Tomor Gábor: Rejtvények nyomában



Mottó: “A lélek öregnek születik, de megfiatalodik. Ez az élet komédiája. A test fiatalnak születik, de megöregszik. Ez az élet tragédiája.” (Oscar Wilde)


Titok, fenség      
                            
Hatóságok, intézmények, szervezetek osztódnak, egyesülnek, átalakulnak. De mi mindig megtanuljuk az új neveket; a többi – hogy mi a cél, miért és hogyan – távol esik tőlünk.    
Egy-egy hivatal, minisztérium – léte, működése – valóságos misztérium.


Szegénység

– Tapétázunk, magunk csináljuk!
– Aha, mint az egyszeri ember gyereke – reagál az ismerős.
– ?
– A tanítónő kérdezte a nebulókat, ki mit tud a születéséről. Az egyik lurkó azt mondta, rózsabokorban jött a világra, másikuk szerint őt a gólya hozta. Aztán szólt a harmadik srác: „Mi szegények vagyunk, nálunk mindent az apukám csinál.”


Családias I.

– Halló! Józsi, te vagy?
– Nem, kérem, a titkosszolgálat.


Kaland 

-Elmesélem neked legújabb hódításomat. Csuda érdekesen alakult! 
- Ne mondd!
- De mondom. Állok a megállóban, munkaidő után, várom, várom a villamost. Előttem egy ifjú pár. Egyszerre csak észreveszem, hogy erősen megnéz a lány.
- És te, ugye, nem vagy fából...
- Nem én! Kihúztam magam és visszanéztem. Nyugtázta. Annál nagyobb volt  a meghökkenésem, hogy a továbbiakban szüneteltette sokat ígérő pillantásait. 
- Hogyhogy?
- Ezután ugyanis átölelte, simogatta a fiúját, egy csók, két csók, bűvös szemezgetések, kedveskedés, volt minden, amit utcán még el lehet viselni.
- Na és?
- A fiú elővette újságját, és belemélyedt.
- Na és?
- Na és, na és, hogy nem tudod kitalálni! Azután már csak engem nézett. 
                    

Étlap-fogyatkozás

Vadászik a kocsmáros, rálő egy nagy macskára a határban, de elhibázza. Amikor hazaér, odaszól a feleségének:
– Törölheted az étlapon a nyúlból készült vadétel-különlegességeket! 


Elmeél

Mint a penge, vág az esze – mondják róla barátai.
Talán elfogultak, ezért nem gondolnak semmiféle kopásra. 
Különben miért is ne tudnák: egy idő után újrafenve, ismét jobban vág minden penge.  


Családias II.

– Halló, Vasedény?
– Nem, kérem… Sajnos, rosszak a vonalak… Ez még mindig a titkosszolgálat.


 A kép : Titkos találkozó; Szotyory László festménye.



Tóth Sarolta: Apák napja –emlékemben



Vér szerinti apám még születésem előtt meghalt. Anyám hat évig özvegyen ápolta, mert bár akadt több kérője, engem nem vállaltak vele.
Hat éves voltam, amikor anyám későbbi nevelőapámmal megismerkedett. Ő akkor egy kertészetben dolgozott, bár szakképzettsége nem volt, értette a kerti munkát, és még nőtlen volt. Anyám és én cseresznyét vásároltunk nála, és már első találkozásukkor  megszerették egymást. Még azon a nyáron összeházasodtak. Bár nem viseltem a nevét – én akartam így – igazi szerető, gondoskodó apává vált. Egyszerű ember volt, mivel sem szakmája, sem megfelelő iskolai végzettsége nem volt, csak segédmunkásként foglalkoztatták. A világháborúban nem katonáskodott, mert felmentették a szolgálat alól, hadiüzemben dolgozott. A háború után született egy testvérem, az ő vér szerinti lánya, de soha nem éreztem, hogy vele kivételeztek volna, bár  talán elnézőbben bántak vele, mert már idősek voltak, és bíztak benne. Később bebizonyosodott, hogy jobban kellett volna figyelni rá: sok hibát követett el, ami későbbi életére is rossz irányban kihatott.
Apámmal ünnepeken templomba jártunk, út közben sokat beszélgettünk. Nem lehetett észrevenni, hogy műveletlen. Tisztelte az én jó tanulmányi eredményeimet, és mikor jeleztem, hogy egyetemre szeretnék menni, nem ellenezte, noha a családhoz tartozó rokonok igyekeztek lebeszélni. Ő csak annyit mondott: anyagilag nem tudlak támogatni, de elengedlek.  
Ösztöndíjjal, szociális támogatással elvégeztem az egyetemet, és igyekeztem meghálálni korábbi gondoskodó szeretetét. Komfortosítottuk lakásukat, TV készüléket ajándékoztunk nekik. Húgom – sajnos – sok bánatot okozott, míg én távol voltam: könnyelmű életet élt, két gyermeket szült, majd elvált a férjétől, és az iskolát is félben hagyta, csak esti tagozaton szerezte meg az érettségit. Szüleim sokat szomorkodtak miatta. Apám akkor már megszerezte a szakmunkás képzettséget, nehéz fizikai munkát végzett, műkőkészítőként dolgozott. Lábai és szíve nem bírta a terhelést. 69 éves korában, a kórházban az én karomban halt meg. Nagy fájdalmaira soha nem panaszkodott, halála percében szemérmesen a fal felé fordult, szemére hártya borult és nem tudták újra éleszteni. Ma is örök hálával gondolok rá,mert jobb apát elképzelni sem tudtam volna magamnak.


Tóth Sarolta: Ödönke nevelése



Nyálkás bánat csorog a földre,
széttört játékáért bömböl Ödönke.
Kapsz majd másikat, -
maradj csöndbe !
kérik a szülők könyörögve,
de a csönd veszni látszik örökre,
dühöng tovább Ödönke.
Türelmét veszti apuka,
üvölteni kezd anyuka.
Ilyen a békés családi élet,
ha elkényeztetjük csemeténket.
Jó lesz, ha rászokik
a veszteségre végre, mert
a kedves szülőnek kevés a pénze.
A pofon nem kerül semmibe,
meglepődik az ütésen Ödönke.
Épp csak hüppög, nyöszörögve,
nem csorog a nyála, könnye.
Szülei megkönnyebbülve
rájönnek a nevelésre - megértve,
hogy nem vezet eredményre
a kis zsarnok szeszélyeinek
rögtöni kielégítése.
Ne adj pofont, csak türelmet,
mindannyian többre mentek.


Tomor Gábor: Festői



Hallottad róla?
Hogy ez milyen!
Mily sötét figura!
Feketére fest;
bármikor eladna,
zsákutcában ledöfne.


Kép a netről.


Tomor Gábor: Mire jut?



"Majd holnap, majd később --
mindenre lesz időnk."
Ámde addig várakozott,
míg az idő el nem fogyott.
S ím, itt áll most azt firtatva:
jut-e idő a holnapra?                                                         


A kép aláírása: Nemzedékek; Ország Lili munkája.



Tóth Sarolta: Szürrealista vers



Áll az idő, csak én megyek,
visszanéz a táj,
Sáros cipő, rajta hegyek
szürke pora fáj.
Rohan az út, én csak állok,
rám néznek a fák,
csillag sikolt, tapsol a Hold,
feltekintek rá.
Madártetem fenn a hegyen,
életre hívom,
bomlott elme gerjedelme
verseket dalolt.


Tóth Sarolta: Mi fáj?




Fáj a tél és fáj a nyár,
hőségben delel a nyáj,
fagyban dermed a madár,
csontosodik a határ.

Fáj a víz és fáj a tűz,
ellentétük összefűz.
Tűz forralja a vizet,
víz eloltja a tüzet.

Fáj a vágy és fáj a csók,
hálót fon köréd a pók.
Hazugság lehet a bók,
ha megcsalnak a csalók.

Fáj a kudarc, fáj a vád,
fáj, ha haragszanak rád,
fáj,ha nem vár senki már,
fáj, ha elnémul a szád.

