Tomor Gábor: Várakozás

Nyelsz, nem szólsz sosem.
Mihez szólnál, mi mocorog?
Élteddel játszol?
Hisz megváltozik minden...
Várjuk csak a jobbakat?...
Sokasodnak a szégyenek.

A kép a netről.

Tóth Sarolta: Az emberi szeretet körei

Ha az ember tud szeretni,
legjobban magát szereti.
Többségük a családját is,
barátokat kollégákat,
ha az ő érdekeit szolgálják.
Mások sorsa nem érdekli,
érdekeit nem érinti.
Harmadik csoport, akiket gyűlöl,
gondolatban gyakran meg is öli,
ha ártanak neki,

ellenségei, őket kerüli.

Tóth Sarolta: Nefelejcsek

Szeretnélek még egyszer látni,
a patak partján veled sétálni.
Virágot szedni, kék nefelejcset,
csokorba gyüjtve mint emlék kincset.
Szerény virág a nefelejcs,
oly gyorsan elhervadt,
szerelmünk sorvadt.
A patak partján egyedül járok,
évek lopták el az ifjúságot.
Csobog a hullámok hangja,
nefelejcseknek se híre, se hamva.
Halvány kék virág, hazug a neved,
kihűlt szerelem, elfeledtelek.

Elfújta a szél emlékeinket.

Tomor Gábor: Ami marad

Mi marad utánunk?
Tűnődsz,  ez az éned.
Nagy tett, kis örömök?
Mikben éled élted?
Amit hagysz, az örök:
megmarad a lényeg.

A kép címe: A szabadság vezeti a népet – Eugene Delacroix munkája

Tomor Gábor: Hörpölő

Őz áll a pataknál,                          
vízre vágyik, iszik is.                     
Őz futott a patakhoz,                     
szomjas, és már iszik is.                 
Őz csendesül most már:                 
hörpölt egyet, ellazít.                      


A kép a netről.

Tóth Sarolta: Szerencsejáték

alsó, felső, király, ász,
alul, felül sírás, gyász.
elkártyázod pénzedet,
csalóknak ez élvezet.

kaszinókban sok a pénz,
ne kockáztass, résen légy!
eleinte osztanak,
utána kifosztanak.

örömöt adhat a játék,
boldog vagy, ha van szerencséd,
társaságban együtt lenni,
kudarcainak nevetni,

ez a fontos, nem a pénz.

Tóth Sarolta: Szavakkal

Szavakkal játszom
Aki ballag, az nem siet,
aki lopni megy, nem fizet.
Akit üldöznek, menekül,
ha elkapják, bajba kerül.
megverik vagy meg is ölik,
jól teszi, ha gyorsan szökik.
Üldöző is lehet bűnös,
vagy csak üldözi a bűnöst.
Bűnösök börtönben laknak,
rabok lesznek, nem rabolnak.
Évek múlva szabadulhat,
már nem siet, nem is ballag.
Hazatérne, de nincs hova,

szabad, de már nincs otthona.

Tomor Gábor: Hol vagyunk...

Hol van ő,
és hol vagyok én?
Ki a harcosabb,
ő vagy én?
Hol van ő,
hol is vagyok én?


A kép a netről.

Riba Ildikó: Rosszkor

Kivágott fa törzsén évgyűrűk 
köre képzeletemben emlékek 
egymásba fonódó spirálja:
kopott történetet idéz.
 
Rosszkor érkezett angyali fény
szempillám rései között villan.
Fázósan húzom magamon
össze málladozó kabátom.
 
Maradunk még régi városunkban
utcáin mások lépte koppan.
Elmúlt ifjúság, régi életek
üzenete: elmúlás vár.

Kép: Zuly Guerra: Erdőben című festménye

Bige Szabolcs: Kalap 2, (Vlad Muşat írása)

A bűvész elővarázsolt egy nyulat, és odaadta a gyermeknek, de a gyermek nem tudott mozdulni, mert éppen infúziót kapott. Mi a neved? Toma. Mágus, kérdezhetek valamit? Persze. Itt hagynád a kalapodat ma estére? Nem tudom, van más műsorom is. A gyermek anyja közelebb jött, s mondta: holnap biztosan megtalálja a kalapját itt a kórteremben. Kérem. Másnap az üres ágyon találta a kalapot. A bűvész könnyes szemmel vette elő a varázspálcáját, elmondta az abrakadabrát, kinyitotta az ablakot, és kiengedett egy fehér galambot.

