Bige Szabolcs: Fizesd ki az italodat




Mégsem kellett volna bemenni abba a bárba.

De annyira kiszáradtnak éreztem a lelkem az egész napos sziszifuszi tárgyalások után, hogy úgy éreztem, egy pohárka fehér kubai rum helyrehozna.
Kellemes félhomály fogadott, és ahogy a bárpulthoz közeledtem, megláttam
Ott ült a magas széken. A szemei úgy csillogtak, mint a gyémánt.
Lehuppantam a mellette levő üres székre, miközben a régi sláger járt az eszemben: „ne nézzen így rám, a gyönyörű szemével...”, de csak annyit szóltam:
  - Te itt?
  - Még, hogy én? De te mit keresel itt ilyenkor?
  - Menekülök.
  - Honnan? Hova?
  - Magam elől, és te előled.
Megütközve nézett rám.
   - Neked mi a bajod? Én jól érzem magam, ha mellettem vagy...
   - Látod, én nem. Felzaklat a látásod, a szemed, a hajad, az illatod.
   - És az baj?
Nem ért ez a lány semmit. Tudhatná, hogy le vagyok kötve. Van barátnőm, és nem akarok gubancot.
   - Most mit bámulod a poharadat! Azt kérdeztem, baj?
   - Mit tudom én? Már semmit sem tudok.
   - Akkor fizesd ki az italodat, és... – és megfogta a kezem.





Tomor Gábor: Társulás




Gondolatom, mint a pinty:
szárnyal ágról  ágra.                                  
Röppen, s mily szépen ring...           
Jótét lelkem hozzá társul,          
kíséri, ékszere rím.
Veled marad konokul.

A kép a netről




Tóth Sarolta: Miért szomorú?




Miért vagyunk szomorúak,
mikor búcsúzunk?
Talán érezzük, hogy többé
nem találkozunk.
Miért szomorú a halál?
Testünk, lelkünk fáj.
A gyászolók megsiratnak,
rájuk is ez vár.
Miért szomorú a versem?
Talán nem tudom.
Szeretnék még pár virágot
szedni az úton.


Riba Ildikó: Hajnal




Hajnali pára gyöngye
a világra ráül,
kedvemre csöndje:
hűs takaró terül.
 
Pirkadó napfényben
madárka hussan,
őszi levél csőrében 
rozsdásan roppan.
 
Telelő fészkét
építi éppen melegre,
párja testét
fagytól féti remegve.

Kép: Pintér András fotója



Tóth Sarolta: Az internet




Aki névvel nevezte meg magát,
kiszolgáltatottá vált.
Titkait szimatolják,
ha van neki, megzsarolják.
Meghurcolják, bemocskolják,
élete így pokollá vált.

Adj magadnak kódolt nevet,
az sem baj, ha kinevetnek.
Ellenségünk mindig akad,
néha irigységből fakad,
mások bosszúból ártanak,
kínos helyzetbe mártanak.

Vannak köztünk undok férgek,
mások kínjaiból élnek,
bántalmazzák, kirabolják,
ha nem is használnak puskát,
szavakkal is lehet ölni,
nehéz a sárt letörölni.
Veszélyes hely az internet,
ki a barát, ismerd meg.




Tomor Gábor: Ötlet


 

Ketten mentek előttem. Télikabátba burkolózva, ráérősen, munka után már. Nem lehetett beszédjükre nem odafigyelni.
– Menjünk a könyvtárba! - így az egyik.
– Várnak otthon – így a másik.
Hallgatás, egy sornyi.
– Kár, mert még mást is javasoltam volna. Jó filmet játszanak a Toldiban.
– Járvány van, észen légy!
– Az igaz. Egy szót se szóltam.
Azután mennek, mendegélnek tovább, a kijáratnál ellenőrzés, minden rendben, az utcán megszólal most a másik:
– Kutya hideg van!
– Mi tagadás, én is fázom.
– Jó lenne most egy kis ital, nem gondolod? Bemehetnénk valahová, mindjárt nem fáznál.
– Nem rossz ötlet. De téged várnak...
– Várnak, várnak, nem kell ezt olyan komolyan venni! Majd megvárnak. No, megyünk?
Mentek. Még néhány lépést, aztán eltűntek a kerület közkedvelt talponállójában. Ahol nincs hideg, s mert komoly vírus nem jár ilyen helyre, járványveszély sincs. No meg, a rum mellé könyvet itt sem adnak.

A kép címe: Dupla Buddha; Aatoth Franyo munkája.



Tomor Gábor: Önismereti tűnődések




Mottó: Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de mindent hajlandó megtenni, hogy irigyeljék. (Mark Twain) 


Idővel

Hű barátom masszázs-tankönyvet lapozgat.

– Panaszkodik asszonykám, s én egyre csak gyötröm magam... Mit tegyek, hol tegyem? Hogyan gyúrjam, hogy nekem is jó legyen?


Dilemmában

Erre-arra jártamban mind több becses tapasztalatra teszek szert. Látom azokat, akik határidőre elvégzik a munkájukat. Észreveszek lelkiismeretes embereket, akik kijavítják mások hibáit. Felkapom a fejem, amikor önzetlen, tevékeny munkatársak közreadják éppen csak felötlött, használható javaslatukat. És közben-közben van jó szavuk a bánat-gyötörte, gondterhes kollégákhoz is. 

E megfigyelések óriási bajba hoznak. Mert mondják meg, mit tegyek, hogy a sajtóról alkotott véleménynek megfeleljek? Eszerint ugyanis az újságírók csupán a negatív szenzációkra éhesek...

Hogyan is írjam meg, soroljam: hányan vannak, kik ők, ezek a jótetteken ért, nagyon rendes emberek?!


Pokoli torony

Kovács magába zárkózott. Él, mint toronyban. Elkeseredett. De nincs mit tenni.

Már magát sem szereti.


Önismeret

Aluljáróban játszódó jelenet. Koldus a fal mellett, kezében tábla, melyen kérés és indoklás bővebben.

Kovács már a megszólításnál elakad... "Kedves Emberek!"

– Na, ez se rám számít – legyint, és tovább siet.


Könnyű nekünk

Építjük a rendszert. Könnyű nekünk. Mi, akik éltünk az elmúlt évtizedekben, már tudjuk, mi és hogyan nem kell nekünk. Mi ismerhetjük éppen a gazdag(abb) országok történetét napjainkig - mi mmár nem követhetjük el a kapitalizmus hibáit. Minket már nem nyomnak innen, nem befolyásolnak amarról sem. Mi teljesen szuverének vagyunk.

Mi már csak a magunk gyarlóságai miatt maradunk a lehetőségeink alatt.


Csak akarni kell!

B. úrral beszélgettünk.

– Fizetésemelés? Hát... – sóhajtotta, felfelé intve.

– Az Isten tudja? – kérdeztem, én is feltekintve.

Fejét rázta.

– Lejjebb? A  Holdban?

– Lejjebb, lejjebb... – Hogyhogy nem értem, látszott a szemén. – Hát a vezetőségről beszélek. Ha akar, emel, ha nem akar, hát nem.

Egy (fél)világ omlott össze bennem. Ki gondolta volna, hogy bérfejlesztéshez elég csak akarni, pénzre szükség sincsen?!


Szájpanasz

Szuper jókat ajánlanak szakértők az éjszakai fogcsikorgatás ellen.

De mi a teendő, ha fogaink nappal is összekoccannak?


A képen Tallós Kosanic alkotása (Ádám és Éva)



               

Tóth Sarolta: Évszakok - Ősz




 Percre perc jött, napra nap,
szállt az idő, mint a sas.
Torlódtak az évszakok.
Sárcipőt viselt a nyár,
villámlott az őszi sár.
Jeges szél fújt, ködös ősz,
szél haragja, harcos, bősz.
Tört virágból folyt a vér,
rozsdás lett a falevél.
Táncot járt a tarka láng,
felhőbe bújt boszorkány.
Szétlyuggatott fellegek,
prédává vált verebek.
Földre zuhant emelet
maga alá temetett
minden régi szemetet.


Tóth Sarolta: Szemek




 Növényeknek is van szeme,
akár ikrek is lehetne.
Kalászosok, hüvelyesek,
csövön kukoricaszemek.
Közösségekben léteznek,
ezen belül egyformák,
sem mást, sem egymást nem látják.
Darabot jelölnek szemnek,
tizenkét szem tucatra megy.
Növényszemeket megesszük,
ember szemét üvegezzük.
Szemünk lényege a látás,
elveszíteni nagy csapás.
Érzelmeket is kifejez,
dekorálva még szebb lehet.
Szemeddel olvasod versem,
soraim tól  kíméljük meg!



Tomor Gábor: Vallomás




 Arcunk merevedik.
Szívünk híg ezüst.
Talmiak tetteink;
ridegen élünk.
Vágyunk már semmi nincs.
Idegenülünk.


A kép Kiss János műve.

             



Tomor Gábor: Holnap



 

Mint az űrutasok,                                                     
őrült hajtás, rohanás:
túllenni a holnapon.
Miért ez a hosszútáv?
Miért az izgalom?
Legyünk csak túl a mán!

 

A kép aláírása: Lecke; Szépfalvi Ágnes munkája.



Tóth Sarolta: Szorongás mai időkben



 

Szorongó emberek
áradó erőszaktól rettegnek.
Védekezésre nincs elég erő,
a föld óriás temető.
Eltűnt a bizalom,
mert az ellenség arctalan.
Öngyilkos merényletek
gyilkolnak tömegeket,
pusztul a  kultúra,
szomjaznak bosszúra.
Kegyetlen közönnyel
tehetetlen bánat
menekülő tömeg, befogadó lázad.
Családi viták is öléssel végződnek,
utcákon, üzletben rabolnak és lőnek.
Nem segít itt ima, meghalt a szeretet,
kiürült a szívünk, a büntetésünk ez.
Változik a világ, legyen jobb az élet,
segítsünk egymásnak,
legyen végre béke,
tennünk is kell érte.       

  

Tomor Gábor: Alkotás



 

Megírnom máshogy kellene;                

nem szeretnék ismételni.                      

"Képzeleted berzenkedne?"                                        

Ugyan! Témám amúgy mai,                 

szavalni is könnyen lehet.                   

De ne kelljen unatkozni!                                               

 

A kép aláírása: Natalia LL Brünhilda II.



 

Tóth Sarolta: Az unatkozó király




Ha unatkozott egy király,

bolondja akkor készen állt:

szórakoztatta tréfával,

ugrándozott is fél lábbal.

Megmondhatja az igazat,

élete mégis megmaradt.

Ha elfogyott a tréfája,

hóhér a fejét levágta.

 

Nem találtak más bolondot,

király a trónról lemondott.

Elszegődött egy cirkuszba,

ő lett a kedvenc bohóca.

a közönsége szerette,

a pénzérmékről ismerte,

ezt a tréfáját becsülte.

Nem unatkozik mint bolond,

királyt játszik, és le sem mond.

mert valójában: nem bolond



Bige Szabolcs: Nagytudós Ottó


Ottó mindig a medikusokkal lógott. Nem sikerült bejutnia az egyetemre, de a barátoktól nem akart elszakadni. Az alacsony termetű gyermek nyakmerevítőt hordott, mert állítólag balesetet szenvedett a Weekend strandon egy rosszul sikerült szaltó következtében. De lehet, hogy nem is igaz az egész, amit csak ez érdekesség kedvéért híresztelt magáról. Mikor délutánonként a könyvtárban böngésztük a tankönyveket, ott csellengett ő is, és ha kimentünk a folyosóra kicsit lazítani, menten mellettünk termet, s valami szokatlan dolgokon filozofált. A minap az álmokról magyarázott valamit.

- Ottó, ne filozofálj! – próbálta beléfojtani a szót Lajos, aki felettünk járt egy évvel, s kis csapatunk hangadója volt.

- Nem filozofálok, de ez tényleg egy érdekes téma. Popovics tanár úr is mondta a tegnap az előadásában…

- Te hallottad?

- Hát persze! Ott voltam.

