Tomor Gábor: Fővalaki, ha tud rólunk




A baj ritkán jár egyedül. S elvétve kopogtat: ha már jön, csőstül tör az emberre... 

J. úrhoz sem köszöngetve állított be a kórság. Leverte úgy, hogy a kórház intenzív osztályán tért magához legközelebb. A dolog azért nem volt előzménynélküli: J. úr ugyanis többedik alkalommal került ide. Hiába na, ha egyszer a szívének nem parancsolhat az ember.

A helyzet tehát drámai volt, s most mégis jókedvűen emlékezett. Nem egyszerűen azért, mert túl van a legrosszabbon, de azért is, mert volt, ami bennlétét - a helyszínt és a körülményeket tekintve különösképpen - elviselhetővé, ne mondjuk: élvezetessé tette.

– Azt tudnod kell, hogy egy jó ismerősömnek szomszédja a helybeli kórház osztályvezető főorvosa - így J. úr.  (Mivel ezt régebben mondta, lehet, hogy már a főigazgató főorvos jobbkeze, de mindenképpen ilyesféle fontos beosztású ember volt.) Amikor a szomszéd megtudta, hogy a doktor úr kollegiális eszmecserére abba a gyógyintézménybe látogat, ahol én is fekszem, megemlítette a nevemet.

Így esett, hogy az orvostudomány e jeles és figyelmes képviselője, szakmai megbeszélései végeztével nem mulasztotta el az érdeklődést a súlyos állapotban fekvő kolléga felől. Ugyan nem ment be hozzá, tehát kölcsönösen meg sem ismerhették egymást, ez azonban egyáltalán nem tűnt fel az osztályon dolgozóknak. De a kíváncsiskodás elég volt ahhoz, hogy a kollégára a sorstársainál is nagyobb figyelmet fordítsanak.

– Mint utólag rájöttem: ezen a véletlenen múlott, hogy többé egy pillanatra sem hagytak magamra. S bárhogy erőlködtem, egy fillért sem fogadott el tőlem senki... Pedig, ha sejtették volna, hogy nem is ismer, aki felőlem tudakozódik, akiről viszont ők pontosan tudták, milyen rangos pozícióban van...

Derül, mulat az emléken J. úr, majd összegez, közli e leíráshoz a "végkifejletet":

– Így lettem én egyszer nagyon-nagy ember…


A kép El-Hassan Róza munkája, cím: Glóbuszok (2) 



Tóth Sarolta: Hosszú az élet útja




Hosszú út vezet hazáig,
születésünktől halálig.
Sírva jövünk a világra,
tehetetlenül és fázva.
Tanulunk beszélni, járni,
értelmes emberré válni.
Találkozunk itt arcokkal,
simákkal és ráncosakkal.
Várnak gondok és kalandok,
szép sikerek és kudarcok.
Életidőnk elszivárog,
új lehetőségért sóvárog.
Elmulasztott esélyeink
emlékeinkben visszaint.
Tudatosul, de már késő,
Utunk szakasza a végső.
Sírva jöttünk a világra,
talán nem jöttünk hiába.


Tóth Sarolta: Kerestelek




Miért van az, hogy éle van a kőnek,
miért van az, hogy visszanézni fáj,
miért van, hogy gyakran összekoccan
két egymás felé nyújtózó faág?

Próbáltam én is rálelni az útra,
ahonnan jöttél, mely hozzád vezet,
de a fények fellegekbe bújtak,
kérdéseimre nem jött felelet.

Eltüntél a szél kavara porban,
veled együtt messze tűnt a nyár.
Hűvös esők mossák lépted nyomát,
lassan mindent elborít a sár.

 

Tomor Gábor: Megértő, játszó sorok




 Mottó:
Embernek lenni annyit tesz, mint úton lenni. (Déry Tibor)



Vandálbarát

Tör-zúz a pasas, felhasítja az ülés kérpitját. Megrándul Kovács úr, neje fogja vissza, kérve:
– Hagyd, más öröme sincs szegénynek...