(szemelgetés a LiterNet, Ficţiuni Reale rovatából. 2021.08.19-21)

Tomor Gábor: Miért...

Miért e harcok?
-- faggatóznak egyesek.
Miért a vívás, a dühök,
értolulások?
Pártcsaládi zűr:
szakadásra készülhetünk.

Kép a netről.

Tóth Sarolta: Föld szíve

Dobban a Föld szíve, rázza a láz,
pusztul az Élet, a halál tanyáz.
Tengerek áradnak, olvad a jég,
tomboló viharok, gyászos a lég.
Hatványozódik az embertömeg,

kapzsiság sújtja, magát öli meg.

M. Fehérvári Judit: Kiszínezve

https://issuu.com/norton69/docs/partium-2021-tavasz 

Kiszínezve

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

A szomszédok kalákában építkeznek,

s egy régi pléhteknőben meszet oltok vigyázva,

mert fröccsen… Hófehér álom kerül majd a habarcsba,

és porcukros teraszról ábrándozik a kőpor,

de tisztán látom a házat milyenné lesz majd.

Otthonnak fogjuk nevezni, hiszen benne élünk

mi, gyerekek, s a szüleink is.

Télen pattogó fák illata tölti majd be,

tavasszal besurrannak a nap sugarai,

nyáron hűs árnya alatt meséket olvasunk,

és piknikezünk az udvaron.

Ősszel pedig meglessük akácaink búcsúcsókjait…

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Legszebb ruhánkat vesszük fel, s fürtökben

lógunk a régi, sárga, kalauzfülkés villamosokon.

A Nagyerdőn mindenki üdvözli apámat,

s keresünk egy padot, ahol a vattacukortól

ragadó kezeink törökmézbe forgathatjuk,

majd a sistergő zsír húzza az orrunk a

Lacikonyha felé, s fér még a gyomrunkba kolbász is,

meg kemencében született, ropogós héjú kenyér.

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Családi fotóinkon kutyáink is kacsintanak,

mert tudják, a kertünk hatalmas játszótér,

ahol a szeretet és szépség rózsákat nevelnek

és orgonákat, meg különös nevű szőlőtőkéink

lugasai alatt velünk hancúrozhatnak,

ha bújócskázunk, s, ha lefetyelve gyorsan

eltüntetik cicáink desszertjét, biztosan lesz

utánpótlás, mert a hűtőben mindig van élelem elég.

 

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Összebújva énekeltük a „Mennyből az Angyalt…”,

s a fenyőfát a Jézuska dísztette a patyolat lepedő alatt,

és nem leskelődhettünk, mert alvást színlelve

találgattuk, milyen lehet az Égi Ember, az Atya,

ki Egyetlen szülött Fiát adta értünk, aki harmadnapon

feltámadott, s most a mi vendégünk, akárcsak az Angyalok.

 

 ... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Nagymamám a „Vad hattyúkat” olvassa,

mi a képeket nézzük a mesekönyvben,

s a kert hátulján tenyésző csalánt

próbáljuk összefonni, miközben hólyagosra

sírjuk a kezeink, s mélyen együtt érzünk

a királylánnyal, s keressük a sziklakertben

a fehér szirteket, de nem találjuk, mert

ez a mese csak Andersen után a miénk.

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

A szüleim moziba jártak, meg táncolni,

dédszüleim első világháborús relikviái:

sok kitüntetés, néhány kard, egy félig

levágott bal kar, az ingujja köré csavarva,

s, ha kérdezem,  Doberdóról, s Isonzóról már nem a rettegés,

hanem az emlékektől megszépítve egy másabb

pusztításról, s a segítőkész bajtársakról regél.

 

 

... azt az önfeledt időt kellene idehozva

megtalálni, amilyen kacagós volt.

Ölelések, csókok, élmények, emlékek

egy félig kiásott kerti tóról, egy nagyon

jól sikerült, egész falat beborító faliposzterről,

ahol mégis ott van az a tó a fűzfák alatt,

s ismét átélhetjük, milyenek voltak a majálisaink,

növényeink, s állataink, a valóságunk,

amikor megtaláltuk az önfeledt időt,

melyben minden kacagós volt.

