Tóth Sarolta: Karácsony ünnepén




Kegyes keresztények,
zengjen örvendező ének.
Karácsony ünnepén
új csillag fénylett Betlehem egén.
Megszületett kis Jézus szegény,
megváltójaként a népnek,
az úr Isten fiaként.
Látogatták a pásztorok,
keleti királyok ajándékot hoztak.
Heródes, a római helytartó
halálra ítélte volna,
sok csecsemőt megöletett miatta.
A szent család menekült,
Egyiptomba került,
Jézus ott felserdült.
Visszatért Jeruzsálembe,
a népet megtérítette.
Apostolai követték,
tanításait hirdették,
így született kereszténység.
Jutalmunk lehet üdvösség.
Ünnepeljük a Messiás születését.


Riba Ildikó: Vasútállomáson




Sötétben és fényben,
a végtelenben találkozó 
sínpár az idő végtelenjében
meg nem áll.
 
Szavak nélkül kattogja 
a vonat alatt: a történet 
egyszer véget ér, az emlék
majdnem szép.
 
Karácsonyi havazásban
térdig ér a hó, óriás
pelyhek surrognak
csiklandozzák arcomat.
 
Simogat a pillanat,
felragyog lámpa alatt
gyémántja, mielőtt arcomra 
rajzol és elolvad.
  

Kép: Tudós Rita fotója



Tóth Sarolta: Maszkabál




Maszkot viselek arcomon,
nyílásokat letakarom.
Nem fogadok vírusokat,
sajátomat sem kaphatod.
maszkviselés nem új divat,
viselték rég az orvosok.
Bankrablókat eltakarta,
akik féltek, elzavarta.
Farsang idején maszkabál,
gátlástalanul mulattál.
Maszkviselést kér a járvány,
mindig magaddal hordozzál
fehéret, feketét, tarkát,
ha nem hordod, tartja markát
az ellenőr és megbüntet,
még a munkád is megszűnhet.
Ettől nem múlik a járvány,
mert az a hétfejű sárkány.


Riba Ildikó: Úgy




Úgy öleltelek sírva, 
úgy szorítottalak 
magamhoz, mintha
életemnek most 
vége lenne.
 
Illatodat mélyen
beszívtam, kiengedni
sem akartam,
magammal betakartalak.
 
Lágyan-erősen:
magam voltam 
az örök folyondár, 
hittem a lehetetlent.
 
Kést fogtál rám,
szorítottad, markoltad
dühödten, kaszaboltad
indáimat, gyökerem 
kóróvá száradt.