Szemem tavai kiapadtak,
elszivárogtak a sós vizű patakok...
Barlang-számból sorra-rendre
eltűntek a fehér cseppkövek.
Egykor pergő, élénkpiros nyelvem
ma már csak száraz húsdarab,
nyálhiányban barlang mélyén letapadt.
Besüppedtek a rózsás dombok,
arcom halvány, csupa ránc,
elhordták kedves mosolyát
a mindennapi gondok.
Pázsit-hajam gyérül, deres,
minden egyenes - görbe lett...
Orrom viszket, fülem süket,
Ez a fej - már csak fejezet,
utolsó az életemből,.
Illusztráció a könyvből,
amit nem írt meg senki soha,
mert a történet olyan mostoha...
Mégis mindenki olvasta, ismeri,
aki a "szép kort" is megéri,
sajnos, mégsem élvezi.
Az ÉS-ben minap olvastam egy terjedelmes és élvezetes cikket az öregedés jegyeiről. Ebben a szerző - Magyar László András - az első (és legkorábbi) jelnek nevezi a fiatalabbnak látszani vágyást. A második a tanulásra való képtelenség, a harmadik az állandó szorongás, negyedik a testi romlás, ötödik a folytonos irigy sértődöttség. Van aztán a szeretteinkért érzett aggodalom, a hetedik ("talán legijesztőbb") az, hogy ilyen összegzést ír a "szép korú" ember. Mint a cikkíró közli: ez utóbbi előnye, hogy közben nem gondolunk az előző hatra, sőt, azt is elfelejtjük, hogy "miféle marhaságokat írogatunk itt kínunkban". - Te itt főként a külsőleges változásokról írtál, s hogy így, ez józan visszatekintés az elmúlt életedre, kedves Sarolta! :)
VálaszTörlésKedves Gábor!
VálaszTörlésnagyon érdekes, amit az öregedés belső változásairól írtál, talán szomorúbb,mint a külső, bár nem látványos, észlelik mások is, de főként maga "a szépkorú" - Szerencsés, aki nem mindet hordozza, de a feledékenység is hasznos nagyon.
Köszönöm a kiegészítésedet.