Kapolyi György: A ház



Még a múlt század derekán épült Klasszicista homlokzatát szépen rendbe hozták, minden lakáshoz erkély is tartozott. Volt, aki muskátlikat nevelt rajta, volt, aki csak a ruhaszárítót tette ki, megrakva vizes ruhákkal. Egy erkély ékeskedett egy vén nyugággyal, benne egy öreg nénivel. Csendes ház volt, hozzáillő öreg lakókkal.
A harmadikon megürült lakásba költözött be Flórián. Flórika - ahogy barátai becézték- túl volt az ötvenen, alacsony –vastag figurája, kopasz feje, erős lúdtalpai furcsa külsőt kölcsönzött neki, ha ment, úgy billegett rövid-vaskos lábain, mint egy rugóra járó mandarin figura. El is nevezte a környék mandarinnak. Egyedül élt, hogy miért, nem tudta senki, megkérdezni meg vaskos neveletlenség. Csendes elzárkózásában nem zavart. A kutya sem látogatta, egyetlen szórakozása hegedűje volt, gyakran szűrődött ki hangszerének hangja a csukott ablakon. Elég jól játszott ahhoz, hogy ne legyen zavaró. Mikor zenélt, elszabadult fantáziája, gyönyörű kertek között kóborolt, és a fagyalbokrok szépen nyírt falából elélépett egy gyönyörű hölgy, földig érő selyem ruháján, csak úgy ragyogott a fény. Ő megbűvölten állt a hölgy előtt, aki kedvesen mosolyogva intett felé. Minden alkalommal, mielőtt felocsúdott volna révületéből, a szoba falából kilépő régies öltözékű árnyékok vették körül, olyan rosszindulatot sugározva felé üveges tekintetükkel, hogy azonnal eltűnt az idillikus kép. Erre az alakok is egyre áttetszőbbé váltak, elködlöttek, mint a füst. Mandarin onnan tudta, hogy nem álmodott, mert a szobája légterében megmaradt egy édeskés-nehéz szag. Nagyon feldúlták a történtek, de annyira izgatta az ismeretlen nő, hogy két nap alatt összeszedte magát, és újra elkezdett játszani. Nem értette miért nem történik semmi. Egész éjjel foglalkoztatta a kudarc, és hajnal felé rájött, mi az ok. Más zenedarabot játszott, mint a múltkor. Alig várta a reggelt, elvégezte kötelező teendőit, égető volt a kerti hölgy hiánya. Kieszelte, gyertyákat gyújt a szobában, nehéz aranykeresztet akaszt a nyakába, asztalra teszi a bibliát, és imádkozni fog hegedűjátéka előtt. Még szelleműző szövegeket is kimásolt egy régi könyvből, és a papírokat széjjelrakosgatta a szobában. Dúlt volt és feszült, de érezte, mindent megtett, amit lehetett. Játszani kezdett. Hegedűjéből ömlöttek érzelmei, és vágyai. Még sosem játszott ilyen tökéletesen. Hamarosan megjelent az áhított kert, benne a csodálatos nővel. Most már bátran hozzálépett, és megfogta a kezét. Aztán felgyorsultak az események. A hölgy keze csontvázkézzé alakult, szép arca, egy sárgás koponyává vált. A hegedű hangjai éles sikollyá változtak, a falakból előszivárgó férfialakok bőszülten léptek felé. Érezte mellén tűz forróvá válik a kereszt, beleégve testébe. A gyertyák lángjai egy nehéz fuvallattól kialudtak, csak a szent könyvet nem érintették az asztalból felcsapó lángok. Távoli zsoltár hangjai közeledtek felé, egyre erősebben, mindent elsöprő erővel szólva, sorra vetítette szemei elé a régi ház emlékeit, idegen arcok, és hangok kíséretében. A falakon átlépve sorra jelentek meg a lakás hajdani lakói, fiatalok, öregek, gyerekek, már rég feledett tekinteteik hidegen méregették kővé dermedt alakját. Görcsösen markolt hegedűjét egy forgószél kitépte kezéből, ami sárga lánggal égni kezdett. Még hallotta az elszakadó húrok éles csattanásait. Szeráfok jelentek meg, és durván összeszedték kiáltozó vendégeit.  Hallotta a múlt becsapódó vaskapuinak tompa dörrenését, a kapunak, ami elválaszt élőt holttól, múltat a jelentől. Most, a sokadalom ellenére, a kert képe is ottmaradt, a történtek egyszerre folytak a szobában és a parkban. Mandarin rádöbbent, ugyan az a helyszíne múltnak és jelennek, egyazon idősíkon történik minden, csak az ember azt a síkot érzékeli, amiben éppen tartózkodik. A nemlét, ugyan olyan folyamatos lét, mint az, amit létnek nevezünk, csak egy dimenzión belüli másról van szó. A halál, csupán egy másik létezés kapuja.
A bezáródó vaskapu visszaállította a megszokott állapotokat, megint minden a régi lett.
Még sokáig ült megrendülten székén, próbálva rendezni agyában, és lelkében a káoszt. Most már tudta, hogy az öreg háznak is vannak emlékei, és ennek az emléktárnak idővel ő is lakója lesz. Mandarin soha többé nem vett hegedűt a kezébe.
Az erkélyén, nyugágyában üldögélő töpörödött öreg hölgy, mély sóhaj kíséretében keresztet vetett, lehunyta szemeit, és hátradőlt ültében.


