Őt vártad.
A súlytalan fényből kilöttyent éjszaka
homlokot maró hidegében,
elmosódott körvonalait
a mozdulatlan ürességre feszítve.
Szeméből a tengert,
s alámerítkezve, a zátonyarcodon
verejtékező tehetetlenség
önmetsző hullámpengéit.
Őt vártad.
A menny taníthatatlan nyelvezetét
kőbe marva,
érkezésének dalát komponálták
egyre hangosabban,
és egyre magabiztosabban körmeid.
Őt hozta egy megnevezhetetlen ünnep
anyajegyén átvérző hajnal.
Lásd, a fájdalom visszafagyott rügyei
a visszhangzó avar-csöndben
lassan megvetik fekhelyüket.
A kifinomult zuhanásban
harangszóra csorgó esőcsepp a lét,
s valahol, ahol semmi sem végleges,
a mindenség visszhangzó pulzusát
számolja két összekoccanó madárfütty,
egyre halkabban,
befejezhetetlen tündökléssel.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése