Ottó mindig a medikusokkal lógott. Nem sikerült bejutnia az egyetemre, de a barátoktól nem akart elszakadni. Az alacsony termetű gyermek nyakmerevítőt hordott, mert állítólag balesetet szenvedett a Weekend strandon egy rosszul sikerült szaltó következtében. De lehet, hogy nem is igaz az egész, amit csak ez érdekesség kedvéért híresztelt magáról. Mikor délutánonként a könyvtárban böngésztük a tankönyveket, ott csellengett ő is, és ha kimentünk a folyosóra kicsit lazítani, menten mellettünk termet, s valami szokatlan dolgokon filozofált. A minap az álmokról magyarázott valamit.
- Ottó, ne filozofálj! – próbálta beléfojtani a szót Lajos, aki felettünk járt egy évvel, s kis csapatunk hangadója volt.
- Nem filozofálok, de ez tényleg egy érdekes téma. Popovics tanár úr is mondta a tegnap az előadásában…
- Te hallottad?
- Hát persze! Ott voltam.
- Te bejársz az előadásokra???
- Miért? Nem szabad? Nem áll az ajtóban fegyveres őr.
- És miért jársz be az előadásokra, ha szabad érdeklődnöm?
- Érdekel a tudomány, s leginkább a pszichológia, vagyis a lélektan.
- Máris nagy tudós vagy, Ottó!
- Törekszem, törekszem.
Erre aztán kitört belőlünk a röhögés. Még a mindig komoly Lajos is a térdét verte úgy nevetett.
- Komolytalan banda! Röhögés helyet inkább figyeljétek, mit mondok.
- Halljuk, de valami értelmes dolgot halljunk!
- Azt magyarázta a prof, hogy álmunkban az elfojtott félelmeink jelennek meg, s én ezzel száz százalékig egyet értek.
Nagy hangzavar fogadta ezt a kijelentést. Mindenki egyszerre akarta elmondani a véleményét. Leghangosabb, mint mindig Lajos volt.
- Miért is értesz egyet a Popovics tanár úrral?
- Nappali félelmeink jelennek meg álmunkban. És ez így igaz! Szinte minden éjjel azt álmodom, hogy felvételizek és a többi diák, közöttük ti is, vigyorogva figyeli a kínlódásomat, s egyetlen épkézláb mondatot sem tudok kinyögni.
- Én is álmodom ilyeneket! – kiáltott fel meglepődve Matild.
Eddig nem is tűnt fel, hogy itt van ő is.
- Velem is álmodsz? – kérdezte Lajos.
- Veled nem, csak Ottóval.
Ez a kijelentés újabb röhögő vihart váltott ki.
- És mit álmodsz velem? – kérdezte a fiú kissé zavartan.
- Te voltál a kérdező főördög! – mondta nevetve, s ez újabb okot adott a további derültségre.
Letelt a magunk választotta szünet, s csendesen visszamentek a könyvtárban elfoglalt helyeikre. Ottó megfogta a könyökömet, s intett, maradjak még.
- Gyere csak egy kicsit vissza, ide az ablakmélyedésbe! – szólott fojtott hangon.
Valami komoly dologról lehet szó, gondoltam meglepődve.
- Mi ez a titokzatoskodás? – kérdeztem.
- Kényes dolgot akarok veled megbeszélni.
- Nem akartam a többiek előtt szólni, de nem is az a lényeg az álmaimban, amit elmondtam, hanem valami sokkal ijesztőbb, sokkal intimebb.
- Mondd el, ha akarod.
- Szóval, azt álmodom szinte minden éjjel, hogy kudarcot vallok a lányoknál! Hogy teljesen impotens vagyok. Nappal sem hagy el a félelem, s emiatt tényleg impotensnek érzem magam.
Na lám, ez volt az oka a Popovics tanár úr pszichológia előadásai iránti vonzalmának…
