érkezik, még a dal is, amely Trisztán és Izolda
énekét idézve, átsuhan a nemlétezők
felett. Akik most fájdalmas sóhajokban
emlékeznek az öröklét pillanatairól,
amikor még testet öltött búzakalászként,
vagy virágzó nevetésként sugározták
meleg fényeiket.
Aznap végig éltem a halottak gyászbeszédét
az élők felett. Látszólag parttalan imákat
hallasz, céltalannak érzett példabeszédeket,
összemorzsolódva egymásba olvadó
szavakat vélsz kihallani a szélből.
Miközben úgy érzed,
feneketlen kútban nézed
a fellobbanó eget, amely
elérhetetlenül kék. Mint
a képzelet nefelejtse.
Vádbeszédet hallasz,
az elhunytak irgalmatlan
igazságait, melyek
tűzként világítják át
hibáinkat.
A jóvátehetetlen
tévedéseinket,
melyek az évkönyvíró angyalok
asztalára vannak kiterítve.
Nem központoznám ezt a verset, de így is jó.
VálaszTörlés