Azt hiszik az emberek, attól, hogy nyár van, mindenki ráér. Az íróhoz váratlanul vagy előre bejelentkezve megérkeznek a vendégek, míg idősebb írótársai unokáikkal elvonultak, mondhatni kivonultak az irodalomból. Az irodalomtörténészek szép jövőt jósoltak neki. Az író mosolyogva hallgatta, bár több volt benne a kétely. A társadalmi jelenség mellett előrehaladott betegsége sem bíztatta nagy jövővel. Bár asszonyai az írás gyógyító hatását sugallták, sőt emlegették. A két asszony ebben egyetértett, ki ezért, ki azért. Lola látszólag kivonult az életéből, de egy ott felejtett fogkefe, egy illat, mely ott lebegett a nyitott üveg felett, amelynek teteje a sietségben a díszes üveg mellett és nem rajta helyezkedett el. Mintha Lola cselekedete szándékos lett volna.
Váratlanul befutott Géza, aktuális barátnőjével. Lola olvasott a tekintetükből, mindent értett, hiszen az imént érkezett haza a konferenciáról, nem várta meg az értékelést. Unta a vég nélküli udvariaskodó záróbeszédeket.
Hogy az idegen lány zavarát oldja, megkérdezte, főzzön-e kávét. Persze nem kértek, sőt búcsúzkodtak.
Lefekvéshez készülődtek. Lola az utolsó estén viszonozni akarta az olvasás gyönyörét, de a másik szobából a klaviatúra kopogása hallatszott. Erre átvitte a párnáját a nappaliba, ezzel lett vége egyre lazuló házasságuknak. Persze tudott Amandáról és a többiekről is, illetve sejtette, de Igali Alajosban a nagy írót látta, akinek a karrierjét egyengette. Úgyszólván felépítette Igalit, akit már kezdő oktató korában is csodált. Igali Alajos már a harmadik évfolyamon feladatot kapott professzorától. Akkor még nem volt kreditrendszer, átjárás az évfolyamok közt, a professzor mégis érezte a hallgatóban rejlő és máris mutatkozó elhivatottságot. Lola, a hallgató úgy nézett a nála alig idősebb Alajosra, mint a nagy
nemzedék utódára.
Az öreg író élvezetet talál az írásban, azonosul Lali alakjával.
Vajon miért éppen Lali és nem Alajos? Vagy egyenesen Németh László? Sokan írnak efféle áltörténelmi regényeket. Amikor ő nászúton volt, nappal írt. Papírra vetette, átélte újra meg újra az éjszakát. Tulajdonképpen az írással tudatosult benne minden.
Lola bármennyire rajongott a tudós és sokra hivatott íróért, aki bizony viselte gyerekkora viszontagságainak testi jeleit, nem szívesen engedett. Ambivalens érzései voltak. Vajon az író és művei vonzzák-e, amelyek jószerivel, abban a testben lakoztak? Végül, miután érezte, hogy inspirálja a társát, hozzáment. Sosem bánta meg. Egy patinás nagy üdülőbe mentek, ahol elvegyültek a vendégek tömegével. Az emberek nem olvasnak, gondolták. Alajos fényképe nem forgott közkézen. Nem virított a címlapokon, sem a képernyőkön, egyébként nem sok embernek volt tévéje. Sok célozgató kritikát kapott, de azokban csak névtelen apropó volt, hogy érzékeltessék az áthallásokat.
Lola eredetileg olvasója, hallgatója és rajongója volt, akárcsak Amanda, aki maga az olvasó, fiatalabb kiadásban. Lola a lélektani katartikus történeteket szerette. Végül kiderült, hogy az intellektuális Igali Alajost szerette benne. Németh Lászlóhoz hasonlította, aki a kisváros figuráit más szemszögből nézi, mint Móricz. Ezt a nézőpontot keresi Alajosban és Lola tulajdonképpen a doktor alteregóját vélte megtalálni választottjában. Villámfénynél derült ki, hogy mindenben csalódott, mint a darab megkeseredéséből felépülő hőse. Sem a régi – csak álmaiban létező – szeretőjét, a valamikori Alajost, sem a férjét, aki a celebbé lett Lalivá alakult, nem akarta többé. A kiábrándító valóság az, hogy Alajos ifjúkorának hősködése fokozatosan lehámlik, szeretőiről Lola értesül. Tulajdonképpen az olvasás a szerelme. Lajos ágyában gyakran esik ki a kezéből a könyv. Éjfél után. Ezt a fejezetet akarja Lola végleg lezárni.
