Markovic Radmila: Beszélgetés Patyerek Csabával - Megemlékezés az 1848-as Szabadságharcról

Az 1848-as magyar forradalomra emlékeztek Kishegyesen

Csabáról tudni kell: huszonkilenc éves, ambícióval, tervekkel teli fiatalember, aki ide s tova húsz éve a kishegyesi Rizgetős tánccsoport tagja. Természetesen nem vezetőként kezdte, de ma már sikeresen ápolja a népi hagyományt. Koreográfiát készít, tervez, megszervezi a fellépéseket nem csak Vajdaságban, hanem a határokon kívül is.

Mikor kezdtél foglalkozni a néptánccal?

    Ötödikes elemista voltam, amikor megszűnt a karate csoport, és a barátaim a néptáncosokhoz csatlakoztak, velük mentem én is. Ez nem tudatos választás volt, inkább baráti összetartozás. Természetesen megkedveltem, és azóta életem nagy részévé vált.

    Remekül járod a táncot. Hogyan jutottál erre a szintre?

     A fejlődés foka önszorgalom, sok időbefektetés és energiával párosuló akarat. Azzal kezdeném a pályafutásomat, hogy annak idején Kisimre Árpád, és Kisimre Sz. Anna néptáncossá nevelt ki bennünket. Millió szükséges dologra megtanítottak minket. Mellettük éreztem igazán, mennyire fontos ez nekem, és nem csak a próbákon, hanem idehaza adtam magamnak házi feladatot, és gyakoroltam. Annak ellenére, hogy a néptánc csinját - binját megtanították velünk, azért olyan nincsen, hogy ne tudna az ember valami újra is rábukkanni. Tovább fejleszteni tudását.

   Tetszik a hozzáállásod. Arról mesélj nekem, amikor már rátermettnek érezted  magad és Kisimre Tibor csoportvezető is, átvetted a stafétabotot.

   Bevallom, ez kényszermegoldás volt akkor, ugyanis Kisimréék túlterheltek lettek, nem tudtak tovább velünk foglalkozni. Mi nem adtuk fel, és hála Istennek feltaláltuk magunkat. Itt az összetartás sokban hozzájárult, hogy nem esett szét a csapat. Nem véletlen az a mondás: Összetartásban az erő.

   Sokszor láttalak fellépni, kisfiú korodtól kísérem a fejlődésedet, és minden elismerésem. Nem csak Neked, hanem a csoportodnak is, akiket vezetsz. Kezdetben láttam a csoporton a te jellegzetes táncmozdulataidat, lépéseidet, de ma már ezt nem észlelem. Mi ennek az oka?

  Azt vallom, annak ellenére, hogy egy egységet képezünk, a színpadon különböző karakterek legyenek a nézők előtt. Így jutottunk el odáig, hogy mindenki a táncát a saját egyéniségéhez alakítja, és ez nagyon jó, hiszen így tudja kifejezni önmagát, de beleillik az összképbe. Azt azért el kell mondanom, hogy mindenki nem lehet szóló táncos. Remélem, majd az egyik tanítványom a nyomdokomba lép, aki vezető egyéniség lesz, és rá tudnak a többiek mindenkor támaszkodni.
   Szeretném elmondani, hogy a Művelődési Egyesület kezdeményezésére, a Helyi Közösség Pályázatot készített az 1848-as szabadságharc megemlékezésére. A pályázatot elfogadták, és így a néptáncosok majdnem egy órás programmal léphettek fel, de rengeteg erőbefektetés és segítség kellett ehhez.
   Kezdeném azzal, hogy a tánccal kifejezni a szabadságharcot, és nem hadonászni kardokkal, bizony feladta a leckét. Azt tudtuk, hogy honvédzubbonyra szükségünk lesz. Nálunk nem található. Szerencsére felfedeztük, hogy Szegeden van kölcsönző, és sikerült onnan beszerezni. Közben éjjel nappal törtem a fejem a koreográfián. Azzal kezdtem, hogy diktafonnal elmentem id. Virág Gáborhoz, aki hajlandó volt beszélgetni velem a Kishegyes határában 1849. július 14-én lezajlott csatáról.  Ősrégi Biblia hátulján található egy honvéd levele, feltételezhetően papír híján, és nekem innen jött az ötlet, Levél lesz a műsor címe, és ez lesz a központi téma.
 Természetesen nagy szerepe van Molnár Róbert színművésznek, és Kovács Hani is sokat segített. Leültünk megbeszélni az első perctől az utolsóig, hogyan is képzeljük el a fellépést. Bevallom, hosszan tárgyaltunk. Volt az úgy, hogy amit fölépítettünk, nem tetszett, és leromboltuk. Kezdtük előröl. Amikor megszületett a kész terv, megkértük Kisimre Tibort, aki  átfésülte, és jó tanácsot kaptunk tőle. Mivel időszűkében voltunk, megfeszítő munka kezdődött, de mindenki kitartott.

