Tóth Sarolta: Fagyhalál

Csupasz faágon csüggedt madarak,
hideg szél borzolja tollukat..
Fák alatt színes avar,
benne sok bogár ,
szeméthegyek,
eldobálták kukában turkáló emberek.
Rohanó tömeg az utcán, fázik,
esőben ázik a sok szemét,
utánpótlás van elég...
Van, akit ez zavar,
de nem veszi fel, továbblép, siet,
nem az ő dolga, de kinek?
Aki eldobta, ostoba, buta..
megnevelni? soha!
Szemét az ember,
ki ilyen környezetben jól érzi magát,
de ne őt okold, kilátástalan sorsát.
Nincsen munkája, otthona,
ő sietne, de nincs hova...
italtól lépése tétova..
Csupasz faágon csüggedt madarak:
hideg szél cibálja a rongyokat...
fák alatt korhadt padok,
nyugalmat lelnek ott.,
testük reggelre

megfagyott...

Tomor Gábor: Kétség

„Flekk van a szemed alatt.”
„Megvédtem magam.”
Most megvédte önmagát,
kiállt vélt igazáért.
De mit gondolhat:
lesz majd, ki érte kiáll?          

A kép a netről

Tomor Gábor: Létmód

Számtalan út vezet
a lecsúszáshoz, bukáshoz.
Csakúgy, mint fő célod,
az üdvözülni tudáshoz.
Költőink tudhatják:
ha rútul élsz, sosem voltál.

A kép a netről

Tóth Sarolta: Ábrándozás egy ismeretlenről

Megláttalak,
magamban lerajzoltalak.
Ábrám –  csupán körvonalad.
Ismerni akarlak,
töltsd ki az üres körlapot,
mutasd meg magad!
Nézz a szemembe, érints meg,
súgd a fülembe nevedet!
Beszélj magadról, hallgatom,
érdekel sorsod, angyalom.

Töprengek ,
mivel szerezzek örömet.
Szeretném felkelteni figyelmedet.
Úgy érzem, itt az alkalom,
magamat én is megmutathatom.
Régóta rólad álmodom,
nappal ábrándozom.

Üres maradt a körvonal,
szétfoszlott álmommal.
Tovább kereslek holnap éjszaka,
várlak, jöjj hozzám haza,
legyél otthonom 

félnylő csillaga

Tóth Sarolta: A szerelem hervadása

A szerelem emberi kapcsolat,
boldoggá tehet párokat.
Sok öröm, de még több bánat,
széles folyam, apad, árad.
Érzékszerveink függvénye
vágyaink kölcsönössége.
Meglátjuk és megszeretjük,
hangját hallva megismerjük,
akár zene is lehetne,
nőhet szívünk gerjedelme.
Illata vonz, mint a mágnes,
csókja íze kábulttá tesz.
Tánc közben magunkhoz vonjuk,
egész testünket forraljuk.
Végül egymásba olvadunk,
sok-sok ideig maradunk.
Évek múlnak, együtt vagyunk,
de már beleszól az agyunk,
viták, gondok, távolságok
változnak a forró vágyak.
Szerelemből lesz szeretet,
régi emlékek éltetnek.
Ha elmúlik a szerelem,
idegen lesz minden elem:
nem kell a csók, az ölelés, 

találkozás, pár szó, kevés...

Tomor Gábor: Teret a leg-nek!

Trabi áll, nem először, a kitüntetett helyen.
Kitüntetett hely? Hülyéskedem?
Nem. Csak eszembe jut a menedzser-sztár nagysikerű könyve. Bizonyos vállalatoknál – hogy hol, ez most nem érdekes – például úgy is elismerik legjobb munkatársuk (üzletkötőjük) tevékenységét, hogy adott időszakban, mondjuk egy hétre, az ő gépkocsija állhat a cégbejárat melletti parkolóhelyre.
Eljátszom a gondolattal. Esetleg így van ez nálunk is. Trabantunk tulajdonosa a legsikeresebb. (Hogyan, hogyan?… Valamiképpen csak lehetne mérni. Ő teljesített legtöbbet, és kész.) A kiváló munkatárs ezek után dics-övezte helyen parkírozhat.
Felvetheti bárki: a legjobb szaktársnak már jobb kocsija is lehetne. Ez csak látszatra ellentmondás. Kitűnő kollégánk talán most gyűjt a szuperjárgányra. (Vagy éppen első lakására.)
Ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy esetleg nem is kocsival jár dolgozni. Például a szomszédban lakik. Semmi baj! Kis akadályra nem nézünk. A díszhelyen egy hétig tábla jelezné: „Itt állna X. Y. kocsija, ha lenne neki kocsija!”
Hogy az egész csak a kereskedőknél valósítható meg, első lépésként mindenképpen? (Na, tessék, már megint a hümmögés…) Szó sincs róla. Mindenki lehet „leg”, aki cégének üzletet szerez. Közvetve, akár bármely munkakörben. Mert mindig a vevőre gondol, s eszerint dolgozik. Akkor is, amikor a költségek csökkentésén jár az agya.
Így érthető meg az anekdotabeli (?) cégvezető válasza. Kérdezték tőle, hány üzletkötője van – megmondta. Sokallták, s ezért továbbkérdeztek: és hány alkalmazottja? - Ugyanannyi – hangzott a felelet. 
Hülyéskedtem? Dehogy. Csak, mint írám fentebb, játszottam egy gondolattal...