Miért nyugodtak?

Falfelirat-sorozatunkból: "Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt magunkat megbüntetni."
Szerencsére nem sűrűn találkozom ideges emberekkel. Egyik lehetséges magyarázat erre, hogy felénk nem ténykednek önkínzó hajlamú egyének. A másik feltevés – én e felé hajlok: – nálunk oly' ritkán követnek el hülyeséget – mások...


Gyógyulás

A nagyság öröme, tudata és a gyógyulás. Viccben, persze.
Az elbocsátott elmebeteg szomorúan üldögél az intézet kapujában. Arra jön a pszichiáter, és megkérdi:
– Miért szomorkodik? Hiszen meggyógyult!
– Igen, de micsoda bukás! Tavaly még Ferenc József császár voltam, ma meg Tóth Géza.


Csúnyaság

Aki az alábbi szöveget firkantotta a busz ülésére, annak kora jól leírható: vagy még nem öreg, vagy már nagyon is benne van... Íme, a bölcselet:
"Öregembereknek félrelépni csak a X. emelet ablakából érdemes."


Definíció

Mi a szükségállapot? A megélt szűkség állapota.  


Ki a szabadba!

Hétvége, remek kirándulóidő. Kínálkozik erdő, mező, hegyek tája. Cihelődnek Kovácsék; degesz a több hátizsák, bennük élelem, megannyi holmi. A családfő térképet vizslat, majd töprengve kérdi:
– Hová menjünk szemetelni?


(P)éteri háborgás

Tanult jogász barátom rossz véleménnyel van (annyi torzítás, egyoldalú és egyéb helytelen megközelítés miatt) a sajtótermékekről. Ezt fejezi ki azzal a javaslattal: "Ha találkozol egy tollforgatóval, adj neki egy pofont. Ha te nem is, ő biztosan tudni fogja, miért kapta."
Ha már általánosítani kell, én se megyek a szomszédba. Illetve, felidézek egy viccet. 
Meghalt egy jegyespár, így hát Szent Pétert kérték, intézze el összeesketésüket. Ő azonban húzta a dolgot, öt, majd tíz évig, mire a nászra sor került. Kis idő múlva válni akarnak, ismét a szenthez fordultak. Az fölháborodik ezen, mondván:
– Tíz évig tartott, míg találtunk papot itt a mennyben, és most ügyvédet keressek?!


A kép Tarkó János felvétele



Tomor Gábor: Önkép




Humorom
nem káröröm.
Ha gondban vagyok,
könnyít elviselnem.
Ma kétszer is nevettem!
Holnap is lesz mókás kedvem?

A kép Balassa Katalin munkája; címe: Álom, valóság... Hoppá!


Bige Szabolcs: Minden, ami lehettem volna és minden, ami nem lehettem Cătălina Mihai írása – megjelent a LiterNet online irodalmi portál Proză scurtă – Miscellanea rovatában 2021.01.09 (Újságkivágások …)




Ma elmentem az egyetem előtt és arra gondoltam, milyen lenne most az életem, ha az idegen nyelv szakon maradnék és nem lépnék a színészi pályára. Talán most egy francia vállalatnál dolgoznék, és több pénzem lenne. Vagy talán megírtam volna az első regényemet. És talán egy szoba-konyhában élnék a Piata Romana-n, és kutyát vettem volna magamnak. Vagy talán elmentem volna Franciaországba, és sétáltam volna a Champs-Élysées-n, mondván zsötem egy franciának, aki feleségül akar venni. Aztán erősen megszorítottam a kezedet, és mindenre gondoltam, ami nem lettem volna, ha valami más lettem volna.

