Napsütéses hidegben
elgondolkodva andalgok,
surrogó falevelek alatt
emlékek szépséges sora.
Gyermekként magasra
ágaskodtam hozzátok:
oly picike voltam, s
ti oly nagyok.
Éveink rohantak,
felnőttem, magasabb
lettem nálatok.
Egy-egy szomorú napon
magamra hagytatok.
Már nagymama vagyok,
unokáimról gondolatban
mesélek, míg állok sírotok
mellett, és a mécses
pisla fényébe bámulok.
Kép: Dr. Krekó Imre Madarak az égen
Kedves Ildi!
VálaszTörlésSzívemhez szólt különleges emlékező sír-versed
Nagyon tetszett.
szeretettel ölellek
Saci
Köszönöm szépen, Saci ! Emlékezni sokféleképpen lehet, s nekem ez jutott eszembe.
TörlésA szépséges emlékek sorát követte az egész élet. A sír mellett állva, szeretteinkre gondolva, unokákkal kéz a kézben - a múlt a jövővel egybeér... Tetszett tűnődtető megemlékezésed, Ildi! :)
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor ! A saját gyerekkor, és az unoka... közte, mintha nem is történt volna semmi lényeges, pedig mennyi küzdelem, fájdalom volt. Néha az ember mégis hajlamos a saját bánatát feledni, talán jobb is.
Törlés