Abroncsba szorított könnyeim
utat nem találtak,
megfojtott örömeim
némán kiabáltak.
Az elszigetelt vágyak
már senkitől sem féltek,
alagútnak mélyén
szinte nem is éltek.
Végtelen sivatagnak
porfelhőjét láttam.
Vasbeton szalaggal
mosolytól elzártan
semmim sem volt már,
de még vegetáltam.
Ám léptedet éreztem,
mint gyönyörű harangot,
ahogy ébredő szívem
felé tartott.
Hangod ölelését
elfogadta lelkem,
s kispipitérből – reggelre -
napraforgó lettem
2007.
Egymásba nyilalló test-melegek segélykiáltásai.
Hallod? Madárfüttyel tűzdelt esőcseppek
a sírással pólyált arcon.
Végtelenül rövid pillanatok tarlófüstje tarja az eget.
Szélcsend van, szélcsend örökkön.
Lehunyt szemeim a gyertyákat nézik,
amiket lázammal gyújtottál nekem.
Mindegy...
Talán a késnél is élesebb üresség,
vagy az ezredszer újraálmodott ölelés
elragadtatása szaggat, pusztít el...
végül is mindegy,
majd hallgatásod tisztára mosdat.
S csak az az egy kérdés marad:
a puszta csönd vajon közben
vagy azután súlyosabb?
Tündér, tündér,
kicsi tündér
ragyogó holdfényben
ringó táncod
szívemig ér.
Sajgó testem elalél,
fogd meg kezem
hidegétől ne félj.
Cirógató érintésed
megigéz.
Fehér arcomon
fekete éjszaka
rajzolja jelét,
fátylat tűz hajamra,
játszik néma zenész.
Idegtépő dallama visít,
kése hatol csontjaimba,
beborít rettegés.
Bizony, a virágok gyönyörködtető
halála parfümmé érik. A teremtés
pálcavesszője maga a suhintás,
tér-idő ajtaját csapdosó huzat.
A lét esélytelen újragondolásán
megtorpant lépés az emlékezet.
Madárszárnyon egyensúlyozó
csillagfények tömeges tériszonya
verejtékezik illatos fürtjeid helyett
a tenyeremben. Sókővé áll össze
az időtlenségben fürdőző pillanat.
Lásd, a képzet tolvajkulcsához
szerkeszt zárat ilyenkor az elme,
bezárni végleg a sóhaj utáni csendet,
mely épp az ujjaidon számolja talán,
hány szívütés van még a felejtésig.
vergődöm…
csak állok sírod mellett
nézem neved vésett
betűit
ma sem hiszem…
pedig tudom ott vagy
aki maradt belőled
hideg fekete gránitra
letérdelek
nem fázom
nem érzem
csak vágyakozom újra utánad
megidézem szavaidat:
együtt mosolyogtunk
bölcsességén néha
nincs kinek virágomat adjam
anyák napja van ma