Szegény ember a Társkereső oldalon –tréfás mai mese vagy nem? -

  

Egyszer volt, hol nem volt, Hetedhétországon is túl, a Tejútrendszeren közepében, ott, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy szegény ember.  Annak a szegény embernek volt három szép leánya s egy rozzant számítógépe, még XPS dokumentummal. Eladósorba cseperedtek a leányok, s napestig a számítógép egerét nyomogatták, hátha találnának magukhoz illő legényt. De hiába volt minden fáradozásuk, a legények nem akartak házasodni. Hiába voltak olyan szépek, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem, mégsem akadtak kérőre. Pedig a leányok minden tőlük telhetőt megtettek, amit megtehettek: gyönyörű topmodellek képeit osztották meg a nevük fölött, ékes beszéddel – akarom mondani, kevés helyesírási tudománnyal – se akadtak rá az Igazira. Valamirevaló legény rájuk se nézett, csak a Facebookon írogattak nekik, de ha komolyra fordult a szó, úgy eltűntek, mint szamár a ködben. Búsult is eleget a szegény ember, mi lesz most már velük? Mit gondolt, mit nem nekifohászkodott, s felment ő is a Googelre, annak is a Társkereső oldalára. Keresett, kutatott, fűt – fát megmozgatott, hátha rátalálna a Kérőkre. De biza sokat bolyongott, míg találkozott Dologkerülővel.

Köszönt is illendően:

-             Hi, azaz háj.

-           Hi (háj), te szegény ember. Hát te hol jársz itt, ahol még a madár se jár? – kérdezte.

-           Hadd el, nagy az én szívemnek bánata – sóhajtott az szegény ember – van három szépséges leányom, nekik keresnék férjet. Már három nappal és három éjjel járom ezt a rengeteg Társkeresőt, de még senkire se találtam, aki segített volna.  Hanem szépen megkérlek, gyere velem, s neked adom a legkisebb leányomat.

-           Jó munkahelye, nagy fizetése  van-e ?   -  kérdezte  Dologkerülő.

-           Jaj, hát honnan lenne!  – sóhajtott nagyot a szegény ember.

Sajnálta nagyon a szegény embert Dologkerülő, de ő pénzes lányt keresett.

Mit volt, mit tennie, ment tovább a szegény ember, már talán a századikat is lájkolta, amikor az szóba elegyedett vele.

-           Mit keresel ezen az oldalon, te szegény ember? – kérdezte Szoknyavadász.

Elmesélte neki is nagy baját, bánatát a szegény ember, és kérte Szoknyavadászt, hogy legyen a veje,  neki adja egyik lányát meg az egerét.

De a legény azt felelte.

-           Ó, te szegény ember, hadd el, mert én is pénzes leányt keresek. Már tizenkét pár cipőt elnyűttem, de még nem találtam rá. Azzal tovább állt.

Nagy búsan ment tovább a szegény ember. Addig ment, mendegélt Társkeresőre fel, Társkeresőről le, amíg találkozott Nőcsábásszal. Hej, de megörvendett a szegény ember. Köszöntötte is illendően.

-  Hi  (háj ) .

-   Hi (háj)- válaszolt neki Nőcsábász.

-  Hát  te hol jársz itt, ahol még a madár se jár?  –   kérdezte a szegény embert.

A szegény ember neki is elbeszélte nagy baját, bánatát, s kérte Szonyavadászt, menne vele, mert neki adja a legszebb leányát. Hej, de megörült Nőcsábász! De mikor kiderült, hogy mennyire szegények, hát megtorpant, s így szólt:

-            Hallod-e te szegény ember, ezen az Oldalon nem találsz férjet a leányaidnak. De amondó vagyok, menj haza, s küldd el őket dolgozni. Ha sok pénzük lesz, meglásd, egy szempillantás alatt férjre találnak.

Hálálkodott a szegény ember a jó tanácsért, s elindult haza. Otthon még mindig a Társkeresőn lógtak a lányok.

-           Vége a netezésnek, menjetek el dolgozni, s akkor találtok férjet is – mondta nekik az apjuk.

 Szót fogadtak a leányok a szegény embernek. S láss csudát! Pénzt kerestek, kacsalábon forgó panellakást vettek, s egy szempillantás alatt férjre találtak.

 Nagy lakodalmat csaptak, Hencidától Boncidáig  s a Googelig folyt a sárga lé. Én is ott voltam,  egyet  jót táncoltam. Aki nem hiszi, menjen a Googelre, s járjon utána.