Tóth Sarolta: Szilveszter

Szilveszter
különleges ünnep,
az emberek öregebbek lesznek,
ennek örülhetnek!
Örömteli események,
gondok, bajok, betegségek,
feledésre méltó tények.
Szórakozunk, mulatunk,
az új évre gondolunk.
Mikor éjfélt üt az óra,
felhangzik a Himnusz bíztató.
megcsókoljuk egymást,
fogadalmat teszünk,
minden kit szeretünk, segítünk,
sokat iszunk, pezsgőzünk,
részegek leszünk,

másnapra mindent feledünk.

Tomor Gábor: Csalódás

„Milyen érzés az,
mikor várod a nőt?”
(Kérdem; teljék az idő.)
„Valami örök 
ide-repült kezdete?”
- Elszállt. Kezdet se volt.


Képünk a netről véve.

Tomor Gábor: Megítélés

Baj, hogy nincs időd,
vagyis csak kevés?
Hogy végtelenül egyszerűsíts,
találó legyen, bármiről szólj?                                   
A tehetség még, 
úgy tűnhet, kevés.

A kép címe: Vágy; Tóth Szilvi munkája

Tóth Sarolta: A légy kalandja

Kerek tó a falu végén,
horgászott a bátyám éppen.
Csali volt egy kövér kukac,
melyen egy légy lakmározott.
Nagy hal bekapta a csalit ott,
ahol a légy tartózkodott.
Így került a hal gyomrába,
elpihent a meleg ágyban.
Gyomorból a bélbe jutott,
csatornákon végig úszott.
A halból hallevest főztek,
a légy ebben is vendég lett.
Lenyelte a kedves vendég,
nem döglött bele a légy.
Táncolt, ficánkolt, kihányták,
íme újra szabaddá vált.
Kalandjairól mesélt nekem,

leírtam, de  el  nem hiszem.

Tóth Sarolta: Télapó hazája

Valahol , messze északon
szikrázó fénnyel vakító
jégbirodalom,
Hideg herceg alszik itt,
szép tavaszról álmodik.
Viharos szél havat szállít,
hóhegy állít gátakat,
a gát néha átszakad,
lezuhan a lavina,
gurul a sok hólabda.
Összerak szép szobrokat,
napmelegtől olvadnak.
Ott lakik a Télapó,
útján viszi rénszánkó.
Várja őt a sok gyerek,
ő a téli szeretet
első ősi hírnöke,
Mikulás az ő neve,
ünneplik világszerte.
Jöjj el kedves Télapó,
nem számít, ha hull a hó.
Zúzmarás szakálladat nálunk
megszárítható.
Rázd le a kis pelyheket
add nekünk

víg kedvedet.

Tomor Gábor: Kedélyzavar

Ülök a gépem előtt, 
nyugtalan fejjel, kézzel,
az egészet alig értem...
Ülök a gépem előtt,
és tétován kérdem:
hová lett a jókedélyem?

A kép címe: Emlékek tava

Tomor Gábor: Félsz

Forog az idegen.
és rossz érzés fogja el.
"Itt aztán minden megeshet.
Bármikor kirabolhatnak.
Ami a legrosszabb:
elvehetik életed."

A kép El Kazovszkij festménye.

Tóth Sarolta: Az idő visszafordítása

Visszatérek a jövőbe,
távolodom egyre tőle,.
Földi létre nem emlékszem,
más tér volt ott, más időben.
Régóta a Marson élek,
ha ez  - egyáltalán - élet!?
Nincs szükségem oxigénre,
táplálékra, pihenésre,
nem anyagból van a testem,
lelkem egyáltalán nincsen,
csak egy sokat tudó szellem.
Különféle sugarakkal
érintkezünk más bolygókkal.
Más alakban - eltorzultan,
még a fénynél is gyorsabban.
Nincs itt sem tér, nincs itt idő,
de ha van is, nem mérhető!
Megfoghatatlan mindenség,
pusztító a végtelenség.
Szellemeknek a fejlődés
lehetetlen, képtelenség.
Menekülünk újra, újra,...
Előre megyünk a múltba,
Egy Föld nevű bolygóra,
ha még nem esett fekete lyukba.
Hús-vér szörnyeteggé leszünk,
talán EMBER lesz a nevünk.
Én váltottam  menetjegyet,

atomrakétával megyek.

