https://helyorseg.ma/rovat/vers/m-fehervari-judit-a-landzsarozsa-eneke-es-a-szemermes-mimoza-valaszdala
Tóth Sarolta: Időkapu
az átalakuló véges lélek lakja.
Van rengeteg szoba,
mindnek van kapuja.
Amikor születünk, belépünk egy kapun.
Lakásunk az Élet,
amikor meghalunk, kilépünk a kapun,
létünk semmivé lesz.
Iránytű az idő,
utat mutat nekünk,
nehogy eltévedjünk.
Szakaszokra osztjuk: múlt, jelen és jövő,
emlékezéshez e tagolás kitűnő.
A Jelen pillanat,
múlttá válik folyton, mert az idő „halad”,
ha életünk marad, jövő felé szalad
ismeretlen térben, kétséges jövőben,
minden nap rövidebb,
életünk menőben.
A bizonytalanság félelmet kelt bennünk,
a halál közelít: el kéne felednünk.
Tomor Gábor: Bőröd ápol
Kérdés ez mindig --
a lényegre utal.
De a bőröd, az
ápol, hallgat
és eltakar.
A kép a netről
Tomor Gábor: Jellem
Egyre csak kijátszol.
Hiú vagy?
Szellő is elsodor.
Légy bölcs:
emberség az otthonod!
A kép a netről.
Tóth Sarolta: A csavargó
sár a cipője,
csavargó léte
munkátlan élte.
Kinek a bűne?
analfabéta,
nincsen szakmája,
csak mániája,
igazi árva.
Pávatánc járja,
előre - hátra.
végül halálra.
Tóth Sarolta: Különleges barátság
Képzeletem játszik velem, így született történetem. Valóságból indult, elkalandozott, a fantázia szigetén kikötött és ott maradt.
Rokonlátogatáson jártunk a minap. A család gazdálkodik. Szép házuk a falu szélén épült, szomszédok közelben nincsenek. Mellettük ritkásan nőtt akácfák erdeje, mellette végét nem látható gabonaföldek terülnek el. Így fontos a védelemről gondoskodni, ami természetesen nem is maradt el. Magas, átláthatatlan deszkapalánk veszi körül a tágas portát. Három nagy termetű, fajtiszta eb őrzi a lakók és a ház nyugalmát, biztonságát. Sajnos az állatállományt támadó ragadozóktól mégsem tudták megvédeni a gazda tyúkjait.Rókák és patkányok dézsmálják az istállók lakóit és ritkítják az állatokat. Panaszkodott a gazda, hogy a szép aranybarna, fényes tollú, szorgalmasan tojó tyúkokat megtizedelte –a szó legszorosabb értelmében – mert éppen tíz darab volt – az éjszakánként ide látogató, zsákmányt vadászó róka. Kilenc tojót hurcolt el folyamatosan. Az egyetlen életben maradt tyúk – a legnagyobb testű, kaukázusi juhászkutyához költözött mintegy védelmet keresve. Ugye nem is igaz a mondás, „annyi eszed sincs, mint egy tyúknak!” – mert ennek az én mesém szereplőjének nagyon is volt magához való esze! A hatalmas termetű eb, - akár egy kisebb barnamedve is lehetne – szívesen fogadta és védi az új barátot. Közös tálból esznek, isznak, a maguk nyelvén beszélgetnek és meg is értik egymást.
A tyúk tojásait azonban más helyre rejti, egy farakás lombokkal eltakart vackában – hosszas keresés után lelt rá a gazdaasszony. Ekkor már tíz darab gyűlt össze, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy majd kiscsibék kelnek belőle. A tyúk gyerekekre vágyott. Sajnáltam, mert számomra a szomorú igazság egyértelmű volt. Kakas hiányában a tojások nem „fiasak”, nem termékenyítettek, a tyúkocska álma tehát nem teljesülhet. Javasoltam is a gazdaasszonynak, hogy szerezzen egy kakast, hogy legyen párja az utódokra vágyó házi szárnyasnak. Erre persze nincs esély.
Ekkor meglódult a fantáziám. Elképzeltem –ami az állatvilágban lehetetlen – hogy a kutya és a tyúk között szerelem szövődik: a tojásokból újfajta, különleges kis utódok születnek a furcsa szerelmi nászból: „kutyúkok”. Vajon milyen külsejük, milyen tulajdonságaik lennének? Tolluk vagy szőrük lenne, vagy fele-fele arányban borítja testüket a védő bőrt takaró felület? Ugatnak vagy kotkodácsolnak? Hány lábuk lenne: négy vagy csak kettő?
Tudnának-e tojást tojni, lenne-e csóválható farkuk? Próbáltam lerajzolni a kis szörnyeteget:
Négy lába volt, de szárnya is, két feje – kutya és tyúk – jobbra és balra nézegetett, éberen villogott a négy szem. Mindenevők: magot és kutyatápot fogyasztottak, és barátságosan csóválták tollakkal borított farkukat. Sajnos, csupán egyetlen utód maradt életben, de szülei nem kedvelték, mert mindegyikre, mégis egyikre sem hasonlított igazán: mindkét szülője torzszülöttnek tartotta, ezért nem is nevelték kellő gonddal, sőt szerelmük is elsorvadt tőle. Játék volt a képzelgés, de ma a genetika fejlődése azt sugallja: nem is annyira lehetetlen, vagy mégis? Döntse ezt el az olvasó. Azt azért nem szeretném, ha a mese miatt engem is szörnyszülöttnek tartanának. Nos, a sci-fi írók történetei sem lehetetlenebb, mint az én mesém.
Tomor Gábor: Álszent
nem az ész áll emögött.
Remélő tünet ez --
szeretné, ha szeretnék.
Nem megjátszott e vígság:
míg néz -- mosolyog.
A kép a netről.
Tomor Gábor: Korszakváltás
halottak is választanának.
Mily korszak lenne itt?
Szirupos, új „demokrácia”.
Hát… ha ez lesz is itt –
mozgalmas lehet az életünk.
A kép a netről.
Tóth Sarolta: Fogyatékosok
aki vak, magát sem látja,
aki béna, nem mozoghat,
aki buta, okosodhat.
Aki írni tud, nem író,
aki rongyos, nem rongyrázó.
Szeplőtelen lehet szeplős,
szégyentelen a szégyenlős.
Az ügyesnek nincsen ügye,
ügyetlennek van sikere.
A "sültbolond" nincs megsütve,
csak a szeme van lesütve.
Ütődött, aki hülye,
de senki meg nem ütötte.
Tóth Sarolta: Lomtár
szél hordta szét a szemetet,
sok szegény ember turkál,
innen gyűjti a kenyeret.
Tomor Gábor: Önkritika
nézed magad.
Nem szépnek: mint egyedi,
akarsz mutatkozni.
Egyszer aztán már nem is –
ne rémítgess te senkit.
A kép a netről.
Holcsik Szabolcs: Rongy
te, ki magad nőnek nevezed,
s újszülött gyermeked
zsákba kötve,
szemetesbe temeted.
Fojtod, te gyáva,
hogy legyen első sírása
egyben az utolsó.
Kis teste lépjen életből
egyből a halálba.
Lám, véredből,
Véred látott napvilágot,
kinek te voltál minden.
Csillogó kis szemével
elsőként téged látott.
Gyenge kis szíve,
Utolsót dobban, megszűnik,
elnémul kis szája,
kezei elernyednek,
már nem küszködik.
Vége.
Vége örökre annak,
kit ajándéknak kaptál,
szemetes konténer sírja
végleg magába zárja,
a zsákban már nem kalimpál.
S te, te rongy,
könnyed sem csordul.
Lehet, valahol az egészen nevetsz.
Hátad mutatod, nem is intesz,
nem ráz le magáról a föld,
enged, tovább élhetsz.
Hát, élj,
de a végén
a pokolba kelljen kerülnöd,
ha elszámoltatni hívatnak,
s büntetésül óránként kelljen
Hétszarvú ördögöt szülnöd.
Tomor Gábor: Vandálok
Tetszenek tudni, miért csak a másolatát láthatják az érdeklődők a Fradi-múzeumban az egykor megnyert Vásárvárosok Kupájának? Kollégánktól tudom a választ: az eredeti trófeát kiállítása után pár nappal ellopták a Ferenc körút – Üllői út sarkán levő vitrinből.Kik tehették? Elvakult rajongók, gyakorló vandálok, avagy … sorolhatjuk a feltevéseket.Tetszenek tudni, mi okozott megdöbbentő élményt nemrég a jóérzésű kollégáknak? Az, hogy az öltöző-felújítás során felszerelt új radiátorokról valaki vagy valakik elorozták a szabályzó gombokat.
Maradjunk az egyesszámnál. Valakinek úgy tetszett, hogy magáévá tegye ezeket az egyébként drágának nem mondható, másutt aligha hasznosítható tartozékokat. Valakinek úgy tetszett, hogy rongálja azt, amit az öltözőt használók éppen hogy csak birtokba vehettek.
Miért tehette? Kiszúrásból netán, bosszúságot akart okozni? Mert úgy szeret röhögni másokon? Élvezettel szemlélve felháborodásukat? Nem zárható ki, hogy az ismeretlen vandál gyűjtőszenvedélyének áldozata. Lop, mert jólesik, tolvaj, mert ez ad értelmet életének. Az összehordott mindenféle tárgyai egy-egy történetet idéznek fel talán benne – eltüntetésük mit váltott ki környezetéből, kik jutottak közelébe a gutaütésnek.
És hát, úgy igazi a gyűjtő szenvedélye, ha van kinek eldicsekedni a szerzeményekkel. Ha van legalább egy valaki, akinek elmondhatná a legújabb heccet, páratlan csínyét, bizonyítékul felmutatva a leszerelt radiátorgombokat.
Legalább egy ilyen ember – miért is ne akadna?
És akkor már legalább ketten szégyellhetnék magukat.
Kép: Újházi Péter: Keti munka
Tóth Sarolta: A szerelem szerepe
legszebb virág a szeretet,
egyesít bennünket,
melegíti lelkünket.
Sokféle fajtájának közös alapját
a kölcsönösség adja.
Különleges virág a szerelem,
szenvedélyes boldogságot terem.
Elvesztése fájdalmas bánat,
siratjuk a társat,
hűtlenségre nincs bocsánat.
A csalódásba belehal, aki szeret még,
mert kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
Tóth Sarolta: A megsebzett madár
az út porában verdesett.
Szeme csukva, tolla véres,
pihegett még benne élet.
Épp kukacot csipegetett,
egy éhes macska rá lesett.
Már-már el is kapta volna,
de sikerült felszállnia.
Rárepült egy rózsaágra,
ott egy tövis megszurkálta.
Fájdalomtól meggyötörve
visszapottyant, le a földre.
Tanújaként az esetnek
felemeltem a verebet.
Tenyeremben melengettem,
élesztgettem, ráleheltem.
Visszatért bele az élet,
erőt gyűjtött repüléshez.
szeme hálásan pislogott,
szárnyát tárva elbúcsúzott.
Kinyitottam a tenyerem,
elrepült a kis verebem.
Apró szárnyát kiterjesztve
emelkedett az egekbe.
Lelkemmel utána szálltam,
szabadságra én is vágytam.
Kék volt az ég, zöld volt a föld,
fölöttem a Nap tündökölt.
Tomor Gábor: Ha lehetne…
nem biztosak válaszaim.
Ki az, aki többre képes?
Aki, bár elég tökéletes,
igencsak jókat remél?
Mindentudó, ha lehetnék...
A kép a netről.
Tomor Gábor: Mi a humor?
Nem is olcsó káröröm.
Emlékeztet arra:
a földön nem rabok vagyunk.
Miénk a szellem tára,
emberi az utunk.
A kép a netről.
Tóth Sarolta: Művészet-család
Epika az apa,
gyermekük a Dráma,
Íme a műfajok családja.
Líra mama érzelmek,
Epika történetek,
Dráma az ember tragédiája.
Tartalmi lényegük határozottsága
az irodalom csodás varázsa,
művészet virága.