Fáj az élet, a halál,
szenvedés, ha rád talál,
ha a fájdalom gyötör,
halálod lesz a gyönyör.

Minden fáj, vagy semmi sem,
ne panaszkodj, hidegen
viseld a csapásokat,
ne hibáztass másokat!




Tomor Gábor: Tanúk



Mesés környék, sok ősi ház,               
valóságos kiállítás!
És a harcok, ütközetek!                                             
A történelmi viharok,
amelyeket átvészeltek...
Tanúk vagytok, épületek!
                                                               

Kép a netről


Tóth Sarolta: Új pünkösdi verseny



Manapság 
sok versenyt rendeznek
szórakoztatására embereknek.
Nekem is van egy ötletem,
Javaslatomat benyújtom
illetékes helyen.
Pünkösdkor rendezzünk
hazugság versenyeket,
minden tehetséges ember
benevezhet.
Tippelni is lehet.
Miniszterek lesznek a győztesek.
a jól tippelőkből polgármesterek.
Ne irigykedjenek a vesztesek,
a „Pünkösdi királyság”
csupán egy évig érvényes
a hagyomány érvényes
manapság is.


Tomor Gábor: Botor panasz



Csak csodálkozom, hogy néha milyen dolgokat tesznek szóvá egyesek. Csodálkozom, érthetetlenül, hiszen már hozzászokhattam volna.
A minap is, mi történt. Valakinek valakik szép gesztussal segítségére voltak, amiben az anyagi rész igazán nem volt számottevő. Még így is, akadtak, akik azt nézték, méricskélték, hogy jár-e neki, vagy sem ez a szívesség. Ahelyett, hogy maguk igyekeztek volna a rászorulónak (egyébként munkatársuknak) segítségére lenni.
Vitákat kavar olykor egy-egy újságcikk is. Méltatják például egy kollektíva tevékenységét, amivel hosszú ideje első a versenyben. „Lám, lám –, hallatszanak kesergő hangok, ezek mindig reflektorfényben vannak, még szép, hogy nem felejtkeznek el róluk az értékelés során.” Kesergő, minden alap nélkül vádaskodó emberek nyilatkoznak így, akik azt nem veszik számba, hogy a dicséret, az elismerés mögött milyen munka van. Nem azt nézik, hogy ők is mit tehetnének, hogy előrébb tartsanak. A „jobb” elismerését nem a valós eredményeken alapuló realitásnak, hanem saját közösségük mellőzésének tekintik.
„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”, idézik gyakran Ethelbert Talbot mondását, mely az 1908-as londoni olimpia előestéjén hangzott el. Komolyan gondolta. De a részvételért ő sem ajánlott aranyérmet.


2020. június 10. 



