Volt egy Barátom. Sokunk barátja volt. És a példaképem is Ő ma is. Sajnos, felment az Angyalokhoz... Egy régebbi fotója: István Kelebi Kiss. Nagyon sokat segített nekem. A magánéletemben éppen úgy, mint az irodalmi portálom antológiáinak, Zsófi emlékkönyvének szerkesztésében. És átnézett rengeteg versem is, javított, pipált, ellátta őket színekkel és formákkal. Aztán egyszer azt mondta, már nem kell Ő nekem, szárnyaim nőttek. És panaszkodott valakire, aki ötven vagy száz verset is rázúdított, hogy írja át őket. Rengeteget tudott beszélni. Soha nem is gondoltam volna róla, hogy ennyit... Mikor a Lányom és a Peer gyerek egy pár lettek, azt mondta:
Nagyon fogsz hiányozni! 
Csak egyetlen olyan embert ismertem Rajtad kívül, aki ennyire őszinte, nyílt szívű, barátságos, vidám, humorral tele, de mégis kíméletlenül őszinte volt Drága Sacám!
Mikor bementél a kórházba, annyit kívántál csak, hogy fájdalmak nélkül menj el, mert tudtad, ezeket a kezeléseket már nem éled túl.
És azt, hogy Szonjára, az ősi, orosz származású cicádra vigyázzanak a Fiaid!
Nem búcsúztam el Tőled, mert nem volt merszem hozzá. Hiányozni fogsz, amíg csak élek! Sőt... Kérlek, beszélj Zsófival, hogy néha libbenjen le Krisztiánhoz, hogy emlékezzen még rá egy kicsit és hozzám, mert nagyon hiányzik, s öleld meg az összes közös Barátunkat helyettem is!
Tudtad, tudtuk, hogy ez lesz, de azt nem, hogy ilyen hamar. Ahogyan tudok, megyek én is, kiürül lassan a világunk, s ez olyan nagy hiátusokat teremt, amelyeket mások már nem tudnak pótolni! Isten Veled! Nagyon szeretlek!
Saca kevés írást közölt, de annál nagyobb lelkesedéssel olvasta szerzőink műveit. Nagykanizsa egykori jegyzője sokunk barátja volt, aki imádta az irodalmat, a művészetek szerelmese volt, s egy orvosi csoda is. A hatodik, mindig másféle tumort, azonban már nem tudta legyőzni a szervezete. Emlékét megőrizzük.
A Szerkesztőség nevében M. Fehérvári Judit
