Molnár József: Feneketlen kút




Itt nincsenek várakozó esték. Minden spontán
érkezik, még a dal is, amely Trisztán és Izolda
énekét idézve, átsuhan a nemlétezők
felett. Akik most fájdalmas sóhajokban
emlékeznek az öröklét pillanatairól,
amikor még testet öltött búzakalászként,
vagy virágzó nevetésként sugározták 
meleg fényeiket.

Aznap végig éltem a halottak gyászbeszédét
az élők felett. Látszólag parttalan imákat
hallasz, céltalannak érzett példabeszédeket,
összemorzsolódva egymásba olvadó
szavakat vélsz kihallani a szélből.
Miközben úgy érzed, 
feneketlen kútban nézed
a fellobbanó eget, amely 
elérhetetlenül kék. Mint
a képzelet nefelejtse.
Vádbeszédet hallasz,
az elhunytak irgalmatlan
igazságait, melyek
tűzként világítják át
hibáinkat. 
A jóvátehetetlen 
tévedéseinket, 
melyek az évkönyvíró angyalok 
asztalára vannak kiterítve.


1 megjegyzés :