 

 

M. Fehérvári Judit

 

 

 

 

Holcsik Szabolcs: Táska

Már rég nem a pénz volt az érték. Volt ugyan, de csak jelentéktelen fecnikké lettek, amiket vitt a szél szanaszét, vagy épp áztak, ugyanúgy, mint napon száradtak. Ezresek ugyanúgy, mint húszezresek. Az érméknek meg egy része lent csillogott a vizek mélyén, másik része meg be volt olvasztva, vagy arra várt felsorakoztatott konténerekben. Anyagukból cipzárakat, csatokat, karikákat készítettek.

Szóval, a pénz, mint olyan, megszűnt.

Új világ bontakozott ki. Egy teljesen másra épült társadalom. Gazdagok és szegények ugyan úgy voltak, és a társadalmi pozíciók is fennmaradtak. Volt fizetés hó elején. Voltak csekkek, meg számlák. De a pénz csak addig a pontig volt, addig, mikor az ember úgy gondolta, hiába van valamiből neki sok, vagy kevés, ha nem tudja mibe tenni. Mert ha valami nincs eltéve, az szem előtt van. Ha szem előtt van, akkor tolvaj kezére kerülhet. Ami tehát van, azt ugye el kell tenni. A zokni sincs csak úgy elöl, azt is legalább fiókba teszik. Szóval, kellett valami, amibe bele tudta tenni az ember a dolgait.

Na ettől a ponttól kezdve a táska lett az igazi érték. Az lett a vagyon. Táskával és azok tartozékaival, tartozékainak darabjaival lehetett fizetni az életet. A havi kiadásokat, az élelmiszereket és luxus cikkeket. Az étteremben az ebédet, a patikában a gyógykészítményeket, tehát mindent.

A mélyszegénységben élőknek csak zsebük volt, meg annyi táska tartozékuk, ami belefér a zsebekbe. A szerencsésebbeknek oldaltáska is jutott. Segélyt, ha kaptak, válltáskában kaptak oldaltáskát. Ki mennyit. Egy hónapra elég volt az egy válltáska és húsz oldali. Már ha lecsatolható volt a szíjuk. Mert minden érték volt, ami a táskák kiegészítője. De persze olyan nem volt, hogy annyit adjanak megélhetésre.

A gyári munkások bére egy háti, és két vállas volt, bónusz oldaltásival, ha párszor túlórázott, vagy hétvégén is bent volt. Számlákra mindjárt el is ment a háti és az egyik válltáska szíja. A maradék meg koppra elég volt, következő fizuig kevés luxus termékkel. A jól spórolóknak és ügyeseknek megmaradt a legkisebb tatyó.

Egy-egy hetes tóparti nyaralás félpanzióval, sörrel, kukoricával, hűtött dinnyével minimum tíz oldaltasiból, és két szíjból kijött. Kb két évente el is jutott a munkás ember odáig. Fagyi a gyereknek meg vagy belefér, vagy nem. Persze apának a hurka, kolbász, vagy aranyra sült hekk, esetleg a család minden tagjának egy ropogós sergőstyúk (értsd: grillcsirke) is erősen kérdőjeles volt.

Az ők szalag, vagy csoport, vagy műszak vezetőiknek már jobban tellett ezekre. Lazán, de nem bőven. Annyira, hogy a cimborákat meg tudják hívni pár körre oda, s vissza. Megsúgom, a műszakvezetőknek arra a grillcsirkére is tellett. Az ő illetményük egy turista hátizsák, egy sport táska, benne két válltáska, tízenöt oldaltáska. A csókosoknak ez mind levehető szíjjal, a szíjak levehető karabinerrel, vagy csattal és zsebeiken gombokkal. Egy sör, egy táskagomb, egy feles, kettő. Egy csat értéke öt gomb volt. Lehet osztani- szorozni. Cipzár két centiként ért egy gombot. Matek az egész.

Még jobban álltak a részegvezetők, pijárosok, menágerek. (ahogy a melósok mondták)

Nekik tellett két hétre is, vagy egyre valamelyik közeli tengerparton. Pár év spórolással összehozható volt egy autó is. Persze hitellel. (Erre majd talán visszatérek)

Szóval jobban éltek az egy kabin bőröndből, két turista és három háti, két kézi sport, és öt válltáskából. Ha nem volt betegállományban, bónusz öt oldaltáska is járt. Na ők már urak voltak, meg hölgyek. A tehetősebb réteg.

