Mindig, amíg a sorsod útján jársz
le nem vetett hegekkel teszed.
Eléd görgetett rögöket átmászod
s amit lehetetlennek hittél, elérheted.
Mindig, mindig... csak mész előre,
de már nem hajtod le a fejed.
A fény, ami egyszer megsimogatott
gyémánt porral szórja be minden reggeled.
Már csak emlék, a régi hajnali láz.
Mégis, érzed az izzadást...
Tenyered kis dombjaiban is látod
azt a kedves szótlan vallomást,
ami elkísér a sorsodnak útján.
Talán csak néhány év az, amíg itt lehetsz,
mégsem félsz, a túlsó parton is állnak
kik megfogják majd kinyújtott kezed...
2016. április 26.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése