Vagyok neked könyv
porosodó polcodon.
Öreg, törött bordák,
sárgult lapokkal.
Hajdan volt fekete
betűm szürkébe
hajolt, mint hajad.
Néha nézel csak rám.
Olykor leemelsz
a sorból, lapozol,
megzizzenek még:
itt-ott olvasol.
Pár apró sóhaj után
vissza a sorba
a többi közé:
finom por betakar.
Ez kiváló téma, Ildi, s nagyon jól adod vissza azt az érzést, ami elfogja olykor-olykor (vagy éppen gyakran) a korosodó embert. Hiszen mindig kínálkozik teendő, ami helyett olvashatnánk, s arra is gondolunk, hogy megéltünk mi már mindent. Rendben, hogy az esztétikai finomságokkal nem versenyezhetünk hétköznapi tapasztalásainkkal, s mégis... Sokasodnak az apró sóhajok... :)
VálaszTörlésKöszönöm a véleményed, és értésed. Valóban így van, vágyunk is az olvasás után, aztán mégis mást teszünk helyette, s jön a lemondó sóhaj.
Törlés