Az a bizonyos felső tízezer meg az igazgatókból, vezérdirektorokból és közméltóságokból állt össze.

Az ők anyagi juttatásaikat hagyhatjuk is. Felesleges elmegyakorlat lenne, mert itt már a szorzás-osztás mellett a gyökvonás, hatványozás, és valószínűségszámítás is előtérbe kerülne. Néha a kocsmában búsuló, utolsó fél táskagombjából, vagy fél centi cipzárjából berúgó kétkezi munkások 'Oldmilliárde' névvel illetik őket, miközben keserű, boros-sörös szájízzel, vágyakoztak az után az élet után. Aztán felteszik a hó utolsó napján az utolsó szíjcsatot, vagy annak felét egy szelvény kaparósra, hátha kikapják a JackPot-ot. De persze maximum 1-2 gombot nyernek. Azt meg vissza is adják a csaposnak, hogy az utolsó kör nagyobb békét hozzon a lelküknek. Városi legenda szerint egy utolsó gombos pasi egyszer lekapart az öt utazóládából négyet. Az volt az utolsó nap, hogy őt és családját látták.

Visszatérve, a kőgazdagok ugyanolyanok, mint azt megelőzően. Csak ők már nem fuxot meg kilós pecsétgyűrűket hordanak, hiper-szuper csilli-villi karórával, hanem aktatáskákat. Minden hónap minden napjára hármat. Reggelre, délre, estére. S bár ezek kisebbek voltak, mint a bőröndök, háti-, és válltáskák, mégis ezek érték a legtöbbet. Példa: egy vízszintes mintájú tatubőr aktatáska, arany fémkerettel, drágakő számlálóval, platina fogantyúval ért annyit, mintha tíz menáger egész évben nyaralhatna luxus ellátással, és napi egy pörgetett malaccal.

Persze most csak az ipari, termelői rész volt hangsúlyozva, de ugyanez a séma volt a többi szektorban is. A vendéglátóin keresztül a politikáig a bankokkal bezárva.

Apropó Bank. A hitelek. Azok a szerencsések, akik kaptak, mert tudták mind a hat anyjuk nevét pontos bugyogó mérettel, kaphattak pl. szabadfelhasználású kisbőröndöt, meg turistahátizsákot, utóbbit sok cipzáros és gombos zsebekkel. Havi egy oldaltáska törlesztés mellett 5-8 év alatt vissza is fezethették.

Tehát így változott meg a világ. Egy új világ, ahol már nem a pénz volt az úr, a vagyon, hanem, a Táska.

Tóth Sarolta: Ünnepeink.

Az ünnep szavunk az id nap= szent nap összetételből ered. Eredendően valószínű tehát, hogy vallásos jelleget öltött – talán már a pogány, ősi korok természet-imádó népei körében is .Ma már sokfajta ünnep él körünkben a személyes – születésnap, névnap, különféle évfordulók – és politikai, nemzeti ünnepekre is rendezünk műsorokat. Az ünnepek fontosak: megtörik a hétköznapok monotonitását, alkalmat adnak a vidámságra, mulatozásra, ajándékozásra. Nem elhanyagolható jelentőségű az ünnepségek közösségi jellege: egyedül nem lehet, nem szabad ünnepelni, mert a magány ilyenkor jobban fáj a mindennapok magányánál.

Az emberek szeretnek kikapcsolódni a szórakoztató látványosságokon, megfeledkezni gondjaikról és csak a pillanatnak, az ünnep nyújtotta élvezet örömének élni .Ezt már az ókorban is felhasználták politikai célokra az okos uralkodók tanácsadóikra hallgatva: „Panem et circenses!”= Kenyeret és cirkuszt! – a népnek és csendben marad. Időnként a kenyér helyett is aránytalanul több cirkuszt kapunk vagy magunk csinálunk Vannak naptári napok , amiket különféle szakmák művelőinek tiszteletére nevezünk ki ünnepnek /építők, bányászok, tűzoltók stb/ Van Anyák napja, Nőnap Gyerek-nap és hadd ne soroljam.

Megmaradtak a vallási ünnepek is – karácsony, húsvét, halottak napja stb. eredeti jelentésük lassan már el is mosódik és helyébe lép a profán népszokások magasztossága. Kár érte, de megbocsátható – aki nem ismeri a vallások tanításait, nem ünnepelne, pedig fontos, mert a szeretetet hangsúlyozza.