Kép: Kiss János munkája

Tomor Gábor: Megfejtés

Sietek, kockaházak felől;
no de, miért e sietség?
Valamiért, vagy valaki elől?
Lehet az bolond szenvedély?
Vajon mire nem jut idő?...
Amihez nem elég bennem a hév...

A kép Zilahi Ica alkotása

Tóth Sarolta: A szépség múlandó

Az élet különös varázslat,
végtelen változat,
keletkezés és pusztulás,
örökös körforgás.
Természetes szépség: táj és élőlények,
szubjektív ítélet,
nincs objektív méret.
Színek, formák, arányok harmóniája,
sok halandó megcsodálja.
Művészeknek ihletet ad,
másolat az utókornak.
A szépség mulandó érték,
Tűnő idő a hervadás, mérték.
Ifjúságunk viruló tavasza,
lombhullató ősz vihara.
Méltósággal szép a hervadás, 

virággal, zenével temet a halál.

Tóth Sarolta: A szerelem ünnepe

A méh nem szerelmes a virágba,
a tehén sem a bikába.
A párzás állati ösztön,
fajfenntartás rögtön.
Szerelmes csak ember lehet,
testi vágyhoz kell szeretet.
Időtlen az alkalom,
hormonok parancsolaton
alapul a vonzalom,
érzékszerv segít nagyon.
a párkeresésben
élvezet szerzésben.
Látom a külsejét,
érzem illatát,
csókja ízét, zamatát.
Ha kölcsönös, boldogság,
fáj a viszonzatlanság.
Ha tartós a szerelem,
családot, gyerekeket is terem.
"Holtomiglan, holtodiglan" tarthat,
vége is szakadhat.
"Ha meguntál szeretni,
szabad neked más szeretőt keresni".
A szerelmi bánat
bárkit megtalálhat.
Ámor nyíla megsebez, 

Vénusz segíthet neked.

Tomor Gábor: Nem értem

Csend lesz, halkulunk.
Békét hozott a lét?
Csend van - némaság.
Talán csak itt bennem?
Csend van: végtelen.
Lehet, hogy meghaltam?

A kép címe: Katedrális; Szotyory László munkája.

Tomor Gábor: Falon

Megriasztó,
durva hang. 
A falakról
riogat.
Lejárat – 

így zaklat ez.

Tóth Sarolta: A fák lombja

A fák lombja összehajol,
suttognak a levelek.
Szél hárfáján halál dalol,
siratja az életet.
Gyűjtöttem sok ismeretet,
memóriám mégis üres.
Mint a tulipán gumója,
mélyen süllyedt le a földbe,
nem sarjad virág belőle.
Ha halott minden gondolat,
sorvadjon a föld alatt
hitvány testem is.
Falevelek betakarnak,
szél dalol sírom felett.
Töröld ki az emlékemet,

akarom, hogy elfeledj.

Tomor Gábor: Jövő

Fogadom,
ami jót kapok,
adom, amit adhatok.
Megélek-e belőle?
Erre biz nem gondolok:
máris boldogabb vagyok.

A kép: Eksztázisban; magángyűjtemény 

Tóth Sarolta: A hídon

Ugrásra készen álltam a híd közepén,
hullámok táncoltak alant a folyó vizén.
Csacsogva, csábítva hívtak a habok,
szédültem, készültem, magam vagyok.
Ekkor a felhőkből kitűnt a Hold,
Örülj az életnek, nem vagy te holt.
Ezüstös fényével körülölelt,
biztató reménnyel szívem betelt.
Néztem a fényképed könnyes szemmel,
tétován széttéptem, víz vitte el.
Tovább lépkedtem a túlsó partra,
nem leszek többé szerelem rabja.
Aki hűséges, nem lehet boldog,
ha a párjában hűtlen szív dobog.
Keress kalandot, kövesd a vágyad,
virágról virágra szálljon szárnyad!
Nem dobom el magamtól az életet,
meglelem, aki majd engem szeret.

Kép:  Ujvári Csaba: Lány a hídon

Tóth Sarolta: A világ nélkülem

Virágos rét voltam egykor,
színpompás, daloló élet,
termékeny lehetőségek,
sikeres jövő-ígéret.
Kegyetlen eke
mélyen fölszakított,
kiforgatta a rögöket,
kitépett minden gyökeret.
Elfonnyadtak a virágok,
elfújta a szél az örömöt.
Gyászos felhőkbe öltözött a Nap,
esők siratják sorsomat.
Ne nézz körül, halott a rét,
sétálj tovább, örülj, míg élsz.
Nyílik neked még sok virág,
madarak dalától hangos a táj.
Csókol a szád, a boldogság
új réteken virul tovább.
Ne búsulj hát,
a könnyektől nem támad
fel a hervadt - egynyári - ág.
Pillangó száll, tarka szárnya
lebegés egy frissen 

pompázó illatos nyárba.

Tomor Gábor: Alku

Szeress annak, aki vagyok,
és aki még lehetek.
Kedvelj megint egy kicsit,
amennyire tőled telik.
Viselj el, s már örülök;
lejjebb adtam – alkut kötök.

A kép Édouard Manet műve;  Le printemps Jeanne Demarsy.