Kép: Kapolyi György alkotása


8 megjegyzés :

  1. Mandarin Flórika rádöbbenését megérti, aki addig is gondolta: múltunk velünk él, csak háttérbe szorítva, hogy könnyebben élhessünk. Amolyan öntudatlan tapintatból (féltésből?) magunk iránt. Írásod is mutatja, Gyuri, mennyire megrázóak, felkavaróak stb lehetnek találkozásaink a múlt emlékeivel. Mandarin nem játszott többet; netán arra gondolt: ő aztán nem akarja feldúlni az utána következők nyugalmát. Esetleg felötlött benne, jobb beletörődni, hogy majd nem is emlékeznek rá? Mandarint igazából ekkor érinthette meg az elmúlás! (o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor.
      "Mandarint igazából ekkor érinthette az elmúlás"
      Tökéletes észrevétel, valahol ez az írásom lényege!
      Ismert embert, halála után pár évvel"Elfelejtenek" az újabb generációkat, a saját aktív életterükben kitermelődő "Hírességek" érdeklik.
      Egy arc nélkül végigélt életet, már halála előtt elfelejtenek.
      Ez a lényeges különbség, más nincs is.
      Köszönöm hozzászólásodat.
      gyuri

      Törlés
  2. Kedves Gyuri,képzelgünk, én is néha,van-e a halálon túl valamiféle lét, az ember lelke valóban valahol bolyong....szeretem ezt az írásod is. Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnalka.

      Köszönöm látogatásodat, és véleményedet, amivel egyet is értek.
      gyuri

      Törlés
  3. Az elmúlással irtó nehéz szembesülni. Visszaemlékszem, mikor szüleim idős korukban egyre többet emlegették a halálukat, mindigelhessegettük a gondolatot, és mondtuk, nem szabad ezzel foglalkozni, élünk, élni kell. Idősödvén egyre többet gondolok rá magam is, noha nagyon nem kívánom, és bizony sokféle emlék előbukkan, amiről azt hittem rég elveszett. :)
    Mandarin is azut hiszem, hasonló következtetésre juthatott, ezért is hagyta abba a hegedűlést. :) Elgondolkodtató írás, és szép is, független a brongós tartlamától. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildi.

      Köszönöm a gondolataidat, olvasásodat.
      A színész Bessenyei mondta, hogy szívesen vállalt olyan szerepeket, ahol meghal a végén.
      Ez, 50 évei után megváltozott, igyekezett elkerülni ilyen szerepeket.
      Igen, idővel az embernek egyre többször eszébe jut a tragikomédia vége.
      (Nem is tudom, de biztos rohadt élmény lesz.)
      gyuri

      Törlés
  4. Kedves Gyuri,

    Nagyszerű a novellád, teljesen benne voltam a történtekben, elragadja az olvasót. És ott motoszkál bennem, hogy még igaz is lehet a sok más dimenzióban élő "emlék".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noémi.

      Köszönöm, hogy elolvastál, örülök a véleményednek.
      gyuri

      Törlés