Aranyló fénnyel tűnik az alkony,
álmosan ásít az emlékezet,
örömök gyönyörei leperegnek,
akár a gyöngyszemek.
Álmaim kelyhét még alátartom,
törékeny, meg kell mentenem,
enyhíthet szenvedésemen.
Leszáll az éj, sötétje eltemet,
magammal viszem emlékeimet.
Megosztottam egykor veled,
mert része voltál életemnek.
Egykor szerettél,
én is szerettelek.
Az álmok szelíd pamlagán
velem leszel egy borús éjszakán.
Aranyló fénnyel érkező hajnal
köszöntsön akkor gyönyörű dallal.
Álombéli találkozásról írsz, kedves Sarolta, mely révén egykori szerelmeddel leszel együtt ismét! Különös megújulás ez, mely jól mutatja: az emlékező nem hagyja veszni a valahai szeretetet. Örültem, hogy ezt olvastam, hiszen utalhatnak rá az utódok - példáját jelezve a síron túli szerelemnek... :)
VálaszTörlésÁlmaink őrzik a múltat, ezért néha felébredni fáj. Tartok tőle, hogy a mai idők nem kedveznek az ilyen mélyen bennünk lakószerelemnek.
VálaszTörlés"O tempora, o mores!"