M. Fehérvári Judit: Szerelem 2. (Neked)
















Nehéz teher nekem
a tisztaságod,
néha rám omlik,
s ellep szavaid
zuhataga.
Hozzájuk képest
egy vízesés, barokkos
csobogás csupán,
a természet ügyetlen
kísérlete. Mint sziklát
a víz, engem szavaid
formálnak. Hagyom.

*

Néha, a horizont ágyán
fekszem, Magas és Mély
között, s hallgatom,
lentről a tücsökzenét,
s látom, amint fönt, szád ívét
szellő fénymásolja az égre.
Szivárvány robban,
és a spektrum szirmai
fényednek visszaintegetnek,
de Te csak annyit érzel
ebből ragyogásból,
hogy szeretlek.

6 megjegyzés :

  1. Várj, míg egy kicsit magamhoz térek. Fel kell dolgoznom a szerelemnek, az odaadásnak, a mindent odaadó hatalmas gesztusát, ami felfoghatatlan.

    VálaszTörlés
  2. "s látom, amint fönt, szád ívét
    szellő fénymásolja az égre."
    Csodálatos versedből kiragadtam két sort, amelyre felkaptam a fejem.
    Versed szépsége mindenképpen megérdemel többszöri olvasást,
    nem azért, hogy megértsük, hanem hogy Veled együtt, mi is átérezhessük a mágikus érzést.
    Kedves Ditta!
    Gratulálok.
    Farao

    VálaszTörlés
  3. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. Boldog lehet az a férfi, akinek ez a gyönyörű vallomás íródott.

    VálaszTörlés