lakók is,
Leszállva a hegyről vegyülve hallandók közzé.
A hegy istene, Tymolos a Tündöklő javára döntött, de a király közbeszólt.
Ítéleted részrehajló, rokonod tán a kevély Apollón? Hegylakó vagy magad is, tompa a szépre! - Így kiabált ő dühösen a király. Pánt illeti a pálma! – folytatta.
De ezt már nem hagyta Phoibos Apollón. Haragra gerjedt a merészen szóló ellen. Ha kicsik a füleid meghallani a szebbet, legyenek nagyok ezentúl! – dörrent az isten hangja, s a küzdőtérről elvonult.
Nagyot húzott a kupából a vándor, s folytatta meséjét.
- Ott álltam hát eme király előtt, s nem tudtam mi vár rám. Várakoztatott egy ideig, hagyta, nézelődjek a díszes palotában, aztán rám szólt, hogy hoztam-e a szerszámaimat. Miután megmondtam, hogy igen, levette a fejéről gyöngyökkel díszített tiaráját. És akkor megláttam!
Amit itt látsz, örök titok! – mondta a király. Földi ember nem tudhat róla, és ha kifecseged, kínok kínjával lakolsz! – fenyegetett.
Szent esküvéssel fogadtam, hogy a titkot megőrzöm. Ezután engedte, hogy végezzem feladatom, ahogy mestereimtől tanultam. Haját csínosra kurtítottam, szakállát is rövidre vágtam. Ügyesen dolgoztam, a bazileusz megelégedésére.
Rátermet vagy! – dicsért, s megajándékozott néhány ezüstpénzzel.
Ez a mesterségem – válaszoltam szerényen, és hozzáfűztem -, Kuréasz vagyok, a borbély.
Elbocsátott a király, de még egyszer szavamat vette, hogy a titkát megtartom. Némán, összeszorított fogakkal járkáltam a városban ide-oda. Nyomasztott a titok. Ha leültem a folyó partján egy kidőlt fára, hogy ott megigyak egy korty bort, mindig mellém telepedett valaki. Nem örültem neki, és igyekeztem minél hamarabb odébb állni. A titkomat féltettem, féltem, hogy a számoszi bortól, amit a közeli borkimérésben vásároltam, elárulom, mi nyomja lelkemet. Kezdtek gyanúsan tekinteni rám az emberek, nem értették hallgatagságomat sem és barátságtalan viselkedésemet sem. Én is kerültem őket, és egy idő után már ők is. Ez még rosszabb volt. Ha valaki mégis közeledett hozzám, megijedtem, hogy a király embere, aki azt figyeli, megtartom-e a fogadalmamat, vigyázok-e a titkomra.
Aztán már nem bírtam tovább. Kimentem a városból, fel a hegyek felé, a folyó mentén. Rátaláltam egy zsombékos, vizes helyre, ahol a késemmel könnyen lyukat tudtam vájni. Jó mélyet vájtam, a kitépett gyökereket messze elhajítottam, csak a kikapart földet halmoztam fel a gödör mellé. Odahajoltam a gödör föle, a kezeimből tölcsért csinálva belesuttogtam emésztő titkomat, s hogy ne tudjon felszínre jönni, a földdel jól betemettem a lyukat, le is döngöltem a lábammal, és utána megkönnyebbülve visszatértem a szállásomra. Újra folytattam a mesterségemet, eljártam az emberek közzé, barátsággal fordultam feléjük és ők is énfelém.
Megjött közben a tavasz, és a zsombékon sűrű nádas nőtt. Suhogó, susogó nádas. És mit gondoltok, mit susogott?
Midas királynak szamár fülei vannak, ssss, Midas királynak szamár fülei vannak ssss …
Elmenekültem a városból, el a vidékről. Most itt vagyok.
Adjatok még egy kicsit abból a leszbosziból!
A bazileusz mit tett, mikor tudomására jutott a hír, hogy titka kitudódott? – kérdeznétek, de szátok nem mer szólni, nehogy elérjen az átok.
Megmondom nektek: nem ül már átok a mesén, a király a szégyenbe belehalt!
Nyakó Attila: Ne vissza, felfelé nézz !
Te, azok a háztetők,
cserép hátán cserép,
rozsdafoltos ereszek,
giccses netán, de szép.
Fűzöld teáskannából
kiszabadult a gőz,
dolga nincs már, csak figyel,
üvegfalon időz.
Szegény pára, mondanám,
ám ő mit sem érez,
terrakotta térkövön
lassan semmivé lesz.
Bukdácsol a nap alant,
rőt rubinját látod,
bádog sziluettekből
építünk ma álmot.