Ami a gyengédséget illeti, a kettőjük habitusán áll vagy bukik. Alajos, a karót nyelt szobatudós, aki valahol mégis erre vágyna, csak nem tudja kifejezni, míg a Lolában felülkerekedő irtózás és az intellektusba menekülés az akadálya. Lola sokat gondolkodott azon, Lali hogyan alakulhatott ki, hogyan csúszott ki a kezéből, az az Alajos, akit tisztelt.
Belenyugodjon? Tehet-e mást? Döntött. Csak az öreg író érezte meg azt a kezdettől fogva kódolt dilemmát. Éppen ezért irigyelte éppen Lalit, a figurának a könnyelmű, szinte gátlástalan életét, a nagy átalakulást.
Lali szépfiú. A betegség jeleit sármos intelligenciája feledteti. Alajos mindenre gondol csak a halálra nem, ami végig benne bujkál. Szépfiú, egyre inkább az. A rajongói közt egyre inkább bulvárosodik. Ő, aki hallgató korában nem élte az egyetemisták kicsapongó életét. A témaválasztása egyre színvonaltalanabb, populáris.
Lola észrevétlenül visszatér Németh Lászlóhoz, aki persze csak a könyveiben él. A lehetőségeket be nem teljesítő, könnyelmű Lali helyett... Micsoda változást okozhat a népszerűség. De nem Alajost az írót, hanem Lalit, a szépfiút keresik benne. Szinte kizárólag nők tartoznak a baráti köréhez.
Amanda az igazi szexet ismeri meg Lali mellett, de Lali, aki azóta otthonülő lett, egyre gyakrabban a novelláiba költözik. Tulajdonképpen az írásban találja meg az élményt, míg Amanda Lali laza írásaiba szeretett bele, és a szexet kedvelő szépfiúnál kötött ki.
Lali bármit megtehetett, mivel informatikusként kereste a kenyerét, otthonról dolgozott. A főnökei késő éjjel vagy hajnalonta jelentkeztek be, az időzóna eltérés miatt. Így lehettek párhuzamos viszonyai. Így került a képbe Amanda, akit már korábbról, az egyetemről ismert.
Amanda dedikáltatta a könyvét. Miután a bemutatót lekéste, megkereste a mestert…
Az öreg író szinte irigyelte az általa felépítetett alakot. Miért éppen informatikus? Az egyetemen nem marasztalták, érdekelte minden, ami új. Beletanult.
*
Lali és Amanda most már házasok. A megkésett nászút a pusztába éppen arra szolgál, hogy a férfi kerekedjen felül nem az író. Író? Egyébként a lopott időkben az, amire Amanda vágyott nem tudott kivirágozni. A nászúton ott az egész éjszaka, amelytől azt várja, amit titkolni való találkáikon Lali, csak be nem teljesült lehetőségként jelentett, amikor közel engedte magához.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy Lali nem szabadúszó, informatikusként jól keres. Amanda eddig nem vette észre rajta az apró változásokat. Lali pedig nem látta át Amanda helyzetét.
Menteni akarja a kapcsolatukat. Ezért találta ki nászutat a pusztában. A bogrács melletti iszogatást. Vidámra vette a figurát. A kerekes kutat meg a petróleumlámpát. Amanda lelkesen helyeselte az ötletet.
Amikor a puszta, mint uticél egyáltalán felmerült, arra gondolt, hogy a Gézafélék látogatásától sem kell tartania. Nem hinné, hogy bárki rájuk találna. Átfutott az agyán néhány gondolattörmelék a pusztai vándorlásról, további ókori történetek társaságában. Hallott valami ősborókásról, amelyik villámcsapástól kigyulladt. Nem, oda mégse! A távolságokról egyébként sem volt fogalma, a vendéglátók nem siettek felajánlani, hogy megkocsikáztatják őket, hiszen nászutasok. Lovagolni egyikük sem tudott. A ló nem bicikli, amellyel mindenki tud bánni.
Ennyit a készülődésről, a tapasztott földes vályogházról, a kútról és egyebekről, Amanda a konyhában matatott. Valljuk meg őszintén, ügyetlenkedett.
Szembe jött a valóság. Ha lett volna működő gépe, akkor sem lett volna ereje írni, bár még nem ébredt rá, hogy ez a nászút is kudarcra van ítélve. A poros akáclevelek, a zümmögő méhek, a pillangók, valamint a buckák kerülgetése, a süppedő futóhomok mindkettejükre másként hatottak. A koraesti ásítások ellenére, a hideg kútvízben való mosdás után Amanda többet remélt Lalitól.
Legközelebb a gyerekkel azért komfortos szállást bérelnek – gondolta az asszony.
Laliban azért valahol megbújt a kisördög, az író. Regényfordulatnak vette Amanda alig titkolt duzzogását.
A puszta gyeptársulására csak könnyű lovaskocsit engednek be. Az autója a város szélén parkol. De nem jön a lovaskocsi és zuhog az eső. Dagad a sár. A kis ablakokon, különösen borult időben, nem jut át a fény. A laptop nem működik. Nincs térerő. Egyetlen könyv van a polcon. A pusztát reklámozó kiadvány, amelynek oldalait elborítják a reklámok.
Olyanok is, amelyeknek nem sok közük van a turizmushoz. Pedig a füzet eredeti célja, kedvet csináljon, ötleteket adjon, az olcsó falusi vendéglátás romantikáját kedvelőknek. A puritán, zavaró impulzusok nélküli kikapcsolódást. Ni, csak, feltűnő udvariasságból még az ő egyik könyve is helyet kapott polcon. Érkezéskor nem vette észre.
És ott van még a nyitott vendégkönyv. Most már érti, miért teszik ki az ő könyvét. Azzal reklámozzák a retró szállást, hogy az író úr is itt járt és lám, mennyire elégedett.
Nem jön a lovaskocsi, erre nem jár a kisvasút. Lali, miután a dühe csillapodott és átment a tehetetlenség zsibbasztó érzésébe, egy készülő novella kereteit látta maga előtt és ebben elmerült. Ha nem lett volna kétségbeejtően bizonytalan a helyzet, Amanda most is, akár a nászéjszaka után, elővett volna egy könyvet a bőröndből. Már nem biztos abban, hogy szereti- e az írót. De a gyereknek apa kell. És az apa személye adott.
Lali, az ő híres írója is örülne… Azaz biztosan örülni fog, annak, hogy valódi család lesznek. Micsoda téma!
Vajon melyik házassága az igazi és miért vallott kudarcot az előző? Mi hiányzott? Lali is magában filozofálgat. Nem szól Amandához. Amanda is hallgat. Duzzog-e vagy egyszerűen fél?
*
Az első napok másképpen teltek, akkor még nem esett az eső, Lali nem ásított látványosan.
– Ni, csak, a fecskék is félpanzión vannak, ahogyan mi – szólalt meg Amanda. Pont akkor, amikor Lali illetlen, buja szavakat akart a fülébe súgni, hogy lázba hozza.
Elvégre nászúton vannak.
A fene a bogarakat, meg a fecskéket! – morogta magában. Pont ez jut eszébe ennek az Amandának! És pont ilyenkor. Vendégségben nem illik leverni a fecskefészket – fékezte indulatait.
A fecskéknek pontos menetrendjük van, tapasztalták. Reggel és este etetik a fiókáikat, amikor a bogarak a hűvös levegőben, nyirkos szárnyukkal nem elég fürgék.
Napsütésben könnyű virágról virágra szállni, ahogyan ő tette harmincéves koráig. Nem is sejtette, amit az asszony már régen érzett.
Ő a független nő, aki sosem fogja lekötni magát, most meggondolta. Engedett Lali kívánságának. Nyitott házasságról hallani sem akart. Nem is vette észre, hogy belezúgott a bálványába.
Amandának igazából messze nem volt viharos az élete. Voltak kapcsolatai, de gyerekség volt az egész.
Talán azért érdekelték annyira a fecskék és a fiókáik, mert jelzett az anyai ösztön.
Az öreg író élvezetet talál az írásban, azonosul Lali alakjával. Amikor ő nászúton volt, nappal írt és papírra vetette, átélte újra meg újra az éjszakát. Tulajdonképpen az írással tudatosult benne minden.
Az ifjú pár azonban másképpen képzelte el a pusztát, Lali nem is hiányolta a laptopot.
Térerő úgysem volt, de még áram se, amivel feltölthette volna. Viszont ott volt Amanda, akit végre birtokolhatott.
