Tisztelet- mondta Vincent, és lekicsinylően legyintett. Szóhasználatainkban lappanganak akkora idiotizmusok, hogy csuklanom kell, ha ráakadok egyre.
Itt van mindjárt a „Tisztelet” kifejezés.
Egy teátrális hazugság, mégpedig az olcsóbbik fajtából. Mindenki használja, eszében sincs gyakorolni, mert miért is tenné. Értelmes lény nem tisztel senkit és semmit, legfeljebb elismer, vagy megbecsül.
Mert miért kéne engem bárkinek tisztelnie, vagy nekem bárkit?
Amúgy nem is ismerem a művelet koreográfiáját, esetleg hajlongjak, és ne nézzek az általam éppen megtisztelt arcába? Tördeljem beszéd közben kezeimet, vessen szét az alázat, menjek mellette guggolva, hogy érzékeltessem semmi voltomat? Pöffeszkedő műgéniuszának árnyékában sütkérezzem, holott tudom, hogy ez is tele van hibákkal és gyarlósággal, mint én, vagy akárki más.
Reszketeg, susogó hangon udvaroljak neki, amit ő elhisz, meghülyül tőle, én meg nem értem mitől ilyen hülye.
Hiszen én csináltam belőle fennkölt pojácát, aztán csodálkozom, hogy az.
A tisztelettorzító hatása elkerülhetetlen, a hízelgést mindenki beveszi, elszáll tőle, mint a fing, és nem tudja, senki mitől van büdös. Nincs mese, itt a megtisztelt az áldozat, és a megtisztelő a gyilkos. Mert lehet becsülni, nagyra becsülni, elismerni, értékelni, satöbbi, de tisztelni nem.
A „Tisztelet” nem tudni mi, de mindenki vágyik rá. Gondolom, az emberi hiúság egyik gyenge pontja, az a bizonyos sarok, ahol támadható a szerkezet.
Épeszű ember nem is engedi magát tisztelni, mert tisztában van önnön értékeivel, és hibáival, nem tűri, hogy hülyére vegyék, az ilyen „Pünkösdi Királyság” a primitív, mondjuk egyszerűbb néprétegek álma.
Jó ébredést barmok- mondta Vincent.
Amit el tudok fogadni, az a levelezésben használt udvariassági gesztus, például: „Tisztelt uram”, vagy: „Maradok tisztelettel” XY.
Ez azért van rendben, mert a megszólított is tudja, udvarias gesztusról van szó, és nem őseggfejségének szóló hozsánna. Aki meg akkora marha, hogy azt hiszi, az vessen magára. Hogy mit? Hát mondjuk kölest, vagy marharépát.
Mindenkiben kell, legyen annyi emberi tartás, hogy nincs tisztelettel sem mások, sem önmaga iránt, de legyen meg benne a felismerőképesség, tudja magát és másokat a létrán elhelyezni, józan belátás, hogy mi lényeges az életben, és mi az, ami annak látszik.
Legyen reális, és ne legyen igazságtalan, mert önmagát minősíti.
Na persze idiótának lenni sokkal könnyebb, de ha sikerül, akkor sincs semmi.
Semmiért harcolni meg egy ökör privilégiuma- mondta Vincent, végigheveredve vetetlen ágyán, rágyújtott, és nagy valószínűséggel megint kiégette virágos ágyhuzatát.
Itt van mindjárt a „Tisztelet” kifejezés.
Egy teátrális hazugság, mégpedig az olcsóbbik fajtából. Mindenki használja, eszében sincs gyakorolni, mert miért is tenné. Értelmes lény nem tisztel senkit és semmit, legfeljebb elismer, vagy megbecsül.
Mert miért kéne engem bárkinek tisztelnie, vagy nekem bárkit?
Amúgy nem is ismerem a művelet koreográfiáját, esetleg hajlongjak, és ne nézzek az általam éppen megtisztelt arcába? Tördeljem beszéd közben kezeimet, vessen szét az alázat, menjek mellette guggolva, hogy érzékeltessem semmi voltomat? Pöffeszkedő műgéniuszának árnyékában sütkérezzem, holott tudom, hogy ez is tele van hibákkal és gyarlósággal, mint én, vagy akárki más.
Reszketeg, susogó hangon udvaroljak neki, amit ő elhisz, meghülyül tőle, én meg nem értem mitől ilyen hülye.
Hiszen én csináltam belőle fennkölt pojácát, aztán csodálkozom, hogy az.
A tisztelettorzító hatása elkerülhetetlen, a hízelgést mindenki beveszi, elszáll tőle, mint a fing, és nem tudja, senki mitől van büdös. Nincs mese, itt a megtisztelt az áldozat, és a megtisztelő a gyilkos. Mert lehet becsülni, nagyra becsülni, elismerni, értékelni, satöbbi, de tisztelni nem.
A „Tisztelet” nem tudni mi, de mindenki vágyik rá. Gondolom, az emberi hiúság egyik gyenge pontja, az a bizonyos sarok, ahol támadható a szerkezet.
Épeszű ember nem is engedi magát tisztelni, mert tisztában van önnön értékeivel, és hibáival, nem tűri, hogy hülyére vegyék, az ilyen „Pünkösdi Királyság” a primitív, mondjuk egyszerűbb néprétegek álma.
Jó ébredést barmok- mondta Vincent.
Amit el tudok fogadni, az a levelezésben használt udvariassági gesztus, például: „Tisztelt uram”, vagy: „Maradok tisztelettel” XY.
Ez azért van rendben, mert a megszólított is tudja, udvarias gesztusról van szó, és nem őseggfejségének szóló hozsánna. Aki meg akkora marha, hogy azt hiszi, az vessen magára. Hogy mit? Hát mondjuk kölest, vagy marharépát.
Mindenkiben kell, legyen annyi emberi tartás, hogy nincs tisztelettel sem mások, sem önmaga iránt, de legyen meg benne a felismerőképesség, tudja magát és másokat a létrán elhelyezni, józan belátás, hogy mi lényeges az életben, és mi az, ami annak látszik.
Legyen reális, és ne legyen igazságtalan, mert önmagát minősíti.
Na persze idiótának lenni sokkal könnyebb, de ha sikerül, akkor sincs semmi.
Semmiért harcolni meg egy ökör privilégiuma- mondta Vincent, végigheveredve vetetlen ágyán, rágyújtott, és nagy valószínűséggel megint kiégette virágos ágyhuzatát.
Kép: Kapolyi György alkotása
Vincent, hogy úgy mondjam, hanyag volt, kiégette az ágyhuzatot, de hát ez is csak azt bizonyítja, hogy ismételten is képes volt hibázni, bizonyítva gyarló voltát. Ettől még okosakat mondott a tiszteletről szólva, ezt el kell ismerni! Jut eszembe egy emlékem. Idősebb edző sporttárs rosszkedvűen látta, hogy a sikeres tanítványát méltató napilapban nem említették meg, mint nevelőedzőjét. Volt igazsága is, másrészt az elismerés elmaradását látva némi emberi hiúságot is felfedezhettem, hiszen akár legyinthetett is volna. Gondoltam, vigasztalót mondok, s más eredményére utaltam, hogy ott aztán bezzeg jól kiemelték tudását. Belátom, picivel túlmentem egy "normális" dicséreten... Ezt érzékelte ő is, és azonnal visszaszólt, hogy csak ne hízelegjek. Lám, egy kissé túldicsérő szavam is hízelgésnek tetszett, erre a "tiszteletre" viszont egyáltalán nem tartott igényt. (Azóta is restellem ezt a jó szándékból elkövetett, mégis érzem, rosszul alakult közjátékot.)- Tetszett írásod, Gyuri!
VálaszTörlésKedves Gábor.
TörlésEz nehéz ügy. Ha részvétlen vagy, nem keltik jó híredet, ha meg igyekszel a másikat kisegíteni a lelki gödréből, félreért.
Na, ezek után mit tegyen az ember?
A nyulat is, vagy azért,mert van rajta sapka, vagy azért, mert nincs.
Nem lehet az ember okos.
Köszönöm látogatásodat.
gyuri
Kedves Gyuri,
VálaszTörlésÉlvezettel olvastam Vincent bölcselkedését a tiszteletről és amellett hogy el is gondolkodtatott, meg is nevettettél :) köszönöm.
Kedves Noémi.
TörlésÉn köszönöm, hogy olvastál, és tetszett is írásom.
Örülök neki.
gyuri
Üdvözlet a visszatérő, kedves és bölcs Vincentnek ! :) Megint jól megmondta a magáét tisztelet ügyben. Sok igazsága van. Persze vannak olyan emberek, akiket a legnagyobb jóakarattal is képtelenség tisztelni, hiába is akarnánk. Roppantul élveztem elmélkedését, igazságán túl, szórakoztató is. :)
VálaszTörlésKedves Ildi.
TörlésÖrülök, hogy tetszett írásom, és köszönöm, hogy olvastál.
gyuri
Tiszteletem kedves Gyuri! Ez a szó kijár neked, mert úgy érzem felettem állsz a létrán. Például én nagyom tisztelem Böjte Csabát, mert ő az emberi példaképem. Na, nem komolykodok tovább Vincentet szeretem, mert megmondja a "tutit". Jó írás! Üdv Ibolya
VálaszTörlésKedves Ibolya.
TörlésNe mond, hogy feletted állok a létrán, mert Te, az igazán jól írók közé tartozol.
Mindenesetre, megtisztelsz a véleményeddel.
Köszönöm, és örülök, hogy meglátogattál.
Üdv.
gyuri
Végül is kinek jár a tisztelet? Legtöbbször olyannak, aki nem érdemli. Például a kivételek ...
VálaszTörlésTetszett Vincent eszmefuttatása!
Üdv:Szabolcs
Kedves Tati.
TörlésEgyetértünk, ma már ennek a szónak, titulusnak, "Nem kell a régi szabályoknak megfelelni".
Nem garancia arra, hogy a megtisztelt, meg is érdemli.
Ebben az eltorzult világban, nem minden arany, ami fénylik.
Köszönöm hozzászólásodat.
gyuri
Bevallom, engem a kép és a szöveg összhangja ragadott meg igazán.
VálaszTörlésAz általad engedélyezett ihletadó képedről hamarosan meglesz az első égetés. Remélem sikeres lesz, ezért készítettem 3 verziót. Egy sikertelenebb, egy közepes és nekem egy nagyon tetszetős eddig. Ha megengeded ezt a képed is lemásolom, csak nem tudom, mikor kerül rá a sor, de ha még élek, és erőm is lesz, akkor hasonlóan felépíteném. nehéz lesz két lábra állítani, a súly miatt, de soha sem lehet tudni.
Írásodon elgondolkodtam, és mint mindig, tatszik: Mila