Tóth Sarolta: Szállnak a gondolatok

Angyalszárnyakon
szállnak a gondolatok,
akár a madarak, szabadok.
A szó elszáll, az írás megmarad,
felelősség minden szavad.
Hatalmával a beszédnek élhetsz,
hódíthatsz, uszíthatsz, félhetsz.
A gondolat agyunk ékessége,
terveket szülő készsége.
Terveink tettekben testet öltve
változást hoznak a földre.
Rajtunk is múlik, mit hoz a jövő,
virágzó kert vagy temető.
Mindig van választás, lehetőség,
kockáztatunk, vakmerőség.
Döntsön a nemes lelkiismeret,

késő megbánni vétkedet.

Tomor Gábor: Virág, zölddel

Hideg volt. Az ég piszkos szürke, a fák kopaszon, társtalanul, csüggedten meredeztek felfelé.
Az állomáshoz közeli virágüzlet már bezárt, "utcán át" már nem árusítottak.
Az ajtó nyitva volt, belépett. Vad kutya ugrott elő, ellenséges csaholásba kezdve. Láncon volt, félelmetes így is.
Várni kellett.
Végre kilépett a tulajdonos. Megsimogatta a kutyát, koncot vetett eléje, majd hátra küldte.
Fonnyadt krizantémok, fakó őszirózsák, idegenséget árasztó, pasztellszín szegfűk kókadoztak a vödrökben. Kevés élő zöld, annál több művirágkoszorú tornyosult a kicsi boltban.
– Hogy egy szál? – kérdezte a fiú, a krizantémokra mutatva. És tudakozódott sorban a többi virágról.
A boltos kurtán válaszolt, a számokat odavetve. Unta nagyon a fickót.
Az hosszas fontolgatás után, pár őszirózsát kért. Hozzá fenyőágat. "Ennyi kell a kegyelethez – gondolta, s mert kis restelkedés fogta el, gondolatát továbbfűzte: – Drága minden, mit tehetek..."
Később, az apjával.
– Megjöttem.
– Látom.
Hallgattak, Majd némi krákogás után, az öreg:
– A temetőben voltál?
– Voltam. 
– Mit vittél?
A fiú mondta. Az újabb kérdésre az árakat is. Nem hűen, sejtve, hogy elég a kevesebb is.
– Nem kellett volna. Ilyenkor már... – szólt az apa. – Csak befagy a pénz a földbe.
"Korhol. Semmit sem változott. Vitatkozni? Ugyan minek? Az igaz, jöhettem volna előbb is. Bár... lekéshetünk-e valamiről ebben a szürke életben?"
A csönd mindent belepett, a jelenből, a múltból nem volt mit szóbahozni.
A két ember összetartozására – különös – csak az egyformán néma piszmogás, az apró fontoskodás utalt, a mód, ahogyan tettek-vettek egymás közelében. 
– Na, megyek – mondta aztán a fiú.
– Mész – bólintott rá az apja.
A szürkéből fekete lett, a fagyás erősödött, zúgott a szél.
És elment a vonat.
Az egyik fűtetlen fülkében borzongó fiúnak félálomban anyja jutott eszébe. "Mióta nincs, üresebb minden. Létezni is milyen érthetetlen."
Az áthatolhatatlan sötétségben csak ritkán villlant fel egy-egy fénypont.Vágtatott a vonat, hidegebb tájak felé.

Bige Szabolcs: Gyermekmesék

 1.
- Milyen pénzet adtál nekem? – jött vissza a boltból a kicsilány.
Kenyérért küldtem el. Életében először egyedül. S most itt áll előttem felháborodva, hogy rossz pénzt adtam neki a kezébe, amivel nem lehet vásárolni.
Mutatja is a kettészakított papírpénzt. 
- Miért van eltépve? Kitépte el? – tört ki belőlem a szülő.
- Hát, én. Feléből fagylaltot akartam venni és feléből kenyeret, de a néni azt mondta, nem jó a pénz. Milyen pénzet adtál nekem?...


2.
  A kisleányom úgy másfél éves volt, kint játszott az udvaron a szomszéd anyukák féltő szeme előtt. A környék kedvenceként, hol az egyik anyuka vitte magával, hol a másik. Kicsit „babáztak” vele, majd visszatették a járókájába, ami ott állt a nagy udvar közepén. Egyszer csak fogta magát és kimászott ügyesen a járókából. A szomszéd lakás ablaka alá kitettek egy tálat a közös kutyánk részére, és mindenki, akinek valamilyen fölös falatja volt oda tette ki. Most délről maradt húsleves és három kövér galuska díszelgett a tálacskában. 
   Ez keltette fel a kicsi érdeklődését. Odatotyogott a tálhoz, és két kézzel kezdte gyúrni befelé a szájába a kitett maradékot. 
   Az ablakon kitekintő szomszédasszony rászólt.
   - Ne edd, drága! Az kutya étel.
   - Azs nem tutya étel, azs galuska! – jött a határozott válsz.


3. 
   Negyedik elemista koromban történt, hogy egyik osztálytársunkat lopáson érték. Cukorkát csórt a sarki fűszerestől.
   Megbüntették, kipellengérezték az egész iskola előtt. Szégyellte is magát, nem volt romlott lélek...
    Nem volt még kialakult erkölcsi érzékünk, így inkább sajnáltuk a gyereket, mint megvetettük az elkövetett tette miatt. Délután néhányan meglátogattuk, hogy vigasztaljuk.
   Édesanyja magából kikelve fogadott bennünket.   

 - Eleget vertem, mégis mi lett belőle!?

Tomor Gábor: Variációk

Józanul élők.
Ide-oda élők.
Henyélők.
Kertelők.
Erejükkel 
visszaélők.

A kép Aatoth Franyo alkotása

Riba Ildikó: Elfújja a szél

Hűvös estében
sötéten aláhulló 
falevél, lassan 
zizegve fújja a szél:
sóhaja még elkísér.
 
Hó helyett satnya
dér, fényes hátú bogár
már aludni tér. 
Vacka mélyére fagy nem
ér, óv sok kicsi petét.

Kép: Pintér András fotója

Tóth Sarolta: Görbe tükörben

Van, aki ugrál, van, aki mászik,
a legtöbb ember szerepet játszik.
Semmi sem az, - aminek látszik.

Lelkünkben is békésen összefér
a jóság, gonoszság, bűn és erény.
˝fecseg a felszín, hallgat a mély˝

Ölelő karok és mosolygó arc,
fintorba torzuló halálos harc.

Színház az élet: siker - kudarc.

Tóth Sarolta: Hogyan keletkezett a világ?

Miért zöldell a fű?
Miért hull le a lomb?
Miért fut a szemét,
ha kergeti a szél?
Miért hal meg korán,
aki még alig élt?

A virágok színét,
a gyümölcsök ízét,
orkánok erejét,
tengerek mélységét,
barlangok üregét,
ki teremtette meg?

Isten teremtménye?
Természet törvénye?
Változó világunk
tűnékeny mértéke?
ezerarcú anyag
egyedi szépsége?

Ember-arcú Isten,
Istent hívő ember,
teremtett világa
kreativitása
a lehetőségek
pompás valósága.

Halálos sugarak,
mérges párolgások,
pusztulásra ítélt
csodás alkotások,
agresszív hajlamok,
barbár támadások.

Bárki is alkotta,
maradjon titokba´,
mentsük meg magunktól,
maradjon egy szikra, 

a bölcs utódokra.

Tomor Gábor: De ha...

Változhat minden ember,                              
hirdeted bátran, fennen.                                                               
De ha versed csalóhoz jut?                     
Ha félreértelmezik,                                   
ha meghamisítják azt?                             
Bánhatod, hogy jól akartad!                                                

Kép az internetről

Riba Ildikó: Szeretni

"szeretni jöttem"
erre a szép világra
ne bántsd szívemet

        ./.
 
"szeretni jöttem"
fényt gyújtani a sötét
ölelésében  

        ./.

"szeretni jöttem"
kedvesem szoríts nagyon

a hideg éjben

Tomor Gábor: Életünk

Álmodás.
Zene.
Tánc.
Óévek.
A jelen, jövőnk.
... és a folytatás.

A kép címe: Láthatatlan erő; Kabay Tilda munkája

Tóth Sarolta: Téli madáretetés

Itt a tél, fúj a szél,zörgeti az ágat.
Fütyörész, dudorász szomorú nótákat.
leveletlen ágon éhező madárkák
ismerős aranyos gazdájukat várják.
Nyítja már az ajtót kedves kis Katinka,
hegyezi a fülét három kis nyuszika.
Ho nekik ebédet, éhesek szegények,
lábujjhegyen jön, mert ijedős legények.
Madarak az ágról a vállára szállnak,

van is most kelete a kenyérmorzsáknak.

Tóth Sarolta: Groteszkek

Zenét hallgat süket füllel
hasztalan,
festményekben gyönyörködik
de vakon.
Láthat, hallhat - érzéketlen,
ő csak sznob...
szépérzéket nem árulnak
még sehol.
Kedves Hölgyem!  nincsen nekem
tölcsérem,
üres fejét, hogy ésszel én
megtöltsem.

            ./.

Feje kopasz, parókát hord,
foga nincs.
Szemüvege aranyból van
drága kincs.
Öltözéke különleges
anyagból,
Az egész egy modern szobor

agyagból.

Tomor Gábor: Lét, ilyen

Szavak,
tettek.
Szép hamisságok.
Fent átmosnak,
megvezetnek.
Magam mardosom.

A kép graffiti Brazíliából.