- Te bejársz az előadásokra???

- Miért? Nem szabad? Nem áll az ajtóban fegyveres őr.

- És miért jársz be az előadásokra, ha szabad érdeklődnöm?

- Érdekel a tudomány, s leginkább a pszichológia, vagyis a lélektan.

- Máris nagy tudós vagy, Ottó!

- Törekszem, törekszem.

Erre aztán kitört belőlünk a röhögés. Még a mindig komoly Lajos is a térdét verte úgy nevetett.

- Komolytalan banda! Röhögés helyet inkább figyeljétek, mit mondok.

- Halljuk, de valami értelmes dolgot halljunk!

- Azt magyarázta a prof, hogy álmunkban az elfojtott félelmeink jelennek meg, s én ezzel száz százalékig egyet értek. 

Nagy hangzavar fogadta ezt a kijelentést. Mindenki egyszerre akarta elmondani a véleményét. Leghangosabb, mint mindig Lajos volt.

- Miért is értesz egyet a Popovics tanár úrral?

- Nappali félelmeink jelennek meg álmunkban. És ez így igaz! Szinte minden éjjel azt álmodom, hogy felvételizek és a többi diák, közöttük ti is, vigyorogva figyeli a kínlódásomat, s egyetlen épkézláb mondatot sem tudok kinyögni.

- Én is álmodom ilyeneket! – kiáltott fel meglepődve Matild.

Eddig nem is tűnt fel, hogy itt van ő is. 

- Velem is álmodsz? – kérdezte Lajos.

- Veled nem, csak Ottóval.

Ez a kijelentés újabb röhögő vihart váltott ki.

- És mit álmodsz velem? – kérdezte a fiú kissé zavartan.

- Te voltál a kérdező főördög! – mondta nevetve, s ez újabb okot adott a további derültségre.

Letelt a magunk választotta szünet, s csendesen visszamentek a könyvtárban elfoglalt helyeikre. Ottó megfogta a könyökömet, s intett, maradjak még.

- Gyere csak egy kicsit vissza, ide az ablakmélyedésbe! – szólott fojtott hangon.

Valami komoly dologról lehet szó, gondoltam meglepődve.

- Mi ez a titokzatoskodás? – kérdeztem.

- Kényes dolgot akarok veled megbeszélni.

- Nem akartam a többiek előtt szólni, de nem is az a lényeg az álmaimban, amit elmondtam, hanem valami sokkal ijesztőbb, sokkal intimebb.

- Mondd el, ha akarod.

- Szóval, azt álmodom szinte minden éjjel, hogy kudarcot vallok a lányoknál! Hogy teljesen impotens vagyok. Nappal sem hagy el a félelem, s emiatt tényleg impotensnek érzem magam.

Na lám, ez volt az oka a Popovics tanár úr pszichológia előadásai iránti vonzalmának… 

Tóth Sarolta: Bogárlakodalom




 Pók szövi a finom fátylat

a cserebogár arának,

vőlegénye szarvasbogár,

most ünnepli nászát a pár.


Összegyűlt a vendégsereg,

hoztak finom ételeket,

hangyák tojást, méhek mézet,

virágporból édességet.


Ajándékok is kerülnek,

csiga vonszol étkészletet,

illatos zöld leveleket.

Virágokból font bútorok

ünnepi díszt varázsolnak.


Kőrisbogár illatával,

szentjánosbogár lámpával,

aromás - fényes hangulat,

jól mulatnak a bogarak.

Apró tücskök muzsikálnak,

tarka lepkék táncot járnak.


Gombaasztaloknál körbe,

szitakötők gyűlnek össze,

lakmároznak, mulatoznak,

a madarak bámészkodnak,

csodálják a lakodalmat,

köszöntésképpen dalolnak.



Tomor Gábor: Azután


 


Milyen lesz azután?

Gyerekünk magába fordul,

unokánk nem emlékszik ránk.

Nem érzünk illatot, semmit –

nélkülünk vész el a világ.

Valóság: halálunk után.


A kép aláírása: Zarándokút a fénybe; Somorjai Kiss Tibor munkája.