   Engem lenyűgözött a háttérben az árnyjáték, amely erősen kiemelte a harci jelleget. Ez kinek az érdeme?

   Felkértem Molnár Róbert színművészt, állítsa össze, és illessze bele a műsorba. Nem volt egyszerű feladat, de remekül megoldotta.
   Az énekek kiválasztása sem volt könnyű. Ez a feladat ikertestvéremre, Orsira hárult, aki szerintünk a legmegfelelőbb népdalokat elevenítette meg velünk a színpadon, ő dolgozta fel a fellépő lányokkal, de amit nekünk szánt, igazi  harcias jelleggel bírt, a levélíráshoz pedig talán jobb aláfestést nem is adhatott volna.

     Azt is szeretném Tőled megtudni, honnan az ihlet? Nem egy koreográfiádat láttam, és nem ismételitek önmagatokat. Most kifogástalanul sikerült alázattal, tisztelettel a megemlékezés.

    Legtöbbször valamin dolgozok, és olyankor beugrik egy ötlet, rögtön elkezdem szőni a fonalat. A közel 20 év tapasztalat sokat segít, de én archívumokban is kutatok, információkat gyűjtök, különböző forrásokból igyekszem újításokat is bevezetni.
Az 1849-es csatára úgy érzem megfeleltünk a kihívásnak. Visszajelzésekből csak pozitív hangnem árad.

     Mik a terveid, a jövőt illetőleg?

Látok jövőt a néptáncban, de nagyon szeretném fellendíteni a kulturális életet itt Kishegyesen, mégpedig Kultúrközpontot kellene létesíteni. Ez nem csak elképzelés, már dolgozunk a kivitelezésen. Szeretnénk, ha szeptembertől beindulna a színjátszó- és bábjátszó csoport. Sok itt a tehetséges fiatal, és mindég új arcokat kell bevonni a siker érdekében. Megteremteni egy kulturális kikapcsolódást. Visszaszoktatni és rászoktatni az embereket a színházlátogatásra. Sajnos a kulturális élet pangott. Különben nagyon hasznosan lekötnénk a fiatalok idejét, nem kocsmába mennének, hanem egy egészséges környezetben fejlődnének, és jó irányba húznák egyikük a másikat. Az idősebbek nevelő hatása sokat jelentene. Ez nem olyan közösség, ahova kényszerből megy az ember, hanem ahol jól érzi magát.

       Nem fogja felőrölni az erődet ennyi feladat?

Fiatal vagyok, akarom, szeretem és jól végzem a dolgom, bár időigényes, sok előkészülettel, szervezéssel jár majd mind ez, de úgy érzem: megéri.

       Visszatérek az előadásra. Tapsviharral jutalmazott Benneteket a telt házú közönség. Erre mit mondasz?

Természetesen valami kimondhatatlanul jó érzés tölt el bennünket. Szeretjük, ha a nézőknek olyant nyújtunk, amivel fellelkesítettük őket. Őszinte leszek. Mikor meghajolunk a végén, akkor úgy érezzük: jaj, de jó, hogy sikeresen vége lett a műsornak, de abban a hőségben beöltözve lovas huszárnak, hát egy cseppet sem fáztunk, az izzadság azonban nem maradt el. Nem volt könnyű feladat, de a pozitív visszajelzések mindent pótoltak.

     Mivel alapjában véve Téged szándékozok bemutatni a műsoron keresztül, azért a végére, kérlek mondjál többet magadról.

Keményfejű vagyok. Nem szeretem, ha a táncosok belebeszélnek a koreográfiába. Nekem határozottan kell kiállni a többiek elé, és nem ott gondolkodni, mit is szeretnék. Viszont, ha valakinek van jó ötlete, azt természetesen elfogadom. Az együttműködés alatt volt összezördülés is, de azt józan megfontoltsággal elsimítottuk eddig mindég. Ami biztos, nem könnyű összetartani, lelkesíteni egy csapatot. Amikor átvettem a vezetést, féltem, képes leszek-e a feladattal megbirkózni. Sikerült, mert az is hozzájárul, hogy jó a közösség. Alázattal állnak a munkához és pozitívan. Sok év együttlét van mögöttünk, szinte összekovácsolódtunk.
Arról is beszámolok, hogy az ovisoktól a felnőtt néptáncosok, ha együtt mennek vidékre, nincs különbség. Mindenki egyenrangú. Azért a fiatalokra nagyon ügyelünk. Különben nálunk nincs alkoholfogyasztás fellépés előtt. A szabályokat mindenkinek be kell tartania, csak így őrizhetjük meg a színvonalat. Igyekezünk kinevelni utánpótlást, mert nekünk a néptánc az életforma.

Köszönöm a beszélgetést, és én is elmondhatom, hogy Budapest bármelyik terén derekasan megállnák a helyüket ezek a lelkes fiatalok, és most nem nagyítok.


Markovic Radmila


videó:
"Levelek" a kishegyesi csata emlékműsora