Tóth Sarolta: A benned élő gyermek
Amíg van játékos kedved,
lelkedben még él a gyermek.
Szereted az életedet,
amit teszel, azt élvezed.
Gondjaidat félreteszed.
Játékszerek, játéktársak,
játszóterek, játszóházak
megtanítanak örülni,
szabályokat is követni,
az életre felkészülni.
Amíg egészséges voltam,
sokat mókáztam,játszottam.
Ma már nincs játszani kedvem,
nem gyógyuló beteg lettem,
most a Halál játszik velem.
Tomor Gábor: Hiány
Mi nem volt még?
Mi kellhet még?
Sosem látott élmény,
még át nem élt érzés?
Némi félsz vagy örvendés –
jöhet aztán a vég?
A képen Lisztes István alkotása.
Tomor Gábor: Szeretjük egymást
Mottó: Nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy mindent tudjak. (Oscar Wilde)
Kiválasztás
– Képzeld, leszólított az utcán egy szemtelen…
– Feltűntél neki, ez zavart?
– Ez nem, csakhogy azt mondta: Kedveltesd meg magad velem!
Hódítás
– Állok a megállóban munkaidő után, várom a villamost. Előttem egy ifjú pár. Egyszerre csak észreveszem, hogy erősen megnéz a lány.
– És te, ugye, nem vagy fából…
– Nem én! Kihúztam magam, és visszanéztem. Nyugtázta. Annál nagyobb volt a meghökkenésem, hogy a továbbiakban szüneteltette sokat ígérő pillantásait.
– Hogyhogy?
– Ezután ugyanis átölelte, simogatta fiúját, egy csók, két csók, bűvös szemezgetések; volt minden, amit utcán még el lehet viselni.
– Na és?
– A fiú elővette újságját, és belemélyedt.
– Na és a lány?
– Na és, na és, hogy nem tudod kitalálni?! Azután már csak engem nézett.
Válasz
– Látja, hogy ácsorog az az ember naphosszat? – kérdi Ideges szaktárs a művezetőjétől.
– Látom. Na és?
– Engem felháborít… egyszerűen nem bírom elviselni!
– Akkor ne nézzen rá! Fordítson neki hátat! – hangzik a jótanács.
Minden viszonylagos
Milyen az egyes pályák értékelése a földi létben, s milyen a túlvilágon? Bizony, sok múlik az informáltságon.
– Miért kellett meghalnom? – siránkozik a mennybe (!) felkerült ügyvéd. – Hiszen még csak 42 éves voltam…
Mire Szent Péter, némi feddéssel hangjában:
– No de, kérem… Ha csak a leszámlázott munkaóráit nézem, maga már 94 éves!
Tény, ami tény
Ha csak vicc, akkor is szép.
Súlyosan sérült embert visznek a mentők kórházba. Az ügyeletes fölveszi a személyi adatait.
– Nős?
– Nem, kérem, a lépcsőről estem le.
Biztos, ami biztos
Igaza volt barátunknak: a biztonságról nem lehet eleget írni.
Az óvatosság, az előrelátó gondoskodás a téma az osztályfőnöki órán. Az alapvetés: a bölcs ember mindenre gondol, ahogy a német mondja: für alle Falle, a biztonság okáért mindenesetre megtesz ezt vagy azt is.
Példálózik a tanár: szép idő van, de biztos, ami biztos, viszünk magunkkal esernyőt is. Strandra megyünk, s hátha kérik: viszünk fürdősapkát.
A felszólított Móricka a szomszéd legényt említi. A miértre vágja a magyarázatot.:
– Papnak készül a Pista, de biztos, ami biztos, előbb megházasodott…
Értünk lemond
„Több százezer forinthoz juthat tippemmel, ha 300 forintot küld.”
Drága, önzetlen emberünk! Neki nem kellenek a százezrek, beéri a (néhányszor) 300 forinttal.
A kép Antonio Federici műve.
Tóth Sarolta: Lakatlan ház
lakatlan házban sok lakó,
miként az egykori Trójában a faló.
Porlepte padlószőnyegen
egerek cincognak részegen.
Szú fúr alagutat a szekrényfiókban,
a polcokon molyok laknak,
régi rongyokból táplálkoznak.
Pókhálók lógnak a falról,
középen pókkirály trónol.
A konyhában csótányok járnak,
vizet isznak, kínálnak hangyákat.
A törött ablakon belép a szél,
követi néhány denevér.
A függöny egykor fehér,
koszos szürkére vált,
ráncaiban poloska bujkált.
Bolhák ugrálnak,
kóbor kutyára várnak.
Helyette koldus jár ide,
bolháknak ízlik a vére íze.