Ma már – személy szerint – én nem kedvelem az ünnepeket. Megváltozott eredeti jellegük: anyagiasság vad látványok uralják az ünnepet. Saját személyes ünnepeimet sem szívesen említem, szeretném elfeledni. Születésem nem érdemem, névnapom csak egy jel, kód /aki kórházban vagy börtönben van, nincs neve: helyette kap egy azonosító számot, - és ez beolvasztja őt a névtelen, majdnem tárgyiasult közösségbe/.

Voltak – emlékeimben őrzött számomra fontos események: iskolai ünnepségeken szereplések, érettségi ballagás, egyetemen diplomaosztó, doktorrá avatás - melyeken szüleim, családom tagjai nem vettek részt. .A tanukon kívül az esküvőmön sem volt jelen senki. Számos esetben megfeledkeztek névnapom köszöntéséről, ami nyáron van, tanítási szünet idején – és noha a kollégák névnapját közösen meg szoktuk tartani ünnepi ebéddel, összejövetellel, az enyémet nem, mert akkor nem voltunk együtt. Ez nem is fáj. Csupán az, hogy anyám rendszeresen távol maradt, még szülői értekezletekre is csak akkor ment be az iskolába, ha behívatták fontos ügyben, mint pályaválasztó továbbtanulás, vagy jutalmazás. Elmúlt az életem, már csak az vigasztal, hogy saját gyermekeim számára mindig sikerült boldog ünnepeket szerveznem és még ma is igyekszem unokáimat is megörvendeztetni ünnepeken való részvételemmel és olyan ajándékkal, aminek örülni tudnak /noha – szomorúságomra ez ma már leginkább a pénz/ - de ezt hozta ez a szeretetben szűkölködő világ.

Tomor Gábor: Módosulás

Elfelejtett emberek.
Váltja őket más talán?
Kinő helyettük új,
némi friss módosulás?
Jobbak lehetünk ezzel?...
Így "szépül" a magány…


Kép a netről

M. Fehérvári Judit: Margón túli sorok

 

https://issuu.com/norton69/docs/partium_2021-ny_r

már nem hiszek a csodákban

Isten eltervezte hogy beavatkozik

a teremtésbe ha látja hogy elrontotta

a virágok illatát a felhők színeit a sugárhajtás

és az atombomba irányvesztett zuhanásait

és mégis csoda hogy élünk hátunk mögött

vírussal fertőzött keresztek előttünk a sima

föld sírásókra várva mert lesznek elveszettek

és túlélők vagyunk mind akik ma tesszük a

dolgunk vásárlunk, főzünk, takarítunk, s

készülünk a napra mikor majd értünk is eljönnek

fekete dobozba tesznek hogy hazataláljunk végre

a félelmek nélküli világba ahol nincsen internet és

a televízió sem azt sugallja hogy védd magad

mert életben maradhatsz ha viseled a maszkot és

szurkáltatod magad amíg csak e bolygó a hazád

hogy ne érjen utol téged is a modernkori pestis

és elbujdoshatnék anzixokat festenék a két

kezemmel ami valódi csoda volna mert nem

ismerem a festékeket és azt sem tudom sovány

arcokat rajzolnék-e mint Csontváry vagy reneszánsz

puttókat próbálnék formázni a parti homok freskóit

megörökítve mert mindenben ott bujkál a kép

csak előhívni nem tudom mert bántja már hályogos szemeim a sötét

 

 

az életrajzomat halálok írják

kik föntről nézik agonizáló napjaim

gyermekem férjem szúleim s minden felmenőm

így ha kimerészkedek néha a tengerre és vitorlát bontok

nincsen már célom merre és meddig suhanjak

ezért csak a csillagok vezetnek a hajóm szárnyai

engedelmesen követik útjaik és a mentőmellénnyel

kormányzok mert nem tudom a széllel futunk-e versenyt

és van-e egyáltalán kormányom vagy csak elképzelem

hogy kapitány vagyok hiszen bolondnak már nem

nézhet senki mert a világ számomra kiürült

a sírok mögül senki sem szól rám hogy nem

jól merülök majd a víz alá ha búvárkodni akarok

 

