Hatalmas műveltségű, az irodalom és a képzőművészet oltáránál egyaránt jártas EMBER ő, akiről ma sem gondoljuk, hogy nincsen. S nem azért, mert a valóságban már elrugaszkodott e földi léttől, hanem, mert bölcs volt, s ezt a hihetetlen őstudást nem félt megosztani másokkal sem. Remek írásai, megjegyzései egy időben felvirágoztatták az Allegória Portált is. 237 műve van fent az oldalunkon telve bölcsességekkel és emberséggel.
Nagyon szerettük Őt, s rettenetes űrt hagyott már betegsége idején is a lelkeinkben. Olyan EMBER volt, akitől üzenetben bármikor lehetett tanácsot kérni, s soha senkinek nem mondott nemet.
A halálról többször is írt, s álljanak most itt az Ő szavai:
Közvetlenül, a születés utáni, és a halál előtti állapot. Csak erről a rövid, irreverzibilis időszakról szokás nyilatkozni, az ez idő alatt történő eseményekről. Azt ezt megelőző időszakot nem szokás feszegetni, de az életet követő ködös helyzetet, annál inkább. Állítólag, a más világ, ahová kerül az ember, valami olyasmi, ami nem produkálja a valós lét helyszínén tapasztalt igazságtalanságokat, egy testetlen, lebegő időszaka a léleknek.
(Részlet Kapolyi György az Élet című írásából)
Szia Gyuri! Viszontlátásra Barátunk, mert egyszer mindnyájan Utánad megyünk, s az lesz a mi örömtáncunk, mert szép az élet, s ezt várjuk a haláltól is, ha megengedi nekünk, hogy összejöjjünk, s csak hallgassuk a Te klasszikus műveltséged a halk, s szerény hangodon keresztül tolmácsoltat!
Szeretettel:
M. Fehérvári Judit és az Allegória Portál tagjai
Debrecen, 2021. január 17.
A lakás berendezése együtt öregszik a lakókkal. Túl a nyolcvanadik éven, kevés a testi erő, pedig a karácsony előtti takarítás az ünnep előkészítéséhez tartozik. A szőnyegtisztítás komolymunkát, sok fáradozást igényel. A saját megoldást nem meri vállalni az ember, az üzletre bízni, eléggé drága, a kevés nyugdíjból inkább ajándékra kell költeni, hogy az unokák örüljenek. Törtük a fejünket a szőnyegtisztítás megoldásán.
Hosszas töprengés után az interneten kerestem címeket. Változatos válaszokat kaptam. Több helyen már karácsony előtti elkészülésre nem vállalták, másutt borsos árakat kértek, a szállítást nem vállalták. Úgy látszott, piszkos szőnyeggel várjuk az ünnepet, vendégeinket, családtagjainkat.
Ekkor rábukkantam egy kedvezőnek látszó hirdetésre. Két címet és kedvező feltételeket olvastam. Rövid határidő, mérsékelt ár, szállítási díj. Telefonáltunk, a válasz – amit kaptunk - kedvező volt. Ígérték: egy órán belül jönnek és ár nap múlva hazahozzák a tisztított szőnyegeket. Elfogadtuk, vártuk a szállítót, aki egy kedves, segítő férfi volt, férjemet segíteni sem engedte / látta gyengeségét/. Az ár meglepően alacsony – a korábbi ajánlatokhoz képest, a szállítás ingyenes, és kedvezményt kaptunk az árból is. Igazi karácsonyi ajándék számunkra.
Kiderült, hogy a férfi valamikor itt lakott ami utcánkban, elmondta, úgy érzi,mintha haza jött volna. Vannak még jó emberek, akiknek a karácsony nem a nagy nyereséget jelenti, bár vállalkozó – hanem az örömszerzést. Köszönjük neki.
Méreg Attila a Világjárók Klubjának interjúja
Üdvözlöm az Allegória csapatát! Több kreatív projektem volt már itt Bécsben és Ausztriában. Dolgoztam együtt Színházi darabban a Délibáb néptánc csoporttal. Sikerült sok művészt is bemutatnom a csatornán.
Méreg Attila
Hallod
Uram, hármat szólott a madár,
Lajstromba
szedni bűneim nincs idő.
Lassan
omladozik minden kártyavár.
A
hazugságok átka loncsos felhő.
Lábad
mosom, légy hozzám kegyelmes!
Emberronccsá
lettem volt szelíd gyermek.
Uram,
szemeid fordítsd minden holtra,
Mentsd
lelkét azoknak is, kik vétkesek,
Hisz
bennük is él kísértés a jóra!
Földi
létünk ma zajos, cifra vásár,
Már
a neten veszünk új testet, lelket.
Nem
vagyunk különbek, mint ama kufár,
Ki
pénzt váltott a templomban, adott, vett,
Csodát
remélni azonban nem lehet.
Hiába
házadban Biblia, Tóra,
Ájtatosoknak
nincs szüksége Hitre,
Hajlongó
keresztvetésre, egy szóra.
Versem
darabokra szedik más költők.
-Nem
számít értéket ad vagy vesz szavam.-
Harminc
ezüstpénzért koporsóm mérők,
Nem
értik, milyen erős az a számla,
Hiszen
a teljes embert veszi számba:
Esendő
az ember, néha megbotlik,
A
Tíz Csapás sem kímélt varázslókat,
Hogy
ki jó ember kipislogott itt is.
Ajánlás:
Uram!
Nem éreztem eddig, csak átkod,
Persze,
bolond, aki magára veszi
Az
„égi csodák” méreg-patikáját,
Mert
jelenem nincs, elvitte a múltam.
