Bige Szabolcs: Szigorúan bizalmas 2. rész



Új munkahelyén lelkesen fogott neki a munkának, s miután összeházasodtak, beköltözhettek egy kis kétszobás panellakásba. Ezt is a feletteseinek köszönhette, akik igyekeztek saját bizalmi embereiket ilyen módon is magukhoz láncolni. Itt is szervezett mindenféle kulturális akciót, de legsikeresebb a néptánc-csoport lett. Nem hiába volt kitűnő táncos már gyermekkorában is. Örömét lelte a táncoktatásban. Az általa létrehozott tánccsoport hamarosan szép eredményekkel dicsekedhetett. De minden szakmai sikernél többet jelentett számára gyermekének születése. Egyenesbe jött az életük, de hirtelen behívatták a központba. A fővárosi küldött várt rá.
- Jó munkát végzett, fiam! – kezdte a küldött – Szakmailag értem. De mi van a politikai nevelőmunkával? He?
- Gondolom, a kultúrmunka is…
- Nem gondolni kell, hanem tenni! – förmedt rá a „vendég”.
- Értettem – válaszolta.
 Fegyelemhez szoktatott beidegzései működésbe léptek, megérezve a veszélyt.
- Reggel a munkatársakkal politikai tájékoztató és a napi sajtó fontosabb cikkeinek ismertetése tíz percben. Értve?
- Így lesz.
- Továbbá a fővárosból érkezik három frissen végzett megbízható – mondom megbízható (!) – tanerő, akiknek katedrát kell biztosítani a líceumban. 
 Nem válaszolt egy szót sem erre a meglepő kijelentésre. Valami nagy veszély szele csapta meg. Feszülten figyelt, de nem tudta honnan jön a csapás.
- A történelem, románnyelv és biológia katedrákról van szó. Innen a tanároknak minél hamarabb távozniuk kell, hogy az új, fővárosi, megbízható tanerők megkaphassák a megfelelő állásokat. Na, mit szólsz hozzá? Elintézed? Kiásol valami kis piszkos ügyet a múltjukból. Nagybirtokos nagyapa, nyugati rokonság, titkos szerelem. Akármi, ha meg nincs, kitalálsz valami zaftosat. És írásban jelented ide, majd megmondom személy szerint kinek.
- Én ilyent nem tudok megtenni – dadogta.
- Nem is muszáj, vissza lehet menni abba szép kis hegyi faluba. Sajnos ott az asszony számára nincs állás, de milyen jókat játszódhat majd a kicsi fiad a patakparton. Csak bele ne essen! Hogy is hívják? Tibike? Na, csak vigyázz rá!
 Szorongó szívvel ment haza. A feleségének, Liliánának nem szólt, csak magában őrlődött, rágódott. A családjáért való aggodalom töltötte be minden napját. Éjjel nem tudott aludni, étvágya nem volt, csak turkálta az ételt. 
  A reggeli „újságolvasást” meglepően jól fogadták. Vidám társalgássá, kávézássá alakult szinte észrevétlenül. Árpi szorgalmasan jegyzeteket készített, legyen bizonyítéka a végrehajtásnak. A három tanárról gyűjtendő adatok beszerzése, már nehezebb ügynek látszott. Nem is írt semmit, s mikor a következő hónapban bement a központba a fizetésüket felvenni, csak a reggeli politikai félóra sikeréről tudott a kijelölt aktivistának jelentést tenni. Akármilyen harmadosztályú beosztott, micsimán* volt is az aktivista, messze Kelemen Árpi felett állt a hierarchiában és keményen leteremtette a fiatalembert, az elmaradt leleplező jelentésért.
- Azt hiszem, nem érti a feladatot, de majd teszünk róla, hogy jobban megértse! - fenyegetőzött. 
 - Na, ez a hónap is jól kezdődik – gondolta hazafelé menet.
  Közeledett közben Május 1. Sok műsor, előadás kivitelezése, megszervezése hárult a kultúrigazgatóra, s nem maradt ideje saját bajával, gondjával sokat foglalkozni. Az ünnep most is különös kettőséggel telt el. Egy felől a hivatalos programok, másfelől a hagyományos májusfaállítás és májusköszöntő vidám vendégjárás. A májusfaállítás a legények dolga, a lányos ház udvarán állítanak fel kizöldült nagy ágat, vagy egész fát, de úgy, hogy a házbeliek ne vegyenek észre semmit. A csendes hajnali órák a legalkalmasabbak erre. Ez az óra arra is alkalmas még, hogy ilyenkor tréfálják meg azokat a gazdákat, akik valamivel kiváltották a fiatalság ellenszenvét. Szóval akikkel „elszaladt a ló”.  Se szeri, se száma nem volt a kitolások módozatainak – például, leszerelték az utcai kaput és felvitték a szénapadlásra, vagy bekötötték a házőrző ebet az istállóba a jászolhoz, meg más ehhez hasonló csalafintaságot követtek el. Persze mindezt a legnagyobb csendben. Megsértődni nem volt érdemes, mert a következő évben megismétlődtek a megtréfálások.
 A fiatalabbak, de a még a korosabbak is este összegyűltek egy kis tereferére, beszélgetésre, sütöttek húst az udvaron, s iddogáltak, nem is keveset. Éjfél után aztán, mikor már májust jelzett a naptár, udvariasan beoldalogtak a zenészek is az udvarra, vagy a tornácra, s engedélyt kértek a gazdától, húznának el egy-két nótát a vendégek kedvére. S ha látták, hogy tetszést aratnak, úgy cifrázták azt a nótát, ahogy rajtuk kívül más zenész nem is tudná. A prímás a sikeren felbuzdulva rákezd a híres fülemülére. A többi muzsikus csak hallgatta áhítattal, a vendégekkel együtt. Néha a brácsás egyszer-egyszer belebrummog – ahol kell – a virtuóz játékba. S mikor vége szakad a varázslatnak, senki sem tud megszólalni. A gazda odalép, s méltóan honorálja a csodás produkciót. A zenészek meghajolnak és „víg májusi napokat” kívánva odébb állnak.
 A patikuséknál is vidám társaság gyűlt össze, ott volt az orvos családostól, és három-négy tanárházaspár is. Eleinte jól is ment minden, szépen mulattak, ahogy kell. Ettek, ittak, énekeltek. Főleg ittak. Hajnalig. Akkor mindenki kidőlt, de a háziasszony – aki végig józan maradt - igyekezett mindenkit elhelyezni gyorsan. Kit egy fotelben, kit a kanapén egy pokróc alatt. Két pár hazabotorkált, bár az utcát keskenynek találták, de végül szerencsésen hazaérkeztek.
  Reggel a háziasszony kávéfőzés céljából kioldalgott a konyhába az alvókat kerülgetve. Na, ekkor robbant a bomba!
  Ott találta kedves férjét, a patikust félreérthetetlen helyzetben a biológia tanárnővel. Megkövülve állt meg a konyhaajtóban, s egy hang sem jött ki a torkán. A „hölgy” vette észre, de csöppet sem jött zavarba.
- Beszállsz? – kérdezte gúnyosan.
  Ettől aztán az asszonynak megjött a hangja, s a cselekvő kedve.
- Kifele! – üvöltötte, s egy jól sikerült visszakezessel telibe találta a biológiában oly jártas ellenfelét, hogy annak megindult az orra vére.
 Nem lett a reggeli kávéivásból semmi – mindenki kotródott hazafelé. Másnap folytatódott a munka, s meg kellett emészteni a történteket. Bár az érintettek nem szóltak egy szót sem, mégis kiszivárgott, mi történt. A suttogva terjedő hír, a borzongva továbbadott részletek - ki mit tett, mit mondott, hogy mondta. Árpi fülébe is eljutott a botrány híre.
 „Végre akadt valami jelenteni való” - gondolta, s meg is ragadta az alkalmat, megfogalmazott egy részletes leírást a történtekről. Büszkén vitte be a központba, remélve egy elismerő dicséretet. Csalódnia kellett azonban.
- Csak egyetlen jelentés? – förmedt rá megbízott – Ennél azért többet vártunk! A következő alkalomra mind a három megnevezett személyről legyen anyag!
  Otthon nehezen, de rászánta magát, hogy óvatosan utánajárjon a pletykáknak, s megtudjon, valami, bármi apróságot. Rádöbbent, hogy már nem is tiltakozik magában a feladat ellen, és hogy könnyebben fogalmazza a jelentést, amibe többet is belesző, mint amiről tudomást szerzett.
  Az állandó fenyegetések, a burkolt és nyílt fenyegetések teljesen aláásták a lelki nyugalmát. Éjszakánként rémálmok gyötörték – feleségét, gyermekét látta autó kerekei, vagy leomló házfal törmeléke alatt, vagy eszét vesztve keresgélte őket a közömbös néma tömeg között. Ilyenkor izzadtan ébredt minden ízében reszketve. Felesége, Liliána kérdezte, mi a baj, de csak kitérő válaszokat adott. Hogyan is mondhatta volna el, hogy eladta lelkét a gonosznak, s most értük aggódik, mert miattuk kényszerül lelkiismerete ellenére cselekedni. 
  A karácsonyi forradalom aztán elsodorta a régi vezetőkert és újakat teremtett. Árpád számára is úgy tűnt nyugodalmas idők következnek. Nem kért többet tőle senki jelentéseket létező és nem létező dolgokról. Nem is volt senki, aki kérhetett volna ilyesmit. A művelődési ház tovább folytatta munkáját, sőt az emberek mintha többször is igényelnék. Összejövetelek, találkozók, gyűlések váltogatták egymást a nagyteremben

