Haász Irén: Kaput nyitott a végtelenbe
Kaput nyitott a végtelenbe
egy bűvös napra az idő.
Egy szélmalom várja remegve,
hátha lovagja visszajő,
mert Rocinanték itt maradtak,
de a búsképű elszelelt,
s ha nincs jó tárgya a haragnak,
a költő minek énekelt?
Forog a föld, a kapu széles,
hatalmas csövet szőtt a fény…
az űrből tán még jönni képes
egy vakhitű, de tiszta lény,
és akkor újra megcsikordul
a széllapát, forogni kezd,
s a lovag megáll, visszafordul,
és szelíden gyökért ereszt.
Kép: Győzi Zoltán Égi malom című alkotása
(h)
VálaszTörlés(h)
VálaszTörlésÚgy érzem, jól értelek, kedves Irén (érzek is, meg értek is, hát jól összeboronálom), szóval kellenek a tiszta lelkű, harcolni tudó, s helyben maradni tudó lények. Csak a vakhit, ami aggaszt kissé; inkább az erős bizodalom, eltökéltség, jót-formálni-igyekvés, -tudás legyen még a jellemzője az ilyen lovagnak... Bólogattam versed olvasva! :d
VálaszTörlésKedves Irén.
VálaszTörlésTetszett.
gyuri
Lovagod igazán kitartó, tetszett. :)
VálaszTörlésKöszönöm, Ildikó.
VálaszTörlésKedves Gyuri, örültem!
Francis, igazad van, de azt írtam, vakhitű, DE tiszta...Azt a kis vakhitet elnézzük, ha a második feltételnek megfelel. Vakhit nélkül amúgy hogyan is szállnánk szembe szélmalmokkal?:)
Köszönöm, kedves Tibor!
Annak örülnék, ha a második feltétel így igazolódna!... De a valóságunkban a vakhit már önmagában, ha "kicsi" is, borzongat... És ki jelöl ki, milyen szélmalmokat? - Különben, mint írtam, tetszik a reménykedő hangvételed! :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyo tetszett kedves Irén! (h)
VálaszTörlés