Kép a netről




Bige Szabolcs: Esti séta a fák alatt



Mint minden este, ezen a nyári alkonyon is egészségügyi sétáját rótta Kutassy mester lelkes tanítványával, Kósza Alfonzzal. A forró kánikulai nap után alig enyhült a levegő, és Kutassy mester meg is jegyezte nagyon találóan, hogy még nincs vége a nyárnak. A lelkes tanítvány ezt az axiómát hozzá illő lelkesedéssel nyugtázta, és megtoldotta egy másik megfellebbezhetetlen kijelentéssel, mármint, hogy kutya meleg van, égnek emelve tekintetét, mintha tanúnak hívná a felsőbb hatalmakat. 
- Mesterem, látja azt, amit én látok? – kiáltott megrökönyödve. 
- Ismeretlen eredetű repülő tárgyat?
- Nem az égben, a fán!
A mestert a látvány, ami izgalomba hozta Kósza Alfonzt, a lelkes tanítványt, csöppet sem lepte meg.
- Halló, hogy van? – kérdezte társalgási hangon, a fán kucorgó emberi lényt.
Az emberi lény, azonban nem mutatott semmi hajlandóságot a társalgásra, csak ült szótlanul két vastagabb ág között és kifejezéstelen tekintettel meredt a semmibe feketével kontúrozott szemekkel.
- Hölgyem, segíthetünk? – járult hozzá a társalgáshoz Alfonz barátunk is.
A hölgynek nevezett személy erre a felajánlásra sem reagált, csak kapaszkodott tovább a faágba, melyen ült, de csak óvatosan kapaszkodott, nehogy szép feketére pingált műkörmei letörjenek. Ez volt öntudatának egyedüli megnyilvánulása.
A mester és tanítvány enyhén szólva tanácstalanul nézett egymásra. Rövid töprengés után Kutassy mester, a tőle elvárható módon a tettek mezejére lépett, illetve közelebb lépett a fához, melyen a leányzó kucorgott.
- Ha szabad érdeklődnöm, kegyed milyen okból tartózkodik ezen a diófán? – próbálta a mester továbbra is fenntartani a társalgást.
- Vadgesztenye – pontosította a díszfa nevét a lelkes, de némileg kritikus tanítvány, Kósza Alfonz.
A mester nem vette tekintetbe a megjegyzést, inkább a fán üldögélő alaknak szentelte minden figyelmét. A figyelem tárgya azonban nem mutatott hajlandóságot a figyelem viszonzására. Közben a parkba jövő-menő emberek észlelhették, hogy valami látni való adódott, mert megálltak hőseink mellett, érdeklődvén, vajon mi is folyik itt. Egyre többen gyűltek össze és megindultak a találgatások.
- Egy majom van a fán – mondta valaki.
- Nem majom, hanem egy hulla! – állította egy másik.
- Ez egy bolond, aki megszökött a diliházból! – tódította a harmadik.
A szót felkapták és valaki értesítette a rendőrséget, de még a rendőrség előtt megérkezett lóhalálában két ápoló, odavágtattak a fához félretaszigálva mindenkit, még a mestert is, majd alaposan megbámulták a fán tartózkodó személyt és lemondóan legyintettek.
- Nem a mi ismerősünk! – jelentették ki és távoztak.
Alig távoztak a zárt intézet ápolói, hangosan szitkozódva megjelent a helyi fodrász szalon társtulajdonosa, és már messziről kiabált, hogy a bámészkodók figyelmét magára vonja.
- Hol van az a nyomorult punk? Agyon verem, megfojtom! – harsogta – Három órát dolgoztam a séróján, és ő meg hálából fizetés nélkül meglépett.
Így lamentálva érkezett a fához és hosszan bámulta a fenn üldögélő, tündöklően kékhajú lányt. Volt is mit csodálni azon a frizurán, amit nem mulasztott el a jeles hölgyfodrász, a szalon résztulajdonosa. Körbejárta a jelenséget kétszer – háromszor majd csettintve kijelentette:
- Szép munka! De nem a mi kuncsaftunk! 
- Ezt a színt nekem még nem sikerült kikavarnom – tette még hozzá a szakember csodálatával -, és a hold jelet sem szoktuk feltenni – mutatott a bal halánték felett virító sárga foltra.
Értetlen képet vágva körülnézett, és a kezeit széttárva újból kijelentette, hogy „nem a mi kuncsaftunk”.
Kutassy mester és lelkes tanítványa, Kósza Alfonz a kudarccal végződő érdeklődések hatására kimerülten helyet foglalt a közeli ligetipadon. A mester kijelentette, hogy a sok kuszaságot, amit a fán lakozó hölgy okozott csak agytekervényeinek nyugodt munkájával képes tisztázni.
- Maradjon csöndben, Alfonz, amíg az agytekervényeim ága-boga valamilyen rendszert talál e sok értelmetlennek tűnő esemény kuszaságában – szólott és belemerült az intenzív gondolkodás mélységeibe. 
A lelkes tanítvány áhítatos csendben várta mestere megvilágosodását. A csöndes, elmélyült meditációt a két személyből álló rendőri egység érkezése szakította félbe. Odacsörtettek a padhoz, amelyiken a mester meditált lelkes tanítványa társaságában. Először is igazolványaikat kérték el, majd az iránt érdeklődtek igen határozott fellépés közepette, vajon ők értesítették-e a rendőrséget egy bizonyos hulla jelenlétéről, melynél felmerülhet az idegenkezűség lehetősége. Ezt hallva Kutassy mester kijelentette, hogy nincs tudomásuk semmiféle hulláról, sem az idegenkezűség fennállásának lehetőségével, sem nélküle.  De ha a rend kedves őrei esetleg egy fára települt élő embert óhajtanának megtekinteni, forduljanak meg, és megláthatják az alig háromlépésnyire levő díszfát. A két közeg így is tett, amiből az következett, hogy a kékhajú lánytól is a személyigazolványát kérték, amit természetesen nem kaptak meg, hiszen feltételezett némasági fogadalmát, és semmibe bámulását még a hivatal képviselői kedvéért sem adta fel.
- Az úr meg tudná mondani, mióta ül itt a kisasszony? – intézett kérdést az egyik rendőr Kutassy mesterhez.
- Ha tudnám, nem ülnék itt az agytekervényimet tornásztava, hogy kiderítsem miről is van szó!
A közeg nagy szemeket meresztett hallva ezt a kissé sértődött hangon kijelentett választ, majd a homlokára csapott, mert hirtelen felismerte, kivel is beszél.
- Bocsánat! Ugye a híres bűnügyi szakértő Kutassy mesterhez van szerencsém?
- Ha ez magának szerencse!
Közben a kíváncsiak tömege nőttön-nőtt, és a találgatások száma is szaporodott.
- Megtalálták a burgundi kettős gyilkost! – kiáltott fel valaki izgatottan.
- Dehogyis! – szólta le a társa – Csak az áruházi tolvajt fülelték le és most mentik ki a dühös vagyonőr kezei közül. 
- Ugyan emberek! – szólt bele egy másik – Csak a Pirike néni macskája mászott fel a diófa legfelső ágára, s most a tűzoltók mentik onnan.
Így ment ez egy darabig, s jobbnál jobb ötletekkel álltak elő a kíváncsi nézelődők. Kutassy mester megunta hallgatni, s kérte a rendőröket, küldjék az embereket haza. Szívesen meg is tették, hiszen a tömegoszlatás munkaköri feladataikhoz tartozott.
- Oszoljanak, kérem! Oszoljanak! – kiáltották dörgedelmes hangon és hatalmuk tudatában terelték az embereket a park kijárata felé.
- Nincs itt semmi látnivaló! – tette még hozzá egyikük, és igaza is volt, mert közben besötétedett, csak néhány lámba világított gyéren.
Az emberek inkább a gyenge esti fények miatt távoztak, mint a hivatalos felszólítás hatására, és azt is kétségbe vonták, hogy nincs semmi látnivaló, mert ha nagyon közel mehetnének a fához és zseblámpájuk lenne… No, de ezt hagyjuk, hiszen ki sétálgat a parkban elemlámpával? Jóhiszemű ember nem igen. A rendőr, az más – neki van lámpája, jó erős fényű. Rá is világit a fán kuporgó alakra. Ha nem pislogna néha, s nem mocorogna kicsit, hogy jobb ülés essen a két ág villájában, azt hihetné az ember, hogy nem is él.
- Kérem, jöjjön le, még megfázik! – fogta könyörgőre egyikük.
Nem úgy látszott, mintha reagálna a kérésre. Ült ott tovább, mintha oda lenne nőve.
- Mester! – fordult végül Kutassy mesterhez a rangidős rendőr – Segítsen nekünk kideríteni, mi is ez az egész? Próbálja meggyőzni ön, szálljon már le a fáról, nem maradhat itt éjszakára!
- Tegyen valamit, mester! – szólalt meg Kósza Alfonz, a lelkes tanítvány is.
A válaszadásra nem került sor, mert nagy csinnadrattával megérkezett egy TV stáb. A városi Tv-től jöttek. Hozták a kamerákat, lámpákat, és elől csörtetett a háromtagú csoport vezető-operatőre.
- Hol van a majomember? – szegezte a rendőröknek a kérdést.
A mester és lelkes tanítványa érdeklődve figyelte az újabb fejleményt. A szétoszlatott nézőközönség is visszaszállingózott érdekes látványosságra számítva.
- Majomember? – értetlenkedett a rendfenntartó erők jeles képviselője.
- Igen, igen! Lakossági bejelentés érkezett, hiteles szemtanútól.
- Ott a fán tartózkodik egy személy, de nem majomnak látszik, inkább egy hippinek, vagy valami hasonlónak.  Menjenek, nézzék meg, s hátha szót értenek vele. Nekünk nem sikerült. És jó lenne, ha leszállna, mert már legalább egy órája fent ül és … 
- Fiúk! Fényt a diófára!
- Vadgesztenye! – pontosított Kósza Alfonz, a lelkes tanítvány, de ez senkit sem érdekelt.
Kigyúltak a reflektorok, a Jupiter-lámpák, és felberregett a felvevőgép. A kamerát előbb a kíváncsiskodók tömegére irányították, akik közül sokan integetni és grimaszolni kezdtek, mintha ők lennének a majmok. Ezt követően felvették a két rendőrt, de a padon ülő hőseink kimaradtak a filmezésből. Végül a fa felé fordították a lencséket. A riporter is odaperdült, s kezdte a szövegét.
- Üdvözlöm a nézőket! A városi parkból közvetítünk. Itt állunk a park bejáratától néhány méterre, egy dús lombú fa alatt.
- Vadgesztenye! – szólt közbe Alfonz.
A riporternek tetszett a beszólás, és rutinosan beleszőtte további mondókájába. Közben a kamera ráfókuszált a punk frizurára, a csodás kék hajra, feketére lakkozott műkörmökre. Arra a kérésre, hogy nyilatkozna a nézőknek, a fán lakozó személy nem reagált, s így a riporter be is fejezte közvetítését néhány sajnálkozásnak szánt szóval. Ahogy a lámpákat leoltották, és szedelőzködni kezdett a stáb, Kutassy mester alkalmasnak találta az időt, hogy véleményét kifejezésre juttassa tanítványa és a rend őrei előtt.
- Itt ülve a padon összeállt bennem a kép. A tények a következők. Ideérkezésünk előtt nem sokkal elhelyezkedett a fa ágai között vizsgálódásunk tárgya.
- Miből gondolja, mester, hogy akkor ült fel a fára a kis hölgy? – szólt közbe a lelkes tanítvány.
- Alfonz, nem emlékszik, hogy még keresgélte a fogást az ágon vigyázva, hogy szépen lakkozott fekete műkörmei le ne törjenek? De folytatom, megállapítást nyert, hogy nem az elmekórház ápoltja, nem a fodrász szalon kuncsaftja, nem hulla, nem elveszett gyermek, nincs a rendőrségnél nyilvántartva. Mindezen hiányok ellenére a tömegkommunikáció révén hírnévre tehet szert.
- Igaza van, uram! – szólt egy alak a liget már sötétbe borult fái közül kilépve.
- Leszállhatsz, Jenő! – kiáltotta a fán csücsülő alaknak – Megnyerted a fogadást!
Kósza Alfonz, a lelkes tanítvány meglepődve nézett mesterére.
- Jenőőő?
- Jenő! – válaszolta magától érthető hangsúllyal Kutassy mester.