A halántékom égett, az agyam forró volt a négy órás A kategóriájú francia vizsga után. Öt hónapja meditáltam franciául, minimális esélyem volt csak a vizsgára. A második nyelv román lehetett: nyelvtan. Kifogástalanul írok ezen a nyelven, de még mindig nem tudom, hogy mi a határozó, mi a jelző. Nem tudom, és soha nem is tudtam, ezért az angol mellett döntöttem. Beléptem az amfiteátrumba, elfoglaltam a helyemet egy kínai fiú mellett, hatalmas fejhallgatóval, és mondtam lesz, ami lesz. Emlékszem, hogy egy olyan fordítást kellett elvégeznem, amely sok madárnevet sorolt ​​fel, ezért egy órán át elidőztem, hogy emlékezzek a madarak francia nevére, ahelyett, hogy lefordítanám a lefordítandót, Annyit írtam csupán: les plus beau oiseaux dans ce monde. Módfelett kínos.

Forgószélként hagytam el az egyetemet, megtagadva minden kapcsolatot a többi lánnyal, akik szerettek volna, barátkozni velem, benyomásokat cserélni a vizsgáról. Hiába, kolosszálisan hülyének éreztem magam, ezért addig futottam, amíg a lábam bírta, amíg aztán megtorpantam a Nemzeti Színház lépcsőjénél. Apa felhívott - hogy ment a vizsga, rendben volt, de nem hiszem, hogy sikerült. Letette a telefont, és talán, úgy gondolta, hogy legalább a nővérem okosabb nálam - franciául, spanyolul, angolul beszél és nincs semmi, amit ne tudna megtanulni. Földhöz csaptam a telefont, és azt mondtam, azért is be kell kerülnöm a színire. Nagy volt a tét, ha most nem sikerül, jövőre meg se próbálom.

Felhívtam egy barátnőmet, és mondtam neki, hogy menjünk el inni. Megérkeztünk az Old Centerbe, és kitaláltuk, hogy úgy teszünk, mintha idegenek lennénk. Ő azt mondta, francia akar lenni. Egy újabb kudarcot nem viseltem volna el, ezért azt mondtam: orosz vagyok. Egy szót sem beszélek oroszul, de a halandzsában jó vagyok. Egy nyelet vodka után bátran sétáltam a tömegben. Egy csoport fiúmegállt előttünk és közölték: you are very beautiful. Thank you, mondtam, egy kitalált angol-orosz nyelven. Merci - mondja a barátnőm. Where are you from?, Petersburg, Oroszország, te? France. Paris. Ránéztem a barátnőmre, ő lesütötte a szemét: egy francia bennszülött rögtön észreveszi, hogy az általa beszélt francia nem igazi francia, de mivel gyönyörűek voltunk, elbájoltuk őket úgy egy félórára. Egyikük azt mondta, hogy nem ismeri fel az akcentusomat, nos, én kitartottam a szerepem mellett: Irina Petrovna. Meg úgy tettem, mintha anyámmal beszéltem volna telefonon és úgy kiabáltam, hogy zengett a kitalált oroszomtól az egész Óváros. A franciámat elbűvöltem, le nem vette rólam a szemét. Megkérdezte, hogy kerültem Romániába. Nos, hogyan is tudjam elmagyarázni, hogyan működik a sors iróniája - a franciák nem a barátnőm miatt lepleztek le minket, hanem éppen miattam: I came here with Erasmus.  Csend. How?... What how? You don't know what Erasmus is?... I know, but Russia it's not in UE, so they don't have an Erasmus project there. Basszus. Basszus. Basszus. Ránéztem, szélesen elmosolyodtam, és bedobtam egy vodkát.

Hajnali négykor mentem haza a Iancului utcai lakásomba. Rúd táncos. Cigiző vagány. Pisztolyos csaj. Rendőrnő. Énekes. Író. Újságíró. Politikus. Elnök. Színésznő. Fejben újjáépítettem az egész életpályát, amely szerettem volna lenni, kicsi koromtól kezdve, amíg fel nem nőttem. Hiába próbáltam meggyőzni magam arról, hogy bármilyen szakma szép, amikor csak, mint egy gondolat zeng a fejemben: ha színésznő leszek, akkor bármi lehetek. Vagy legalábbis akkor gondoltam.