 

a kincset szeretném újra megörökíteni ami

enyém volt s egyetlen így kapaszkodom a

megneméretettségembe fejem fölött a sirályok

ma hófehérek nem úgy mint mikor a szeméttelepen

láttam őket potyázni és megtaláltam közben a kormányt is

meg az árbóc alatti síneket szegény Attila jut eszembe

és ezerkilencszázharminchét de az idő elrohant mellettünk

ő ott maradt én pedig még mindig itt vagyok kétezerhuszonegyben

és egyetlen gyermekem lassan öt esztendeje halott

 

 

akkor agyhártyagyulladást kapott sok fiatal

de senki sem figyelmeztetett arra hogy egyetlen

oltással védve van az ember egy darabig

talán Kosztolányi írta le legjobban az öt évet és a fegyházat

meg a klausztrofóbiát és elgondolom néha milyen szerencsés is

vagyok rácsok vannak az ablakaimon az ajtóm hét ponton zár

az életemből ami  még maradt elrobog mellettem néha csak  számlák hegyei

figyelmeztetnek a hónapok múlására és a hó hiánya ha kinézek az ablakon

ilyenkor angyalszárnyakat növesztek s elképzelem hogy újra

a teremtés része vagyok és nem az elbukottak közé tartozom

mert nincs mit tenni bele kell nyugodni sorsodba fiam mondta Antoine aki

valaha az apám volt és tüdejének minden vérét kiköpve a hajópadlóra                         

szenderült át a másvilágra de ennek is huszonnyolc éve már

 

ott tartottam hogy öt esztendeje még volt aki anyának szólított

de egy vörhenyes nyári napon belesétált a halálba és azóta árva

vagyok minden nap ott lóg a kötél a nyakamban és nem értem

micsoda tréfa áldozata vagyok mert ismét földhöz vágott a karmám

álságos dolog ez hiszen csak én értem és elmagyarázni másnak

nem tudom és nem is akarom milyen kakaskukorékoláskor lefeküdni

s várni mikor strázsálnak fejem fölött újra a csillagok és lógatnak

kötéllétrát de mászni hozzájuk nem tudok halasztódik a csípőműtétem

két esztendeje már noha én pontosan kiszámoltam ott érjen utol a kaszás

 

 

M. Fehérvári Judit

 

Debrecen, 2021. március 1.

 

 

 

 

Tomor Gábor: Utódok

Ki báb, ki meg csak mozgat.
Kit mozgatnak, eszköz. 
Felhasznált civilek –
felemás érzelmek.
Időnk legyen, hiszen úgyis:
elhunyunk mi magunk is.

A kép a netről.

Tóth Sarolta: A nyár

A nyár mezítláb jár,
tarka virágos ruháját
játékos szellők fodrozzák.
Bárányfelhőkkel táncot jár,
a Nap lángol a forró kékségben,
tükör fénylik a tavak tükrében.
Verejtékeznek  emberek,
sóhajtva várják a szelet.
Kövér  nyár, fogyjál,
vedd vissza tőlünk a kánikulát!
Fürödni csábítanak a vizek,
vitorlák, vízisikló most a díszek.
Érik a sok gyümölcs,
fagylalt, jégkrém, dinnye köszönt
üdít, édesít, finom,
sok-sok vizet  is iszom.
Ne legyen szárazság,
Küldj frissítő esőt a virágoknak,
de mellőzd a kártokozó viharokat.
Kedves Nyár!  szeretett vendég, 

szelíden maradj velünk még!

Bige Szabolcs: Kalap (Roxana Catana Tarhon írása)

(szemelgetés a LiterNet, Ficţiuni Reale rovatából. 2021.08.19-21 – fordította Bige Szabolcs Csaba)

Megkértem, hogy vegyen egy nyulat a születésnapomra. Te, ilyen állatot nem tarthatunk a tömbházban; hol végzi a dolgát; hol futkorászik; a piacra ki megy ki sárgarépát venni. Vettél nekem egy halat. Arról nem is beszélve, hogy karácsonykor, csak egyet kértem – egy cilindert, kaptam egy sapkát. Hová menjek egy cilinderrel, ugye? A sapka hasznosabb, mondtad. Mehetsz vele iskolába; a futballhoz is talál, még a gyalogláshoz is. Nos, most mondd el nekem: láttál már bűvészt, aki halat vesz elő a sapkájából?

Szívből gratulálunk Bige Szabolcs Csaba nevű szerzőnknek!