-.-
*Micsiman – alacsony beosztású alkalmazott - мичман (orosz) a.m. altiszt



8 megjegyzés :

  1. Baljós előérzéseim igazolódni kezdtek, nem lehetett hősünknek egyszerű, amibe belekényszerítették. Ezért a félelem, a rémálmok, a gyötrődés - és a "feladat" megkívánta információgyűjtés. A hatalom létében fenyegette őt és családját. A karácsonyi forradalom változást hozott, de a múlt bizonyítékai nem tűntek el; vajon milyen rémületek jönnek ezután? - Kedves Szabolcs, kíváncsian várom a folytatást. @-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A múlt nem csak kísért, de át is mentődnek az indulatok, a törekvések, talán más formában. Hozom a fojtatást. Köszönöm a megjegyzéseidet, kedves Gábor.

      Törlés
  2. "Fokozódott a helyzet" a folytatásban (itt is), kedves Szabolcs.
    Remekül érzékeltetted a sarokba szorított psziché "korrumpálódását".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tiborom, a sarokba szorított ember reakciója akár ki is számítható, de lehet hogy "hibás a számítás".

      Törlés
  3. Korrajzod remekül alakul, ahogyan a főhősöd is.
    Szeretettel gratulálok, kedves Szabolcs: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményedet, kedves Mila.

      Törlés
  4. Kedves Szabolcs,

    Nagyon érdekes a főhős élete, kíváncsi vagyok rá, hogyan alakul a sorsa.

    VálaszTörlés
  5. Én még emlékszem ezekre az időkre itthonról is. 1988 előtt itt is állandó pressziók alatt állt, aki nem volt párttag. Egy iskolában is, mondjuk, ahol én tanítottam, a 11 fős párttagság döntött a többiek sorsáról, akik csaknem 100 körül voltak.

    VálaszTörlés