Ma elmentem az egyetemen előtt, és arra gondoltam, ami lehettem volna, ha nem az lettem volna, aki vagyok, majd megfogtam a kezedet. Nem csak téged, akinek a kezében pihentetem a tenyeremet, de úgy tűnik, a sorsomat is kézben tartom és olyan, amilyen. Arra gondoltam, hogy hiába próbáltam meg az egész karantén alatt alternatív kereskedéseket találni, talán mégis nekem van a legszebb munkám a világon. Az a munka, amely nélkül a világ nem áll meg. Az a munka, amelyben nincs hétvége. Az a munka melyben sötét karikák vannak a szemed alatt. Az a munka, ahol a tehetségét elvárják és mérlegre teszik, mint a húsgombócot. Az a munka, amelyre csak legyintesz és imádkozol, hogy szerencsecsillag alatt szülessél, hogy észre is vegyenek. Az a munka, amiben megismertelek. A borospoharak mestersége. Az a munka, amelyben, ha a világ megáll, akkor az is megáll, mert soha senki sem hal meg színházhiány miatt.

De talán egyszer, amikor a csillagok visszatérnek anyaméhükbe, amikor felébred a világ, amikor a bolygó beindítja zajos Dacia motorját, amelyik már túl sokáig ült egy garázsban, amikor a vírusok elapadnak, amikor nem lesz többé emberhalál, amikor a sűrű köd felszállt a földről, mintha Isten a mennyben grillezne, akkor talán az emberek rájönnek, hogy nem színházhiány miatt halnak meg, hanem csak egy furcsa vágyakozás él bennük. És akkor, mert soha senki nem halt meg színházhiány miatt, túl fogják élni.


Fordította: Bige Szabolcs Csaba

Tóth Sarolta: Eladó az egész világ




Mennyi a vételi ára?
Nem túl drága?
Azt mondják, végtelen,
fel sem fogja az értelem.
Sok isten birtokolja,
bérbe adta,
égitestek ragyognak rajta,
mint ékkövek,
fénylenek.
Napok, holdak, bolygók keringenek,
energiát, anyagot jeleznek.
Az emberek felfedeznek
ebből egy keveset,
kérkednek, rengeteget költenek,
minek? Felesleges!
Itt születtünk, itt halunk meg,
miénk a Föld, elégedj meg!
Ha az egész világot megveszed,
hogy megtetted,
ezt elhiszed.
Jaj, akkor elment az eszed.


Tomor Gábor: Önzőség




Keringünk magunk körül,                            
saját sorsunk érdekel.                                   
Kinek a létére figyelnénk?                            
Ha elhagynak is, én hagylak el.                    
Az önző egyedül marad:                               
„másokkal se jobb, mint velem”.                 

A kép címe: Por és hamu (Minden egész eltörött)



Tóth Sarolta: Miért szomorú ez a vers?




Miért nézünk hosszan vissza,
mikor búcsúzunk?
Talán érezzük, hogy többé
nem találkozunk.

Miért feledjük el gyorsan,
amit álmodtunk?
talán tudjuk, hogy álmunkra
nem számíthatunk.

Miért nem vagyunk boldogok,
ha mosolyt kapunk?
Talán már sokszor csalódtunk,
fáj a bánatunk.

Miért fáj, hogy ifjúságunk
gyorsan elszaladt?
Talán sír a sok szép emlék,
visszaint a múlt.

Miért félünk a haláltól?
testünk, lelkünk fáj,
Gyógyulást már nem remélünk,
mégis szép a nyár.

Miért szomorú a versem?
Talán nem tudom,
szeretnék még pár virágot
szedni az úton.


Tóth Sarolta: Magány ősember módra




Erdőkerülő?
Az erdőben rejtőzködő
dögöt evő Benő.
Nem önhibájából lett ő
munkakerülő.
Száraz ágakat gyűjt, nyársat farag,
máglyát rak, azon süt döglött halat.
Vadgyümölcsöt, bogyót fogyaszt,
ezek neki vitaminok.
Nem fogadják be családok,
senki nem vet neki ágyat.
Hűvös az ősz, fázhat,
eszkábál faházat.
Melegíti a pálinka,
koldult pénzből vásárolta.
Bevackolja magát,
kukából szerez magának ruhát.
Télen elmegy hóhányónak,
örül a borravalónak.
Így telnek az évek,
szomorú az élet.


 


Tomor Gábor: Sandán





Féltékenyek
a sikerekre.
Irigykednek
méltató szókra.
A világ nevet:
ez visz előre.    

A kép címe: Kakasviadal; Bráda Tibor munkája. 



Tóth Sarolta: Az éjszaka fényei




Halkan hull a sötét,
mélyül, telik az éj,
de Te ne félj!
Sötétben tündöklőbb a fény.
Suhanó felhőket kerget a szél.
Elringat a néma, ezüst éj.
Kivirágzik az égi fa ága,
csillagfények az égi lámpákba,
Hold bámul a földi világra.
Holdkóros ember indul útjára.
Ne kiálts rá, leesik,
csillagkriptába temetik.
Fekete macskák visznek virágot,
dallamos nyávogás imájuk.
Boszorkány Palota tanyájuk.
Bosszantó fénnyel felkelt a reggel,
indulj munkába kedvvel!
Kupica pálinka űzi az álmot,
érzed a büdös világot.
Fekete macska átfut előtted,
elkergeti a várt szerencsédet.


Tomor Gábor: Cél




Ártalmas hiedelmek,
furcsa előítéletek,
szemforgató jelszavak.
Mindez miért?
Védeni a hatalmat,
megőrizni a tekintélyt. 

A kép Lak Róbert alkotása



Riba Ildikó: Hideg szikrák




Napsugár áztatta tájban
aranylón ragyog a nádas, 
víz tükrén képe messze ring,
langy szellőben lágyan int.
 
Bokrok tövén árva fészek,
szél pusztítja, s vár térjen 
vissza gazdája, ki messze jár,
s zord időben hazája visszavár.
 
Hideg szikrák záporoznak,
fény törik apró darabokra.
Arcomon patakból folyóként
egymásba fonódnak.
 

Kép: Mészáros László Hideg szikrák című alkotása 




Tomor Gábor: Évváltás




Nincs most más kívülünk,
egymást üdvözítjük.
Hurrá!, ez a jelszó,
kezdődhet az új év.
Lehet, nemcsak új jő?
Boldog és szép lesz jövőnk!

 A kép Edvard Munch alkotása; címe: A csók.



Tóth Sarolta: Holdvilágos éjek


 

Holdtöltekor a Hold feje
kerek sajt,
felhő sapkát hord,
rajta bojt.
Két szeme helyén
sötét folt.
Huncut mosollyal tekint
a földre,
Ő most az éjszaka
fejedelme.
Körötte csillag-háreme,
fátyoltáncot jár
körülötte.
Szikrázik a mennybolt,
ezer drágakő,
mágnesként igéző
égi legelő.
Gyűlnek a bárányok,
sötét lesz az ég,
viharos.
A teli Hold lassan elfogy.
Hűtlen csillaglányok,
új Holdnak táncolnak.
változik az ég,
Fiastyúkból lesz Göncölszekér,
rövidül a bolygók pályája,
meteorok hullanak
százszámra.
Az új Hold uralkodik,
majd a természet törvénye szerint
ő is eltűnik...így váltakozik
az égi kép - ugye szép?