2020.


Haász Irén: Az utolsó kenet



Úgy nézek ki, mint egy mumus!
- sikkant fel, tükrét kézbe fogva,
s kinyit egy csepp fehér tubust
kis asztaláról, fokról fokra.

Azzal máris vattára csap,
és átdörgöli arcát körben,
majd tonikkal is áthalad
minden kis pórusán a bőrnek.

Nagy, zöld tubus következik,
uborkatej a „bőre őre”.
Amíg pihen, almát eszik,
de keze máris nyúl előre.

Tejet töröl. A nagy sárga
dobozból kerül új kenet,
cuppog, veri az arcára,
hogy a tincsei lengenek.

Ezt is törli, s egy nyugtató
kenőcsöt ken a hűlt helyére…
Egy órája javít magán,
még sincs változás, semmiféle!

Most testszínű alapozót
alkalmaz bájosan fecsegve,
s nyit egy ötven színű dobozt,
hogy szemét kékre-zöldre fesse.

Pár szín után arcát korong
segítségével pírba vonja;
majd pillát fest, arcán borong
sűrű szempilla sötét gondja.

Már kész vagyok, de nem úgy ő!
Hinném, hogy vége a festésnek,
de jaj! négy tubust vesz elő,
és száját húzva szájat fényez!

Kitántorgok a konyhába,
hogy egy nagy kést elővegyek,
s morgok: - Nyugi, ne félj, drága,
ez lesz az utolsó kenet!


Riba Ildikó: Nem vers



Nem akartam anyák napi
verset írni, a szívem az
emlékektől mindig szomorú.

Ma kicsit másabb volt:
ajándékot hozott a reggel,
álmomban itt voltál velem.

Nevettél szépségben, fiatalon.
S ma kinyílt ablakomban a fehér
orchidea, rózsaszín fokföldi-ibolya.

Szeretted és ápolgattad,
s most én óvom évek óta:
ma is élő emlék rólad.


Tomor Gábor: Elviselés



Vírusos idők,             
bezárt hajlék.                             
Megértő viselkedés.                       
Lám, még vagyunk.                     
Hát hiszen csak így lehet                 
elviselni ez életet.                   
                                             

A kép aláírása Megmérettél és könnyűnek találtattál; Soos Nóra munkája.



Tóth Sarolta: Csacskaságok



Kacormacska,
minden macskák legnagyobb királya
parancsait elnyávogta
cirmos országába.
macska- testőrök kísérték,
minden más állattól védték.
Jutalmakat kaptak bőven,
nem kellett lakniuk csőben.
Szolgamacska nem nyivákol,
nem kap tápot a gazdától,
fogjon egeret, ha éhes,
ha nincs egér, keresgélhet.
Cirmos ország vendégei nagy kutyák,
Kacor királyt ők meg nem ugatják.
Szegény cicák távol vannak,
nem szívesen dorombolnak,
szőradót vetnek ki rájuk,
ki is hullik a bundájuk.


Tóth Sarolta: Lehetőségek és tiltások



Mit nem szabad?
hétfőn heverni,
kedden kedvetlennek lenni,
szerdán szörnyülködni,
csütörtökön csődöt jelenteni,
pénteken piros szegfűt venni,
szombaton szobában maradni,
vasárnap vásárolni.

Mit szabad?
hétfőn hőzöngeni,
kedden kötekedni,
szerdán szörnyülködni,
csütörtökön csipegetni,
pénteken pofákat vágni,
szombaton szotyolázni,
vasárnap veszekedni.


Tomor Gábor: Ami vezet



Vezetnek az emlékeid:
hatottak rád szüleid,
s pályádon a nagy elődök.
Tán dicsvágy, vagy más hajtott?
Ambíciód, ha teremt:                     
az igazi sikered.
                                       

A kép aláírása: A barna Maja; Rozsda Endre műve.



Tomor Gábor: Védekezés



Ki volnék, na, ki vagyok?
Tiéd a pont, ha megmondod!
Jöhetnek az ellenzőim,
fel nem ismer senki sem.
Nem más ez, mint védekezés:
elbújtam a maszkom mögé.


A kép aláírása: Szent; Lak Róbert festménye.


Tóth Sarolta: A titok



A titoknak nincsen titka,
hisz ő önmaga,
titokzatosság, sokféle fajta.
lehet adat, tény, esemény, személy,
lényeges, hogy rejtély.
Személyes titkomat magamban tartom,
legjobb barátomra sem bízom.
barátok és szerelmesek páros titkai,
kiderülnek, mint a szita lyukai.
Bűnöző bandák titkait
biztosítják közös bűneik.
Vannak titokőrző szakmák,
pap, orvos, jogász, titkár, kémek,
eskü köti őket,
e titkot őrzőket.
Aki elárul titkokat, becstelen,
árulóknak nincs helye
csak magányban és börtönben.
Ez a vers is titok, véleményedet
el nem árulhatod.