Egyszerre
mindenhonnan megperzseli a szemgolyóim a fény, elvakítva a mindennapokat,
arcokat, a múltat és a jelent, s jövőtlenül csapódik be a gravitációba, akár
egy meteorit. Sem fájdalmat, sem szomorúságot nem érez, hiszen biztos benne, hogy
álmodik. A kacagós gyermekkor után a felnőttlét árnyai néha-néha
visszaintegetnek, s csak hóviharok és halálok állítanak meg, hogy
elgondolkodhassam az élet megannyi értelmetlenségén. Persze, relatív dolog ez,
hiszen, ami számomra félelem és koromfoltos égbolt, az másnak a természeti
elemekkel vívott győztes harc. És elérkezik az idő, midőn saját létét is
megkérdőjelezi az ember. Teste, szelleme már belefásul a jelenbe, ami mindig
hiányokkal van tele, s több ránca van már, mint Időapónak, ki rokkáján egyre
csak fonja és fonja az esztendőket. És bölcsebb lett vajon az a kisgyermek, ki
mindenben csak a csodát látta? Az égi meséket. Nem hiszem. Annyi mindent kell
katalogizálni, számba venni: tanítások állnak szemben a „Miértekkel?”,
hétköznapok emelkednek ünnepekké, míg az ünnepek lealacsonyodnak a magányosság mélyére.
Egyre szűkül az ösvény, elillannak a folyosók, s egy napon rádöbben az ember
arra, hogy ez már nem az ő ideje, valahol még a múlt században elveszett a
Teremtésben, s, csak egyetlen út van immáron, mi hazaviszi, de még keresnie
kell a labirintus bejáratát, mert eltűnni sokkal nehezebb, mint megszületni.
A
Pacsirta nevű sörözőbe belépett egy régi vendég. Eltelt néhány esztendő, mióta
itt járt, már senki sem ismerte, s ő sem köszönt rá senkire sem. Két csapolt
Borsodit kért szakállal. Még koronátlan fogait kivillantva hozzátette, hogy
legalább akkora legyen az a szakál, mit az övé. Magas volt, s hosszú hajú.
Mindenki őt nézte. Volt, aki csöndesen meg is jegyezte magában: „Ez
becsavarodott.” Aztán csak úgy leült egy fiatal társaság mellé, s bármiféle
előzmény nélkül kijelentette, hogy ő Krisztus. A bajszán lefelé gyöngyözött a
hab. A társaság megszeppent ugyan, de igyekeztek nem tudomást venni a hívatlan
vendégről. Az meg elkezdett magáról mesélni. Főmérnök volt a mai TEVA nevű
gyógyszergyárban, de Pesten, amikor az Állatorvosira járt, a negyedik év után
prófétálni kezdett, s látta a hetedik Mennyországot is, mert az angyalok
elragadták. „Illyésen kívül van még valaki a Szentírásban, aki így járt, de nem
érdekes” – mondta. „Én vagyok az első földi ember, aki visszatért. Azóta a
festészetben keresem a megváltást” – folytatta. „Sok kiállítást nyitottam meg,
még több embert fedeztem fel, de a gyermekeim meg a feleségem…” Az egyik lány
kíváncsian megkérdezte tőle, hogy mi történt. „Volt egy önkényúr anyám.
Egyszerűen megőrültem tőle, annyira rám erőltette az akaratát. Képes volt száz
esztendősen megfestetni a portréját. Tegnap hunyt el. Százöt évet húzott le a
földön. Ki érti ezt?!”
-
Őszinte részvétünk! –ismételték egymás után a fiatalok. Az idegen elővett egy
cigarettás dobozt, s szinte szürcsölte a füstöt, amit nem tüdőzött le.
-
Itt nem lehet dohányozni! – szólt rá a harmadik gyors pipákolás után a tulaj.
-
Dehogynem! Hiszen, kocsmában vagyunk – válaszolta Krisztus.
-
Mondja, maga mikor járt utoljára ilyen helyen?
-
Három napja – felelte az idegen. Akkor még füsttől bűzlött ez a hely is, mint a
többi.
Az
ivóban hirtelen sötét lett. Kiégett a biztosíték. Mire újra kivilágosodott, az idegen
már nem volt ott. Ekkor az egyik sarok mélyéról megszólalt egy hang:
-
Szegény pára! Szép reményekkel indult az életben, a város legrégebbi
állatorvosának a fia. Itt lakott nem messze egy új építésű társasház legfelső
emeletén, de kigyújtotta az egész szintet, majd véres fejjel beleájult a
mosdóba. Csakhogy a ház átriumos volt, ő pedig sohasem zárta be maga után az
ajtót. A véres víz patakokban ömlött a földszintig. Az asszony bezáratta a
pszichiátriára, de jogász lévén nem vált el tőle. Két szint is övék abban a
házban. Később gondnokság alá helyeztette, s betuszkolta a közeli kis városba,
egy intézménybe. Rendes férfi ez. Nem pereskedett, mert a gyerekeit tartotta
szem előtt. Van ennek már lassan harminchárom éve is. A gyermekei felnőttek, ő
pedig egy három fős szobában él, ahol egyetlen személyes tárgya a Biblia.
A
társaság csak meredten bámulta a földet. Sáros, esős idő volt. És ekkor
megszólalt egy fiú:
- Nézzétek! Sehol sem látszik a lábnyoma,
pedig senki sem mosott fel!
M.
Fehérvári Judit