Kapolyi György: Kedves én

A te életedben is vannak visszatérő gondolatok, más is így lehet ezzel, csak nem gondolja végig. Nagyon jól teszi, mert csak ideges és elbizonytalanodott lenne tőle, de egy centivel sem okosabb. Mert mitől lennél feldobott, hiszen egyetlen felvetésedre sem jön válasz, és folyton kérdezni, csak úgy értelmetlenül, aztán csak a csend, hát, akit ez kielégít, az tiszta hülye.
Itt van a született hülyeség behozhatatlan előnye, ami jóllakottságot szül, és életkedvet.
Az említett állapot biztosít egy megelégedett- lebegő életet, az egész egy rózsaszín habcsók, ami- lásd be- jobb, mint a csukamájolaj, ami a valóság itala. Ezért van az, hogy visszatérően feszegetek egy témát, ami talán nem lehetne, ha valaki végre válaszolna. De nem teszi, mert tesz az én problémámra, ami nem éppen szép dolog. Így marad az ismétlődő kérdezgetés, és már engem is idegesít, de akkor is kérdeznem kell. Én folyton kérdezek, ő soha nem válaszol. Érdekes játék, kár hogy megszokhatatlan. Nincs más hátra, megint rágd le az ismerős csontot.
A már kihűlt múlt eseményei és történései folyton visszaköszönnek a jelenben, lekeverednek a ma ügyeivel, és közösen meghatározzák a remélt holnap lehetséges eseményeit, történhetőségeit.
A folyton változó jelen, amit csak a múlt megkövült igazságai fékeznek- az örök megváltoztathatatlanban,- ami nélkül a jelen egy arc nélküli lávafolyam, ami mindent elhamvaszt, és majd egyszer, talán, kihűlt, megkövesedett testén, hajlandó lesz megkapaszkodni valami élet, valami gyom.
És akkor lesz a jövő, az a jövő, még akkor is, ha nem szokás éssel mondatot kezdeni,- amire nem vagyok kíváncsi, mert én már akkor nem leszek sehol, és rám nem lehet semmiféle hatással.
De valahol minden ismétlődik, reprodukálja önmagát, tehát számomra a már nem létező jövő is valahol olyan lesz mint a múlt, vagy a jelenlegi jelen, ami a múlt és most keveréke. Így, - ha közvetve is,- de tudom, mit nem fogok megélni.
Mert a távoli jövőben is nappal lesz világos, és éjszaka sötét, és felülről lefelé fog esni az eső, mindenünnen fog fújni a szél, és minden születik és meghal, mert valójában nincs új a nap alatt, mert egy örök körforgásról van szó, legfeljebb kis színváltozások elképzelhetők, mondjuk kékebb az ég, és valami pirosas lesz, ami zöldes volt hajdanán.
De ezek a piszlicsári dolgok nem változtatnak a lényegen, azon a lényegen, amit ma sem értünk. Mert a dolgok nélkülem folynak, nehézkesen gördülnek a már eldöntött előre felé, és ugyan úgy nem lesz jelentősége, mintha az eldöntött visszafelé irányában gördülnének.

A történések folyásiránya közömbös annyiban, hogy nem változtathat tartalmi lényegén.                                     Mert egyszer valaki meg fogja határozni a lényeget, ami lehet, abban rejlik, hogy nincs neki, csak úgy történik, és halandónak mi köze hozzá. Ha érteném is, mi miért van úgy, ahogy van, akkor mi van? Akkor sincs semmi, mert ez egy automatikusan működő rendszer, amit mozgat valami, vagy csak tehetetlensége folytán mozog.
A volt és van egyidejű élő jelenlétét, csak figyelni lehet, olyan messziről amennyire lehetséges, de még lehessen látni, mi történik.
A nehézségi erő nem engedi, hogy fölé röppenj az eseményeknek, és tisztán átlásd az egészet, mert félő, hogy beleordítoznál a dolgokba, ami nem a te kompetenciád, és csak zavart keltenél otromba és neveletlen jelenléteddel.
Aztán a keltődő káosz következményeit neked kéne elviselned, és az egész mindenség zengene panaszaidtól.
Esetleg rossz irányba torzítanád a kialakulófélben lévő jövőt, ami alakulásában képlékeny, és könnyen sérül.
Aztán a neked köszönhetően eltorzult jövőt az abban élőknek kell elviselnők, elátkozva téged haló poraidban, mert a múlt akkor is jelen lesz az akkori mostban, és mindenki tudni fog hajdani ocsmány magatartásodról.
Egyszer és mindenkorra vedd tudomásul, sem a múltban, sem a jelenben, és távoli jövőben nem jelentesz semmit, és nyeld le ezt a békát, mert ha nem akarod, majd valaki segít lenyelni, és akkor megtanulod, hol lakik az Úristen.
Mert nem baj hogy vagy, a baj az, hogy jóval több van belőled, mint kéne, és ez okozza az állandó zavart.
Félő, ha ez így megy tovább, valaki megunja ott a felhők felett, és megint lesz egy brutális özönvíz, csak Noé nélkül, és még a megúszás halvány lehetősége is elúszik.
A már kihűlt múlt élő jelenléte lekeveredik a ma eseményeivel, és közösen összerakják a remélt jövőt, amihez semmi közöd.
Te hidd, hogy élsz a mában, magadban cipelve a régi idők tévedéseit, hibáit, és véletlen sikereit.
Hidd el, ez untig elég.

Kép: Kapolyi György alkotása