Kidobtak egy altest tisztán tartására
szakosodott eszközt Kispest határába.
Tavasz jött, s a világ éledt, ahogy szokott,
csóró fajansz volt csak keserű és kopott.
Rozsdás lé csordogált elnyűtt zománctestén,
míg körötte románc zajlott minden estén.
Lassan benőtték a törtetőbb növények,
végül elfogadta sorsát, hát övé lett
ez a mikrokozmosz, ahol az igények
csöppnyik, de beszólhat bidé a bibének:
- Flitteres nóziját hordhatja fönn váltig,
Ön is csak egy rovar ülepére vágyik…
Különös dimenzióban vetted célba az elmúlást, illetve gyakoroltál némi "erkölcsnemesítést" is, kedves Attila. Ahogy kell, fanyar mosollyal olvastam... :-d (Mindenesetre tűnődtem egy keveset a címen. Mivel funkcióját tekintve használhatatlan, kidobott tárgyról írtál, akár rendben is volna. De mi van, ha a munkád mineműségére utalsz az idétlen-nel; ez esetben talán zárójelbe tehetnéd a B-t. Ám szöveged egyáltalán nem annyira idétlen, hogy bár tréfásan, de így hívd fel rá a figyelmet. Nem szólva arról, hogy hasznavehetetlen tárgy is megőrzi nevét, sőt, nem lehet tagadni: benne van a versben is. De legalább ez utóbbi ellentmondás ne zavarjon!, a cím lehetne például: Bidétlen tavasz... (Vagy más, jobb.) Hiába, no, nehéz a költő élete... :p
VálaszTörlésValóban, kedves Francis, nehéz a bányászok élete... :D
TörlésKöszönöm szépen az értő elemzést! (h)
Szellemes! És nagyon jól megírt. Tetszett, gratulálok.
VálaszTörlés