A reggelit a nyári konyhában találták, fel sem ébredtek, olyan diszkréten terítettek.
Este a csikótűzhelyen találták a meleg vacsorát. Az ebéd azért nem hiányzott, mert valahol bóklásztak, vagy éppen visszafeküdtek. A nászút ebből áll.
Lali a petróleumlámpát babrálta, még találkozott ilyesmivel. Elfogyott a petróleum vagy le kellene vágni a kanócból, mert csak füstölög. Elment a kedve az egésztől. Elővette az elemlámpát, mindjárt beáll a koromsötét éjszaka. Pedig a petróleumlámpa, a kerekes kút, a vályú, és a lavór, amit csak csípős időben kell elővenni, eleinte romantikusnak tűnt.
Romantikus nászút! Minden, amire a háziak kitanították őket.
Reggel, este megjött a homokfutó és hozta az ennivalót. Még forrón gőzölgött, amikor tálaltak. Mennyei illata volt a pacalnak. Nem is gondolták, hogy talán megfekszi a gyomrukat, nehéz étel vacsorára.
Amanda csak nem akarja levetni azt a rohadt nyári ruháját, amit azért vett fel, nehogy a falusiak megszólják. Pedig sosem találkoztak velük. Nem is érzékelték a napok múlását.
Amanda egy darabig még figyelte a fecskéket, aztán végre levetkőzött. Mentek a kúthoz, már előzőleg vizet húztak a vályúba, hogy átmelegedjen. Még mindig vacogtak, amikor a vállukra vetett törölközővel a házba indultak.
A tornácra sem értek, amikor megjelent egy alak, a kerékpárját tolva és borízű hangon bekurjantott a kapu felett.
–Jó estét adjon Isten, meghoztam. Ez a 2039-es eresz számú tanya? Délben elfelejtettem a táviratot kézbesíteni. Lemondta a vendég. Ugye, maguk a háziak – mondta egy szuszra. Lali átvette és vállán a törölközővel bement a házba Amanda után. Minek az eresz, amikor nem esik erre felé az eső? Napozni jöttek. Mind a ketten nagyokat ásítottak, más itt a levegő.
Keresték a vacsorát, de nem volt megterítve.
Reggel ugyanígy jártak, ráadásul eleredt az eső. A kocsi sehol, csizmájuk, ernyőjük sincs.
Ekkor jöttek rá, hogy letelt a hét, amit befizettek, ha nem jön az alkalmi postás, nem is kapnak észbe.
A kamrában találtak bort, kenyeret, szalonnát.
Megváltozott a széljárás, valahol, nem tudták eldönteni, közel vagy távol, elrikkantotta magát egy kakas. Eddig nem vették észre. De még mindig nem jelentkezett senki.
Az öreg író kuncogott magában, amikor ezeket a sorokat leírta. Hogy simán menjen minden a nászúton, az mégsem lehet. Amikor ők hazafelé tartottak, megszólaltak a légvédelmi szirénák. Később kiderült, hogy csak gyakorlat, de leállt a vasúti közlekedés. Az öreg író még emlékezett a bombázásra, megijedt. Félt, mint kisgyerek korában, de a felesége előtt titkolta.
Két nap múlva elállt az eső, a homok is beitta vizet. Megjött a kocsi, hozták a friss ágyneműt. Kiderült, hogy a háziak azt hitték róluk, hogy fizetés nélkül leléptek, hiszen van autójuk. Az utolsó előtti napon, hajnalban, érintetlenül találták az előző napi vacsorát.
Ez aznap történt, amikor egész nap tolták a biciklit, mert süppedt a homok. El is tévedtek, mert csak a lábuk elé néztek. Mire a tanyához értek, annyira elfáradtak, hogy vacsorázni sem volt erejük.
Valamit azonban megtanultak, ami a városi embernek nyomor – ebben a szerepjátékban éppen annak a karikatúrája – valójában a végtelen szabadság. Semmi esetre sem mondható semmittevésnek a pásztor vagy a paraszt élete, ki vannak téve a természet kényszerítő erőinek, keményen dolgoznak. Hiszen ők is megküzdöttek a homokkal, esővel és nagyon egyszerű koszton voltak az üdülés végén, de a puszta felmutatott valamit a lehatárolatlan szabadságból is. Azonban nem sokáig filozofáltak ezen – a gondolatot elnyomta a fáradtság vagy az erotika. Mikor, melyik.
