Azoknak üzenem, akik megbántottak.
Akiket egykor megsimogattam,
s mára már a hátukat sem látom,
eltűntek, hogy nekem fájjon.
Nem fáj.
Üzenem, hogy a tavasz átölelt újra
s a remény apró kis hajtásokba bújva
megsimogatta lelkem.
Bár roskadozva léptem, a hold erőt adott.
Éjjel kacsintottak rám a csillagok.
Azoknak üzenem, akik elfeledtek.
Amikor árván álltak, s melléjük térdepeltem
kezüket simogatva, dúdolva adtam meleget
amikor fáztak.
Volt hogy megaláztak.
Üzenem, hogy ideért már a nyár
árnyat ad az égig érő diófám
alatta ülve az ég is kékebb,
a felhők is szebbek s elfelejtek minden rosszat.
A holnap még sok csodát hozhat…
Üzenem, azoknak kik álmomat is védik
itt maradok velük… s mindig
lesz a számukra arcomon mosoly.
Az élet bár komoly, mégis gyönyörű szép…
minden áldott perce, nagy égi ajándék…
Üzenem, hogy kertemben majd sokszor ülök padon…
levenduláimon a tarka lepkéket számolom,
és magamba szívom a rózsáim illatát,
s egyre többször mondok… hálaimát…
2025. 05. 21.
