Egymásba nyilalló test-melegek segélykiáltásai.
Hallod? Madárfüttyel tűzdelt esőcseppek
a sírással pólyált arcon.
Végtelenül rövid pillanatok tarlófüstje tarja az eget.
Szélcsend van, szélcsend örökkön.
Lehunyt szemeim a gyertyákat nézik,
amiket lázammal gyújtottál nekem.
Mindegy...
Talán a késnél is élesebb üresség,
vagy az ezredszer újraálmodott ölelés
elragadtatása szaggat, pusztít el...
végül is mindegy,
majd hallgatásod tisztára mosdat.
S csak az az egy kérdés marad:
a puszta csönd vajon közben
vagy azután súlyosabb?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése